Ebben a fejezetben arra vállalkozom, hogy interjúelemzések segítségével bemutassak olyan tényezőket – szándékom szerint a legfontosabbakat –, melyek hozzájárulhatnak a homoszexualitás identitáskonstruáló erejének fennmaradásához, fenntartásához a mai Magyarországon. Vizsgálatom fókusza a homoszexualitás szociális reprezentációja a mai magyar társadalomban, pontosabban ennek visszatükröződése az interjúalanyok elbeszéléseiben. Eddigi kutatásaim és a nemzetközi szakirodalom64 alapján ugyanis feltételezem, hogy ez a homoszexuális identitás egyik legfontosabb „alapanyaga”. Következésképpen a fejezet tágabb elméleti kerete a szociálisidentitás- és a szociálisreprezentáció-elméletek egyes következtetéseiből épül fel.
A szociálisreprezentáció-elmélet megalkotója, Serge Moscovici francia szociálpszichológus eredeti értelmezésében a szociális reprezentációk „a mindennapi életből eredő koncepcióknak és magyarázatoknak az egyének közötti kommunikációban kialakuló halmazai. A mai társadalomban egyenértékűek a hagyományos társadalmak mítoszaival vagy hiedelemrendszereivel; akár a common sense [köznapi gondolkodás – TJ] modern változatainak is tekinthetők.” (Moscovicit idézi László 1999:12-13). Moscovici elsőként a pszichoanalízis szociális reprezentációjának kialakulását vizsgálta, azaz azt a folyamatot, ahogy a tudományos ismeretek – naivan leegyszerűsített formában – átszűrődnek az „átlagemberek” hétköznapjaiba (vö. Moscovici 1976).
A szociális reprezentáció legfontosabb funkciója – ahogy László János hangsúlyozza – a társadalmi valóságnak a kommunikációban és a társadalmi interakciós folyamatokban lezajló konstrukciója, mivel a „kultúrák, csoportok és egyének számára a társadalmi valóságot a szociális reprezentációk képviselik” (László 1999:15). Az identitás és az identitás megalkotásához „anyagot és textúrát szolgáltató” társadalmi valóság konstrukciójának szoros összefüggéseit, illetve a reprezentációs és az identifikációs folyamatok kölcsönhatását a csoportközi magatartásformák kontextusában Jovchelovitch (1996) így fogalmazza meg:
A szociális reprezentációk létrehozása magába foglal egy identitásállítést és egy valóságértelmezést. Más szavakkal, amikor a társadalmi szubjektumok megalkotják és megszervezik reprezentációs mezőiket, ezt azért teszik, hogy a valóságnak értelmet adjanak, elsajátítsák és értelmezzék azt. Amikor így járnak el, egyszersmind állításokat fogalmaznak meg arról, hogy kicsodák ők maguk, hogyan értik meg saját magukat és másokat, a szociális térben hová helyezik magukat és társaikat, illetve milyen kognitív és affektív erőforrások állnak az adott történelmi időben a rendelkezésükre. A szociális reprezentációk tehát arról is vallanak, hogy ki az, aki a reprezentációs műveleteket végzi. [...] Nincs identitás reprezentációs folyamatok nélkül, mint ahogy nincs reprezentáció anélkül, hogy én és nem-én között valamilyen identifikációs határ ne állna fenn. (Jovchelovitchot idézi László, 1999:102)
Mint Jovchelovitch magyarázata is mutatja az egyén csoportazonosulásaiból kiinduló szociálisidentitás-elméletekbe jól integrálható a szociális reprezentáció elmélete. Erre szolgálhat példaként Breakwell identitásfolyamat-elméletének az alkalmazása az „identitás-fenyegetések” feldolgozására. 65 Breakwell itt azt hangsúlyozza, hogy éppen az – identitás(alkotó) folyamatok hatékony működését akadályozó – identitás-fenyegetések formáinak és az ezekkel kapcsolatos különféle feldolgozási stratégiák (coping strategies) életképességének felmérése és megértése érdekében szükséges a szociális reprezentációk, a társadalmi „hiedelmek” és attribúciók vizsgálata (Breakwell 1986:45).
Mindezek alapján interjúelemzéseimben a homoszexuális identitást egyfajta „fenyegetett identitásként” közelítem meg, melynek kialakulásához nagymértékben hozzájárul a homoszexualitás szociális reprezentációja.
A rendelkezésemre álló minta elemszáma 49. Azaz: 49 személy válaszait tudtam összehasonlítani egy-egy kérdéskörben. Közülük harminceggyel félig strukturált mélyinterjúkat készítettem, tizennyolcan pedig írásban küldte el a mélyinterjúknál használt kérdésekre adott válaszait.66 A válaszadók átlagéletkora 33 év: a legfiatalabb 19 éves, a legidősebb 69. A minta korcsoportok szerinti megoszlása a következő:
| 19 éves | 2 |
| 20-29 éves | 20 |
| 30-39 éves | 16 |
| 40-49 éves | 7 |
| 50-59 éves | 2 |
| 60 év feletti | 2 |
A minta legmagasabb iskolai végzettség szerinti megoszlása a következő:
| Felsőfokú | 23 |
| Középfokú | 23* |
| Alapfokú | 3** |
* Közülük öten felsőfokú tanulmányaikat végzik.
** Közülük egy érettségire készül.
A lakhely szerinti megoszlás pontosan nem adható meg, mert ez az adat nem minden esetben állt rendelkezésre. Annyi azonban biztosan állítható, hogy a válaszadók túlnyomó többsége Budapesten él. A lakhely tekintetében a 31 mélyinterjú-alanyról pontosan tudható, hogy közülük 29 budapesti lakos, ketten pedig életvitelszerűen külföldön – Nyugat-Európában – laknak. A 29 budapesti közül heten kisebb magyar településekről, négyen pedig szomszédos országok magyarlakta területeiről kerültek a fővárosba.
A mintában szereplő férfiak közül 43 nőtlen, egy nős és öt elvált. Az öt elvált között található az a négy, akiknek – egy vagy kettő – gyerekük is van. Az elvált válaszadók között találjuk a minta négy „legidősebbjét”: ők 50, 57, 64 és 69 évesek, akikre valószínűleg kötelező elvárásként nehezedett a házasságkötés. Az ötödik elvált – egy 33 éves férfi – képviseli a mintában az egyetlen „nem határozottan melegidentitású” válaszadót, aki nem is nevezi magát melegnek, mert férfiak iránti vonzalma kizárólag szexuális jellegű, míg érzelmileg, tartós kapcsolatok kialakítása tekintetében jobban kötődik a nőkhöz. Valószínűsíthető, hogy e jellemzőjének tudható be házasságkötése, gyerekvállalása – ugyanakkor házasságának felbomlása is. Az egyetlen nős válaszadó nem a feleségével, hanem férfibarátjával él. A mintában egyetlen olyan férfi került, aki ugyan melegként határozza meg magát, de egy nővel él együtt, akivel szexuális kapcsolatot is fenntart. A 49 válaszadó közül 19-nek van tartós párkapcsolata férfival.
A fejezet további részeiben ennek a kis elemszámú, nem reprezentatív mintának az elemzésével foglalkozom. A kvalitatív elemzési módszerek szabályszerűségeinek megfelelően tehát arra törekszem, hogy az általam összegyűjtött elbeszélésekből, illetve leírásokból olyan „tipikus eseteket” vagy általánosabb érvényű viselkedési mintázatokat rekonstruálhassak, melyek összevethetők a nemzetközi kutatási tapasztalatokkal valamint saját korábbi vizsgálódásaimmal. Az így nyert eredmények pedig, reményeim szerint, egy lehetséges értelmezési keretként szolgálhatnak a homoszexualitás társadalmi kategóriájának átfogó társadalomtudományi és társadalmi értelmezéséhez Magyarországon is.
Elemzésemet segíti Kassai Melinda 1983-as „Egy szubkultúra vizsgálata” című úttörő munkája, mely alapján felvázolható a magyar társadalom közel két évtizeddel ezelőtti homoszexualitás-képe (vö. Kassai 1983). Így bizonyos pontokon lehetőség nyílik a rendszerváltást megelőző és követő magyar helyzet különbségeinek felvillantására is.
A magyar homoszexuálisok helyzetével foglalkozó 20. századi tanulmányok gyakoriságára jellemző, hogy az 1930-as évek vége és a rendszerváltás közötti időszakból szinte semmilyen társadalomtudományos nyoma nem maradt ennek a társadalmi jelenségnek. Ezért is hatott üdítően, amikor az 1990-es évek elején Tóth László szociológus ismét felfedezte ezt a „földalatti” témát a magyar társadalomtudományos érdeklődés számára (vö. Tóth 1991a, 1991b, 1994).
Kassai Melinda 1983-as hiánypótló – kvalitatív – vizsgálata 67 tehát abban az „államszocialista űrben” született, melyeket a szerző a homoszexualitással kapcsolatos álinformációkból, a nemtudásból és a másságtól való idegenkedésből származó előítéletességgel jellemzett. A dolgozat kulcsszavainak számomra a következők tűntek: fel nem vállalás, titkos én, látszatnormalitás, kényszerpálya, öngyűlölet, menekülés.
Kassai interjúalanyainak válaszaiból a homoszexuális identitás felépülésének olyan modellje bontakozott ki, melynek alapelemei a homoszexualitásról szerzett tudás, az ezzel kapcsolatos személyes érzések és végül a homoszexuális – testi – kapcsolat létesítése. A válaszadók jellemzően 14 éves koruk körül hallottak először a homoszexualitásról, már 15 éves koruk előtt felmerült bennük saját homoszexualitásuk gondolata. Ez a gondolat 16 éves koruk körül ért bennük bizonyossággá, majd átlagosan 18 éves koruk táján létesítették első homoszexuális kapcsolatukat (Kassai 1983: 34-35). Az adatok alapján jelentős eltérés mutatkozott a 30 év alattiak és az ennél idősebbek beszámolóiban: a fiatalabbaknál ugyanis jellemzően egy-két évvel korábban jutottak el saját homoszexualitásuk felismeréséhez és „realizálásához”, mint az idősebbek. (Itt érdemes megemlíteni, hogy az 5. fejezetben ismertetett vizsgálatok eredményei arra utaltak, hogy értékpreferenciák tekintetében nagyfokú hasonlóság tapasztalható az általam vizsgált 50 évesnél fiatalabb, legalább középfokú végzettséggel rendelkező magyar meleg férfiak körében. Ez az egybeesés talán megengedi azt a következtetést, hogy az 1960-as és 70-es években kamaszodó, ifjú felnőtté váló magyar férfigeneráció számára a homoszexuális élet megélése már járhatóbb útnak mutatkozott, mint idősebb „sorstársaiknak”.68)
Az 1980-as évek elején tapasztalható homoszexualitással kapcsolatos kognitív izoláció jeleként értelmezhető, hogy Kassai válaszadói esetében a szülőknek több mint a fele nem tudott fiúk homoszexualitásáról. Az apák majdnem 70 százalákának és az anyák több, mint felének nem vallották be homoszexualitásukat gyermekeik – jellemzően attól való félelmükben, hogy a szülők nem tudtak volna ezzel az információval mit kezdeni, illetve nem tudták volna a helyzetet elfogadni. Így a saját homoszexualitás tudatosításának közönsége többségében más homoszexuálisokból állt. A kognitív izoláció hatására a homoszexuálisok egyrésze a társadalmi érintkezések ritkulásával járó befeléfordulást vagy homoszexualitásuk eltitkolását választotta „túlélési” stratégiaként. A társadalmi láthatóság korlátozottsága – és „a meleg helyek” hiánya – miatt a homoszexuálisok jelentős része „hasonszőrűekkel” egyes fürdőkben, az utcán, eszpresszókban, házibulikon vagy nyilvános vécékben köthetett ismeretséget. Az ismeretségek kötésének fő motivációja Kassai megfigyelései alapján a szexpartnerkeresés volt, mely a beszámolók szerint gyakran azért maradt meg az alkalmi szexuális kapcsolatok szintjén, mert a hosszabb távú, „láthatóbb”, „normális” kapcsolatok egyszerűen kivitelezhetetlennek – sőt esetenként elgondolhatatlannak – tűntek a többség számára az adott társadalmi környezetben (vö. 1983:58-65).
A magyar társadalom homoszexualitás iránti elfogadáskészségét a válaszadók négyötöde negatívan ítélte meg. Közülük többen jelezték, hogy a „tisztességésen élő” – preferenciáikat titkoló – homoszexuálisoknak nagyobb az esélyük az elfogadottságra, ám a látszatnormalitás élethossziglani előadása sokaknak túl nagy árat jelentett a beilleszkedés lehetőségéért (vö. 66). A homoszexuálisokat sújtó hátrányos megkülönböztetés több dimenziója is hangsúlyozódott az interjúkban. Ezek közül a három legfontosabbnak a következők mutatkoztak: a közvélemény ellenszenve, megvetése; a munkahelyi érvényesülési problémák – „bizalmi” vagy például pedagógusi álláshoz család kell! –; a lakáshoz jutás képtelensége egy egyedülálló férfi számára. Ezeken kívül jellemző volt még az együttélés jogi rendezetlenségének, a kulturális szórakozási lehetőségek említése és az a megfigyelés, hogy bizonyos bűncselekményeknél eleve potenciális gyanúsítottnak számítottak a homoszexuálisok (vö. 67.). (Itt érdemes megemlíteni, hogy a „bizalmi állások” és a homoszexualitás összeférhetetlenségének lehetőségére utalhat, hogy a fontos, bizalmas állami állásra pályázóknak – nemzetbiztonsági okokra való hivatkozással – 1998 óta ki kell tölteniük a „C ívet”, mely külön rákérdez a jelölt esetleges homoszexuális viszonyaira is.)
