4. A homoszexualitás médiabeli láthatósága és láthatatlansága Magyarországon

Ebben a fejezetben homoszexualitással kapcsolatos médiareprezentációk vizsgálatára vállalkozom, melyeket elsősorban a homoszexualitásra vonatkozó társadalmi diskurzus visszatükröződéseiként értelmezem. Ehhez elméleti háttérként a média valóságmeghatározó, illetve információkontrolláló és -rendszerező hatásaira koncentráló tömegkommunikációs elméletek (vö. McQuail 1987), illetve a témakultivációs elmélet (agenda-setting theory) eredményeire támaszkodom, melyek alapján a média és a közbeszéd (public discourse) témaválasztásai között szoros és kölcsönös kapcsolat tételezhető fel (vö. McComb – Shaw 1972; Dearing – Rogers 1992). Így dolgozatomnak ebben a részében a médiareprezentációkat egyfajta „nyomolvasáshoz” használom, melyek segítségével a homoszexualitás társadalomban hagyott – a társadalmi attitűdöket is bizonyos mértékig tükröző – nyomait szeretném azonosítani.

A homoszexualitás médiabeli megjelenítésére vonatkozó korábbi kutatások alapján az egyik legfontosabb aspektusnak a láthatóság (visibility), azaz a társadalmi észlelhetőség vizsgálata mutatkozott (vö. Gross 1996, 2002; Moritz 1996). Sokáig ugyanis általánosan jellemző volt az a helyzet, amit Larry Gross így fogalmazott meg: „a homoszexuálisok puszta létezésére való utalás is feltételezett fenyegetést jelent a dolgok természetes rendjére, ezért a téma alapvetően problematikus és ellentmondásos a tömegmédia számára” (Gross 1991:20). A homoszexualitás médiabeli láthatatlansága egyrészt magyarázható a kulturális fogalmak „tisztán tartásának” igényével – vagyis annak a feltételezésével, hogy egyes jelenségek azért értelmeződnek zavaró és bemutatásra méltatlan anomáliaként, mert nem illeszthetők a létező kulturális kategóriák rendszerébe – (vö. Douglas 1966; Schudson 1991), illetve a különféle társadalmi csoportok eltérő erőviszonyaival és az ebből adódó korlátozott önkifejező képességével. Itt megfontolandók például Gaye Tuchman a „nők tömegmédiabeli szimbolikus semmibevételéről” szóló érvei, melyek a társadalmi észlelhetőség szempontjából a homoszexuálisokra is alkalmazhatóak (vö. Tuchman 1978).

A homoszexualitással kapcsolatos mainstream médiareprezentációk fokozatos térnyerésével a láthatóságon túl fontos vizsgálati szemponttá válhatott az is, hogy a médiareprezentációk által közvetített nyílt vagy kódolt üzenetek hogyan tükrözik a jelenség társadalmi fogadtatását (vö. Gross 2002). Marguerite Moritz arra hívja fel a figyelmet, hogy a homoszexuálisok médiabeli ábrázolását a kezdeti időszakban a bizarr illuszrálása jellemezte (vö. Moritz 1996), mely gyakorlat hozzájárult a homoszexuálisokra vonatkozó sztereotípiák elterjedéséhez.

Egyes szerzők azt emelik ki, hogy az „újságírásban a lustaság és a sztereotip gondolkodásmód egymás velejárói” (Linn 1996:17). Willard Enteman a sztereotípia eredeti jelentésére 49 utalva jegyzi meg, hogy már csak azért is teljesen helyénvaló a sztereotípiákkal kapcsolatban az újságírás területén vizsgálódni, mert egyes újságírók – a betűszedők présmatrica-alkalmazásához hasonlóan – hajlamosak „tárgyukra egy merev formát erőltetni az ismétlődő mechanikus használat elősegítése érdekében” (Willard 1996:9). Így gyakran az a végeredmény, hogy az egyéneket pusztán egy „általunk konstruált kategória kiterjesztéseként kezeljük, dehumanizáljuk” (Willard 1996:9), ami az előítéletek megerősítését – és esetenként a diszkriminatív bánásmód igazolását – szolgálhatja.

Larry Gross amerikai médiakutató évtizedek óta foglalkozik a homoszexualitás és a média viszonyával. Tapasztalatai szerint a homoszexuálisokat az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban nevezik szexuális kisebbségnek, mely a többi kisebbségi – azaz számszerű nagyságuktól függetlenül hatalommal viszonylag ellátatlan – csoporttal együtt osztozik abban a közös „médiasorsban”, melynek fő jellegzetességei a viszonylagos láthatatlanság és a lealacsonyító sztereotipizálás. A szexuális kisebbségek azonban két fontos dologban eltérnek a „hagyományos” – etnikai – kisebbségektől és inkább a radikális politikai kisebbségekhez hasonlítanak: egyrészt életük valamely időszakától – jellemzően késő kamaszkoruktól – kezdve önmagukat határozzák meg és nem feltétlenül felismerhetők első ránézésre mások által; másrészt mivel működésükkel megkérdőjelezik a dolgok „természetes rendjét”, tömegmédiabeli megközelítésük problematikussá válik. A dolgok természetes rendje ugyanis olyan nemi szereprendszer működését sugallja, melyben jól azonosíthatók a nőiesség és a férfiasság „normális” jellemzői, illetvei szerepkörei. A „normális” nemi szereprendszer fenntartásához a tömegmédia – mint az egyik leghatékonyabb szocializációs közeg – szocializációs hatása is jelentős mértékben hozzájárul: már a gyerekkortól kezdve közvetíti azokat a képzeteket és elvárásokat, melyekből kiderülhet, hogy hogyan lehetséges és helyes nőként vagy férfiként élni, viselkedni. Így a szexuális kisebbségek tömegmédiabeli megjelenítése szükségszerűen igazodik a társadalmi nemi viszonyok követelményeihez: ha egyátalán megjelenhetnek, akkor legtöbbször negatív – elrettentő – példaként szerepelnek. A homoszexualitás tömegmédiabeli láthatósága ugyan az 1980-as évek közepétől növekedni kezdett, a megnövekedett hírérték azonban főként az AIDS betegség megjelenésével függött össze, és az ilyen típusú beszámolók sokáig szinte kizárólag a negatív sztereotípiákat és a korábban is jellemző előítéleteket erősítették (vö. Gross 1996:148-155).

A homoszexualitás médiareprezentációinak elemzésében a legfontosabb szempontok közé tartozik a tárgyválasztás és a nyelvhasználat vizsgálata. Ez utóbbi szemponttal kapcsolatban hangsúlyozza Moritz a különböző – esetenként egymással ellentétes oldalon álló – társadalmi csoportok által használt terminológiai különbségek fontosságát: így értelmeződhet például az abortuszellenesség az „élet védelmeként”, az antifeminizmus a „családi értékek képviseleteként” és a melegek és leszbikusok polgári jogai „különjogokként” (vö. Moritz 1996:148). Ezért a homoszexualitás médiabeli láthatóságának vizsgálata során az is a céljaim közé tartozik, hogy bemutassam, illetve jelezzem, hogy az általam vizsgált anyagban milyen témakörökkel kapcsolatban, milyen sztereotip társadalmi szerepekben, milyen negatív, illetve pozitív kontextusokban és milyen terminológia alkalmazásával jelenítették meg a homoszexuálisokat, illetve a homoszexualitást.

Egy adott időszakra vonatkozó médiareprezentációk teljes körű elemzése gyakorlatilag megvalósíthatatlan feladat, ezért ennek a fejezetnek az első részében egyetlen hetente megjelenő, írott sajtótermék, a HVG gazdasági, politikai hírmagazin részletes vizsgálatára szorítkoztam. A HVG több okból is megfelelő választásnak tűnt: ez a hírmagazin heti megjelenése révén jól követi a magyar társadalom belső történéseit, ugyanakkor széles körű nemzetközi kitekintést nyújt a magyar olvasó számára is valamilyen szempontból aktuálissá váló témák bemutatásával. Tehát ugyanazzal a feltételezéssel éltem, mint Funkhauser az 1970-es évek elején: a hetilapok – köztük a HVG – ugyan nem tekinthetők elsődleges információforrásnak, mégis valószínűsíthető, hogy tartalmuk „megfelel a kiemelt médiumok – a televízió és a napilapok – tartalmának” (Funkhouser 1973:64). E feltételezés alapján az mondható, hogy a HVG cikkeinek tematikája követi és bemutatja az adott hét fontosabb belföldi és nemzetközi eseményeit: az írásokból tehát következtetni lehet arra, hogy egy adott időszakban melyek voltak a magyarországi közérdeklődésre is számot tartó események, hírek a világban. A HVG elemzése mellett szólt az is, hogy ez a sajtóorgánum nem sorolható egyetlen konkrét magyarországi politikai csoportosulás támogatói közé sem, és nagy – 115 ezer körüli – példányszáma miatt viszonylag nagy olvasóközönséget ér el. Továbbá praktikus szempontként fontos megemlíteni, hogy elérhető CD-ROM formátumban, mely nagyban megkönnyíti a cikkek kezelését.

A HVG nyolc évfolyamának teljes áttekintése után a fejezet végén egy rövid esettanulmány erejéig áttérek egy különleges típusú médiareprezentáció, a reklám területére. Itt egy olyan példát mutatok be, mely rávilágíthat a homoszexualitás e téren – is – érvényesülő negatív megítélésére, valamint arra, hogy Magyarországon miért nincsenek homoszexuálisoknak szóló, illetve a homoszexualitást reprezentáló reklámok.

4.1. A homoszexualitásról a HVG-ben (1993–2000)

A Magyarországon tapasztalható homoszexualitással kapcsolatos társadalmi attitűdök vizsgálata céljából a HVG gazdasági, politikai heti hírmagazin 1993 január és 2000 december között megjelent számainak tartalomelemzésére vállalkoztam a HVG Archív 1993–2000 című CD-ROM felhasználásával.

A HVG Archívum nyolc évfolyamának 40.332 cikke közül 181-ben tettek említést homoszexualitásról, illetve homoszexuálisokról – köztük 19-ben a homoszexuális szinonimájaként feltűnt a meleg kifejezés; 8 cikkben pedig csak a melegeket emlegették a homoszexualitásra való utalás nélkül. Érdemes megemlíteni, hogy az első olyan cikk, ahol a meleg szó 50 önállóan – tehát nem a homoszexuális környezetében – szerepelt, 1995 májusában jelent meg a HVG-ben (1995.05.06. 69.o.). 51 Ez azt jelzi, hogy az azonos neműekhez vonzódók által önmeghatározásuk kifejezésére választott meleg kifejezés ebben az időszakban már bekerült az írott sajtó nyelvhasználatába.

Első lépésként együttesen tekintettem át azt a 189 cikket, melyekben valamilyen módon feltűntek a homoszexualitás, homoszexuális, illetve meleg kifejezések. Megvizsgáltam, hogy a cikkek mely években és milyen rovatokban jelentek meg; milyen – részben a CD-ROM szerkesztői által rögzített – témakörökben tűntek fel; említés esett-e a cikkben az AIDS-ről; a homoszexuálisok által vagy ellenük elkövetett bűntényekről; ismert személyekről; a homoszexuálisok megkülönböztetéséről és jogairól; illetve milyen pozitív, illetve negatív kontextusba került az írásokban a homoszexualitás. Ezután áttekintettem a homoszexualitással kapcsolatban használt terminológiát. Végül a kifejezetten a homoszexualitásról íródott – ezen belül is elsősorban a Magyarországról szóló – cikkekre koncentráltam: itt azt vizsgáltam, hogy a nyolc év alatt hogyan változtak a homoszexualitás megjelenítésének arányai – különösen a Magyarországról szóló írások tekintetében; a homoszexualitás milyen témákkal összefüggésben jelent meg; kik tűntek fel a téma szakértőiként; és általában milyen volt a magyar homoszexuálisok láthatósága (közvetlen véleménynyilvánításuk, illetve szervezeteik, helyeik említése révén).

