II. Társadalmi elfogadottság

Ebben a fejezetben három szempontból vizsgálom a leszbikus, a meleg, a biszexuális és a transznemű (LMBT) emberek társadalmi elfogadottságát Magyarországon. Először a homoszexualitás társadalmi megítélésével – illetve a házasságkötés és az örökbefogadás kérdéseivel – kapcsolatos magyar és nemzetközi közvélemény-kutatási eredményeket mutatok be. Ebben a részben nem áll módomban a transznemű, illetve a transzszexuális emberekre vonatkozó adatokat közölni, mivel ezzel a témakörrel kapcsolatos magyar adatok nem állnak rendelkezésre. Ám maga az adathiány ténye utalhat arra, hogy Magyarországon ezek az emberek társadalmilag szinte észlelhetetlenek. Így társadalmi elfogadottságuk szintje is valószínűsíthetően igen alacsony. 1

Ezután a homoszexualitás médiabeli láthatóságát, illetve láthatatlanságát vizsgáló korábbi kutatásom eredményeit foglalom össze röviden. Itt ismét fontos megjegyezni, hogy a transzneműség és a transzszexualitás problémakörével foglalkozó magyar médiaelemzést nem találtam.

Majd az LMBT-emberek által használható társadalmi és kulturális infrastruktúrát vázolom fel: itt megemlítem a hivatalosan működő – politikai és egyéb – érdekvédelmi szervezeteket, valamint utalok a közösségszervezési szempontból fontos eseményekre, valamint a találkozó- és a szórakozóhelyekre. Ide kapcsolódik a magyar LMBT-média főszereplőinek rövid bemutatása és a sajátmédia-készítés és -használat fő jellemzőinek elemzése. Fontos említeni, hogy ez az egyetlen olyan rész, ahol felfedezhetők a transzszexualitás létezésének magyarországi nyomai a TranSexual Online elnevezésű internetes portál formájában. 2

II.1. Közvélemény-kutatási eredmények

A homoszexualitás társadalmi elfogadottságának mérésére gyakran alkalmazzák azt a módszert, hogy az embereket megkérdezik, mit gondolnak erről a kérdésről. Az így kapott eredmények azonban Magyarország tekintetében elég ellentmondásosak. 3 Egy 1991-es nemzetközi kutatás arra az eredményre jutott, hogy Magyarország a többi kelet-európai ország átlagánál – sőt a nyugati átlagnál is – elfogadóbb a homoszexualitással kapcsolatban. 4 Egy 1993-as nemzetközi adat szerint viszont a megkérdezettek 85 százaléka gondolta azt Magyarországon, hogy a homoszexualitás minden körülmények között „megbocsáthatatlan”. 5 Egy 1994-es magyar felmérés eredményei azt mutatták, hogy a megkérdezettek 78,6 százaléka „mindenféleképpen helytelennek” ítélte, ha két azonos nemű felnőttnek szexuális kapcsolata van egymással. 6 Egy 1995-ös magyar adat szerint a válaszadók 74,6 százaléka az azonos neműek együttélését, 73,6 százaléka két férfi, 71,6 százaléka pedig két nő szerelmét nem tartotta elfogadhatónak. 7 Tóth László 1991-es és 1996-os eredményei viszont az elutasítás radikális csökkenésére és a tolerancia óriási mértékű növekedésére utaltak az általa vizsgált időszakban. 8

2003-as magyar kutatási eredmények szerint a magyar válaszadók több mint harmada betegségnek, majdnem harmada az egyén magánügyének, majdnem minden hetedik válaszadó a társadalmi normáktól, szabályoktól eltérő viselkedésnek tartotta a homoszexualitást, míg tíz százalékuk gondolta úgy, hogy alapvető joga az embernek azonos nemű partnert választania. 9 (A részletes eredményeket lásd az I. táblázatban.)

2003-ban a válaszadók majdnem harmada úgy gondolta, hogy a homoszexuálisok életét korlátozni, szabályozni kell állami, jogi eszközökkel, a megkérdezettek majdnem kétharmada azonban elutasította ezt a lehetőséget. (A részletes eredményeket lásd a II. táblázatban.)