A megkérdezettek által igen alacsony szintűnek érzékelt társadalmi elfogadottság következményeként a válaszadók több mint 60 százalékának megfordult a fejében a kivándorlás gondolata és több mint 90 százalékuk ismert is olyan kivándoroltakat, akik nagyrészt homoszexualitásuk miatt hagyták el az országot. Általános vélekedésük volt ugyanis, hogy külföldön – Nyugat-Európában, az USÁ-ban, sőt egyesek szerint még az NDK-ban is – jobb a homoszexuálisok helyzete, mivel a homoszexualitást ott jobban elfogadják és az érintetteknek nem kell a „kettős élet kalodájában” élniük (76.). Többen viszont azt is jelezték, hogy például a Szovjetunióban vagy Romániában a magyarországinál is rosszabb a helyzet.
A kivándorlás mellett két fő „menekülési útvonal” körvonalazódott Kassai interjúiból: a névházasság és az öngyilkosság (vö. 78-81). A válaszadók 85 százaléka ismert névházasságban élő homoszexuálisokat és 40 százalékuk maga is fontolgatta már ezt a megoldást, melynek – elmondásuk szerint – egyetlen motivációja a megfelelési kényszer lett volna. Az öngyilkosság gondolata a megkérdezettek 60 százalékában már felmerült és közel ugyanennyien tudtak olyan homoszexuálisról, aki öngyilkos lett. A személyes öngyilkossági motivációk között az esetek majdnem mindegyikében fontos szerepet kapott a homoszexualitás.
A homoszexualitás szociális reprezentációjával közvetlenül is összefüggésbe hozható kérdések bevezetéseként a homoszexualitással kapcsolatos terminológia vizsgálatával kezdtem saját interjúim elemzését. Az interjúalanyaimnak feltett első kérdésem így hangzott: „Használod magadra a meleg/homoszexuális kifejezést?”. A válaszokból következtetni lehetett arra, hogy a válaszadónak mennyire volt határozott a homoszexualitáshoz való viszonya: mennyire azonosította magát homoszexuálisként, melegként, „buziként” vagy másként. Két válaszadónál például konkrétan megjelent az önazonossághoz szorosan kapcsolódó önmegnevezés igénye: „valahogy identifikálnia kell magát az embernek, meghatározni a társadalomban, de ez nem egy olyan, hogy elválasztom magam a társadalomtól, hanem valahol a helyem megtalálom és nevén nevezem a dolgot” (Bálint - 22), “ez az identitásom része, enélkül nem is tudom elképzelni magam.” (Kálmán - 69).
Ugyanakkor az is kiderült, hogy a különböző kifejezések milyen sajátos jelentéstartalommal bírtak az érintettek számára: a homoszexuális és a meleg szavak közötti különbségtétel – ami a kívülállók számára gyakran érzékelhetetlen vagy csak stílusbeli eltérésként értékeltő – esetenként azt sejttette, hogy jelentésük annyira elkülönült, hogy már alig használhatók egymás szinonimáiként. E szavak jelentéselkülönülése kapcsán szeretnék utalni egy angolszász példára: egy kanadai kutatásban 102 férfiakkal szexuális kapcsolatot fenntartó férfi nyelvi önmeghatározási készletét négy fő kategóriára lebontva – nem meleg (non gay), biszexuális, meleg (gay), queer – vizsgálták. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy nem annyira a szexuális gyakorlat, hanem sokkal inkább egy érzelmi alapú párkapcsolat iránti nyitottság az, amit az „etnometodológusok a meleg (gay) szó 'indexikalitásaként' (indexicality) értelmeznének” (Adam 2000: 329). Azaz: bár a meleg szó pontos, kimerítő jelentése nem adható meg, jellemző szövegkörnyezeteit vizsgálva arra lehet következtetni, hogy a meleg szó használata a szexuális gyakorlaton túl egyfajta érzelmi azonosulásra és párkapcsolat igényére is utal az azonos neműek közötti vonzalmak tekintetében. Erre az értelmezésre utalnak a következő példák:
A meleg kifejezés egy életformát jelent számomra. A beállítottság itt is homoszexuális, de az identitás egyértelmű. A meleg illető úgy éli az életét, hogy határozott elképzelései vannak egy párkapcsolattal kapcsolatban. (Martin - 36)
Gyors szómagyarázat. Homoszexulitás: valakit a libidója saját neme felé hajt. Melegség: a homoszexuélis libidójú személy tudatában van vonzalmának, valamilyen szinten feldolgozta (saját akcidenciális tulajdonságának tartja, egyéni identitáselemmé fejleszti, csoportidentitás-elemmé fejleszti). (Jeandarc - 31)
Válaszadóim majdnem mindegyike önmagát melegként határozta meg és kifejezte a homoszexuális szó iránt táplált ellenérzéseit. A mintában szereplők közül egyetlen – nős, de férfipartnerrel élő – személy akadt, aki kategórikus nemmel felelt erre a kérdésre. Ketten számoltak be arról, hogy inkább kikerülik a kérdést vagy körülírják a választ: „mondjuk így, hogy a fiúkat szeretem” (Gabi - 24), „inkább azt mondom, hogy barátom van” (Gábor - 31). Ketten pedig – különös tekintettel a nővé való „átváltozáshoz” fűződő tapasztalataikra – inkább „női mivoltukat” hangsúlyozták: „lehet, hogy másnak tartom magam, de nem biztos, hogy homoszexuálisnak. ... Belülről inkább nőnek érzem magam.” (Szabi - 28), „főleg azt mondom, hogy én egy heteró nő vagyok” (Valentin - 35).
A „buzi” szót tizenöten használták egyfajta kiegészítő önmeghatározásként – a meleg mellett – leginkább vicces formában. A társadalmi elutasítást magába sűrítő trágár kifejezés ilyen típusú „felkarolása” által ugyanis az elutasítás nem érhette el a célját: bántóból nevetségessé vált.
A meleg kifejezés preferáltsága összefüggésbe hozható tartalmi lezáratlanságával, a homoszexuálishoz képest szélesebbnek érzett jelentésbeli spektrumával. Így egyes esetekben a meleg szó használata érintkezési pontot kínálhatott a biszexualitás, illetve az addig „beazonosítatlan általános másság” értelmezésében:
én inkább biszexuális vagyok, mint egyértelműen meleg, viszont úgy alakult az életem, hogy átfordultam erőteljesen meleg érdekeltségbe vagy irányultságba (Endre - 50)
egyébként inkább a biszexuális, ami rám inkább a jellemző. ... mert a meleg körben ez úgy szokott lenni, hogy ha valakinek fiúbarátja van, akkor inkább melegnek mondja magát, mert akkor a saját barátjára nézve az degradaló, ha azt mondja, hogy biszex és akkor az csak olyan jelenlegi, mostani, esetleg átmenő barát (Julio - 23)
millió olyan aspektusa van az életemnek, amivel ez [férfival való együttlét – TJ] nem fér össze, nekem szükségem van arra, hogy nőkkel legyek, ugyanakkor ezt akkor egyátalán nem bántam mert egyfajta megnyugvást adott, szóval keretet adott, ugyanis végre volt egy címke, amit a másságomra akaszthattam, más vagyok, hát persze: meleg, ... ez megnyugtató volt egyszerűen, mert ez egy olyan dolog volt, amivel végre egy kicsit nem kellett foglalkozni (Rudolf - 33)
Mint említettem, a mintában a legtöbben melegként határozták meg magukat. Az általánosan „jobban hangzó” (András - 38) meleg szó nemcsak a „legszelídebbnek” és „legszalonképesebbnek” (Viktor2 - 41) tűnt a rendelkezésre álló választékból, de utalhatott a homoszexualitás mint életforma választására – „Én melegnek vallom magam. Az életformám is ezt tükrözi.” (Martin - 36), „a meleg az normális párkapcsolatban élő homoszexuális” (György - 26) –; egy belső kódrendszer működésére – „egymás között meleg, kifelé homoszexuális” (Iván - 57), „a meleget általában meleg társaságban, a homoszexuálist pedig a heteroszexuálisok előtt [használom]” (Noffir - 19) – vagy a homoszexuális szóval való elégedetlenségre:
... valahogy negatív. Negatív dolgok ragadtak arra rá, hogy homoszexuális. Úgy használták. Ez valahogy túl hivatalos, túl orvosi jellegű [...] A meleg az olyan barátibb, emberibb, közelibb… (Bálint - 22)
[a homoszexuális] túl tárgyilagos, túl tudományos […] [a meleg] viszonylag új, azt hiszem, azért még az én korosztályom ebben nőtt fel inkább (Béla - 48)
… a homoszexuálist túl tudományosnak tartom. (Dávid - 26)
… az ember azt gondolná, hogy a homoszexuális a semleges kifejezés, de igazából nem [...] mert túlságosan kategorizál, a meleg az viszont mára már ... olyanná nőtte ki magát, hogy a leginkább a középutat jelenti tartalmilag szerintem, kellőképpen toleráns, és kellőképpen finom [...] szóval a homoszexuális az egy kicsit olyan.. szóval nagyon nehéz megfogalmazni, de igazából más szót nem tudok rá találni, csak azt hogy egy kicsit olyan durvább, tehát olyan nagyon nagyon elkülönítő jellege van [...] lehetséges, hogy azért, hogy ennyire szexuál-orientált szó, igen, tehát a meleg az egy kicsit az életformáját, de ez sem igaz, hogy életformáját, ez nem egy külön életforma szerintem, dehát része, szóval hogy egy olyan többletjelentést kapott ez a szó, ami egy kicsit a körítését is megadja, nemcsak a száraz fizikai oldalát a dolognak, és ez az amit fontosnak érzek magamról [...] (Viktor - 23)
... ha beszélgetünk így egymás között, akkor nem is kérdés egyrészt, hogy melegekről beszélgetünk, meleg dolgainkról, meleg élettel kapcsolatos dolgainkról beszélgetünk. ezt így felvállaljuk. ha indifferens közegben erre rákérdeznek, én akkor is vállalom azt, hogy meleg vagyok. érdekes módon, inkább a meleg szót mint a homoszexuálist. a homoszexuális túl hivatalos, túl hideg kifejezés (Zoli - 35)
A homoszexuális szóval szemben, melyet többen túl hivatalosnak, tudományosnak, orvosi jellegűnek, „szex-orientáltnak” vagy egyszerűen túl hidegnek éreztek, a legfőbb – bár közvetlenul kimondatlanul maradt – kifogásként a kívülről való önkényes tulajdonítottság merült fel, a meleg szó választása viszont az önmeghatározás szabadságát – és komfortérzetét – sugallta.
Itt érdemes ismét utalni arra a tényre, hogy a homoszexualitás kifejezés eredeti kontextusa az azonos neműekhez vonzódók társadalmi-jogi diszkriminációja elleni tiltakozás volt. 69 A szót azonban 1860-as évek végi születése után hamarosan kisajátította az azonos neműek közötti vonzalmakat egyfajta betegségként vagy betegségtünetként kezelő medikalizált diskurzus, melynek hatása olyan erős volt, hogy a kifejezést életre hívó eredeti szándék időközben teljesen elhomályosult. E fejlemény érdekes adalék lehet a homoszexualitás társadalmi reprezentációjának vizsgálatában: sokak számára éppen azért válhatott „rosszízűvé” ez a szó, mert a homoszexuálisok ügyeibe való kéretlen „tudományos beavatkozásra” emlékeztetett és emlékeztet – ahol a tudományos sokáig orvosit jelentett. A homoszexualitás szó használata így olyan nemkívánatos kontextusokat idézhet fel, melyek eleve korlátok közé szorítva jelölik ki az azonos neműek közötti kapcsolatok társadalmi reprezentációs terét.
A meleg szó szélesebb körű használata viszonylag új fejlemény, bár a 20. század eleji Budapesten már ismerték: egy 1927-ben már második kiadásban megjelent leírás szerint a „pedarastia passiv alanyait: 'érdekfiúk'-nak vagy 'melegfiúk'-nak, az urningokat: 'melegbácsik'-nak vagy 'buzgók'-nak nevezik homoszexuális körökben” (Pál 1927:61). A kifejezés köznyelvbe való „beemelése” a magyar homoszexuális aktivizmus egyik eredményének tekinthető. 1994-ben a frissen alakult Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű társadalmi szervezet bejegyzés iránti kérelmét többek között azzal a hivatkozással tagadta meg a Fővárosi Bíróság, hogy a meleg szó bizalmas jellegű és nem felel meg a köznyelvi, nyelvhelyességi, névszabatossági követelményeknek. 1996-ban a Legfelsőbb Bíróság végzése ugyan elutasította a Szivárványnak az időközben megszületett másodfokú elutasítással kapcsolatos felülvizsgálati kérelmét, a korábban kifogásolt névválasztást azonban már nem kifogásolta. Időközben az 1991-ben alakult Lambda Budapest Baráti Társaság nevű homoszexuális szervezet is benyújtotta névváltoztatási kérelmét, melyet 1995-ben jóváhagytak: így új nevük Lambda Budapest Baráti Társaság a Melegekért lett. Vagyis úgy is fogalmazhatunk, hogy a meleg szó elismertetéséért, az önmeghatározás nyelvi szabadságáért meg kellett küzdeni Magyarországon és ez a küzdelem, úgy tűnik, sikerrel járt.