A megjelenések éve

Az alábbi táblázatban közlöm a cikkek megjelenési év szerinti megoszlásait:

A táblázatból jól látható, hogy 1996-ban jelent meg a legtöbb olyan cikk, melyben valamilyen módon említették a homoszexualitást. E 33 cikk közül hét kifejezetten a homoszexualitásról szólt: a hétből hat pedig magyarországi témákat dolgozott fel. 1998-ban és 2000-ben szintén viszonylag nagy figyelmet szentelt a HVG a homoszexualitás témakörének: ezekben az években 27, illetve 30 cikkben került szóba a homoszexualitás; hat, illetve öt cikk kifejezetten e téma kapcsán íródott és ezek közül négy, illetve három számolt be magyarországi eseményekről. Ezekből az eredményekből arra következtethetünk, hogy 1996, 1998 és 2000 folyamán olyan események történtek a világban és Magyarországon, melyek kapcsán – legalábbis átmenetileg – fontossá, illetve hírértékűvé vált a homoszexualitás témaköre a magyar társadalom számára is.

Rovatok

A HVG-nek tizenegy állandó rovata van: a legaktuálisabbnak tekintett heti témát bemutató Fókuszban; a heti híreket röviden összefoglaló Hét nap; a nemzetközi politikai, gazdasági kitekintést nyújtó Világ – melynek alrovata az Üzleti élet –; a nemzetközi társadalmi, kulturális és sporteseményeket követő Monitor; a HVG interjú; a Vélemények; a tudományos, kulturális, vallási témákat feltérképező Szellem; a magyar belpolitikai kérdéseket feldolgozó Társadalom; az elsősorban a magyar gazdasággal foglalkozó Gazdaság; a nemzetközi és magyar pénzügyi világ eseményeiről tájékoztató Pénzügyek és a közéleti személyiségeket bemutató Portré. A hírmagazin HVG posta címszó alatt közöl olvasói leveleket is, esetenként egy-egy témának a lap közepén elkülönített Melléklet részt szentel, illetve tematikus különszámot jelentet meg.

A fenti táblázat szerint – melynek második oszlopában az összes vizsgált cikk megoszlása szerepel, a harmadik oszlopban pedig a kifejezetten a homoszexualitás témakörében íródott 33 cikké – a legtöbb (55) olyan írás, melyben szerepelt a homoszexualitásra való bármely utalás, a nemzetközi társadalmi és kulturális eseményeket bemutató Monitor rovatban jelent meg. Ezt követte a tudományos-kulturális Szellem (38); a magyar belpolitikai és a nemzetközi politikai tematikában – Társadalom és Világ egyaránt: 16 –; a hírekben és a mellékletben 15-15, majd a véleményekben (13) és az olvasó levelekben való (7) megjelenés. Viszonylag ritkán említették a homoszexualitást a HVG interjú (4), a Fókuszban (4), az Üzleti élet (2) rovatokban és a különszámokban (2). A Gazdaság és Portré rovatokban csak egyszer utaltak a homoszexualitásra, a Pénzügyek rovatban pedig egyszer sem. A kifejezetten a homoszexualitással kapcsolatos 33 cikk közül is a legtöbb – Monitor: 11 és Melléklet: 1 – nemzetközi társadalmi, illetve kulturális témákat dolgozott fel. Továbbá hét kifejezetten homoszexualitással kapcsolatos hír; négy olvasói levél; három-három magyar belpolitikai, illetve nemzetközi tudományos vagy kulturális témájú írás; két interjú és két vélemény jelent meg.

Témakörök

A témakörök szerinti vizsgálat során először tizennégy fő tartalmi kategóriába soroltam be a 189 cikket, ahol azokat a kategóriákat, melyekbe háromnál kevesebb cikk került volna, ‘egyéb’ kategóriába vontam össze. Így a következő tematikus megoszláshoz jutottam:

A következő lépésben azt vizsgáltam, hogy a fenti kategóriákba milyen típusú cikkek kerültek. Így feltérképezhetővé vált, hogy a kifejezetten a homoszexualitás témakörébe tartozó írások mellett milyen más tematikájú cikkekben esett szó homoszexualitásról.

A II. táblázat kategóriáiba besorolt cikkek között esetenként átfedés tapasztalható, ugyanis egy-egy írás egyszerre több témakörhöz is szorosan kapcsolódhat. Ezért az egyes sorokban zárójelben azt is jeleztem, hogy az adott témakörön belül mennyi a homoszexualitás tematikus kategóriájába is besorolható cikk. A táblázatban felsorolt témakörök közül kimaradtak azok, amelyekhez csak egy-egy kapcsolódott a vizsgált 189 cikkből. Ilyenek voltak például a fogamzásgátlás, a mesterséges megtermékenyítés, a kábítószer vagy a politikai korrektség.

A cikkek témakörök szerinti részletes áttekintése a fejezetet követő Függelékben található.

További szempontok

Az alábbiakban táblázatokban összefoglalva közlöm, hogy a vizsgált cikkekben – köztük a 33 kifejezetten homoszexuális tematikájúban – milyen arányban szerepelt az AIDS, a homoszexuálisok ellen vagy általuk elkövetett bűntettek, ismert személyiségek, a homoszexuálisok megkülönböztetésének, illetve emberi jogainak említése; valamint milyen arányban tűnt fel a homoszexualitás pozitív, illetve negatív kontextusban.

A tematikus besorolás szerint ugyan mindössze öt kifejezetten AIDS-ről szóló írás volt az általam vizsgált 189 cikk között, de ennél jóval többször tűnt fel együttesen az AIDS és a homoszexualitás. A kifejezetten a homoszexualitással foglalkozó írások között az AIDS-re való utalás aránya (21,2%) majdnem megduplázódott a teljes mintához képest (12,7), ami azt a feltételezést tükrözi és erősítheti, mintha az AIDS és a homoszexualitás – legalábbis bizonyos szempontból – összetartozó fogalmak lennének. Az AIDS-tematikán belül jelentkezett a homoszexuálisok promiszkuitására vonatkozó legtöbb utalás, mely utalások révén a homoszexuálisok mint az AIDS szempontjából különlegesen veszélyeztetett „rizikócsoport” tagjai jelenhettek meg. Ebben a kontextusban lehetett a leginkább tetten érni a homoszexuálisok és a gyakori szexuális partnercsere közötti látszatkorreláció működését (vö. Hamilton–Rose 1980). Ennek a – sztereotípiákat erősítő – látszatkorrelációnak az alapján arra lehetne következtetni, hogy a promiszkuitás nem egyénspecifikus, hanem homoszexualitás-specifikus jellegzetesség: vagyis aki homoszexuális, az gyakrabban váltogatja szexuális partnereit, mint aki nem az – és nagyobb eséllyel fertőzödik meg az AIDS vírusával is. Így az AIDS – illetve a promiszkuitás – kapcsán tűntek fel a homoszexuálisok a leghomogenizáltabb módon: olyan egységes „(rizikó)csoportként”, ahol a valós – szexuális vagy egyéb – magatartás helyett a homoszexuális csoporttagság vált elsődlegessé az ítéletalkotásban.

A homoszexuálisok által elkövetett bűntények között leggyakrabban a pedofíliára, illetve a pedofília vádjára történt utalás. Közéleti személyiségek közül Groer osztrák főpapot és Elio de Rupo belga miniszterelnök-helyettest illették ilyen – végül bizonyítatlan – vádakkal. A pedofília két legjellemzőbb kontextusa a fiatal tanítványok elcsábítása, illetve az ázsiai országokba (Kambodzsába, Thaiföldre) irányuló homoszexuális szexturizmus volt. A pedofília viszonylag sűrű emlegetése azt a benyomást keltheti, mintha a fiatalok megrontása tipikus homoszexuális bűncselekmény volna. Az itt vizsgált esetekben azonban egyénekhez köthető bűncselekményekről, illetve azok gyanújáról volt szó, melyek az érintett személyek társadalmi pozíciójánál fogva belpolitikai botrányt okoztak. Az egyénekhez köthető bűncselekményektől (gyilkosság, munkahelyi zaklatás stb.) megkülönböztethetőek az általam országspecifikusnak nevezett bűntettek (lásd a homoszexuális- közbotrányokozás törvényi tiltását Romániában vagy a heteroszexuális kapcsolatokban érvényes alacsonyabb „megronthatósági” korhatárt például Ausztriában vagy Magyarországon), melyeket máshol, az adott ország környezetében – már – nem büntetnek. A teljes mintának mindössze 10 százalékában fordult elő homoszexuálisok által elkövetett – vagy nekik tulajdonított – bűncselekmény említése, a kifejezetten a homoszexualitásról szóló cikkekben pedig még ennél is ritkábban, ami arra utal, hogy a homoszexuálisok itt vizsgált médiareprezentációiban a bűnelkövetés nem nevezhető domináns elemnek.

A homoszexuálisok ellen elkövetett bűntények két alaptípusa, amikor a homoszexuális egyén válik bűncselekmény áldozatává, illetve amikor a támadás célpontja a homoszexuálisok társadalmi csoportja általában. Az első típusba a teljes mintából mindössze három – gyilkosságot, illetve rablást említő – cikk sorolható. A második típusba tartozott az a két írás, mely egy brit neonáci homoszexuális szórakozóhelyeket megcélzó merényletéről számolt be, illetve az a hat, ahol a homoszexuálisok a holocaust áldozatai között jelentek meg. Ez utóbbiak közé sorolható az az egyetlen homoszexualitás tematikájú cikk is, melyben a holocaust homoszexuális áldozatainak állított holland emlékművet, a „Homomonument”-et említették. Ezek alapján az mondható, hogy a homoszexuálisok itt vizsgált médiareprezentációiban az áldozattá válás, mely a bűnelkövető szerepnél is jóval kevésbé – kb. feleannyira – reprezentált, szintén nem volt domináns elem.

A cikkekben szereplő ismert személyiségek közel egyharmadát – vélt vagy felvállalt – személyes érintettsége kapcsán említették, a többiek többségét a homoszexualitással kapcsolatos markáns politikai vagy társadalmi állásfoglalása, illetve tudományos vagy művészi témaválasztása miatt említették. Esetenként (ld. Derek Jarmant vagy Allen Ginsberget) a két típus átfedhette egymást. A leggyakrabban említett külföldi politikus – a homoszexuális szavazókat megnyerni kívánó – Clinton amerikai elnök volt, az egyházi személyiségek közül pedig a – „homoszexuális vádakkal” illetett – osztrák Groer érsek. A magyar politikusok közül Torgyán József kisgazda elnökről, Dobos Krisztina és Tóth István MDF-es képviselőkről (1996-ban), valamint Csurka Istvánról és Balczó Andrásról (2000-ben) derült ki, hogy a homoszexualitást elítéli. Míg Kőszeg Ferenc (1997-ben) még SZDSZ-es képviselőként a homoszexuálisokat diszkrimináló törvények megváltoztatását javasolta; Szabó Zoltán, egykori művelődési minisztériumi államtitkár pedig (1996-ban) a homoszexuálisok iránti előítéletességet kifogásolta. A homoszexualitásukat nyíltan vállalók között itt négy magyar említhető: Pálfi Balázs, Mocsonaki László, Láner László és Birtalan Balázs, – egykori és mai – homoszexuális szervezetek vezető aktivistái.