A homoszexuális érdekvédelmi szervezetek alapításával kapcsolatban a válaszadók 48%-a adott pozitív választ, 21%-uk elfogadhatónak tartaná, ha azonos neműek is köthetnének házasságot, és majdnem 18%-uk azt is elfogadná, ha azonos nemű együtt élő partnerek gyereket fogadhatnának örökbe. (A részletes eredményeket lásd a III., a IV. és az V. táblázatban.)

A bemutatott közvélemény-kutatási eredmények ugyan elég ellentmondásosak, ám inkább azt támasztják alá, hogy a homoszexualitás társadalmi elfogadottsága Magyarországon viszonylag alacsony mértékű. A 2003-as eredmények is azt mutatták, hogy a magyar válaszadók többsége (kb. 60%-a) a bűn, a betegség vagy a társadalmi deviancia kategóriájába sorolta a homoszexualitást, míg alig több mint 10%-uk gondolta úgy, hogy az azonos nemű partner választása alapvető joga az embereknek. (1997 és 2003 között egyedül a homoszexualitást az egyén magánügyeként értelmező vélemények aránya növekedett egyértelműen: 1997-ben ez az arány 20,4% volt, 2002-ben 25,7% és 2003-ban 29,8%.)

Ugyanakkor az Európai Társadalomtudományi Elemzések 2002-es és 2005-ös adatai szerint Magyarországon a válaszadók majdnem fele (48,7%, illetve 47,5%) egyetértett vagy teljesen egyetértett azzal, hogy hagyni kell, hogy a meleg férfiak és a leszbikus nők szabadon éljék az életüket úgy, ahogy akarják. 10 (A részletes eredményeket lásd a VI. táblázatban.) A kutatás adatai szerint a válaszadók véleményét nagymértékben befolyásolta életkoruk, lakókörnyezetük és iskolai végzettségük, míg a válaszadók neme e kérdés megítélésében nem tűnt meghatározó tényezőnek.

Nemzetközi összehasonlításban a 2005-ös magyar eredmények szintén a homoszexualitás társadalmi elfogadottságának alacsony szintjét tükrözték: a vizsgált 24 ország közül Magyarország – 2,8-as átlageredménnyel (ötös skálán, ahol 1=teljesen egyetért, 5=egyáltalán nem ért egyet) – a 20. helyen szerepelt. A 24 ország átlageredményei a következők voltak: Hollandia (1,7), Dánia (1,7), Izland (1,7), Svédország (1,9), Belgium (1,9), Luxemburg (1,9), Franciaország (2), Norvégia (2), Svájc (2,1), Írország (2,1), Egyesült Királyság (2,1), Ausztria (2,1), Németország (2,2), Spanyolország (2,2), Finnország (2,3), Portugália (2,4), Csehország (2,4), Szlovénia (2,6), Görögország (2,7), Magyarország (2,8), Szlovákia (2,8), Észtország (2,9), Lengyelország (3), Ukrajna (3,1). 11

2003-ban egy nemzetközi közvélemény-kutató cég egy nagymintás (N=15 074) európai kutatást végzett, melynek keretében 30 európai országban kérdezte meg, hogyan vélekednek a homoszexuális házasság és örökbefogadás engedélyezéséről. A mintában szerepelt Magyarország is (N=500). 12 (A részletes eredmények a VII–X. számú táblázatokban találhatóak.) A kutatás eredményei szerint a 15 régi európai uniós országban a válaszadók 57%-a egyetértene az azonos neműek házasságának engedélyezésével, és 42%-uk kedvezően ítélte meg az azonos nemű párok általi örökbefogadások lehetőségét. Ugyanezeket a kérdéseket jóval kedvezőtlenebbül ítélték meg az új tagországokban: 28,8%-uk támogatta (míg 64% ellenezte) az azonos neműek házasságát, az örökbefogadást illetően pedig mindössze 19,3%-os volt a támogatók (és 73,7%-os az elutasítók) aránya. Ebben az összefüggésben a magyar eredmények – melyek szerint az azonos neműek házasságának lehetőségével a válaszadók 37%-a értett egyet (és 55%-a elutasította), az örökbefogadást pedig 34%-uk támogatta (és 60%-uk elutasította) – semmiképpen nem tartoznak a legkedvezőtlenebbek közé.