A mintában tehát a meleg és a homoszexuális szó megítélése nagyjából egységesnek tűnt, a „buzival” kapcsolatban azonban két nagyon eltérő véleménytípust találtam. A válaszadók egyik része ugyanis határozottan elvetette ennek a kifejezésnek a használatát. E vélemények szerint a „buzi” elutasítást, bántást, rosszat jelent, a társadalmi sztereotípiák foglalata:
ez a szó átment pejoratívba, [...] a kurva nincs annyira pejoratív, pillanatnyilag tehát ennyire negatív, pejoratívbe átment, ugyanis ha valakire nagyon rosszat akarnak mondani, akkor ezt kiabálják, ezt mondják (Julio - 23)
a buzi az kicsapongó, mindennap mással fetrengő bártündér, aki vécékbe is jár (György - 26)
A másik oldalon viszont azok álltak, akik néha – vagy akár rendszeresen is – „lebuzizzák” amúgy melegként meghatározott önmagukat:
Meleg vagyok. Sőt néha „buzi vagyok”. De ha más buziz le, akkor az kemény megtorlást von maga után. (Sobieski - 25)
Nem használom, azt én se szeretem. Illetve hülyéskedésnél vagy poénból mondogatjuk egymásra, de kifejezetten sértőnek érzem, ha valaki rám azt mondja, hogy buzi vagyok. Én nem buzi vagyok, én meleg vagyok. (Zoli - 35)
Ez a Cyrano-féle hozzáállás – „magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más mondja, nem tűröm el” – néhol kiegészült a „buziság” szinte provokatív felvállalásával, melytől a szó által hordozott negatív tartalmak megszelídítését lehetett várni:
Inkább a buzit szeretem használni, nyilvánosan is. Furcsa? Nem az. Ezzel megfosztom ezt a szót pejoratív felhangjától [...] (TS - 32)
... a barátainkkal volt egy ilyen ötlet, hogy nevezzük mi magunkat buzinak, ugyanis a németek állítólag így vették el a szó élét, és ez nekünk is szimpatikus volt (Olivér - 32)
A „buzi” ilyen típusú, társadalmi konvencióknak ellentmondó és azokat megkérdőjelező használata a meleg szó használatához hasonlóan tekinthető a leszűkített társadalmi mozgástérből való kitörési kísérletnek vagy az önmeghatározásra – is – vonatkoztatott szabadságvágy megnyilvánulásának.
Kassai 1983-as kutatásában sem a meleg szó használatára, sem az „önlebuzizásra” nem akadt példa, mely arra utalhat, hogy az 1980-as évek elején a nyelvi önmeghatározás lehetőségei a mai helyzethez képest sokkal korlátozottabbak voltak.
A homoszexualitás társadalmi reprezentációjának vizsgálatához kiindulásként azokat a válaszokat választottam, melyeket a „Jó ma Magyarországon melegnek lenni?; Sorolj fel néhány pozitív jellemzőt, ami miatt jó melegnek lenni!; Voltak negatív élményeid (megaláztatás) a melegségeddel kapcsolatban?; Mi a melegségeddel kapcsolatos legpozitívabb és legnegatívabb dolog, jellemző, illetve élményed?” kérdésekre kaptam. Eredményeimet annyiban nem tudtam összevetni Kassai 1983-as vizsgálatával, hogy az akkori interjúkból szinte teljesen hiányoztak a pozitív aspektusok. Ez természetesen leginkább azt jelezheti, hogy – a vizsgálat tapasztalatai és az előtanulmányok alapján – magában a szerzőben sem merült fel, hogy ilyesmire egyátalán érdemes rákérdezni.
A jelen vizsgálat válaszadóinak közel harmada szerint jó, illetve elég jó volt – például „optimista vagyok, szerintem a tolerancia nő és nő és nő” (Kálmán - 69) –, a megkérdezettek több mint fele – 53% – szerint viszont nem volt jó a második ezredforduló környékén Magyarországon melegnek lenni. De megjelent egy harmadik, magát a kérdésfeltevés módját kifogásoló véleménytípus is. E vélemények azt sugallták, hogy valójában annak eldöntésében, hogy általában jó-e Magyarországon élni, nincs lényegi különbség – vagy legalábbis nem kellene lennie – melegek és nem melegek között:
miért, jó ma Magyarországon élni? ... néha jó, néha nem, de nem biztos, hogy ez a melegséggel függ össze (András - 38)
a melegségem miatt nem tartom magam másnak, mint más heteró állampolgárt (Jakab - 47)
Egyébként nem akkora különbség melegnek lenni. Ugyanúgy emberek vagyunk és ugyanazokkal a problémákkal szembesülünk, csak néha a problémák kiváltó okainak egyike más. Nevezetesen az, hogy a saját nemünkbe tartozó emberekkel van viszonyunk. Persze vannak olyan problémáink, amik a heteroszexuálisoknak nincsenek, de ez sokkal kevesebb, mint a közös gondok. (Noffir 19)
A magyar helyzet megítélésében a megkérdezettek többféle viszonyítási pontot említettek, melyek közül a múlthoz, a társadalmi pozícióhoz és a földrajzi helyzethez való viszonyítás tűnt a legfontosabbnak. A helyzetet „elég jónak” vagy „vegyesnek” ítélők többször utaltak a következő szempontokra: ma jobb, mint régebben volt; a magasabb társadalmi pozíciójúak környezetében jobb, mint az „egyszerű emberek” soraiban; Budapesten jobb, mint vidéken; – ezzel összekapcsolódva – az otthontól távol jobb, mint otthon a család közelében; Magyarországon jobb, mint tőlünk keletebbre – itt konkrétan két országra utaltak: Romániára és Oroszországra –, de rosszabb, mint nyugaton.
Példák a múlthoz való viszonyításra:
jobb mint ezelőtt öt évvel ... vannak ilyen szórakozóhelyek és többet foglalkoznak a kérdéssel (Koppány - 24)
a fiataloknál ez nem számít ... javul a helyzet, mert ez mostmár nem számít ilyen kirekesztőnek talán, az én korosztályomnál igen (Kristóf - 64)
látványosan változik és fejlődik a helyzet és ez nagyon jó, szóval ahhoz képest, ami volt 10 évvel ezelőtt, sokkal nyíltabban lehet beszélni, egyre több film van ebben a témában, egyre inkább elfogadják, a heteroszexuális többség is egyre inkább elfogadja ezt a dolgot (Zoli - 35)
nem olyan rossz mint régen, de nem jó. szóval ez most egy ilyen tanuló stádiuma az országnak meg ennek a generációnak (Julio - 23)
Példák a társadalmi pozíció fontosságának hangsúlyozására:
Társadalmi pozíciótól is nagyon-nagyon függ ... egy csomó művész ismerősöm van, akik ... szabadabban mozoghatnak, jobban elfogadják, ha ez kiderül (Bálint - 22)
minden dolog ellenére én nem ma Magyarországon élek (nevet), persze dehogynem, szóval így bejárok a közértbe, persze ... de én így elszakadtam a magyar valóságtól ... nagyon jó nekem mindazonáltal, hogy nem élek ebben a Magyarország-dologban benne, mert azt mondhatom, hogy „hah, csillagom, le vagy szarva”, merthogy így nem, soha nem lesz közöm ezekhez az emberekhez, szóval lehet, hogy ők javítják majd meg az autómat, de majd a titkárnőm kifizeti, szóval ez ilyen nagyon megnyugtató, ugyanakkor nagyon ijesztő is (Rudolf - 33)
Példák a földrajzi helyzethez való viszonyításra:
ha most megnézem a többi közép-kelet-európai országot, akkor azt mondom, hogy igen. Viszonyításképpen igen. … Voltam Amerikában meg Németországban, hosszabb ideig ott éltem. Akkor sincs elkeseredésre okom, hogy itt most nekem rosszabb lenne a helyzetem annyival, hogy most úristen. Nekem itt Magyarországon melegnek lenni jó, igen. (Laci -26)
Budapesten még tűrhető a dolog, de vidéken szörnyű. Magyarországnak még sokat kell fejlődnie, hogy úgy kezeljék a másságot, mint mondjuk Németországban! (Tomtom - 25)
így nekem most könnyű, otthon ezt az egész dolgot nem tudtam volna felvállalni mivel ez egy kisváros ... [Budapesten – TJ] el lehet tűnni, igen és a szemem előtt lebegne ha otthon lennék, hogy a szüleimnek ez esetleg (sóhajt) szóval, hogy emiatt rossz szemmel néznének rájuk, így nem tud rólam a pletykás rokonság, a pletykás szomszédság, a pletykás akárki (Péter -36)
A melegséggel kapcsolatos általános pozitívumok között több jellemző visszatérően jelentkezett például az érdekesebb, izgalmasabb életre, a fokozottabb érzékenységre, a munkabírásra, a kreativitásra való utalással. Ez utóbbira némileg tipikus magyarázatként a következőt találtam:
miután el kellett, hogy fojtsanak valamit ezért átfordították a szellemi teremtés szintjére ... hozzátettek a világhoz, na most hogyha én úgy állok hozzá, hogy hozzá akarok tenni a világhoz, márpedig az emberek egyrésze így áll hozzá, akkor igenis ilyen szempontból jó melegnek lenni (Endre - 50)
A válaszok többségét azonban három – esetenként egymással összefonódó – motívum uralta, melyeket én férfiszerep-kritikának, közösségteremtési és önvizsgálati igénynek neveztem. A megkérdezettek közül a legtöbben melegségüket a klasszikus heteroszexuális férfi nemi szerepekhez – illetve az ezekhez kapcsolódó sztereotípiákhoz – képest ítélték meg pozitívan:
... egy csomó nő került a környezetbe, és sokkal könnyebben mennek ezek a kapcsolataim. Nincs erőszak az életemben. Nincsenek erőszakos késztetéseim valahogy. Most sztereotípiákban beszélek? ... ez nekem nagyon vonzó, hogy nincs ilyen, hogy a bikáknak egymással harcot kell vívni ... Érzelmileg úgy érzem, sokkal több mindent tudok felfogni, mint azok a fiúk, akiket én ismerek heterókat a környezetemből. Csak néznek, hogy most mi van, nem értenek semmit. (Bálint - 22)
izgalmasabb életet élnek én azt hiszem ... mint egy szokványos családban élő férfi ... vagy egy családapa, nyitottabb vagyok a világra ... tájékozottabbak vagyunk nemcsak politikai, hanem mindenféle szempontból, több időt tudunk saját magunkra fordítani úgy szellemileg, mint testileg is, tehát jobb karban vagyunk úgy általában véve, hogyha megnézed mondjuk ronda pocakos meleg kevesebb van... ugyanabban a korosztályban (Béla - 48)
köztudott, hogy a fiúk többet keresnek, szóval két fiú egy háztartásban jobban keresnek és nem kell eltartani egy feleséget (Gabi - 24)
akiknél kiegyenlítettebb a férfias és nőies tulajdonságoknak az aránya, azok könnyebben tudnak bármilyen helyzetben kapcsolatot teremteni, tehát a nagyon férfias vagy nagyon nőies emberek nehezebben teremtenek kapcsolatot ... na most aki ilyen vegyes tulajdonságú az még nem biztos, hogy meleg és ha meleg az illető, az nem biztos, hogy ilyen jó tulajdonságokkal rendelkezik, szóval lehet mondjuk egy meleg férfi csúnya módon nőies, de lehet hogy valakinek a javára válik az, hogy vannak nőies tulajdonságai, ez az egyéntől függ, ha kellőképpen intelligens, akkor ez lehet előnyös is (Henrik - 38)
sokkal sokszínűbb életet élnek a melegek, tehát az a társadalmilag nem biztos, hogy pozitívum, hogy nincs akkora felelősség a hagyományos családdal szemben, ez sokkal sokoldalúbbá, érdeklődőbbé teszi a melegeket ... tehát több idejük van olvasni, moziba, színházba járni, társaságba járni, sportolni, az egészségükkel foglalkozni ... meg talán egy kicsit az, hogy az emberek sokkal jobban odafigyelnek magukra, különösen fiatalabb korban, ebbe egy kicsit a homoszexualitásnak az az oldala, tehát a promiszkuitása is belejátszik: többféle embernek kell nekem megfelelni ... a múltkor valaki azt mondja nekem ... együtt dolgoztunk valahol ... és én öltönyben mentem, nyakkendőben, ő meg csak egy garbóban, pulóverben és azt mondja, „jaj pedig már egy kicsit feminin dolog,, gondolkoztam reggel én is rajta, hogy hogy öltözzek”, nem édes? Tehát egyrészt ... a család az nagyon sok energiát ki tud szívni az átlagemberekből, hogy ez nincs meg, ez több lehetőséget ad arra, hogy változatosabb életet éljen, érdekesebbet, izgalmasabbat ... de a családság az megvan, azért ezt egy igazi családnak érzem ... hogy együtt kel, reggelizik, napközben telefonál, este együtt van, ez ugyanolyan család, csak a gyerek hiányzik ... hát ez is megvalósítható (Iván - 57)
Semmi kedvem úgy élni, mint egy átlag heteroszexuális férfi: munka, este sör, feleség, gyerek, hétvégi séta, víkendház – mint egy beskatulyázott férfi. ... Egyszer egy heteró haverrel vakációztam és ő mondta, hogy „irigyellek a homoszexualitásod miatt, mert te nagyon könnyen szerezhetsz szexuális partnert, könnyebben mint én. Rendszerint megérkezünk valahova, és rögtön megtalálod, félóra alatt elintézitek az ügyet, nekem meg legalább három napig kell udvarolnom, amíg szexhez jutok”. (Kálmán - 69)
a többet látás, a többet érzés, az az esély, hogy bármikor megállhatok az utcasarkon sírni és kurvára semmi köze senkinek hozzá és bármikor mondhatom, hogy „igen bazdmeg, bőgök, buzi vagyok, neked mi közöd hozzá” és ez nagyon jó, merthogy én azt gondolom, hogy igenis a férfiak is szeretnek sírni (Rudolf - 33)
... én személy szerint imádom azt, hogy nincs a nyakamon a családalapítás és fenntartás kényszere, azt csinálom, ami jólesik, és az előbbiekből következően még pénzem is marad arra, hogy azt csináljam, ami tetszik. Utálatos? Mihez képest. Amíg mások GYES-en vannak, addig én dolgozok, hogy összeadózzam a GYES-re valót. Amíg mások Isten nevében tiltanák be a puszta létemet addig én támogatom őket az adómmal, ha akarom, ha nem. Valamit valamiért. (TS - 32)
A fenti idézetek fényében a melegség egy némileg sztereotipikusan megközelített férfiszerep ellenpontjaként vagy alternatívájaként jelent meg, melyből esetenként jó kiszabadulni – lásd például a nőkhöz és a nőiességhez fűződő viszonyt –, esetenként viszont jó élvezni az előnyeit – lásd például a jobb kereseti lehetőségekre való utalást. Ez a pozitívum-dimenzió társadalmi szinten – a társadalmi nemi szereprendszer kontextusában – jelent meg, míg a közösségteremtési – vagy egyfajta „klubtagsági” – igény csoportközi, az önelemzés és önvizsgálat szükségessége pedig személyes szinten jelentkezett.