A homoszexuálisok megkülönböztetését említő cikkeket két csoportba osztottam. Az elsőben egyszerűen beszámoltak valamilyen működő diszkriminációs gyakorlatról, míg a másodikban a homoszexuálisok megkülönböztetése megoldásra váró vagy – legalábbis részben már – megoldott problémaként jelent meg. Ez utóbbiak közé tartoztak a holland homoszexuálisok helyzetére, az EU antidiszkriminációs és Clinton amerikai elnök melegbarát politikájára való utalások; valamint egy Magyarországról szóló cikk, ahol a homoszexuálisok kedvezőtlen társadalmi helyzete általános emberi jogi kontextusban értelmeződött. A vizsgált írások nagy többsége az első csoportba sorolódott. Ezekből az derült ki, hogy diszkriminatív gyakorlatok tapasztalhatók a következő területeken: a politikában (Magyarországon egyes politikai csoportokban a részvétel megtagadása az MZP-ben, a Magyar Út Körökben, a MIÉP ifjúsági tagozatában), a katolikus egyházban (szentségek megtagadása), az (amerikai) hadseregben, a (román, magyar, osztrák) büntetőjogban, a polgári jogban (Németországban a házasságkötés, Csehországban az együttélés tekintetében), a menedékjog megítélésében (ez Németországban fogalmazódott meg igényként a homoszexualitásuk miatt üldözöttek számára), a mesterséges megtermékenyítésben (Olaszországban és Magyarországon), valamint a véradásban (Franciaországban). 52 A teljes mintához (18%) képest közel háromszoros arányban (51,5%) esett szó a homoszexuálisok megkülönböztetéséről a kifejezetten homoszexualitással foglalkozó írásokban, ami arra mutat, hogy a diszkrimináció hangsúlyozott szerepet kapott az itt vizsgált médiareprezentációkban.

A homoszexuálisok jogairól legtöbbször emberjogi kontextusban és valamilyen diszkriminációs gyakorlatra való utalás mellett esett szó. Jellemző volt például, hogy ami az egyik országban megkülönböztetésként jelent meg, az máshol még kivívandó jog lehetett. Erre példaként említhető az azonos neműek együttélésének jogi szabályozása: az adott időszakban Csehországban nem szavazták meg a kérdéses törvényt, míg Magyarországon megteremtették az azonos neműek együttélésének – bizonyos – jogi kereteit az élettársi törvény módosításával, Németországban azonban az élettársi közösségen túl az azonos neműek házasságkötése fogalmazódott meg elérendő célként. A teljes mintához (14,8%) képest itt több mint háromszoros arányban (51,5%) tettek említést a homoszexuálisok jogairól a kifejezetten homoszexualitással foglalkozó írásokban, ami azt mutatja, hogy a homoszexuálisok emberi jogai igen nagy szerepet kaptak a vizsgált médiareprezentációkban.

A homoszexualitás említése kapcsán pozitív kontextusként értékeltem mindazt, ami a társadalom és a homoszexuálisok viszonyának különféle lehetséges aspektusait pozitívan mutatta be. Ennek alapján idesoroltam az amszterdami virtuális „Gay Café” népszerűségét (96.02.17. 71.o.) éppúgy, mint a magyar élettársi törvény módosításának indoklását („két személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értéket, amely az együtt élő személyek nemétől függetlenül is igényt tarthat jogi elismerésre” – 96.02.24. 21.o.), az azonos neműeket megkülönböztető magyar büntetőjogi rendelkezések alkotmányellenességének felvetését (2000.12.02. 64.o.) vagy a francia Gaillot püspök által képviselt véleményt, miszerint a „homoszexuális keresztények őszinte és hű szeretetről tesznek tanúbizonyságot” (2000.05.20. 55.o.). A teljes mintát a kifejezetten homoszexuális tematikájú cikkekkel összehasonlítva azt találtam, hogy a pozitív kontextusok aránya az utóbbiban majdnem háromszoros. Ez alapján az mondható, hogy a kifejezetten a homoszexualitással foglalkozó cikkekben a homoszexualitás pozitívabban jelent meg, mint azokban az írásokban, melyek csak az említés szintjén utaltak e jelenségre.

A homoszexualitás említése kapcsán negatív kontextusként értékeltem mindazt, ami a társadalom és a homoszexuálisok viszonyának különféle lehetséges aspektusait elítélendőként vagy veszélyesként mutatta be. A teljes minta több mint felében (57,1%) és a homoszexuális tematikájú cikkek kétharmadában (66,7%) találtam ilyen típusú utalásokat. E magas arányok magyarázata lehet, hogy a pozitívként besorolt kontextusok mellett – azok egyfajta „ellenpontozásaként” – majdnem minden esetben történt említés valamilyen negatívumról is; továbbá feltűntek más elutasító utalások is többek között a korábban vizsgált szempontokkal (AIDS, bűntények, megkülönböztetés) összefüggésben. Idesoroltam például a szexbotrányokra, a rizikócsoportra (az AIDS kontextusában), a „közismert” promiszkuitásra, a család gyengítésére, a jogi negligálásra vagy a zsarolhatóságra való utalásokat, melyek közül kiemelhető a – leginkább a magyar témájú cikkekben említett – zsarolhatóság 5 utalással. (Számszerűen – 13 cikkel – ugyan a pedofíliára való utalás vezette ezt a listát, ezek többsége azonban ugyanahhoz az ügyhöz, az osztrák Groer-botrányhoz kapcsolódott.) A homoszexualitással kapcsolatos negatív kontextusok kiemelkedő aránya a homoszexualitás általános negatív társadalmi fogadtatását mutatja: konkrétan pedig a homoszexualitás magyar társadalmon belüli elutasítását jelezheti az, hogy a Magyarországgal foglalkozó cikkekben a negatív kontexusok nagymértékben – 30:8 arányban – meghaladták a pozitívakat.

Terminológia

A homoszexualitással kapcsolatos terminológia vizsgálata során először összegyűjtöttem azokat a – többnyire – negatív megjelöléseket, melyekkel „kívülről” illették a homoszexuálisokat, majd azt tekintettem át, hogy az érintettek által önazonosításként választott ‘meleg’ kifejezés mennyire volt használatos a vizsgált anyagban.

A homoszexualitás – a teljes minta 6,3%-ban – a következő módokon határozódott meg: 53 mint aberráció, betegség, bűn, ferde hajlam, genetikai hiba, nemi eltévelyedés, perverzió, szexuális defekt, torzulás. A homoszexuális személyekre esetenként – a cikkek 4,2%-ban – buziként, buzeránsként, fartúróként, homokosként, pederasztaként, illetve transzvesztitaként utaltak. A homoszexualitással kapcsolatban a következő jelzők tűntek fel – a cikkek 6,8%-ban –: beteges, bomlasztó, bűnös, erkölcsi hanyatlást előidéző, helytelen, immorális, közismerten promiszkuis, megbotránkoztató, nem normális, stigmatizált, veszélyes. E kifejezések jellemzően a korábban áttekintett negatív kontextusokban tűntek fel.

A semleges vagy pozitív kontextusok fő jellemzője a homoszexualitás vagy a homoszexuálisok jelzők és értelmezők nélküli emlegetése volt; és ritkán előfordult a meleg kifejezés használata is: a 189 cikk 10%-ban – 19 esetben – a homoszexualitás vagy homoszexuális szavak mellett; 4,2 %-ban – 8 esetben – pedig önállóan fordult elő.

A meleg kifejezés használata egyrészt azért érdemel különös figyelmet, mert ez a Magyarországon használt homoszexualitással kapcsolatos kifejezések közül a leginkább „politikailag korrektnek” nevezhető, hiszen az önmeghatározás tiszteletét tükrözi; másrészt pedig azért, mert 1994 júniusában a Fővárosi Bíróság – többek között – arra való hivatkozással tagadta meg a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű homoszexuális szervezet bejegyzés iránti kérelmét, hogy elnevezésükben szerepelt a – bíróság által nem köznyelvi és a nyelvszabatossági követelményeknek nem megfelelő kifejezésnek ítélt – ‘meleg’ szó. 54

A vizsgált időszakban a HVG-ben először 1993. májusban tűnt fel a szó idézőjeles formában a magyar szociológussal, Tóth Lászlóval készített interjúban. Itt főnévként és melléknévként is szerepelt: ld. „melegek társadalma”; San Francisco a világ „melegfővárosa”; „melegházasságok” (93.05.15. 40.o.).

Öt hónap múltán a „Tárcsázni gyönyör” című telefonszexről szóló cikkben – szintén idézőjeles – határozószóként jelent meg, de olyan kontextusban, melyről nem feltétlenül derült ki, mire is utal konkrétan: „ráadásul a honi szolgáltatásból száműzték a „forrón”, „másképpen”, „melegen” címkézettségű majdnem-malackodást” (93.10.09. 38.o.).

Ugyanebben a hónapban Király Helga londoni cikkének elején egy idézet részeként tűnt fel: „Stephen Coote, az első brit homoszexuálispiac-kutató cég, a Detonator igazgatója […]: „A melegek ruhatára fantasztikus. […].” Szerinte a homoszexuálisokat az üzleti élet még mindig nem veszi elég komolyan […]”. Majd a cikk végén már maga a cikkíró is használta: „Több amerikai és brit felmérés azt mutatja, hogy a melegek rendkívül hálásak azokért a szolgáltatásokért, amelyek kifejezetten őket szólítják meg […].” (93.10.23. 38.o.).

1993 végén ismét idézőjelben jelent meg egy AIDS-szel foglalkozó írásban: „a betegséget egy ideig részben afrikai „belügynek” vagy legfeljebb a „meleg”, illetve narkomán szubkultúrák specifikus problémájának gondolták” (93.12.04. 88.o.).

1994-ben szerepelt először címben: „Bukarest a melegek ellen” (94.11.05. 20.o.), majd 1995. májusban tűnt fel először – idézőjel és a homoszexualitás szó nélkül – önállóan egy internetszolgáltatásokról szóló cikkben: „közbeszólhatsz, ha két ausztrál vitája a melegek jogairól nem a kedved szerint alakul” (95.05.06. 69.o.). A meleg szó önálló pályafutása ezután egy említéssel 1997-ben, két említessel 1999-ben és négy említéssel 2000-ben tovább folytatódott.

A terminológiával kapcsolatban ezek alapján az mondható, hogy a sértő vagy elutasító kifejezésekre a vizsgált cikkeknek csak kis töredékében utaltak, de a politikailag korrektnek nevezhető meleg szó használata sem dominált. (Bár a meleg szó eleinte, mint láthattuk, óvatos használata és fokozatos terjedése – különösen a homoszexuális, homoszexualitás szavak egyfajta kiegészítőjeként – a vizsgált időszak kezdetétől megfigyelhető.) Az írások túlnyomó többsége megmaradt az itt semleges töltetűnek nevezhető homoszexuális, homoszexualitás kifejezéseknél.

A homoszexualitásról szóló cikkek közelebbi vizsgálata

Az 1993-2000 közötti időszakban 33 kifejezetten a homoszexualitás témakörébe tartozó cikk jelent meg a HVG-ben (összesen 135.659 karakter terjedelemben). Ezek közül 17 foglalkozott Magyarországgal (összesen 61.125 karakternyi szövegben), melyekben öt olyan írás szerepelt, ahol közvetlenül is szóhoz jutottak a homoszexuálisok (11.918 karakternyi szövegrészben). Az írások terjedelmi arányait tekintve az összes cikk 45%-a szól Magyarországról és e 45% nem egész húsz százalékában szólaltak meg maguk a magyar homoszexuálisok.

A homoszexuális megszólalások 1996-ban Szabó Judit „Mint homoszexualitását vállaló ember...” kezdetű olvasói levelével kezdődtek. 55 1997-ben Birtalan Balázs Halállal lakoljanak? Homoszexualitás és kereszténység című könyve megjelenésének kapcsán fejthette ki véleményét egy nem kifejezetten Magyarországgal, hanem a kereszténység és a homoszexualitás viszonyával foglalkozó cikkben. 1998-ban Mocsonaki Lászlóval, a Háttér Baráti Társaság a Melegekért nevű szervezet vezetőjével a meleg és leszbikus fesztivál kapcsán egy egész interjú készült, míg Láner László egy másik homoszexuális szervezet tagjaként és a Mások (meleg kulturális és érdekvédelmi folyóirat) szerkesztőjeként a homoszexuálisok magyarországi jogi helyzetéhez szólt hozzá. 2000-ben szintén Láner László egy saját meleg büszkeségről szóló cikket jegyzett a Vélemények rovatban.