Az eredmények azt is mutatták, hogy e kérdések megítélését nagymértékben befolyásolta a válaszadó neme, kora, iskolázottsága, vallási hovatartozása és politikai elkötelezettsége: a nők, a fiatalabbak, a felsőfokú végzettségűek, a nem vallásosak és a baloldali politikai elkötelezettségűek nagyobb mértékben fejezték ki támogatásukat e kérdések tekintetében, mint mások. Az is kiderült, hogy a támogatás az adott országok jogalkotásának megfelelően változott: ahol már létezett – vagy éppen készülőben volt – az azonos neműek házasságkötését és az örökbefogadás ilyen formáját szabályozó törvény, ezt mindenütt a közvélekedésben is megjelenő, komoly társadalmi támogatottság övezte.

A 2006 őszén a lakosság összetétele tekintetében reprezentatív mintákon lekérdezett Eurobarometer 66 13 (N=29 152) eredményei szerint az Európai Unió 25 tagországában a 15 évnél idősebb válaszadók 44%-a értett egyet azzal, hogy a homoszexuálisok házasodását egész Európában engedélyezni kellene. (A részletes eredmények a XI–XII. számú táblázatokban találhatóak.) A kérdést Hollandiában (82%), Svédországban (71%) és Dániában (69%) ítélték meg a legpozitívabban, míg a ciprusi (14%), a lettországi (14%) és a romániai (11%) válaszok voltak a legelutasítóbbak. Magyarországon a válaszadók (N=1005) 18%-a értett egyet ezzel a kérdéssel. A homoszexuálisok általi örökbefogadás engedélyezésével kapcsolatban az európai válaszadók 32%-a fejezte ki egyetértését. Ez esetben is Hollandiából (69%), Svédországból (51%) és Dániából (44%) érkezett a legtöbb támogatás, míg a legelutasítóbbak a romániai (8%), a máltai (7%) és a lengyelországi (7%) válaszadók voltak. A magyarországi válaszadók közül 13% fejezte ki egyetértését ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

II.2. Médiabeli láthatóság

Ebben az alfejezetben a homoszexualitás mainstream médiabeli láthatóságát, azaz társadalmi észlelhetőségét a homoszexualitás társadalmi elfogadottságának egyik indikátoraként vizsgálom. 14 Ehhez egy korábbi kutatásom eredményeit ismertetem röviden, mely kutatás során a HVG – Heti Világgazdaság – című, megközelítően 115 ezres heti példányszámú gazdasági, politikai hírmagazinban 1993 és 2000 között megjelent homoszexualitás- reprezentációkat elemeztem.

Az angol The Economist mintájára készülő HVG heti megjelenése révén jól követi a magyar társadalom belső történéseit, ugyanakkor széles körű nemzetközi kitekintést nyújt a magyar olvasó számára is valamilyen szempontból aktuálissá váló témák bemutatásával. Tehát ugyanazzal a feltételezéssel éltem, mint Funkhauser az 1970-es évek elején: a hetilapok – köztük a HVG – ugyan nem tekinthetők elsődleges információforrásnak, mégis valószínűsíthető, hogy tartalmuk „megfelel a kiemelt médiumok – a televízió és a napilapok – tartalmának” (Funkhouser, 1973:64).

E feltételezés alapján az mondható, hogy a HVG cikkeinek tematikája követi és bemutatja az adott hét fontosabb belföldi és nemzetközi eseményeit: az írásokból tehát következtetni lehet arra, hogy egy adott időszakban melyek voltak a magyarországi közérdeklődésre is számot tartó események, hírek a világban.