A közösségteremtési igény kiindulópontjaként a kisebbségi lét egyéni megtapasztalása és az ebből fakadó hátrányos helyzet kezelési kísérlete szolgálhatott:
... sokkal célratörőbb, sokkal ambíciózusabb vagyok, mint a többiek. Ugyanis ugyanúgy, mint a többi másodrangú állampolgár, nekem is hátrányos helyzetből kell indulnom. … Ugyanígy hátrányos helyzetű, mondjuk, egy cigány fiatal, ugyanilyen hátrányos helyzetű egy nő is. ... Egyre több nő jön fel jogász pályán például, és sokkal erőszakosabbak, sokkal jobban tudják, hogy mit akarnak itt, sokkal határozottabb céljaik vannak, mint egy férfinak. Ez nem titok, ők sokkal kevesebb pénzt kapnak ugyanazért a munkáért, mint egy férfi. Ők már hátrányos helyzetből indulnak. Ilyen szempontból én is magamat hátrányos helyzetben érzem. Megpróbálom magamból a legjobbat kihozni (Simon - 19)
Éppen azért mert a társadalom számkivetettjei vagyunk, van köztünk összetartás... véd- és dacszövetség. ezt jó érezni, hogy vannak mások is ilyen problémákkal, a közös problémák összetartanak (Miklós - 44)
A kettős – vagy akár többszörös – kisebbségi létből, másságból fakadó sajátosságokra is ebben a kontextusban utaltak többen:
tényleg, a barátaim mindegyike vagy zsidó vagy buzi ... az egyetlen heteró barátom is zsidó, akinek arab barátnője van, úgyhogy megérti a dolgot (Márió - 26)
Zsidó vagyok és meleg, és ez valami furcsa külső megfigyelői státuszt jelent számomra, miközben ebben a világban élek nyakig, a “gój” és “hetero” tömeg kellős közepén. Ehhez a státuszhoz két dolog kapcsolódik: érzékeny vagyok a mások kitaszítottságára és élvezem a másság komikumát. ... (Ruben - 48)
A meglévő „klubtagság” egyik legfőbb előnyeként számoltak be arról, hogy ezáltal lakájosabbá válik az egyén – szimbolikus és hétköznapi – környezete és így nemcsak a társadalmi kirekesztettség érzete tompulhat, hanem új világlátási dimenziók is megnyílhatnak:
ha jó a társaság, akkor egy nagyon kellemes falkaérzetet kölcsönöz (Kristóf - 64)
ez is egy olyan kis közösség, aki összetart és olyan mint egy jó munkahely vagy valamilyen más közösség, egy klub (Julio - 23)
Van egy bizonyos fajta összetartás. Mondom, a barátságok sokkal erősebbek. Valahol azért ez egy közösség. Ha lemegyek egy szórakozóhelyre, akkor nem az van, hogy összeverekednek egymással az emberek, meg sok kopasz, kigyúrt állat, hanem van egy olyan humor, egy olyan összetartás, amit csak mi értünk meg, csak mi tudunk róla beszélni, senki igazán nem érti meg. (Márió - 26)
többrétűen tudok értelmezni dolgokat, egyszerűen csak mert ez a világ is bennem van, hogy énnekem az, hogy valaki végigmegy az utcán és így kilóg a zsebéből egy sárga kendő, és nyilvánvalóan nem tudja, hogy miről szól a dolog, ez nemcsak attól vicces, hogy ennyire hülyén néz ki az a görény (nevet) azzal a sárga kendővel, hanem még van egy extra poén (Rudolf - 33)
Melegnek lenni mindig, mindenhol a világon egy ‘klub’, ahol a tagságért bizonyos előnyöket lehet élvezni. Sokszor szó szerint. De társadalmilag is jelenthet előnyt, mert a melegek is – ha kapcsolatuk emberi is, nem(csak) szexuális – értékelik a kapcsolati tőkét. (TS - 32)
A személyes szintű önelemzési vagy önvizsgálati dimenzióba kerültek az önazonosság megtapasztalásának örömei:
... nekem azért jó, mert az lehetek, ami szeretnék lenni. Tehát önmagam tudok lenni. (Szabi - 28)
Egy melegnek mindenképpen jó melegnek lenni ... (Terminusz - 26)
Szerintem nagyon jó melegnek lenni. Paradox módon a társadalmi megítélésük igen edukatív tud lenni a melegek számára és saját helyzetük sokakat olyan társadalmi témákkal, jelenségekkel ismerteti meg, amelyeket egyébként nem ismernének meg. Az én-felfedezés számunkra egyértelműen létkérdés, míg a heteróknak minden szinten készen tálalt élet-sablonok állanak rendelkezésükre, ezt harsogja nekik a média, a család, a szokások, az erkölcs és még sok más másodlagos hatás. (TS - 32)
Az önazonosság meglelését egy elítélő társadalmi környezet ugyan közvetlenül hátráltathatja, de közvetetten egyfajta edzésként is felfogható az identitásépítés – olykor kemény – munkájában:
A melegség tett engem emberré, mert annyi pofont kaptam, hogy empátiás lettem, minden szinten érzékeny lettem. (János - 36)
Legfeljebb annyiban jó, hogy az embert igencsak próbára teszi, és emiatt megtanulhat több figyelmességet a barátok, egyéb emberek felé. Talán toleránsabbak vagyunk, bár ezt semmiképpen sem mondanám minden melegre. (Viktor2 - 41)
Olyan melegnek lenni, mint búvárszemüveggel félig víz alá merülni: Az ember látja a mainstream világot, de a csak mainstream életet élőkkel – “vízfölöttiekkel” – ellentétben látja az ember a másik világot is. Többet tudni jó, mert az ember ilyenkor mélyebben ért meg dolgokat. (Jeandarc -31)
A másfajta gondolkozás miatt jó melegnek lenni. Egy csomó új nézőpontot ismer meg az ember, amit a heteroszexuálisok csak komoly erőbefektetéssel érhetnek el. Persze megvan az a veszély is, hogy az ember meleg társaságban elbízza magát és ugyanúgy elfelejt gondolkodni, mint mások. (Noffir - 19)
Végül szeretném felhívni a figyelmet egy olyan véleménytípusra, mely Kassai 1983-as vizsgálatában is megjelent a „tisztességes életet” élő homoszexuálisok jobb társadalmi elfogadottságára való utalásként. Az idesorolható válaszok szerint az ember viszonylag jól élhet melegként, ha e ténynek nem tulajdonít túlzott fontosságot vagy ha kellően „óvatos” és nem viszi „túlzásba a melegségét”, illetve ennek nyilvános manifesztálását:
Szerintem nem vészes annyira. Persze, nem vonulok az utcára transzparenssel, hogy meleg vagyok. Élem a magam életét, mint bárki más. És hogy kivel élek együtt, kivel fekszem le, az már az én dolgom. Éppúgy, ahogy nem firtatja senki a heterók szexuális életét. (Feconi - 22)
... külföldön egyre inkább sikk lesz a dolog, ez szerintem a másik véglet már. Ezzel nem kéne hivalkodni ... (Lindoro - 20)
... vannak ilyen harcos melegek, akik próbálnak koholni ilyen dolgokat, hogy miért felsőbbrendű meg ilyesmi, ezeken én röhögök, mert igazából ... mindenkinek az a legfontosabb, hogy úgy próbáljon meg élni, ahogy ő maga gondolja, akkor hogyha ez nem megy rovására másnak ... (Márk - 27)
Ezek a vélemények utalhatnak egyéni életstratégiák racionalizálási kísérleteire egy nem kifejezetten elfogadó társadalmi környezetben. Adódhatnak azonban ilyen módon nem racionalizálható élethelyzetek, különösen akkor, ha az egyén nem igazán tud megbirkózni a kognitív disszonancia jelenségével. A 38 éves Henrik esetében például vallásossága és a férfiak iránt érzett – életében gyakran realizált – szexuális késztetéseinek összeegyeztetése okozott központi dilemmát, mivel e két lényeginek érzett identitáseleme közül egyikről sem tudott, akart lemondani. Így – a válaszadók közül egyedülálló módon – az öngyűlölet határán egyensúlyozva egy sajátos „összeesküvés-elmélettel” állt elő:
ez az egyik, amit itt szeretnék elmondani, hogy nem szeretném hogyha ez a társadalom olyan lenne, ahol ez [a homoszexualitás – TJ] természetes ... szóval én mint keresztény meg vagyok róla győződve, hogy az a az a lehetséges legjobb életforma, amit a Biblia tanít ... ez kicsit olyan a mint a környezetszennyezés ... hogy közvetlenül akkor nem érzi az ember ennek a a káros voltát, amikor elköveti, hanem aztán később kiderül, lehet, hogy nem is az ő életében, hanem két-három nemzedékkel később, hogy hát ezt nem így kellett volna az őseimnek csinálni ... azt próbálják a melegek másoknak meg maguknak is bemagyarázni, hogy ami jólesik az embernek, az nem lehet rossz ... na most én ezt nem tudom elfogadni, szóval nagyon sokminden van, ami jólesik és rossz vagy árt, ha most nem rossz, akkor majd később rossz lesz, a szenvedélybetegségek például. szóval ha be kéne ezt valahova sorolni, akkor azt hiszem, hogy én ezt valamilyen szenvedélybetegségnek nevezném, nem azonos súlyú mondjuk az alkoholizmussal de egy kicsit olyan ... végülis itt ilyen nagy össztársadalmi összesküvés folyik és egy kisebbség esküszik össze a a többség ellen …persze ez nem azonos egy jól körülhatárolható politikai vagy nem tudom milyen csoporttal, szóval nem jó összeesküvőnek lenni, bár megvannak az előnyei, az az igazi, aki ellen tud állni az összeesküvőknek … szóval valahol helyre kéne tenni ezt a dolgot ... szóval büntetni, tiltani, az hülyeség, azzal nem lehet megoldani, szóval tudomásul kellene venni, hogy ilyen van, de ... állami támogatást biztosítani ilyen célokra az mondjuk durva lenne … vagy mittudomén olyan jogokat követelni
Henrik beszélgetésünk során kiemelte, hogy a Másokban megjelent felhívásomra elsősorban azért jelentkezett, hogy az általa – is – „atipikusnak” érzett homoszexualitás-megközelítésével és tapasztalataival reálisabbá, árnyaltabbá tegye az általam itt felvázolni kívánt képet.