A homoszexuális egyéneken kívül hírt adtak különböző homoszexuális szervezetek működéséről, illetve megalakításuk kísérletéről. E szervezetek közé tartozott a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért (melynek hivatalos bejegyzését végül megtagadták), a Háttér Baráti Társaság a Homoszexuálisokért (mai nevén Háttér Baráti Társaság a Melegekért), a Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság (melynek nevébe a ‘meleg’ szó csak utóbb került be), és két kisebb, vallási alapon szervezett, informálisan működő csoport, az Öt Kenyér Katolikus Közösség a Homoszexuálisokért, valamint a Kesergay Magyar Zsidó Leszbikus és Gay Csoport. A szervezetek mellett néhány homoszexuális-szórakozóhelyet is megneveztek: például az Angyalt, az Amstel River Cafét, a No Limitet, valamint az időközben megszűnt Lokált és Várlakot.

Az alábbiakban két táblázatba rendezve közlöm a vizsgált cikkek gyakoriságára, terjedelmére és tematikájára vonatkozó adatokat.

A HVG hírrovatában összesen hét „homoszexuális hír” szerepelt: (1995–96-ból) négy magyar, (1994-ből) egy román, (1998-ból) egy brit és (2000-ből) egy német vonatkozású. A brit miniszterbotrányról beszámoló híren kívül az volt jellemző, hogy különféle jogi relevanciájú döntések következtében vált egy esemény hírértékűvé: Romániában például a homoszexuális kapcsolatok büntethetőségének fenntartásáról döntöttek, míg Németországban az azonos neműek hivatalosan bejegyzett élettársi kapcsolatának bevezetéséről. (A magyar hírekről részletesebben lásd a IV. táblázatot.)

A vizsgált cikkekben a homoszexualitással kapcsolatos tudományos hivatkozások, illetve szakértők körében feltűnt az orvostudomány és a genetika (Papp Zoltán orvos-genetikus személyében 1994-ben); a pszichológia (Buda Béla pszichiáter személyében 1994-ben) és a katolikus teológia (Máté-Tóth András katolikus teológus személyében 1997-ben) – legtöbbször azonban magyar szociológusokra, illetve kutatási eredményeikre hivatkoztak (Tóth Lászlóra 1993-ban és 1997-ben; Erdősi Sándorra, Heleszta Sándorra és Rudas Jánosra 1996-ban). A társadalomtudományi kutatásokra való utalások viszonylagos sűrűsége azt jelzi, hogy a homoszexualitás megközelítésének (vallás)erkölcsi alapú és medikalizált modelljei mellett a homoszexualitás társadalmi jelenségként való vizsgálata is egyre inkább jelen van Magyarországon.

4.2. A homoszexualitás és a magyar reklámetika – Esettanulmány

A homoszexuálisokat speciális célcsoportjukként választó reklámok megjelenése bizonyos országokban (például az USA-ban vagy Hollandiában), illetve egyes cégek (például az Absolut Vodka, a The Gap, a Calvin Klein vagy a Remy-Martin Cognac) gyakorlatában megszokott jelenség. A „melegek és leszbikusok fogyasztói szokásaira” koncentráló kutatásoknak is egyre kiterjedtebb az irodalma (vö. Yankelovich 1994; Wardlow 1996).

Magyarországon a homoszexuálisoknak szóló reklámozás egyelőre ismeretlen gyakorlat, még az olyan – nem kereskedelmi – területeken is, mint az AIDS-prevenció. Az alábbiakban egy olyan esetet ismertetek, melyben magyar reklámszakemberek közreműködésével dokumentálódhatott a homoszexualitás negatív jelentésváltozatainak gyakorlati alkalmazása Magyarországon. Az általuk elfogadott és megerősített homoszexualitás-értelmezések választ adnak arra, hogy miért nincsenek Magyarországon homoszexuálisoknak szóló reklámok, illetve illusztációként szolgálhatnak a homoszexualitás magyarországi megítéléséhez.

1997-ben egy magyar homoszexuális szervezet, a Budapest Lambda Meleg Baráti Társaság AIDS megelőzési célzattal plakátsorozatot készíttetett, melynek köztéri elhelyesésére azonban nem került sor, mert a magyar Önszabályozó Reklámtestület Etikai Ad Hoc Bizottsága úgy foglalt állást, hogy a homoszexuális szervezet plakátjai sértik a Magyar Reklámetikai Kódexben szereplő egyes normákat.57 A normasértés megállapításának indoklásában a legnagyobb teret egy pszichiáter független szakértői különvéleményének szentelték.

A nyolctagú bizottság egyhangúan jutott arra a megállapításra, hogy a plakátok terjesztése többek között sértené a Magyar Reklámetikai Kódex 3. és 4. cikkelyében szereplő alapelveket, melyek a következőképpen foglalhatók össze: „A reklámozásban követni kell a társadalom általánosan elfogadott erkölcsi-etikai normáit, valamint a közízlést”, és a reklám nem tartalmazhat olyasmit, ami mindezeket sértené. Az állásfoglalás indoklásában kiemelten hivatkoztak arra, hogy ez a „reklám – figyelembe véve célcsoportját, a hirdetés tartalmát és témáját – sérti a közízlést”, ezért megjelentetése többek között „... megingathatja a reklámtevékenységbe vetett közbizalmat”.

Ezen indoklás alapján az feltételezhető, hogy a szóban forgó ad hoc bizottság tagjai birtokában voltak valamilyen különleges tudásnak, mely révén döntésüket a közízlés és egyfajta „közerkölcs” nevében és védelmében hozhatták meg. Az említett fogalmakat ugyanis nem határozták meg közelebbről, hanem magától értetődő módon használták, mintegy kisajátították azokat: „a közízlés a mi ízlésünk”, „általánosan elfogadott norma az, amit mi elfogadunk”. Ezen hivatkozások alapján tehát elég nehéz lenne konkrétan megfogalmazni, mi volt a baj a kifogásolt reklámanyaggal.

A reklámszakemberek által megfogalmazott különvéleményekben azonban kétszer is utaltak a melegszervezet által tervezett plakátterjesztés „homoszexualitás-szimpátia kampány”, illetve „meleg-propaganda” jellegére. A reklámetikai bizottság szakértő pszichiátere pedig többek között arra is kitért, hogy mivel „a közterületen mindenütt jelenlévő plakátok azt a tévhitet kelthetnék, hogy a homoszexualitás mindenütt jelenlevő, napjainkra jellemző, általánosan elterjedt szexuális irányultság, károsan befolyásolhatnák, nemkívánatos irányba terelhetnék az ifjúság pszichoszexuális fejlődését”; ezenkívül mindenképpen elkerülendőnek tartotta, hogy a plakátokon terjesztőként szerepeljen a „meleg baráti társaság” megnevezés, ami – a szakértő véleménye szerint – tisztességtelen és provokatív szándékot feltételező „ízléstelen és komolytalan konnotációjú megjelölés”.

A közelebbről meg nem határozott közízlésről és társadalmi normákról mindezek alapján csak annyi derült ki, hogy sérülésük a homoszexualitással hozható összefüggésbe. A bizottsági állásfoglalás üzenete így önmagában az lett volna, hogy a homoszexualitás, mely ebben a kontextusban kisebbségi devianciaként értelmeződött, sérti a társadalom „közerkölcsét” és az ehhez kapcsolódó normákat. A döntéshez azonban csatolták egy pszichiáter szakvéleményét is, ami azt jelezhette, hogy maguk is elégedetlenek lehettek az általuk felvonultatott „közfogalmak” legitimáló erejével.

Az orvosi, biológiai tények végső érvként való szerepeltetése a homoszexualitással kapcsolatban nem ismeretlen gyakorlat Magyarországon. Például a „fajtalanság” elkövetésére vonatkozó – 1978 óta nem hatályos – 1961. évi V. törvény miniszteri indoklásában a fenti logikával összhangban így érveltek: „Az orvosi megfigyelések kimutatták, hogy még a szerzett homoszexualitás esetén is, és azoknál a terhelteknél is, akik meg akartak szabadulni attól, a leggondosabb terápia is csak egészen ritkán hozta meg a kívánt eredményt. A homoszexualitás tehát biológiai jelenség, […].” (Linczényi 1977: 134).

A kisebbségi deviancia értelmezés tehát a pszichiátriai érvek latbavetésével olyan állapot leírásává egészült ki, ami kártékony, némileg kóros és valószínűsíthetően ragályos, és amit szinte bűn, de legalábbis tisztességtelen dolog lenne plakátok segítségével – is – terjeszteni.

A homoszexualitás jelentésváltozatai közül ebben a példaként hozott magyarországi esetben a hagyományosan negatív megítéléstípusok domináltak: deviancia, betegség, tisztességtelenség. Bár lehetséges, hogy ezekben a reklámszakemberekben nem is tudatosult szakmainak nevezett kifogásaik homofób jellege, ami arra utalhat, hogy a homoszexualitás elutasítása mélyen beleivódott a magyar társadalomba.

A fent leírt eset különlegessége, hogy a köztéri megjelenéstől eltiltott plakátok a “társadalmi marketing” (social marketing) nagy társadalmi jelentőségű típusát képviselték volna, hiszen az AIDS megelőzése szempontjából fontos információkat próbáltak eljuttatni – elsősorban – a homoszexuális közönséghez. Az AIDS-prevenció és a média kapcsolatára vonatkozó kutatások szerint az AIDS megelőzésére vonatkozó, akár kifejezetten a homoszexuálisoknak szóló tájékoztatást sokkal hatékonyabb a mainstream médiában közzétenni, mert így eljuthat például azokhoz is, akik nem vállalják fel nyíltan homoszexualitásukat, akik nem érhetők el a különféle melegszervezetek keretein belül, illetve akik nem tartják magukat homoszexuálisnak, de szexuális kapcsolatot tartanak fenn azonos nemű partnerekkel (vö. Fischer et.al. 1996). Az említett példa alapján tehát az is elmondható, hogy Magyarországon a homoszexualitás negatív megítélése egy nagy társadalmi fontosságú ügy – az AIDS-prevenció – előmozdításánál is erősebb hatást jelentett.

4.3. Összegzés

Dolgozatomnak ebben a részében a homoszexualitás HVG-beli médiareprezentációit vizsgáltam az 1993 és 2000 közötti nyolc éves időszakban. Médiaelemző kutatók korábbi tapasztalatai alapján kiindulásként a következő feltételezésekkel éltem: 1) a média és a közbeszéd (public discourse) témaválasztásai között szoros és kölcsönös a kapcsolat; 2) az általam választott heti hírmagazin – a HVG – tartalmilag megfelel a kiemelt médiumok tartalmának, vagyis jól tükrözi, hogy az adott időszakban melyek voltak a magyarországi közérdeklődést foglalkoztató hírek, események, témák. A korábban ismertetett szempontok szerinti vizsgálatok tehát arra alkalmasak, hogy jelezzék a homoszexualitás adott időszakra jellemző társadalmi „tematizálódását”, arra viszont nem, hogy a homoszexualitás társadalmi elfogadottságára vonatkozóan megalapozott kijelentéseket tegyünk. A HVG – mint gazdasági, politikai hírmagazin – elemzése műfaji meghatározottságából adódóan viszonylag hűen tükrözheti a homoszexualitás hírértékét: módot adva annak nyomon követésére, mikor, hogyan és miért vált közlésre érdemessé a téma nem csupán a napi szenzációhajsza, hanem a tartósabb – komolyabb – társadalmi figyelem felkeltése, illetve visszatükrözése szintjén.

Vizsgálódásaim központi témája a homoszexualitás mainstream médiabeli láthatósága (visibility) volt, melynek mértéke egyrészt a jelenség kulturális elfogadottságát és társadalmi integráltságát, másrészt a homoszexuálisok társadalmi csoportjának erőviszonyait és önkifejező képességét jelezheti. A társadalmi észlelhetőséggel kapcsolatos vizsgálataim alapján az mondható, hogy a homoszexualitás tematikája a vizsgált időszak kezdetétől folyamatosan jelen volt a HVG-ben, bár a magyarországi beszámolókban ez a folyamatosság csak 1995-96-tól vált jellemzővé. 1996-tól – különösen 1998-ig – a homoszexualitás magyarországi észlelhetősége a homoszexuálisok közvetlen megszólalási lehetőségével erősödni kezdett, ami összefüggésbe hozható a magyar homoszexuális aktivizmus egyre hatékonyabbá válásával.

A homoszexualitás tematikáján belül elsősorban a büntető és polgári jogi (főként az azonos neműek szexuális kapcsolatának büntethetőségére vagy az azonos neműek életközösségének jogi elismerésére vonatkozó) törvények megváltoztatására irányuló – sikeres vagy sikertelen – kezdeményezések voltak esélyesek a hírérték megszerzésére. Az ilyen típusú különféle kezdeményezések országspecifikus jellegének hangsúlyozása mellett már a kezdetektől jellemző volt a homoszexuálisok problémáinak tágabb, emberi jogi kontextusban való ábrázolása. A magyar témájú cikkekben szintén fokozatosan erősödött a homoszexuálisok – mint egy társadalmi kisebbségi csoport – megkülönböztetésének alapvető emberi jogi problémaként, valamint az Európai Unió tagországainak többségében – elvárásként vagy működő gyakorlatként – meglévő antidiszkriminációs szabályozás igényként való megjelenítése.

További fontos szempontnak mutatkozott a nem kifejezetten homoszexuális tematikájú cikkek tartalmi áttekintése (Lásd: a Függelék 4.1. számú részét): azaz annak a vizsgálata, hogy a HVG-ben milyen kontextusokban, milyen társadalmi szerepekben és mennyire homogenizáltan jelent, jelentek meg a homoszexualitás, illetve a homoszexuálisok. A cikkek tematikus osztályozása során a homoszexualitás említésének legjellemzőbb kontextusai közé került az egyházi-vallási, a kulturális, a jogi, a – nemzetközi és magyar – belpolitikai és a – szexuális – bűnözési tematika. (A konkrét vizsgálat során az egyházi-vallási tematika került ugyan az első helyre, de ez elsősorban egy egyetlen személyhez köthető botránysorozatnak köszönhető. Ezzel együtt – vagy ennek ellenére – megalapozottnak tűnik e tematika megtartása a jellemző kontextusok között, különös tekintettel a zsidó-keresztény egyházak homoszexualitásra vonatkozó határozott – negatív – állásfoglalására.) E témakörökön belül fogalmazhatók meg a homoszexuálisokat érintő – például jellegzetes „művészi” vagy „pedofil hajlamaikat” hangsúlyozó – klasszikus sztereotípiák többsége. A további vizsgálatokból azonban kiderült, hogy például a homoszexuálisok áldozattá, illetve bűnelkövetővé válásával kapcsolatos sztereotipikus megközelítések kevéssé voltak jellemzőek.

A homoszexuálisokkal kapcsolatos sztereotípiák közül a legerősebb motívumként a promiszkuitásra való közvetlen vagy – elsősorban az AIDS kapcsán – közvetett utalás mutatkozott. Ebben fontos szerepet játszott a homoszexuálisokra mint „AIDS-es rizikócsoportra” való utalás: itt volt a leginkább tetten érhető a homoszexuálisok és a gyakori szexuális partnercsere közötti látszatkorreláció. Valószínűleg az sem véletlen, hogy éppen az AIDS – illetve a promiszkuitás – kapcsán tűntek fel a homoszexuálisok a leghomogenizáltabb módon: olyan egységes „(rizikó)csoportként”, ahol a valós szexuális gyakorlatokhoz képest a homoszexuáliscsoport-tagság vált elsődlegessé az ítéletalkotásban.

A homoszexualitással, homoszexuálisokkal kapcsolatos terminológiai vizsgálatból arra lehetett következtetni, hogy – az elsősorban a beszélő és a homoszexuálisok közötti társadalmi távolság hangsúlyozására szolgáló negatív vagy trágár konnotációjú, régóta használatos kifejezések továbbélése mellett – Magyarországon az 1990-es évek második felére elfogadott és egyre elterjedtebb köznyelvi formává vált a homoszexuálisok önmeghatározásának tiszteletét sugalló meleg kifejezés. A meleg szó használata sokkal jellemzőbb volt a kifejezetten homoszexuális tematikájú írásokban, mint egyébként – de a többi témakörrel összehasonlítva a homoszexualitás tematikáján belül a pozitív kontextusok is jóval nagyobb arányban fordultak elő.

A HVG-ben szereplő homoszexualitással kapcsolatos médiareprezentációkat tehát a homoszexualitás Magyarországon is fokozatosan növekvő társadalmi láthatóságának, észlelhetőségének a dokumentumaiként értelmeztem. Ennek – és a nemzetközi tapasztalatok – alapján feltételezhető, hogy a vizsgált időszakban a „demográfiailag hasznos nagyközönséget megcélzó” (Gross 1996:159), jellemzően konzervatív, illetve „jobboldali” irányultságú médiatermékekben (vö. Moritz 1996) is egyre gyakrabban helyet kapott a „homoszexuális témakör”, és a magyar társadalmi életből általában szintén számos példát hozhatunk a homoszexualitással kapcsolatos negatív sztereotípiák özönére.

E tekintetben az 1990-es évek végi magyarországi helyzetre nagyon jellemzőnek tűnnek számomra a fejezetben szereplő rövid esettanulmány tanulságai: a homoszexualitás – medikalizált szempontokkal legitimizálni kívánt – „közmorális” alapú negatív megközelítése cenzúráz, és ezáltal szimbolikus gettósításra ítéli a homoszexualitással kapcsolatba hozható fontos ügyek egyikét. A HVG elemzése mégis megengedi azt a következtetést, hogy a homoszexualitással kapcsolatos többféle forrásból származó információmennyiség növekedésével, illetve ennek médiareprezentációkban való megjelenülésével a téma árnyaltabb – kevésbé sztereotip – és a társadalom felé nyitottabb megközelítése várható.

Függelék
A homoszexualitásról a HVG-ben (1993-2000) – A cikkek tematikus áttekintése

Az alábbiakban témakörök szerint részletesen tekintem át az általam vizsgált 189 cikket. Így lehetőség nyílik a cikkek tartalmának – bizonyos mértékű – megismerésére is.

• A homoszexualitást utalásszerűen leggyakrabban – 21 alkalommal – egyházi, vallási témájú cikkekben említették. Ezek többségére jellemző a homoszexualitás intézményesített – elsősorban katolikus – egyházi tiltásának és tabutémaként kezelésének hangsúlyozása. A homoszexualitás mellett további egyházi tabutémaként szerepelt még a papi nőtlenség, a fogamzásgátlás, az abortusz, a házasságon kívüli kapcsolatok és a válás kérdése. A tizennégy cikkben három katolikus egyházi személyiségre történt a legtöbb utalás: Hans Hermann Groer osztrák érsekre, II. János Pál pápára és Jacques Gaillot francia püspökre.

  A vizsgált egyházi tematikájú cikkekben II. János Pál pápa gyakori feltűnése természetes, hiszen a katolikus egyház vezetőjeként és emblematikus figurájaként egyúttal a homoszexualitás és egyéb, a katolikusok által elítélt jelenségek tilalmát is képviseli. (Ld. például az 1993-as pápai enciklikába foglalt szigorú tilalmak ismertetését: 1993.10.09. 96.o.).

  Jacques Gaillot francia pap tevékenységéről két cikk szólt: 1995-ben hallhattunk róla először a HVG-ben, amikor leváltották az evreux-i püspöki tisztségéből, mert – többek között – a „kirekesztettek lelki istápolója” volt, „megértést kért az azonos neműek vonzalmának, és kiállt a katolikus papok nősülése” mellett. A leváltás kapcsán az is megfogalmazódott az írásban, hogy a „Vatikán ‘totalitárius’ módszerekkel él, és doktrinális merevsége távol áll a modern társadalom igényeitől” (1995.02.11. 45.o.). Ez utóbbi kijelentés arra utal, hogy – legalábbis bizonyos társadalmi csoportok megfogalmazásában – a modern társadalom igényei közé tartozik az azonos neműek közötti vonzalom iránti megértés tanúsítása. Gaillot másodszor öt évvel később tűnt fel a HVG-ben, ekkor mint virtuális templomalapító, aki a „Vatikánnal szemben” továbbra is megértést prédikál – immár az interneten – az olyan „tabukérdésekkel” kapcsolatban, mint az abortusz, a fogamzásgátlás, a homoszexualitás vagy a papi nőtlenség (2000.05.20. 55.o.).

  A nagy botrányt kavart Groer-ügy tízszer tűnt fel a HVG-ben. Egy alkalommal még egy magyar származású üzletember – akinek Ausztriában Groer középiskolai tanára volt – portréjában is szerepelt ilyen kérdés: „Hallotta, hogy miket mondtak Groer bíborosra? Hogy rábízott fiatalembereket zaklatott?” (1995.05.27. 132.o.). A Groert ért vádak 1994 és 1998 között így fogalmazódtak meg az egyházi tematikájú cikkekben: „Groer a hollabrunni egyházi iskola egykori vezetőtanáraként megrontotta őt [Josef Hartmannt], 14 éves korától rendszeresen zaklatta szexuálisan” (1995.04.15. 41.o.); „homoszexualitással, illetve fiatalkorú megrontásával” vádolták (1995.08.12. 40.o.); „homoszexuális zaklatás vádjába keveredett” (1996.08.31. 37.o.); „a főpap homoszexuális és pedofil hajlamai már három éve kitudódtak” (1998.03.14. 39.o.); „homoszexuális aktivitással” vádolták (1998.04.11. 148.o.); „homoszexualitással és pedofíliával” vádolták (1998.04.18. 19.o.); „soha be nem bizonyított pedofíliás és homoszexuális vádak” (1998.06.27. 41.o.). Végül az utolsó Groert említő cikk az osztrák Burgtheater Bécsi vér című bemutatójáról szólt: „Színésznő alakította az ifjúságot megrontó Groer főpapot, de ettől a poén nem lett frissebb” (1999.05.01. 55.o.).

  A Groer-ügyhöz kapcsolódott az az egyik kifejezetten a homoszexualitás és az egyház témakörébe tartozó cikk is, mely a HOSI osztrák homoszexuális szervezet egyik vezetőjének „rendhagyó egyenjogúsítási akciójáról” számolt be: Kurt Krickler négy osztrák főpap „azonos neműekhez való vonzódását kürtölte világgá” és további ismert neveket ígért a médiának. A Krickler által bevezetett outing-statégia többek között olyan agyonhallgatott témákra kívánta felhívni a figyelmet, mint az, hogy a „nácizmus áldozatainak ausztriai kárpótlásából kimaradtak az elhurcolt homoszexuálisok”, illetve hogy a „homoszexualitás melegágya” a katolikus egyház lenne (1995.08.12. 40.o.).

  Az egyházban – pontosabban a katolikus egyházban – jelenlévő homoszexualitás problematikájára további két cikk utalt. Egy alsó-ausztriai püspök, Kurt Krenn – éppen a Groer-ügy kapcsán – „[h]evesen elutasította, hogy a katolikus papok között elterjedt homoszexualitásról, ami becslések szerint a papság 10 százalékát érinti, vizsgálat induljon, s természetesen szó sem lehet – hangoztatja – a cölibátus megkérdőjelezéséről” (1995.04.15. 41.o.). A magyar ügynöktörvénnyel foglalkozó írás szerint egyes egyházi vezetőket „kompromittáló adatok alapján kényszerítettek ügynöki munkára: nőügyek, homoszexualitás, kiskorúak molesztálása, súlyos alkoholfüggőség, egyebek” (2000. 07.15. 48.o.).