Válaszadóim több mint fele fejezte ki azt a véleményét, hogy ma Magyarországon nem jó melegnek lenni és ennek fő okaként a társadalom előítéletességét, „lelki egészségtelenségét” (Tomi - 35), konzervatív jellegét, a társadalmi lenézést és elhúzódást, a homofóbiát nevezték meg – azt, hogy a „többségi identitásnak része a homofóbia” (Jeandarc - 31) –:
ez a homofóbia, mert ez valahol a világ összes bajainak az egyike ... az emberi ostobaság, ami ellen nagyon nehéz küzdeni, ez a fajta gyűlölködés, kirekesztés hozza a világ összes bajait, ugyanez vezet háborúkhoz vagy katasztrófához ... homofób, aki úgy indokolatlanul utasítja el a melegséget, hogy igazából nem is tud róla, mert aki nem akar meleg lenni, aki nem szereti, de nagyon jól tudja, hogy mi az, az legfeljebb nem meleg, de nem gyűlöli, nem pusztítja, nem semmísíti meg, szóval a tudatlan homofóbia, mert a tudatlanság az mindig elpusztítja azt, amit nem ismer (Iván - 57)
A homoszexualitást övező társadalmi elutasítást jellemzően összekapcsolták az információhiánnyal, illetve az információk egyoldalúságával valamint – ezekkel összefüggésben – a sztereotipikus megközelítések elterjedtségével:
... az emberek nagyon konzervatívak, elítélőek, igazából ők csak a felszínt látják, páldául egy dokumentumfilmből azt, hogy mi zajlik a Nyugatinál az óra alatt, ebből meg leszűrik a következtetést, hogy „hű a melegek ilyenek”, azokra nem gondolnak, akik normális párkapcsolatban élnek, dolgoznak. nem gondolnak bele, hogy a művészvilágban mennyi van, ott nem szemetszúró, nem úgy mint a hétköznapokban. ültem egyszer a metróban és egy néni azt mondta az unokájának valakiről, hogy „ő egy bácsi, aki buzi, rossz ember, mert megrontja a gyerekeket” ... (György - 26)
A megkérdezettek fele azonban személyesen nem tapasztalt meg semmiféle konkrét bántást, illetve nem tudott beszámolni a homoszexualitással kapcsolatos negatív élményéről. A válaszadók másik fele viszont életében elszenvedett már konkrét – szavakban vagy tettekben megnyilvánuló – bántást homoszexualitása miatt. Legtöbbjüket verbálisan támadták: „lebuzizták”, nyilvánosan megszégyenítették. Hatan említettek munkahelyi problémákat: kirúgást, előléptetés elmaradását vagy a – homoszexualitás felvállalásának következményeként értelmezett – kapcsolatok megszakadását. Egy-egy esetben a válás során, illetve egy vallási gyülekezetben való felfüggesztésben játszott szerepet a homoszexualitás kiderülése. Egy válaszadónak pedig – még Romániában – börtönbüntetést kellett elszenvednie.
Többen verbális bántásként értékelték a többségi szóhasználatba káromkodásként beépült – tehát nem konkrét személyre irányuló – „buzizást”. Az e gyakorlatnak való ellenszegülés is bátor kiállásként jelent meg:
... nemrégen mentünk autóban és az egyik mondta „mit szarakodtok, hülye buzik”, automatikusan az emberek ezt mondják, hogy hülye buzik. Engem nem zavar ez, hát nem igaz, hogy nem zavar, mert nem jót takar ez. (Koppány - 24)
ugyanolyan értékű kiállásnak tartom, hogy ... nem álltam be buziutálónak lenni, vagy amikor ilyen típusú beszélgetés volt, akkor legfeljebb jobban odafigyeltem vagy megpróbáltam enyhíteni egyéb megjegyzéssel vagy éppen nem szálltam bele az üvöltő kórusba. (Félix - 43)
Az esetek többségében azonban a homoszexualitás nyilvánossá válása vezetett a negatív élményekhez. Ebből gyakran adódott az a következtetés, hogy jobb a homoszexualitást szigorúan a magánszférában tartani és minden „ráutaló” magatartásformát mellőzni. Így – személyes szinten – elkerülhető a megalázás, a diszkrimináció és az emberek is általában sokkal toleránsabbnak tűnhetnek:
nem voltak [negatív élményeim – TJ], de ez azt hiszem, a habitusomból fakad, nem sikít rólam a szexuális beállítottságom, mindig a hely és a társaság „elvárásainak” megfelelően viselkedem (Jakab - 47)
Magyarországon még nem ért diszkrimináció, bár nem vagyok extrovertált meleg (Tomi - 35)
én mindig azt mondom, hogy akinek rossz tapasztala volt az saját magának is köszönheti, tehát saját provokatív viselkedésének is köszönheti, énnekem az a tapasztalatom, hogy az emberek sokkal toleránsabbak mint ahogy maguk a melegek elképzelnék (Béla - 48)
A társadalmi környezetbe való békés beolvadás igénye sokakra jellemző. A – bizonyos szintű – „kaméleon-stratégia” alapfeltevése egyfajta „magánhomoszexualitás”, mely élesen szembeállítható azokkal a törekvésekkel, melyek – legalábbis átmenetileg, a társadalmi-jogi megkülönböztetés fennmaradásáig – közügyként közelítik meg a homoszexualitást:
A melegségnek több szintje van: benne van valakiben, gyakorolja vagy megéli, tudatosan csinálja. [...] hogy hogy valósul meg, az kisebb különbség: kapcsolat szintjén vagy a „mozgalmárságban”, és a kapcsolat szintjén is felvállalhatja valaki vagy lehet „titkosilona”. Szerintem ha valaki ezt komolyan gondolja a mai Magyarországon, az mozgalmár lesz, illetve a mai Magyarország kihagyható: ha komolyan gondolkozom egy ügyről, akkor teszek is érte valamit, de ez a mondat rólam szól és tudom, hogy az emberek nem ilyenek (János - 36)
Válaszadóim többségének nem voltak közvetlen kapcsolatai a meleg szervezetekkel, illetve a mozgalommal:
Elismeréssel adózom nekik, mert megkönnyítik az életünket és előkészítik a jövő generáció emberibb életét, de nincs sok kapcsolatom velük. Mindazonáltal voltam már GayPride fölvonuláson, és az egy adószázalékomat is adtam már meleg szervezetnek. (Ruben - 48)
Jellemzően bizonyos távolságtartó figyelemmel kísérték az aktivisták megmozdulásait, de a válaszadók közel harmada vett már részt – igaz, néhányan közülük a véletlen vagy a médiabeli „leleplezéstől” rettegve – budapesti „Gay Pride” felvonuláson, illetve meleg és leszbikus fesztiválon. E köztéri megnyilvánulásokkal kapcsolatban a megkérdezettek visszatérő kritikájaként jelent meg, hogy – a „szélsőségek” hangsúlyozása miatt – nem közvetítenek „reális” képet a melegekről, bár többen annak is hangot adtak, hogy a melegek sokszínű társaságáról éppen olyan nehéz lenne reális képet alkotni, mint a heteroszexuálisokról.
A homoszexuálisok által érzékelt és megtapasztalt hátrányok tekintetében a mai helyzetet a húsz évvel ezelőttivel összehasonlítva az mondható, hogy továbbra is komoly problémaként jelennek meg a társadalmi ellenszenv megnyilvánulásai és a munkahelyi problémák. Az egyedülálló férfiak lakáshoz jutási képtelensége – a tanácsi lakások kiutalásos rendszerének megszűnésével – a mai helyzetben nem kifejezetten meleg-specifikus problémát jelent. A kulturált szórakozási lehetőségek hiánya némileg enyhült: a meleg bárok megjelenésével az „ismerkedési zónák” is átrendeződtek. A fürdők elvesztették korábbi jelentőségüket, de ebben szerepet nagy játszott a prostitúció térnyerése. A nyilvános vécék zömét bezárták, a korábban jellemző – különböző kitüntetett helyekre, útvonalakra koncentrálódó – utcai ismerkedés is inkább a „fizetős szex” sajátossága lett. A házibulikat pedig általában felváltották a jórészt üzleti alapon szervezett rendezvények. Bizonyos bűncselekmények potenciális gyanúsítottjaiként valószínűleg ma is szerepelhetnek homoszexuálisok, de a homoszexualitás és a pedofília összemosásának kifogásolásán kívül nem történt másra utalás. Az azonos neműek együttélésének jogi rendezetlensége annyiban rendeződött, hogy 1996 óta az azonos nemű partnerek is élhetnek együtt élettársként, bár e törvénymódosításnak nagyobb a szimbolikus jelentősége, mint a gyakorlati „hozama”. A magyar élettársi viszony nem azonos a nyugat-európai gyakorlatból ismert „regisztrált partnerkapcsolattal” (registered partnership), melyre sokszor utalnak – pontatlanul – „meleg házasságként”.
A homoszexualitás, illetve a melegség fogalmi meghatározását firtató kérdésemre szinte minden válaszban a testi – szexuális – kapcsolat létesítésén túl egységesen nagy hangsúlyt kapott az azonos neműek közötti vonzalom – különbözőképpen megfogalmazott – lelkinek, érzelminek, szerelminek, szelleminek vagy emberinek nevezett dimenziója. A „Mitől meleg egy meleg, mi tesz valakit meleggé?” kiegészítő kérdésre adott válaszokból azonban arra lehetett következtetni, hogy a szexuális kapcsolatnak mégis nagy a jelentősége az identitásválasztásban, – esetleg tulajdonításban – vagy „véglegesítésben”:
Emocionálisan mindkét nemhez vonzódom. Tehát ha a szexről le tudnék mondani, de nem tudok lemondani, akkor akár heteroszexuális kapcsolatot is tudnék létesíteni. (Laci - 26)
addig amíg az ember esetleg csak vonzódik egy férfihoz csak gondolatban, akkor azért már mondhatja, hogy végülis biszexuális, mert végülis egy heteroszexuális nem vonzódik még gondolatban sem egy férfitesthez, de onnantól csak akkor meleg, ha tényleg le is tud feküdni egy férfival és ott nem torpan meg, mert ha beleszeret lélekben, akkor tényleg le is tud vele, onnantól elmondható valakiről, hogy meleg (Julio -23)
nézd, ez nincs úgy definiálva, mint a fizika törvényei... végülis akinek egynél többször volt ilyen kapcsolata, az szerintem az (Henrik - 38)
A szexuális gyakorlat és az identitás összefüggéseivel kapcsolatban itt fontos utalni a válaszadók biszexualitásról alkotott képére. A „Mit gondolsz a biszexualitásról? Van ilyen?” kérdés kapcsán a biszexualitást jellemzően a szexuális viselkedés egyik fajtájaként határozták meg, ami leginkább a különböző nemű partnerekkel folytatott szexuális gyakorlatról szól és „nem elég” az identitáshoz. Vagyis a legtöbb megkérdezett szerint – a „megoldható probléma” (TS - 32) szintjén – a biszexualitás létező gyakorlat, de biszexuális identitás nincs. Aki mégis biszexuális identitásúnak vallja magát, az „szépíteni próbál” (Tomi - 35), az „kíváncsi” vagy „bizonytalan” (Koppány - 24), „az még nem meri felvállalni a melegségét, vagy nem meri bevallani magának, hogy nem is szereti a saját nemét” (Sobieski - 25). Ebben a kontextusban a biszexualitás (ön)ámításként, valami elől való elbújásként, álcázásként, döntésképtelenségként, a homoszexualitás elfojtásaként vagy a homoszexualitás irányába mozduló átmenetként jelent meg, melynek hátterében ismét felsejlett a homoszexualitást elutasító társadalmi környezet. A biszexualitás „felvállalása” tehát leginkább a homoszexuálisokat érintő társadalmi ellenszenv tompítási kísérleteként vált értelmezhetővé.