  A vizsgált egyházi, vallási tematikájú írásokban négy esetben volt szó vallásos „szektákról”, illetve ilyen néven emlegetett vallási szervezetekről. Ezek közül három kifejezetten ellenséges a homoszexualitással: a magyar Hit Gyülekezete (1999.07.10. 87.o.); a nőket kirekesztő, az abortuszt és a homoszexualitást bűnnek tartó, az Egyesült Államokban „1990 óta szerveződő evangéliumi keresztény mozgalom, a Fogadalomtartók (Promise Keepers)”, melyet sokan tekintenek „vallásilag szélsőségesen konzervatív, jobboldali szervezetnek” (1997.10.18. 65.o.); és az 1992-ben alapított „kínai harcművészetet, gyógyítási módszereket és a buddhista meditációt vegyítő Falun Kung”, melynek vezetője „azt hirdeti, hogy a rockzene, a televízió, a homoszexualitás és a kábítószer a világ közeledő végét jelenti (1999.05.01. 19.o.). A negyedik szervezetről, „a kaliforniai „Mennyek Kapuja” ezoterikus kultusz”-ról viszont az derült ki, hogy vezetőjük éppen korábbi "homoszexuális kapcsolatai elől menekülve pszichiátriai kezelésnek vetette alá magát", ahol egy ápolónő vezette be őt az „ezoterikus tanok mélységeibe” (1997.05.03. 5.o.).

  A homoszexualitásról a zsidó vallás kapcsán két helyen esett említés: egyszer kifejezetten a zsidó vallás (1998.02.28. 97.o.) és egyszer egy izraeli belpolitikai válság kontextusában (1997.12.06. 31.o.). Mindkét helyen a reformer zsidó vallási gyakorlatról, illetve a "reformrabbik" tevékenységéről számoltak be, amelybe beletartozott például a férfiak és nők együttes imádkozása, a zsidók és nem zsidók valamint a homoszexuális párok összeadása is.

  A vizsgált cikkekben egyszer szerepelt az anglikán egyház. Itt arról számoltak be, hogy az anglikán egyház néhány egyházközségében "azért mondtak közös imákat, hogy az egyházfő – vagyis a canterbury érsek – engedélyezze a homoszexuális és leszbikus jelöltek pappá szentelését. Ezt a fohászt az érsek mind ez idáig nem hallgatta meg. A pápával ellentétben viszont nem ellenzi a fogamzásgátlást" (1996.12.14. 81.o.).

  Az egyház-vallás és a homoszexualitás témaköréhez egyaránt szorosan kapcsolódó három írás közül a legkorábbi – a már említett osztrák Groer-ügy kapcsán – az outing-stratégiát ismertette (1995.08.12. 40.o.). A következő – Homoszexualitás és kereszténység című – cikkben történt utalás először arra, hogy az intézményes katolikus egyház homoszexualitással kapcsolatos álláspontja nem merül ki a teljes elutasításban: "a katolikus hívek számára kötelező érvényű katekizmus már 1992-ben így fogalmazott a veleszületett homoszexuális hajlamúakról: ‘Nem ők választották maguknak a homoszexuális állapotot, ami többségük számára megpróbáltatást jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyengédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Ezek az emberek arra hivatottak, hogy Isten akaratát valósítsák meg életükben, és amennyiben keresztények, az állapotukból adódó esetleges nehézségeket egyesítsék Urunknak a kereszten hozott áldozatával.’" (1997.05.31. 88.o.). A római homoszexuális világtalálkozó tervével foglalkozó harmadik írásból kiderült, hogy az olasz egyházi személyiségek többsége "provokatívnak" tartotta, hogy a homoszexuálisok "éppen a szentév alkalmából akarnak Rómába gyűlni"; valamint az 1992-es új katekizmus türelmesebb szelleme ellenére "továbbra is a Bibliának a homoszexualitást bűnnek minősítő szakaszait tekinti mérvadónak" (2000.06.10. 48.o.).

• Kulturális tematikájú írásokban 18 alkalommal utaltak a homoszexualitásra. A vizsgált irodalomhoz, illetve film- és színházművészethez kapcsolódó cikkekre jellemző, hogy a homoszexualitás vagy a szerző személyére vagy műveik tartalmára vonatkozott. Így kerülhet egymás mellé Allen Ginsberg amerikai költő (1993.09.25. 79.o.), az "alacsony néposztályból származó fiatal férfiak sorozatos megrontásával" és a "természetellenes vonzalommal" vádolt 19. századi angol író Oscar Wilde (2000.11.25. 108.o.) és a 20. századi brit homoszexuális kultuszfilmes Derek Jarman (2000.12.16. 75.o.); valamint Jerzy Grotowsky színházi rendező „homoszexuális propaganda” címén 1976-ban Lengyelországban – a lengyel egyház közbenjárásával – betiltott Apocalypsis cum figuris című világhírű előadása (1999.10.02. 89.o.) és Pedro Almodóvar filmjei, ahol az "általa bemutatott madridi valóságban nyüzsögtek a homoszexuálisok, a transzvesztiták, a drogosok, az egymással kijönni képtelen házaspárok, a lelki sérült, meghasonlott személyiségek. Ráadásul Almodóvar mindeme tévelygéseket úgy ábrázolta, mint a spanyolok mindennapi életének részét, nem pedig valamiféle, a társadalom peremén megbúvó, elítélendő vagy szánalmas különlegességet" (2000.04.08. 49.o.).

  A televíziózás témakörében a reality-show műfajának amerikai és német változatairól, illetve a brazil teleregényekről szóló írásokban említették a homoszexualitást. Az amerikai CBS televízió Túlélő (Survivor) című műsorában a "válogatásnál igyekeztek mindenkinek a hátterét alaposan kivizsgálni, a szűrés azonban nem volt tökéletes: a 38 éves Richard Hatch – aki a második adásban vallotta be a kamerának és társainak, hogy homoszexuális – hazatérve föladta magát a rendőrségen gyerekmolesztálásért." (2000.06.17. 41.o.). A HVG aztán néhány hónappal később arról számolt be, hogy a "homoszexualitását nyíltan vállaló" Hatch nyerte a műsor fődíját (2000.09.02. 45.o.), arról viszont nem, hogy Hatch "gyerekmolesztálása" abból állt, hogy saját örökbefogadott fiát akarta hajnali erősítő edzésre kényszeríteni. A német RTL2 Big Brother műsorának "legnagyobb felfedezettje" Zlatko – „az Agy” – viszont azt sem tudta, hogy "mi a különbség a homogén és a homoszexuális között, és azt hiszi, sértés, ha őt heteroszexuálisnak minősítik, mégis a fél ország rajong érte" (2000.06.17. 39.o.). A brazil teleregény műfaj történetét bemutató írásban ezzel szemben nem a szereplők szexuális irányultsága került előtérbe, hanem az, hogy az "első történetek szerzői […] [a] cenzúrát kijátszva be akarták mutatni a tévénézőknek az ország társadalmi-gazdasági realitását, vitára ösztönző témákat kerestek, addig tabunak minősített kérdésekre hívták fel a figyelmet. Így vált tömegek mindennapi beszédtémájává a fajgyűlölet, a homoszexualitás, a nemek egyenjogúsága vagy az agrárreform" (1997.04.01. 46.o.).

  Az egyetlen rádiózással kapcsolatos cikk az európai kalózrádiók 1970-es évekbeli megjelenése kapcsán említette, hogy működtetőik eredetileg főként "környezetvédő, anarchista, bevándorló, meleg vagy épp feminista" csoportok voltak (2000.09.02. 97.o.).

  A vizsgált zenei témájú cikkekben a könnyűzene művelői közül egyedül Michael Jacksonra vetült a "homoszexualitás és a gyermekrontás gyanúja" (1994.09.03. 43.o.). A másik két cikkből viszont megtudhattuk, hogy a "legendák szerint a Warehouse (Raktár) névre hallgató … főként melegek látogatta táncklubról" kapta a nevét a house könnyűzenei műfaj (1997.05.19.); és a berlini Loveparade fesztivál törzsközönségét többek között "az ezüstre, aranyra, kékre és zöldre mázolt szobortestű transzvesztiták, az alsónemű nélkül lejtő homoszexuálisok, a fedetlen keblükkel nem tudni mi ellen tiltakozó leszbikusok, a festményszerűre tetovált exhibicionisták" alkották (1997.07.19. 75.o.).

  A Loveparade mellett még egy helyen esett szó homoszexuálisok érdeklődésére is számottartó fesztiválról a vizsgált cikkekben. Ebből kiderült, hogy a Háttér Baráti Társaság a Melegekért az immár "hagyományosnak számító Meleg és Leszbikus Fesztivál ismételt megrendezésével készül 2000-re" Magyarországon (1999.10.02. 65.o.).

  A reklám, illetve a divat világával foglalkozó cikkekben három teljesen eltérő kontextusban jelent meg a homoszexualitás. Az első az amerikai Calvin Klein divatház egyik provokatív reklámkampányáról írt, mellyel kapcsolatban felmerült, hogy a "gyermekpornográfia tilalmas területére tévedt". Az egyik kérdéses reklámfilmben ugyanis például "– bár Klein megvétózta az eredeti terveket, hogy a narrátor egy homoszexuális videókat ajánló műsor ismert vezetője legyen – egy idős férfi hangja faggat kétértelműen egy fiatal fiút" (1995.09.23.). A második cikkből kiderült, hogy a magyar Önszabályozó Reklámtestület elhíresült ügye58 volt a "homoszexuálisokat tömörítő Lambda Egyesület tervezett [AIDS ellenes] plakátsorozatának ‘kirostálása’ … Minthogy az érvek nem csaptak össze a nyilvánosság előtt, máig nem lehet tudni, kinek van igaza, azoknak-e, akik szerint ilyen reklámoknak kizárólag a homoszexuálisok által látogatott vendéglátóhelyeken, illetve a nekik szóló kiadványokban van létjogosultságuk, vagy a lambdásoknak, akik arra hivatkoznak, hogy a homoszexuálisok többsége nem jár nyilvános helyekre, így nem is jut el hozzá az üzenet." (1998.01.31. 95.o.). A Fiatalok ékszerdivatja című harmadik írás arról tájékoztatott, hogy a testékszerezés "először a San Franciscó-i homoszexuális közösségekben kezdett el terjedni a hetvenes évek végén" (2000.04.22. 51.o.).

  A kulturális tematikán belül a homoszexualitás sokszínűen reprezentálódott: összekapcsolódott művészekkel, előadókkal és művészeti alkotásokkal, feltűnt a kereskedelmi televíziózásban kiszűrendő, illetve ismernivaló témaként. A homoszexuálisokhoz kötődött több újdonság: a nyugat-európai kalózrádiózás elindítói között találjuk őket; a house könnyűzenei műfaj egyik kedvelt szórakozóhelyükről kapta a nevét és a testékszerezés divatját is ők honosították meg. Két kulturális jellegű fesztiválról is hírt kaptunk, ahol homoszexuális résztvevőkkel számolnak: ilyen volt a berlini Loveparade és a már több éve megrendezett magyar Meleg és Leszbikus Fesztivál. Negatív kontextusként említhető a gyermekpornográfia gyanújába keveredett Klein reklámfilm, a "gyermekrontással" gyanúsított Jackson, valamint a homoszexualitás elutasítását sejteti a magyar Önszabályozó Reklámtestület döntése is egy homoszexuális szervezet által kezdeményezett AIDS-ellenes plakátsorozat letiltásáról.

• A jog témakörébe soroltam a homoszexualitást említő emberi jogi, alkotmányjogi, személyiségi jogi, büntetőjogi, polgári jogi és munkajogi tematikájú összesen 17 cikket, melyek közül hét a homoszexualitás témaköréhez is szorosan kapcsolódott. A hét emberi jogi témájú írásban a homoszexuális életforma választása alapvető emberi jogként értelmeződött, melybe beletartozik a homoszexualitást kriminalizáló vagy diszkrimináló törvények és intézkedések megváltoztatása (1993.05.08. 78.o.; 1993.07.03. 72.o.; 1994.11.05. 20.o.; 1996.03.23. 43.o.; 1997.11.01. 108.o.; 1998.11.28. 45.o.; 1998.11.28. 46.o.).