A „mi tesz valakit meleggé” kérdéssel kapcsolatos véleményekben a legfontosabb törésvonalak az önmagukban való tudatosítás és a felvállalás kérdésköre mentén mutatkoztak meg. A tudatosítás fontossága többször is felmerült azzal összefüggésben, hogy vajon melegnek tekinthető-e az, aki csak fantáziál, de vágyait nem realizálja. A válaszok ugyan megoszlottak annak megítélésében, hogy a vonzalomnak feltétlenül manifesztálódnia kell-e a meleg „státus” eléréséhez, abban azonban egyetértés mutatkozott, hogy a manifesztálódás mértéke a társadalmi elvárások függvénye:
kettő dolog: az, hogy azonos nemű iránt vonzódik és ezt manifesztálja is ... még hogyha csak minimálisan is. Az, aki sehol semmilyen formában nem manifesztálja ezt, az valamilyen beteg ember (Iván - 57)
attól [meleg egy meleg – TJ], hogy az azonos neműekhez vonzódik – függetlenül attól, hogy ezt realizálja is (Jakab - 47)
... az is meleg, aki csak fantáziál, viszont nincs bátorsága szembenézni azzal, hogy ő meleg. Ő is meleg a kulisszák mögött ... (Koppány - 24)
érzéki indíttatásból keresi azonos neműek társaságát és szexuális értéke van, szexuális pozíciókat foglal el számára egy vele azonos nemű ember az ő fantáziáiban ... szóval a barátinál meghittebb intenzitási fokon érdeklődik egy azonos nemű ember irányában, tehát gondolok itt akár ama történetre, amit hall az ember akár 60-70 évvel ezelőttről, amikor nőtlenként maradt cserkészvezetők ... néhány ilyen hiperheteró, őshadibika lehet ilyen figura, aki nem merte felvállalni, viszont belefojtotta az egészet mondjuk abba, hogy ő egy ilyen csúcskatona és egyfolytában férfiak között van .. szóval ez nagyon bonyolult, de a mai világ már mindenképpen arra utal, hogy kiélhető minden, szinte. (Márk - 27)
az elnyomásnak mindenképpen szerepe van abban, hogy mersz-e azonos nemű emberhez vonzódó emberként élni és ezt gyakorolni ... a szubkultúra megnyilvánulásai, a szórakozóhelyek, a felvonulások biztos, hogy eltűntethetők és biztos, hogy egy-két generáció múlva sokkal több lelki nyomorék lesz, aki kényszerházasságokba menekül és ahogy a történelmet látja az ember, ez az alvilágnak is kedvez, mert törvényen kívülivé válik a dolog (Olivér - 32)
Míg a tudatosítás a személyes szintű „problémakezelés” kontextusában felmerülő fogalomként, a felvállalás a külvilág felé tett lépésként volt értelmezhető:
Ez a természet része, tehát nem betegség nem gyalázatos dolog, viszont akkor hadd vállalhassam fel azon a szinten, amilyen szinten magam előtt el tudom fogadni. Tehát ilyen szempontból ez tesz valakit meleggé, hogy felismeri-e magában és elfogadja-e magában annyira, amennyire benne van. (Endre - 50)
nem a szexualitás, az biztos, mert egy csomó heteró fiúval lefeküdtem az évek során ... hanem a gondolkodás, hogy én ezt tudatosítom, hogy én meleg vagyok, és ettől válok meleggé, hogy ezt felfogom és elkezdek valahogy ehhez keresni társakat, csoportot: elkezdem a melegidentitásomat fejleszteni (Bálint - 22)
Hogy mitől meleg egy meleg? Hát attól, hogy felismeri, hogy a saját neméhez vonzódik; elfogadja melegnek magát; annak is vallja magát. (Noffir - 19)
A személyes melegidentitások felépülése e megfontolások alapján egy többszintű folyamatnak tekinthető, melyben – az 1983-as vizsgálat eredményeihez hasonlóan – fontos szerepet játszik a homoszexualitásra vonatkozó tudás, az ezzel kapcsolatos érzések és az érzések manifesztációjaként felfogott szexuális kapcsolat.70
Válaszadóim számára homoszexualitásuk tudatosulása sokkal kevésbé tűnt fel egyéni választásként, mint homoszexuális identitásuk felvállalása. Arra a kérdésemre, hogy „A homoszexualitás egyéni választás kérdése? ... Ha nem, mit gondolsz a homoszexualitás 'eredetéről'?” több mint 90 százalékban azt a választ kaptam, hogy a homoszexualitás valamilyen biológiailag, genetikailag meghatározott, veleszületett, öröklött adottság, melynek kialakulásában vagy kibontakozásában azonban más tényezők is szerepet kaphatnak, például szocializációs hatások, a „domináns anya”, a divat vagy – közelebbről meg nem határozott – „korai traumák”. A homoszexualitás sokszínűsége is e sokfajta tényező eltérő összjátékával magyarázták a megkérdezettek: az ugyanis már egyéni döntés eredménye, hogy az „adottságot” vagy „hajlamot” mennyire vállalja fel vagy nyomja el valaki. Ahogy a korábbiakban már jeleztem, a megkérdezetteknek több, mint felét nem inspirálta arra a mai magyar társadalmi környezet, hogy homoszexualitását „jól” élje meg. Így a felvállalás legtöbbször kockázatokkal járó, „bátor tettként” fogalmazódott meg. A felvállalás megítélésében egyébként nem mutatkozott különbség az „eredet” nem biológiai meghatározottságát valló kisebbség és a „determinista” többség között. Az előbbi csoportba tartozó egyik vélemény például következő volt:
nem vagyok determinista, tehát nem azt mondom, hogy az ember melegnek születik, én azt gondolom, hogy ... amikor ez a bizonyos pályára állítás, hogy nemi szerepek elsajátítása, megtanulása történik, akkor ott talán ott romolhat el valami ... az elromlást azt abban az értelemben, hogy a társadalmi elvárásokhoz képest való elromlás .. szóval azt gondolom, hogy valahol ott, valahol ott történik valami, de nehezen tudom megfogni, hogy hol meg mikor, de abban őszintén hiszek, ... hogy az a dolgok rendje, hogy az ember úgy nő föl, meg úgy születik, hogy minden érdekli, hogy nyitott, hogy amorf, hogy definiálatlan, hogy érted, hogy egy kerek, hogy egy gömb, hogy így visszatérjek ehhez a hímnős eszményhez, szóval érted, egy ilyen golyó és akkor egyszercsak valahol így meghasad és én azt gondolom, hogy én is meghasadtam, de mintha így rajtam ragadt volna a másik felemből még egy darab és ezt így viszem magammal, néha édes, néha meg keserves teherként és sokszor úgy érzem, hogy ettől jobban gurulok ... szóval azt gondolom, hogy nyilván hatalmas energia, elszántság, bátorság és stabil háttér kell ahhoz, hogy ma Magyarországon az ember ezt így eldöntse, szóval, hogy azt mondja, hogy én pedig mától úgy élek, hogy nem érdekel, hogy mit gondolnak az emberek körülöttem. (Rudolf - 33)
A homoszexualitás „eredetének” firtatása – várakozásaim ellenére – nem vívta ki interjúalanyaim ellenérzését.71 Sőt úgy tűnt a – sokszor genetikai utalásokkal telített – készséges válaszokból, hogy az eredet meghatározottsága szinte egyfajta „önvédelmi fegyverként” értékelődött. Mindössze egy olyan vélemény akadt, mely az eredetkérdés felvetésének alapvető elhibázottságára utalt:
Nincs teória. Te mit gondolsz a narancs ízéről? Honnan „ered“? És a mandarin? Miért „más“ ízű? Na ugye. Amíg ezeket a kérdéseket feszegetik, nem lesz béke ezen a fronton, mert a különféle ideológiák különféleképpen sajátítják ki őket. A liberálisok és a keresztény jobboldal pusztító harcot vívnak ennél egyértelműbb kérdésekről is – nincs abszolút igazság. Amíg a buziság ügye nem kerül bele a ‚mindegy’ kategóriába, mint a testsúly vagy biológiai nem, addig ez mindig is „issue“ lesz. (TS - 32)
A homoszexuális identitást Breakwell nyomán a fenyegetett identitások egyik fajtájaként megközelítve több fenyegetettségi színteret különböztethetünk meg: az elutasító társadalmi környezetet, a társadalmi elvárásokkal viaskodó egyéni tudatot és a kettő közötti átmenetként szolgáló elsődleges és másodlagos társadalmi csoportokból álló szocializációs közeget. Az eddigi vizsgálati szempontok alapján elmondható, hogy a homoszexuálisokat érintő identitásfenyegetések legsúlyosabbikának a homoszexualitás negatív szociális reprezentációjában plasztikusan megjelenülő – az érintettek által régóta jól érzékelhető – társadalmi elutasítás tűnt. Az önazonosság kérdéseivel kapcsolatban az egyénben felmerülő főbb problémák szintén itt gyökereztek: hiszen ki vállal fel szívesen olyasmit, amit „mindenki” elítél? Így az identitás fenyegetettségére utalhattak személyes vagy intrapszichikus szinten a saját gondolkodásban felmerülő kételyek – vajon tényleg „az” vagyok-e –, illetve személyközi szinten az új identitásállítás mások általi megkérdőjelezése.
Válaszadóim közül 14 számolt be arra vonatkozó gondolatairól, hogy ő valóban meleg-e. Sokaknál ez a fajta töprengés jelentette a tudatosodás és a személyen belüli felvállalás – vagy „sorsvállalás” (Jeandarc - 31) – közötti átmenetet. Ennek a folyamatnak a kezdőpontjaként jelent meg több esetben a „miért lettem én meleg?” (Valentin - 35) vagy „miért pont én?” (Tomtom - 25) jellegű kérdésfelvetés, végpontjaként pedig a „beletörődés” (Lindoro - 20) vagy az önelfogadás:
Rengeteget gondolkodtam rajta. Mikor láttam, hogy milyen nehéz út, próbáltam ellene tenni. ... Nem ment. (Feconi - 22)
Próbáltam beletörődni, hidd el, hosszú évekig tartó küzdelmes folyamat volt, lelkileg teljesen összetörtem ebben, de nem mondhattam el senkinek akkor, mert olyan helyzetben voltam. Most már valamennyire elfogadtam saját magam, persze szégyellem magam előtt is az egészet, de hát mit tehetek? (Lindoro - 20)
nálam ez egy ilyen folyamat volt, amíg elfogadtam – vagy rájöttem és utána elfogadtam, és azóta én azzal tisztában vagyok (Zoli - 35)
gondolkodtam, és mindig arra jutottam, szerencsére nagyon liberális környezetben vagyok, nincsen például presszió, hogy nekem melegnek kéne lennem, tehát nekem nem fűződik ahhoz érdekem, hogy én meleg legyek ... szóval ilyen szempontból szabad a mozgásterem, hogy megegyezik az, ami én vagyok azzal, ami akarok lenni – vagy nem is, hogy akarok, de amivé lettem (Márk - 27)
Az egyénben saját homoszexuális önazonosságával kapcsolatban felmerülő kételyekhez hozzájárulhatott mások kétkedése. Egyik válaszadóm például azt hangsúlyozta, hogy „szerencsére soha senki nem kényszerített(e) rá” (TS - 32), hogy ilyen kérdésekkel foglalkozzon. 24 megkérdezettel viszont előfordult, hogy valaki azt állította róla, hogy nem is „igazán” meleg. Nyolc esetben – potenciális szexuális vagy szerelmi partnerként, esetleg baráti szerepben – megjelenő nők, négy esetben szülők, három-három esetben más melegek, illetve nem meleg barátok kérdőjelezték meg az érintettek homoszexualitásának „valódiságát”. Az esetek többségében a megkérdőjelezést egyfajta „biztatásnak” szánták: ez csak ideiglenes állapot (Julio - 23), majd kinövöd (Viktor - 23), csak kíváncsi vagy (Koppány - 24). Hatan számoltak be arról, hogy sokan, illetve sokszor állítottak már róluk ilyesmit, mivel rajtuk „nem látszik” a homoszexualitás, azaz nem feleltethetők meg a sztereotipikusan megközelített homoszexuális képének:
nekem nagyon sokan szokták mondani, hogy nem látszik és ez aranyos, mert ez olyan mint amikor, mert melléteszem, hogy én félig zsidó is vagyok, és mondják, picikét azt érezni az emberek hangján, hogy dicsérőn, hogy nem is látszik, és itt is valami ilyen van, és ilyeneket én elég sokat kapok, mert mondjuk én az átlaghoz képest gyakorlatiasabb vagyok, meg erősebb.. tehát külsőségekben is sok olyan van, amit nemhogy elvetek, hanem egyszerűen nekem nem adaptálható az életembe, olyasmik, amik a melegekről heteró szemmel sztereotípan alkalmazottak, tehát a hajtűdobálás és a körei, tehát azt hiszem, hogy se a gesztusaimban, se a hanghordozásomban nincsenek olyan tipizálható meleg vonulatok, meg a másik, hogy nagyon nem vagyok az a típus, akit így ki lehet szúrni, tehát szűk közegben sem szokott ez így felmerülni általában, tehát amikor coming-outoltam, akkor sok embernél éreztem effektív meglepetést (Márk - 27)
Az „igazi” homoszexuális – ilyen értelemben kívülről jövő – sztereotipikus meghatározását azonban, úgy tűnt, sok megkérdezett bizonyos mértékig internalizálta. Arra az önmagában is sztereotipikus megközelítést sugalló kérdésre ugyanis, hogy „Mennyiben különbözöl a többi melegtől?”, 18 olyan választ kaptam, melyben említés történt a „többi meleg” nőiességéről, „nyávogásáról”, „affektálásáról”, „hajtűdobálásáról”, vagy szexcentrikusságáról, illetve bárokba, „parkról parkra, vécéről vécére” szaladgálásáról. A válaszadók e jellemzők mentén, saját tulajdonságaikat és viselkedésformáikat ezekkel ellenpontozva ábrázolták magukat.