  A vizsgált alkotmányjogi tematikájú cikkek közül kettő az azonos neműek együttélésének magyarországi jogi kereteinek megteremtésével foglalkozott. 1995-ben e lehetőség felvetéséről, majd 1998-ban a jogi keretek megteremtéséről értesülhettünk: "Egy lehetséges szabályozási modellként a homoszexuálisok számára Dániában 1989-ben bevezetett jogintézményt, a „bejegyzett társkapcsolatot” is az Országgyűlés figyelmébe ajánlotta az Alkotmánybíróság (Ab), amikor egy múlt heti határozatában alkotmányellenesnek minősítette, hogy a magyar törvények mindmáig nem biztosítanak jogi keretet az azonos neműek tartós együttélésére" (1995.03.18. 21.o.); az Alkotmánybíróság "törvényesítette a homoszexuálisok élettársi kapcsolatát" (1998.11.28. 123.o.). Ide kapcsolódott mindkét polgári jogi témájú magyar cikk is, melyek egyike a „homoszexuálisok életközösségének jogi elismerésére” vonatkozó törvényjavaslat fogadtatását ismertette és utalt arra, hogy az alkotmánybíróság "alkotmányellenesnek minősítette a Polgári törvénykönyv (Ptk.) jelenleg hatályos meghatározását, amely szerint „házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élőkről” – tehát közös tulajdont is szerezni jogosult élettársi közösségről – csak férfi és nő esetében lehet szó. Ez az Ab szerint az alkotmány hátrányos megkülönböztetést tiltó cikkelyébe ütközik; a vonatkozó jogok és kötelességek kimondásakor ugyanis nincs minden esetben jelentősége annak, hogy az együtt élők azonos vagy különneműek-e. Ez csak akkor fontos – mondja az Ab –, „ha valamilyen jogi szabályozás a közös gyermekre vagy egy új házasságra vonatkozik, nincs azonban jelentősége, ha közösen szerzett vagyonról, a szociális vagy társadalombiztosítási juttatásokról, illetve bírósági eljárásban a tanúvallomás alóli mentességről (az együttélés egyéb vonatkozásairól) van szó” (1996.03.23. 44.o.).

  A harmadik alkotmányjogi tárgykörű írásban Szikinger István a vádalku intézménye kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy "ki kellene zárni azt a lehetőséget is, hogy valakit például homoszexuális kapcsolatai vagy más kompromittáló körülmények miatt szervezhessen be a rendőrség (1996.10.26. 109.o.). Az itt felmerülő zsarolhatósági motívum más helyeken is megjelent, például az egyik személyiségi jogi témájú cikkben (1996.05.18. 112.o.) – a munkavállalók jogai kapcsán – szintén utaltak a nemzetbiztonságról szóló törvény azon rendelkezéseire, melyek révén kiszűrhető egyes állami vezető beosztásra pályázók esetleges homoszexuális irányultsága. A kifejezetten a nemzetbiztonság témaköréhez kapcsolódó három vizsgált cikkben is csak a „C ívvel” összefüggésben került elő a homoszexualitás. E kérdőív ugyanis "kitér az alkohol- és esetleges drogfogyasztásra, a házasságon kívüli szexuális kapcsolatokra, külön rákérdezve az esetleges homoszexuális viszonyra" (1998.10.16. 130.o.). A homoszexuálisok fokozott zsarolhatósága egyik említett cikkben sem fogalmazódott meg nyíltan, de jelzésértékű, hogy a „fontos és bizalmas állami állásra pályázóknak” (1995.10.14. 102.o.) kötelező válaszolniuk a C ív kérdéseire.

  Az egyetlen munkajogi témájú cikk az Európai Bizottság 2003-tól hatályos új jogszabályát ismertette, mely „közösségi szinten szögezi le, hogy az uniós munkahelyeken – beleértve a magánszektort és a közigazgatást – tilos a vallási meggyőződés, a kor, a szexuális irányultság, valamint a testi fogyatékosság alapján való közvetett, illetve közvetlen megkülönböztetés, akár munkaerő-felvételről, akár előléptetésről vagy szakmai képzésről van szó” (2000.10.28. 13.o.).

  Mindkét általam vizsgált büntetőjogi témájú írás – melyek egyike, egy olvasói levél szorosan kapcsolódik a homoszexualitás témaköréhez is – a magyar büntetőjog homoszexualitással kapcsolatos rendelkezéseinek megváltoztatását sürgeti. Az 1997-es cikkben Kőszeg Ferenc akkori SZDSZ-es képviselő a "homoszexuálisok érdekében megfontolandónak tartja a megrontás tényállásának újraértelmezését is. Míg „természet elleni fajtalanság” miatt automatikusan büntethető az a nagykorú személy, aki 18 évesnél fiatalabb, vele azonos nemű társával, annak beleegyezésével fajtalankodik, a normális szexuális életben ez a korhatár 14 év. Miután több homoszexuális érdekképviseleti szerv ezt indokolatlan diszkriminációnak tartja, Kőszeg Ferenc felveti, „nem lehetne-e a kritikus korhatárt egységesen 16 évben meghatározni” (1997.03.29. 9.o.); a 2000-es olvasói levél szerint pedig „a szexuális szokások változása gyorsabb a jogalkotásnál. A nemi erkölcs elleni bűncselekmények címmel taglalt XIV. fejezetben számos paragrafus megkérdőjelezhető biológiai és szexuálpszichológiai szempontból. Egyébként is aggályosnak tartom, ha az állam a büntető törvénykönyvben akarja meghatározni a nemi erkölcs fogalmát. A 210/A paragrafus 3. bekezdése pedig kifejezetten avítt, szinte középkori szellemiséget idéz, amikor a közösülés kivételével fajtalanságnak nyilvánít minden egyéb szexuális cselekményt” (2000.08.12. 3.o.).

• A nemzetközi belpolitika témakörén belül – ahová szintén 17 cikk tartozik – két tipikus kontextus különböztethető meg. Az egyik esetben valamely politikusról derült ki saját neméhez való vonzódása: ez történt Elio Di Rupo belga miniszterelnök-helyettessel (1996.12.07.; 1999.06.19), Nick Brown és Ron Davies brit miniszterekkel (1998.11.14. 20.o.; 1999.05.15. 24.o.), illetve Steve Gunderson (1998.02.28. 75.o.) és Jim Kolbe amerikai republikánus kongresszusi képviselőkkel (2000.08.05. 18.o.).

  A másik esetben a homoszexualitás politikai megítélése vált hangsúlyossá, különösen választási kampányok során. Ilyenkor egy-egy politikus vagy politikai irányzat jellemzésére szolgált a homoszexualitás társadalmi jelenségéhez való hozzáállás. Megtudhattuk például, hogy az amerikai „republikánus jobbszárny hőseként tisztelt” Oliver North ellenzi az abortuszt, a fegyvertartás korlátozását és a homoszexuálisok felvételét a hadseregbe (1994.11.05. 25.o.); Mary Robinson volt ír elnöknő „látványosan kiállt az emberjogi ügyekért, a homoszexuálisok jogaiért, a fogamzásgátlás szabadsága és a válás mellett” (1997.11.08. 35.o.); Kazimierz Kapera, a lengyel „jobbközép kormány” családügyi minisztere rasszista kijelentései miatt kényszerült lemondásra, egy korábbi posztjától pedig azért kellett búcsút mondania, mert „perverznek minősítette a homoszexuálisokat” (1999.09.04. 21.o.); a norvég Kjell Magne Bondevik, jobboldali miniszterelnök politikai programjában szerepelt az abortusz szigorítása, az alkoholfogyasztás mérséklése és a homoszexuális párok jogainak részleges korlátozása (1997.09.27. 30.o.); Stockwell Day, az új kanadai jobboldali miniszterelnök az abortusz mellett „ellenzi a homoszexuálisok jogainak szélesítését” (2000.09.09. 26.o.); George W. Bush „a republikánusok hagyományos arculatától eltérően a különböző etnikumok, társadalmi osztályok és politikai csoportok iránti türelem és tolerancia, a kompromisszumok révén való együttmunkálkodás híve – az abortusz és a homoszexualitás témáját azért, ha lehet, kerüli –” (2000.11.04. 9.o.); Umberto Bossi olasz jobboldali pártvezér és idegengyűlölő hívei a „homoszexuálisok együttélését elfogadó emberi jogok chartája” ellen akartak tiltakozni (2000.11.25. 22.o.).

  Az utóbbi példákból kitűnik, hogy a homoszexualitás megítélése az idézett politikai kontextusokban mindig más olyan témakörök mellett szerepelt, melyeknek a megítélése valószínűsíthetően megosztotta az adott társadalmat, illetve alkalmasnak tűnt bizonyos társadalmi csoportok – hívószó szerű – megszólítására. Jellemzően a HVG által jobboldaliként megnevezett politikusok tartották fontosnak a homoszexualitás visszaszorítására vonatkozó nyilatkozatokat: a homoszexualitás elítélése pedig együtt járt például az abortusz elutasításával vagy az idegengyűlölettel.

  A nemzetközi belpolitika kategóriában szerepelt két kifejezetten a homoszexualitás témaköréhez kapcsolódó cikk is: egy a – már korábban idézett – brit „miniszterbotrányról” (1998.11.14. 20.o.), és egy a végül leszavazott cseh „homoszexuálistörvény-vitáról”, mely törvény célja az azonos nemű párkapcsolatok jogi kereteinek megteremtése lett volna (1999.07.10. 36.o.).

• A bűnözés, prostitúció témaköréhez 9 vizsgált cikk kapcsolódott. Ezen belül 5 írás foglalkozott szexuális bűnözéssel: kiskorúak szexuális kizsákmányolásával világszerte (1996.08.24. 35.o.); a szexuális bűnelkövetők jogi és orvosi kezelésével (1996.09.07. 44.o.); a belga pedofíl botrányokkal (1996.12.14. 21.o.; 1996.12.21. 79.o.) és az osztrák Groer érseket ért vádakkal (1998.03.14. 39.o.); prostitúcióról pedig mindössze két cikk szólt: a kiskorúak szexuális kizsákmányolásáról szóló – már említett – cikk mellett az olasz nyilvánosházak visszaállításának igényét felvető írás (1994.10.01. 41.o.).

  E tematikán belül kifejezetten a homoszexualitással foglalkozó írás nem található. A homoszexualitással összefüggésben gyakran felmerülő sztereotípiák közül viszont néhányra akadt példa. Ezek – megjelenésük időrendi sorrendjében – a következők:

  1. A homoszexuálisok az AIDS terjedése szempontjából „fokozott kockázatot jelentő társadalmi csoport” (1994.10.01. 41.o.).

  2. A (férfi) homoszexuálisok fiatal fiúkat szeretnek (megrontani). – „A negyedmilliónál is több fiatalkorút foglalkoztató Kambodzsa elsősorban a fiatal fiúkat kedvelő homoszexuálisokra szakosodott” (1996.08.24. 35.o.).

  3. A homoszexuális beteg. – „A bűncselekményt elkövetők ugyanis egyúttal orvosi esetek is: gyakran csökkent értelmű személyek, vagy pedig homoszexuálisok, esetleg egyéb szexuális aberrációban szenvedők, akiknél akárhány börtönben eltöltött év után sem számíthatnak ‘javulásra’ az őket odaküldők” (1996.09.07. 44.o.) Ezen a ponton viszont adódott egy ellenpélda is. Virág György pszichológus a szexuális bűnözésről és a pedofíliáról szóló vele készült interjúban így nyilatkozott: „Nehezen tudok mit kezdeni e területen a betegség fogalmával. A szexuális magatartás megítélése, minősítése a tapasztalatok szerint kor- és társadalomfüggő. Hiszen például a homoszexualitás a görög kultúrának része volt, később – egyebek mellett a korábbi magyar jogban is – üldözendő bűncselekménynek minősítették, míg ma már elfogadandó társadalmi másságnak tekintik” (1998.11.07. 59.o.).

  4. A homoszexuális áldozat (vagy könnyen azzá válik). – Egy osztrák ékszerész rejtélyes meggyilkolása kapcsán felmerült, hogy „volt egy másik élete is: sűrűn megfordult homoszexuálisok kedvelt szórakozóhelyein … [a] szerelmi bosszú sem zárható tehát ki a gyilkosság indítékai közül” (1998.05.30. 47.o.).