Ezen a ponton eldönthetetlennek tűnik, hogy ez a fajta önmegkülönböztetés milyen mértékben értelmezhető a homoszexualitással kapcsolatos sztereotípiák melegek általi internalizáltságára, illetve általános társadalmi elterjedtségére. Hiszen érvényes értelmezés lehet az is, hogy a sztereotipikus utalások csupán a homoszexualitás társadalmi reprezentációjának előhívását szolgálták – feltéve, hogy az adott társadalmi környezetben csak ezekhez a sztereotípiákhoz képest lehetséges egyátalán az önmeghatározás. Mindenesetre mindkét értelmezési verzió példaként szolgálhat a homoszexuális identitás fenyegetettségére. Az identitásfenyegetéssel való szembenézést viszont jól illusztrálta az a 13 válasz, melyek a kérdésben rejlő sztereotipikus alapfeltevésre irányították a figyelmet:
miért, milyen az általános, a 'többi' meleg? (Jakab - 47)
ezt nem szabad homogén közegként kezelni (Béla - 48)
ide csak olyan sztereotip válaszok jöhetnének (Gabi - 24)
Hülye kérdés. Én az emberektől különbözöm, nem a melegektől! (János - 36),
szerintem ez nagyon sokféle emberből tevődik össze, úgy mint az úgymond normális életben élő emberek is vannak ilyenek és olyanok is, vannak rosszabbak és jobbak is, és én nem érzem magam semmivel sem különbnek mint bárki más és rosszabbnak sem (Péter - 36)
Ha ezt a kérdést kell megválaszolnom, akkor eleve fel kell állítanom egy dogmát, ami a melegekre jellemző. ... nem tudom magamat megkülönböztetni a melegektől. Egyes emberektől, egyes viselkedéstípusoktól tudom megkülönböztetni magam. Ez egy differenciált világ. Ugyanúgy differenciált világ a meleg, mint a heteró. (Simon - 19)
Mindenki más, minden ember egyedi. Az hogy meleg vagyok nem az elsődleges jellemzőm, hanem csak plussz információ. Elsősorban ember vagyok. Egészséges, egyedi ember. (Sobieski - 25)
Ezek után azt szeretném röviden áttekinteni, hogy a család és a munkahely „átmeneti közegében” hogyan vannak jelen, jelen vannak-e a homoszexuális identitásépítést fenyegető tényezők.
Válaszadóim több mint kétharmada számolt be arról, hogy családja tud homoszexualitásáról. Hat esetben azonban a „családi tudás” csak az anyákra korlátozódott, míg két megkérdezettnél az – idős, illetve a nagybeteg – anyát „megkímélték” a hírtől. Az anyák egyik tipikus szerepe lehet a „cinkosé” vagy „harcostársé” (Olivér - 32), aki segít a szigorú apák leszerelésében, illetve az esetleges apa-fiú konfliktusok tompításában. A némileg félelmet keltő apafigurákra jellemzőek a következő példák:
Az apám nagyon konzervatív, szörnyű szigorú elvei vannak, amikhez odaköti magát, nem enged belőlük. (Laci - 26)
Apám egy nagyon érdekes ember, ő nyugdíjas egyenruhás... tűzoltó, lángtengernagy, ... ő egy kirakatember, de tipikusan az a militarista foglalkozási ártalom jellemzi, hogy ... ha ki van égve a fű és jön a tábornok úr vagy valaki, akkor befestjük fűzöld festékkel, mert annak úgy kell kinézni (Olivér - 32)
A válaszokból arra lehetett következtetni, mintha az apáktól jobban kellene tartani, pedig például a legszélsőségesebben éppen egy anya viselkedett:
előfordult, hogy éjszaka, mikor aludtam, csontig felhangosította a magnót, hogy ne tudjak aludni és odajött az ágyamhoz, hogy „ne aludj, te rohadt buzi”, ezt nem is bírtam sokáig, úgyhogy hamar elköltöztem (György - 26)
Az otthoni „megtudás” egyik visszatérő motívumaként szerepelt egy-egy felbontott és elolvasott levél, ami terhelő bizonyítékként szolgált a család számára. Tehát az is lényeges kérdés volt, hogy valaki önként tárta fel korábbi titkait – erre csak hét esetben került sor – vagy leleplezték. A leleplezéseket esetenként konkrét beavatkozási kísérlet követte a szülők részéről: fiúkat pszichiáterhez, pszichológushoz küldték „gyógykezelésre”, „változtatást javasoltak” (Viktor2 - 41), „mindent megpróbáltak” (Grafi - 22). Gyakran előfordult a téma „tabusítása” is: „lebuktam, vallottam, kiborultak, most pedig nem vesznek róla tudomást” (Labdarózsa - 21). Az önkéntes feltárulkozás jellegzetesen negatív fogadtatását is a hallgatás, a beszélgetéstől való elzárkózás jelentette:
először nem szólt, aztán az volt az első kitörése ... hogy akkor én most hogy fogok így életet élni, de ez csak így nagyon röviden, így tőmondatokban és aztán azt mondta, hogy hú hát ezt neki akkor még emésztenie kell és akkor egyszerre fogta magát és átment a másik szobába … és én akkor ott egyedül, mert így hoppá és hát ez nagyon fura volt, mert mondtam, hogy azért ne menj már el, dehát elment (Viktor - 23)
Azonban a negatív fogadtatás racionalizációjára is akadt példa:
szerintem, ha valaki ebből hisztériát csap, az rendívüli önzőség, tehát az mindig önmagát siratja és önmagát sajnálja, sajnáltatja, pláne úgy, hogy mellette fájdalmat okoz a gyermekének (Márk - 27)
Az önkéntes vallomástétel hátterében egy-egy érzelmi megerősítést nyújtó szerelmi kapcsolat tűnt fel – „Eljött a nagy Coming Out ideje a Nagy Szerelemkor.” (Sobieski - 25) –, vagy annak az érzésnek az elhatalmasodása, hogy „nem lehet tovább teljes hazugságban élni” (Viktor - 23). De több esetben arról is beszámoltak, hogy éppen a szerelem megszűnése okozott akkora – a család számára is érzékelhető – érzelmi zűrzavart, amelynek kapcsán a segítőkész szülőknek végül rá kellett jönniük, hogy fiúk nem egy barátnő, hanem egy barát miatt omlott össze.
A megkérdezettek közül mindössze hárman gondolták úgy, hogy családjuk – annak ellenére, hogy „ez nem téma” – sejt valamit:
sejtik, de reménykednek (Jeandarc - 31)
család sejti, nem beszélünk róla (Tomi - 35)
a szüleim nem ... szerintem ők is tudják, de nem téma ... azért gondolom, hogy tudják, mert egy idő óta nem kérdeznek rá, hogy mikor fogsz megházasodni (Zoli - 35)
A családjukat homoszexualitásukról nem informálók között – tízen voltak ilyenek – három motívumot lehetett megkülönböztetni: néhányan féltek, hogy vallomásuk által megfoszthatják magukat a család szeretetétől vagy elfogadásától, mások – különféle okokból, például a családtagok kora miatt vagy mert „úgyse értenék meg” – meg akarták kímélni a családot a feleslegesnek ítélt megrázkódtatástól, megint mások úgy érezték, hogy a családtagok közötti – fizikai, illetve lelki – távolság nem indokolja a bizalom megosztását.
A családi szférához tartozó identitásfenyegetések más szempontok szerint is megközelíthetőek: érdekelt például, hogy válaszadóim miként vélekednek a gyerekvállalás és a homoszexualitás összeegyeztethetőségéről. A 49 válaszadó közül négynek volt gyereke – közülük kettő bevallotta saját homoszexualitását gyermekeinek, egy nem kívánta ezáltal „megutáltatni” magát a gyerekeivel, egynél pedig túl kicsi volt még a gyerek –, 28 úgy nyilatkozott, hogy nem akar gyereket, 13 úgy, hogy szeretne, négy pedig még nem döntötte el, mit akar. A 28 nemleges választ adónál központi jelentőségűnek tűnt az a felfogás, hogy a homoszexuális identitás vállalásába beletartozik a gyerekekről, illetve a gyereknevelésről való lemondás. Ehhez kapcsolódtak a „ne érje hátrány miattam” jellegű, illetve a gyerek számára ideálisnak tartott családi környezet hiányára való utalások. A gyerekre vágyók esetében is inkább szinte megvalósíthatatlan vágyként jelent meg egy saját vagy egy örökbefogadott – esetleg „csak nevelt” – gyerek vállalása.
A fentiek fényében elég teoretikusnak tűnt az a kérdésem, hogy „Mit gondolsz, mit éreznél, ha kiderülne a gyerekedről, hogy ő is meleg?”. A válaszokból főkent azzal kapcsolatban kívántam információhoz jutni, hogy az érintettek – elsősorban saját élményeikből kiindulva – hogyan vélekedtek a melegség általuk megfelelőnek vélt családi fogadtatásáról. Az „elfogadnám, különben pokollá tenném az életét” (Tomi - 35) típusú fő vonulat mellett többen feltételezett szomorúságuknak adtak hangot – „nem örülnék, mert nehéz” (Márió - 26), „nehezebb sors, a heteró többség diktál” (Kálmán - 69), „kissé megőrülnék, hogy mi vár rá” (Laci - 26) – és azon aggodalmaskodtak, hogy majd „hogyan hitetem el a világgal, hogy nem én neveltem meleggé” (János - 36). Egyikük egy jellegzetes – de vélhetően nem tipikus – elfogadó szülői attitűdöt így fogalmazott át: „jobban esne, ha meleg lenne, de nem terrorizálnám heteróként sem” (Olivér - 32).
A megkérdezettek családjához képest a munkahelyi környezet talán még ingoványosabb terepnek tűnt a homoszexualitás felvállalásával kapcsolatban. Erre utalt, hogy a válaszadók közül csak tizennyolcról tudták munkahelyükön, hogy melegek. Közülük is többen sajátos – az átlagosnál kedvezőbb – pozícióval bírtak: például meleg volt a főnökük vagy külföldön, elfogadóbb környezetben dolgoztak. Ez utóbbiak között említett egyikük egy nyugat-európai egyetemet:
[...] tiszta vizet akartam önteni a pohárba a későbbi kellemetlenségek elkerülésére és nagyon jó tapasztalatokat szereztem. X országban ezt megengedhettem magamnak, emiatt egy esetben sem romlott meg a viszonyom, sőt inkább közelebb kerültem hozzájuk. Bár én mindig egyetemen dolgoztam. (Kálmán - 69)
Ugyanakkor egy magyar egyetemen az egyik válaszadónak éppen melegsége miatt maradt el a tanszékvezetői kinevezése:
[...] abban a bizottságban, ahol ezt a kérdéskört tárgyalták, akkor ott valaki felvetette, hogy elég szerencsés-e, hogy az illető meleg és így legyen tanszékvezető, ...aztán elejtették ezt a javaslatot, az akkori tanszékvezető védelmébe vett, hogy kizárt dolog, hogy az X meleg lenne ... ez volt a védelem, igen, de ez természetesen nem változtatott az akkori helyzetemen (Kristóf - 64)
Néhányuk pedig akaratuk ellenére lepleződött le. A lelepleződés szélsőséges következményeként előfordult a munkahelyről való kirúgás – „az előző barátommal folytatott telefonbeszélgetéseimet lehallgatták, aztán közölték, hogy ilyen mentalitással nem lehet itt dolgozni” (György - 26) – vagy a zavaróan megkülönböztetett figyelem:
[...] itt is kiszivárgott. Általam teljesen ismeretlen emberek járnak a szomszéd szobába - mint később megtudtam - és kérdezgetnek felőlem, hogy ki vagyok, mert hallani már hallottak rólam, de látni még nem láttak és kíváncsiak rám. Úgy érzem, mintha egy ketrecben lennék az állatkertben. Abszolút nem jó érzés. (Noffir - 19)
A válaszadók nagy többsége arról számolt be, hogy munkahelyére nem akarja „magával vinni” homoszexualitását: egyrészt mert „ez magánügy” – „nem tartozik rájuk” (Tomtom - 25) –, másrészt pedig több helyen negatív következményektől lehetett tartani:
[...] ma még úgy működik a dolog, hogy ha valakinél ezt az irányultságot konkrétabban, nemcsak sejtés szinten, esetleg bizonyíték vagy maga bevallja vagy rajtakapják, hogy ilyen-olyan újság van nála, vagy valakivel látták, akkor biztos, hogy az előítélet elkezdene munkálkodni, tehát legalább a kirekesztés típusú, „én most nem szívesen állok vele a folyosón szóba”, „jaj, kezet kell vele fogni”, ez a típusú kirekesztés megindulna ... beszélgetésekben előfordul ez a téma ... és azért ezekből a megjegyzésekből lehet tudni, hogy „jaj istenem, nagyon jót csinál, de azért ha nem muszáj, nem fognék vele kezet” ... (Endre - 50)
[...] hiába csinálnék meg mindent, mint egy normális ember, vagy többet, ha kiderülne, hogy meleg vagyok, a legutolsó lennék. akkor csak az számítana, hogy meleg vagyok, nem az, hogy mit teszek le az asztalra, egyszerűen csak azért mert más vagyok (Miklós - 44)
Tehát a munkahelyi környezetben is jellemző volt a homoszexuális identitás fenyegetettsége: a homoszexualitás ebben a kontextusban is titkolnivaló jellemzőnek tűnt. A – sokszor magánügyként „kódolt” – titok megőrzése pedig nagy terheket róhatott az érintettekre, amiből „nem adódtak problémák – 'csak' nekem” (Lindoro - 20).
Ebben a fejezetben a homoszexualitás szociális reprezentációját mint identitásfenyegetést vizsgáltam magyar meleg férfiakkal készített interjúk elemzésével. Az elemzés tágabb elméleti kereteként a szociálisidentitás- és szociálisreprezentáció-elméleteket használtam. A szociálisreprezentáció-elméletek a társadalmi valóság konstruált jellegét hangsúlyozzák: a társadalmi valóságot a társadalmi interakciós folyamatokban létrejövő szociális reprezentációk képviselik. A szociális reprezentációk „hétköznapi tudástartalmai” az ezeket létrehozó egyének és csoportok valóságértelmezését tükrözik, mely valóságértelmezés az egyéni és csoportidentitások megalkotásának alapanyagául szolgál. A társadalmi reprezentációk és identitások kialakításának kölcsönhatása központi eleme Breakwell identitásfolyamat-elméletének: az identitásfolyamatok hatékony működését akadályozó identitásfenyegetések és az ezek feldolgozására alkalmazott stratégiák megértése érdekében válik szükségessé a – társadalmi hiedelmekként és attribúciókként megfogalmazott – szociális reprezentációk vizsgálata.
A homoszexualitást tehát fenyegetett identitásként közelítettem meg, melynek kialakulásához nagymértékben hozzájárult a homoszexualitás szociális reprezentációja. Vizsgálataim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a homoszexualitás társadalmi kategóriája identitáskonstruáló erejét főként a homoszexualitás szociális reprezentációjának negatív tartalmaiból nyeri, melyek az érintettek számára identitásfenyegetésként jelentek meg.
A rendelkezésemre álló minta 49 személy beszámolóiból állt össze, melyek – meghatározott kérdésekre koncentráló – tematikus vizsgálata alapján vonhattam le következtetéseket. A kvalitatív interjúelemzési módszerek szabályszerűségeinek megfelelően vizsgálatom nem egy általános érvényű helyzetjelentés, hanem sokkal inkább – az eddigi nemzetközi kutatási tapasztalatok alapján – „tipikusnak” tekinthető esetek, attitűdök, viselkedési mintázatok rekonstruálásának kísérlete.
Elemzésemet segítette Kassai Melinda 1983-ban – 49 homoszexuális férfi közreműködésével – végzett kvalitatív vizsgálata, mely alapján felvázolhatóvá vált a magyar társadalom közel húsz évvel ezelőtti homoszexualitásképe. Így lehetőségem nyílt a rendszerváltást megelőző és az azt követő időszak bizonyos fokú összehasonlítására is, mely alapján a homoszexualitás 1980-as évek eleji szociális reprezentációja a maihoz képest sokkal negatívabbnak értékelhető. Az 1983-as „homoszexuális helyzet” jellemzésére a következő egymással szorosan összefüggő fogalmak tűntek központi jelentőségűnek: a homoszexualitás társadalmi felvállalhatatlanságából adódóan az önazonosság titkolása, a kényszerpályaként megjelenő látszatnormalitás, a mindehhez kapcsolódó öngyűlölet és az esetleges menekülési lehetőségek (külföldre távozás, névházasság, öngyilkosság).
Saját vizsgálódásaimat a homoszexuálisok által használt nyelvi önmeghatározási készlet áttekintésével kezdtem. A terminológiai vizsgálat alapján az mondható, hogy az azonos neműek közötti kapcsolatok társadalmi reprezentációs tere a korábbi időszakhoz képest kitágult: a meleg és a homoszexuális szavak fokozódó jelentéselkülönülése, illetve a „buzi” szó átfogóan negatív tartalmának hatástalanítására tett kísérletek a szabadabb önmeghatározási igény erősödésének jeleként értelmezhető az azonos neműekhez vonzódó magyar férfiak körében. A válaszadóim által leginkább preferált meleg szó „előnye” a homoszexuálishoz képest elsősorban a szó viszonylagos tartalmi lezáratlanságából és szélesebbnek érzett jelentésbeli spektrumából adódott. A homoszexuális kifejezés – eredeti antidiszkriminációs kontextusának elhomályosulásával – a kívülről való tulajdonítottsággal került tartalmi összefüggésbe. Ezen kívül fontosnak tűnt az a tény is, hogy a meleg szó köznyelvi elismertetéséért az 1990-es évek közepén – a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű szervezet megalakítása idején – az önmagukat hangsúlyozottan melegként meghatározó aktivistáknak meg kellett küzdeniük.
A homoszexualitás szociális reprezentációjának identitásfenyegetésként való megközelítését támasztották alá a mai Magyarországon élő azonos neműekhez vonzódó férfiak saját társadalmi helyzetértékelésére vonatkozó beszámolók, melyek kiegészültek a családi és munkahelyi környezetben is érvényesülő félelmekre, illetve negatív tapasztalatokra való utalásokkal. Mindebből az derült ki, hogy az önazonosság meglelését és kiteljesítését válaszadóim számára leginkább a társadalom elutasító légköre akadályozta. A társadalmi elutasítás gyökerei a homoszexuális és a heteroszexuális kategóriák merev elkülöníthetőségébe vetett hitben és ezzel összefüggésben a heteroszexuálisokat és a homoszexuálisokat egymástól jól megkülönböztethető – és egyes konkrét szabályok által megkülönböztetett – társadalmi csoportokként kezelő megközelítésig nyúlnak. Ennek az értelmezésnek az érvényessége hangsúlyozódott azok által, akiknek a válaszain végigvonult a heteroszexualitással ellenpontozott homoszexualitás fogalmi egységével, illetve a társadalomban élő homoszexualitáskép homogenizáltságával kapcsolatos feltételezések megkérdőjelezése. Ennek alapján az mondható, hogy a szexuális tapasztalatok nem önmagukban – nem önmaguktól – válnak identitásteremtő kapacitássá, hanem a hozzájuk tapadó társadalmi jelentésektől.
A homoszexualitás társadalmi reprezentációjában az 1980-as évekbeli helyzettel összehasonlítva több ponton is jelentős változást tapasztaltam. Egyrészt a mostani beszámolókban helyet kaptak az 1983-ban még teljesen hiányzó pozitívumok: a homoszexuális lét lehetséges pozitív aspektusai társadalmi szinten – a társadalmi nemi szereprendszer kontextusában – a némileg sztereotipikusan megközelített klasszikus heteroszexuális férfiszerep kritikájának, csoportközi szinten a közösségteremtés igényének, személyes szinten pedig az önelemzés szükségletének kifejeződéseiként jelentek meg. Másrészt a „homoszexuális infrastruktúra” egyre jobb kiépülésével, a társadalmi láthatóság fokozódásával a homoszexualitás társadalmi reprezentációs tere is tágabbá és tagoltabbá vált: például a meleg szervezetek már nyíltan felléphetnek a melegek érdekében és a meleg bárok kulturáltabb szórakozási, ismerkedési lehetőségeket kínálnak, mint a homoszexuális élet korábbi titkos színterei. A családi és munkahelyi környezetben azonban továbbra is jelen voltak – bár valamennyire kisebb mértékben – a korábban is jellemző titkolózás-lelepleződés dinamikájában megragadható identitásfenyegetések.
A homoszexualitás, illetve a melegség fogalmának válaszadóim által adott meghatározásaiban nagy hangsúlyt kapott az azonos neműek közötti vonzalmak érzelmi, lelki, emberi aspektusai, amiből arra lehetett következtetni, hogy az önazonosság kialakításának folyamataiban a szexuális gyakorlatok mellett ez az emberi dimenzió is nagy jelentőséggel bír. A szexuális magatartás kizárólagos vagy döntő jelentőségű identitásmeghatározó tényezőként való feltüntetésének elégtelenségére utaltak válaszadóimnak a biszexualitást létező szexuális gyakorlatként, de nemlétező identitásként tételező nézetei. Mindez nem azért válik fontossá, hogy eldönthessük, létezik-e biszexuális identitás, hanem mert akár a homoszexualitás – szexuális gyakorlatokra koncentráló, „szexorientált” – szociális reprezentációjának korrigálására tett kísérletként is értelmezhető. Hiszen a homoszexualitás felvállalását nagyban hátráltathatja az azonos neműek közötti kapcsolatok egydimenziós, szexuális gyakorlatokra lecsupaszított megközelítése.
Ezen a fogalmi szinten valóban fontossá válhat a homoszexualitás biológiai eredetének hangsúlyozása: ha az azonos neműek kapcsolatát a biológiai jelenségként felfogott szexualitásra redukáljuk, ehhez a biológiai eredet magyarázata is kijár. Ha viszont olyan társadalmi jelenségként tekintünk a homoszexualitásra, mely jelentéseit társadalmi interakciók során nyeri, akkor a jelenség „eredete” – legyen az biológiai vagy nem biológiai meghatározottságú – tulajdonképpen lényegtelenné válik. Válaszadóim majdnem mindegyike rendelkezett a homoszexualitás eredetével kapcsolatos elképzeléssel: többségük válaszában szerepelt a biológiai meghatározottságra való utalás. Ami azonban ennél lényegibb információnak tekinthető, hogy – egy kivétellel – szinte senki nem vetette fel, hogy vajon az eredetkérdés mitől válik körülbelül annyira érdekfeszítő kérdéssé, mint a homoszexuálisok számának firtatása. (Itt szeretném röviden megjegyezni, hogy bizonyos nézetek szerint a biológiai meghatározottság bizonyítása fontos szerepet kaphat a homoszexuálisok „önvédelmében”. Ennek azonban ellentmondani látszik az egyes testükkel – például bőrszínükkel – megjelölt etnikai kisebbségi csoportokat érintő társadalmi elutasítás, akikkel kapcsolatban már többször bebizonyosodott a történelem során, hogy a másság biológia meghatározottságára vonatkozó érvek nem feltétlenül vezetnek egy kisebbség társadalmi helyzetének vagy megítélésnek javulásához.)
Végül arra szeretnék utalni, hogy a homoszexuális identitás fenyegetett identitásként való értelmezése és a homoszexualitás szociális reprezentációiban tükröződő identitásfenyegetések vizsgálata arra irányíthatja a figyelmet, hogy e fenyegetettség nélkül talán nem is létezne homoszexuális identitás. Ilyen értelemben a homoszexuális identitás sokkal inkább értelmezhető a társadalmi elkülönítés és megkülönböztetés által életrehívott társadalmi fikcióként, mint az egyéni önazonosság megteremtésének egyik alappilléreként.
64 Lásd például Plummer szimbolikus interakcionista érveit a “szexuális stigmáról” vagy McIntosh funkcionalista megközelítését a “homoszexuális szerepről”. (E szerzőkkel bővebben az 1. fejezetben foglalkoztam.)
65 Ezzel bővebben foglalkoztam a 2. fejezetben.
66 A mélyinterjúkat az 1999. év második felétől 2002 januárig készítettem. Interjúalanyaim nagyobbik része a Mások című meleg magazinban közzétett felhívásomra jelentkezett, majd rajtuk keresztül hólabda módszerrel további résztvevőkhöz is eljutottam. 2002 januárban a Medical College of Wisconsin magyarországi AIDS-prevenciós programjához kapcsolódó kutatás keretében lehetőségem nyílt tíz olyan fiatal magyar férfivel interjút készíteni, akik melegnek vallották magukat. Az interjúk átlagos időtartama két óra volt. Két eset kivételével az interjúalanyok beleegyeztek a beszélgetés magnóval való rögzítésére. Az interjúk szövegének leírása után arra törekedtem, hogy a szöveg visszajusson interjúalanyaimhoz, akik így ellenőrizhették, hogy nem szerepel-e a szövegben számukra – bármilyen okból – nemkívánatos rész. A tizennyolc írásos válasz az interneten közzétett kérdéseimre érkezett, melyek megegyeztek a mélyinterjúknál használt kérdéssor elemeivel. Válaszadóim anonimitásának megőrzése érdekében a dolgozatban minden személy kizárólag az általa választott kitalált néven szerepel. Ezúton is szeretném megköszönni az összes válaszadónak és a Mások szerkesztőinek a segítő közreműködést.
67 A kvalitatív vizsgálat 49 mélyinterjú elemzésére vállalkozott. Az interjúalanyok személyes ismeretség alapján, illetve hólabda módszerrel kerültek a mintába A minta (N=49) legmagsabb iskolai végzettség szerinti megoszlása a következő volt: alapfokú 6 fő (12,25%), középfokú 26 fő (53,06%), felsőfokú 17 fő (34,69%). Átlagéletkoruk: 30,3 év. Születési hely szerint: 65% Budapesten, 35% Budapesten kívül született. Lakhely szerint: 89% budapesti, 11% nem budapesti. A vizsgált személyek közül 30-ról derült ki, hogy nőtlen, 8-ról, hogy elvált és 5-ről, hogy nős.
68 Erről bővebben lásd az 5. fejezet 5.3. részét.
69 Erről bővebben lásd az 1. fejezetet.
70 Az 1983-as vizsgálat alapján a homoszexuális identitás különböző alkotóelemei életkori jellegzetességekhez voltak köthetők. Az én vizsgálatomban azonban nem szerepeltek konkrét életkori jellemzőkre vonatkozó kérdések.
71 Az eredetkérdés buktatóiról lásd még: Takács 1998. 203-213.