• Magyar belpolitikai cikkek közül nyolcban találtam utalást a homoszexualitásra. Ezekben három magyarországi pártról derült ki, hogy a homoszexualitással kapcsolatban meghatározott az állásfoglalásuk: az SZDSZ kétszer, a Magyarországi Zöld Párt (MZP) és a MIÉP – illetve a pártvezető – pedig háromszor említődött. Az írásokból úgy tűnt, hogy Magyarországon a vizsgált időszakban egyedül az SZDSZ próbálta meg a homoszexuális kisebbség ügyét képviselni. Erre következtethetünk abból a számonkérő hangú 1997-es cikkből, mely szerint a „párt gyakorlatilag nem tett semmit az olyan kisebbségek stigmatizálása ellen, mint a cigányok, a mozgássérültek, a színes bőrű bevándorlók és menekülők, a homoszexuálisok, a kábítószeresek, a hajléktalanok” (1997.07.19. 72.o.). A homoszexuálisokkal szembeni aktív ellenszenvét viszont két párt is kinyilvánította: a parlamenten kívüli MZP már 1994-ben – majd 1998-ban ismét (1998.01.17. 15.o.; 98 Különszám: Jelöltet állító pártok) – harcot hirdetett „a homoszexuálisok, a prostitúció, a „fajgyalázás”, a társadalomra veszélyes szekták, a liberálbolsevizmus, a demokraták, a szocialisták, a kormánykoalíció pártjai, az újcionisták, az álkörnyezetvédők, a Duna Kör, a kártevő orvosok és a káros szenvedélyek, illetve a kálisóimport ellen” (94. Különszám: Pártregiszter). A MIÉP által képviselt homoszexualitás-megítélés pedig elnöküknek az 1999-es frankfurti magyar könyvkiállítás kapcsán elhíresült „liberál-homoszexuális-hermafrodita-kozmopolitázásában” (1999.10.16. 62.o.; 1999.10.23. 99.o.) tükröződik, illetve 1999-ben alakult ifjúsági tagozatuk ama gyakorlatában, hogy ott „semmilyen tisztséget nem tölthetnek be melegek és drogosok” (2000.06.24. 73.o.).

• A hat tudományos témájú cikk közül kettő-kettő foglalkozott az orvostudománnyal, a pszichológiával és a genetikával. Az orvostudományi írásokban az AIDS kontextusában, a pszichológiai témájúakban pedig Freud és Szondi Lipót tevékenysége kapcsán került szóba a homoszexualitás.

  A genetika témakörében a homoszexualitás lehetséges genetikai meghatározottságáról és ennek elképzelhető morális következményeiről számoltak be: „Egyes új tudományos feltételezések szerint ugyanis gének határoznak meg bizonyos viselkedésformákat is. Felmerül a homoszexualitás, a bűnözési hajlam, sőt a házastársi hűtlenség génjei létezésének valószínűsége. Gondoljuk csak el, ha ez beigazolódik, egyetlen génvizsgálattal morálisan megbélyegezhető vagy diszkriminálható lehetne valaki” (1995.11.04. 100.o.); „Mit szóljon a világ, ha egy szülő szűrővizsgálaton megismerve születendő gyermekének esélyét (talán nem is feltétlen valamilyen súlyosan fogyatékosító testi hibára, hanem például a homoszexualitásra), inkább lemond a magzatáról?” (2000.07.08. 71.o.). De a genetikai, illetve a „hibás gén” tematika megjelent egy kifejezetten a homoszexualitásról és a kereszténységről szóló írásban is, ahol a homoszexualitásnak „egy ‘hibás’ gén” által okozott „visszavonhatatlan hajlamként” való értelmezésében rejlő veszélyek hangsúlyozódtak: „Ted Peters, a Berkeley Egyetem lutheránus teológiaprofesszora Istent játszani? Genetikai determinizmus és emberi szabadság című könyvében arról a lehetőségről ír, hogy az ember, a humán génállományba beavatkozva, mintegy társteremtővé válhat. Megváltoztathat például különféle betegségek kialakulásáért felelős géneket. Ha ez így van – írja –, az a veszély is fennáll, hogy lesznek, akik úgy vélekednek: ‘a homoszexualitás több mint bűn: (genetikai) hiba’, s kijavítására ‘tudományos’ beavatkozást sürgetnek. A dilemma annál is érdekesebb, mivel a katolikus egyház a genetikai manipulációkat ma sokkal élesebben ítéli el, mint a homoszexualitást” (1997.05.31. 88.o.).

• Öt-öt általam vizsgált cikk kapcsolódott a kisebbségek, az AIDS, a Holocaust és a szexualitás tárgyköréhez. A kisebbségek témakörében íródott cikkek mindegyike szorosan kapcsolódott a homoszexualitás témaköréhez is és valamennyiben szó volt a homoszexuálisok diszkriminációja elleni fellépésről. Az írásokból kiderült, hogy a Meleg Büszkeség Napját már nem csak Amerikában vagy Nyugat-Európában (1999.07.10. 37.o.), de Magyarországon is megünneplik (2000.07.08. 48.o.). Míg a homoszexuálisok emancipációs törekvései világszerte egyre nagyobb teret kapnak (1998.11.28. 46.o.) és Magyarországon is rendezettebbé váltak az azonos nemű élettársak jogi viszonyai (1998.11.28. 45.o.), addig például Csehországban képtelenek megteremteni az azonos neműek együttélésének jogi kereteit (1999.07.10. 36.o.). A homoszexuális kisebbség helyzetének egységes európai rendezési igénye tükröződik az Európai Parlament azon határozataiban, melyekben felszólította a „tagországokat arra, hogy semmilyen állampolgári jogukban ne korlátozzák saját homoszexuális polgáraikat, s 1997-ben, Amszterdamban minden európai uniós tagország alá is írta az erről szóló egyezményt” (1998.11.28. 45.o.).

• Az AIDS betegségről szóló cikkek többségében a homoszexuálisok egységes „rizikócsoportként” jelentek meg, akiket fokozottan veszélyeztet ez a kór. E megközelítés – a ma már elfogadottabb kockázatos magatartásformákra való utalással szemben – jobban illeszthető a betegek megbélyegzéséhez: „sokan a betegséget még ma is Isten büntetésének tekintik, amellyel a deviáns életvitelű drogosokat és homoszexuálisokat sújtja” (2000.02.05. 72.o.). A homoszexuálisok „rizikócsoportként” való kezelését – állítólagos – promiszkuitásuk magyarázza: ők ugyanis az „átlagnál sűrűbben élnek” (2000.07.22. 35.o.); illetve „[m]ivel korunk társadalmában két olyan csoport van – a homoszexuálisok, és a fekete-afrikai országok népessége –, amelyben az emberek jóval gyakrabban cserélnek szexuális partnert, mint a világon bárhol másutt, a betegséget egy ideig részben afrikai ‘belügynek’ vagy legfeljebb a ‘meleg’, illetve narkomán szubkultúrák specifikus problémájának gondolták.” (1993.12.04. 88.o.). A cikkekből kibontható többféle AIDS-es helyzetfelmérés sztereotíp változata szerint tehát az AIDS-kockázattal egységesen megjelölt homoszexuálisok mindannyiukra jellemző szabados szexuális életvitelük miatt bűnhődnek. Más változatok szerint viszont nem feledkezhetünk meg „a ‘4 H’ ­– homoszexuálisok, heroinfüggők, hemofíliások és haitibeliek (az oda irányuló szexturizmus miatt) –” (1999.02.20. 48.o.) mellett például az afrikai betegekről, ahol az AIDS „elsősorban és túlnyomórészt heteroszexuális nemi kapcsolatok útján terjed” és „pestisnek, dögvésznek, olyan csapásnak számít, amely értelem és válogatás nélkül sújt le bárkire, s nincs előle semmiféle menekvés” (2000.02.05. 72.o.).

• Az öt vizsgált Holocausttal foglalkozó cikk közül négynek a központi témája az áldozatok – elsősorban svájci és németországi – kárpótlása volt. Az áldozatok felsorolása között mindegyik írásban szerepeltek a homoszexuálisok. Az egyetlen nem a kárpótlásra koncentráló cikk a 2000-ben Stockholmban megrendezett „holokausztfórumról” számolt be, melynek összehívását a történelmi ismeretek hiányával összefüggésbe hozható rasszista és egyéb diszkriminatív megnyilvánulások világszerte tapasztalható terjedése tette szükségessé (2000.02.05. 33.o.).

• A szexualitás témakörében vizsgált írások különböző szakterületekkel foglalkoztak: kétszer utaltak szociológiai, egy-egy alkalommal régészeti, illetve etológiai kutatások eredményeire, egy cikkben pedig egy férfiből nővé átoperált amerikai szerző értelmezte a transzszexualitás fogalmát. A homoszexualitás e cikkekben az emberi szexuális viselkedés egyik – többé-kevésbé elterjedt – változataként tűnt fel, melynek értelmezésével kapcsolatban azonban különféle kérdések merülhetnek fel: hol a választóvonal az azonos neműek közötti rokonszenv és a homoszexualitás között; mi a különbség a homoszexuálisok és a bi- vagy a transzszexuálisok között stb. A transzszexualitás-szakértő például úgy véli, hogy tévedés a transzszexualitást a homoszexualitás végletes formájának tekinteni, ugyanis „az anatómiai szex, a nemi identitás, a szexuális preferenciák és a férfias vagy nőies magatartás olyan egymástól független fogalmak, amelyek emberenként más és más kombinációkban állnak össze” (1997.03.08. 76.o.).

  A szociológiai jellegű írásokban szerepeltek becslések a homoszexuálisok lakosságon belüli arányszámára vonatkozóan és a kínai kutató utalt az azonos neműek közötti testi kapcsolat és a homoszexualitásra való „hajlandóság” közötti megkülönböztetésre is. A HVG interjú rovatában megszólaltatott kínai szociológus úgy nyilatkozott, hogy a „mi kultúránk nem tiltja az azonos neműek közötti kapcsolatot, s gyakran nehéz meghúzni a választóvonalat a rokonszenv és a homoszexualitás között, különösen a lányoknál. […] Egy felmérés szerint a diákok 16,6 százaléka, a diáklányok 15 százaléka ismerte el, hogy volt valamilyen jellegű testi kapcsolata azonos nemű társával, de a fiúknak csak 8 százaléka, a lányoknak pedig 10 százaléka érez maga is hajlandóságot a homoszexualitásra. A kulturális forradalom idején munkatáborokba küldték a homoszexuálisokat, ma a nagyvárosi parkokban randevúznak, s bár a rendőrség időnként beidézi és megbírságolja őket, bebörtönzéstől nem kell tartaniuk” (1994.08.13. 52.o.). A Szex Amerikában című szociológiai munka 1994-es megjelenése kapcsán megtudhattuk, hogy az Egyesült Államokban „homo- vagy biszexuálisnak a megkérdezettek 2,1 százaléka (a férfiak 2,8, a nők 1,4 százaléka) vallotta magát, ami jóval alulmúlja egy korábbi felmérés 10 százalékos adatát. Csakhogy a mostani számot sokan megkérdőjelezik, mondván, mivel a kérdés olyasmire irányul, amit a társadalom többsége elítél, a meginterjúvoltak – még ha megőrizhették is anonimitásukat – érthetően igyekeztek eltitkolni ebbéli szokásaikat” (1994.11.05. 47.o.).

  Timothy Taylor brit régészprofesszor Az őskori szex című 1996-os könyvében azt hangsúlyozta, hogy „A szex sosem csupán a reprodukciót szolgálta” […] az idők kezdetén olyan, az általános felfogás által a mai napig nemi eltévelyedésnek beállított szexuális szokások is léteztek már, mint a homoszexualitás, a szodómia avagy zoofilia" (1996.11.05. 47.o.). A homoszexualitás ez alapján ősrégi sajátos funkciójú szexuális magatartásformaként határozható meg, melyről – egy másik cikkből – az is kiderül, hogy az állatvilágban is fellelhető: az állati magatartást vizsgáló etológusok megfigyelései szerint a „maszturbáció és az azonos neműek nemi vonzalma például némely állatfajoknál éppoly gyakori, mint az embernél, a más fajúak iránt támadt szexuális érdeklődés pedig még gyakoribb is” (1996.08.03. 85.o.).