A vizsgálat alapanyagát a HVG 8 évfolyamának összesen 40 332 cikke alkotta, melyek közül 189-ben szerepelt utalás a homoszexualitásra, illetve a homoszexuálisokra. A 189 cikk közül pedig 32 kifejezetten a homoszexualitás témaköréről íródott. E médiareprezentációk elemzése révén a homoszexualitás „hírértékére” lehetett következtetni: azaz arra, hogy hogyan, mikor és mikor válhat a téma komoly közérdeklődésre méltóvá, nem csupán a napi szenzációhajhászat szintjén.

A homoszexualitás tematikája a vizsgált időszak kezdetétől folyamatosan jelen volt a HVG-ben, bár a magyarországi beszámolókban ez a folyamatosság csak 1995–96-tól vált jellemzővé. 1996-tól – különösen

1998-ig – a homoszexualitás magyarországi észlelhetősége a homoszexuálisok közvetlen megszólalási lehetőségével erősödni kezdett, ami összefüggésbe hozható a magyar homoszexuális aktivizmus egyre hatékonyabbá válásával. (Ezzel kapcsolatban lásd a XIII. táblázatot.)

A homoszexualitás tematikáján belül elsősorban a büntető és polgári jogi (főként az azonos neműek szexuális kapcsolatának büntethetőségére vagy az azonos neműek életközösségének jogi elismerésére vonatkozó) törvények megváltoztatására irányuló – sikeres vagy sikertelen – kezdeményezések voltak esélyesek a hírérték megszerzésére. Az ilyen típusú különféle kezdeményezések országspecifikus jellegének hangsúlyozása mellett már a kezdetektől jellemző volt a homoszexuálisok problémáinak tágabb, emberi jogi kontextusban való ábrázolása. A magyar témájú cikkekben szintén fokozatosan erősödött a homoszexuálisok – azaz egy társadalmi kisebbséget alkotó csoport – megkülönböztetésének alapvető emberi jogi problémaként, valamint az Európai Unió tagországainak

többségében elvárásként vagy működő gyakorlatként meglévő antidiszkriminációs szabályozás igényként való megjelenítése.

A homoszexuálisokkal kapcsolatos sztereotípiák közül a legerősebb motívumként a promiszkuitásra való közvetlen vagy – elsősorban az AIDS kapcsán – közvetett utalás mutatkozott. Ebben fontos szerepet játszott a „homoszexuális rizikócsoportra” való utalás: itt volt a leginkább tetten érhető a homoszexuálisok és a gyakori szexuális partnercsere közötti látszatkorreláció. Valószínűleg az sem véletlen, hogy éppen az AIDS, illetve a promiszkuitás kapcsán tűntek fel a homoszexuálisok a leghomogenizáltabb módon: olyan egységes „(rizikó)csoportként”, ahol a valós szexuális gyakorlatokhoz képest a homoszexuáliscsoport-tagság vált elsődlegessé az ítéletalkotásban.

A homoszexualitással és a homoszexuálisokkal kapcsolatos terminológiai vizsgálatból arra lehetett következtetni, hogy – az elsősorban a beszélő és a homoszexuálisok közötti társadalmi távolság hangsúlyozására szolgáló negatív vagy trágár konnotációjú, régóta használatos kifejezések továbbélése mellett – Magyarországon az 1990-es évek második felére elfogadott és egyre elterjedtebb köznyelvi formává vált a homoszexuálisok önmeghatározásának tiszteletét sugalló meleg kifejezés. A meleg szó használata sokkal jellemzőbb volt a kifejezetten homoszexuális tematikájú írásokban, mint egyébként – de a többi témakörrel összehasonlítva a homoszexualitás tematikáján belül a pozitív kontextusok is jóval nagyobb arányban fordultak elő.

A HVG-ben szereplő homoszexualitással kapcsolatos médiareprezentációk értelmezhetők tehát a homoszexualitás Magyarországon is fokozatosan növekvő társadalmi láthatóságának, észlelhetőségének a dokumentumaiként. E társadalmi észlelhetőség szintje egyrészt utalhat a homoszexuálisok társadalmi integrációjának milyenségére, másrészt jól tükrözi a homoszexuális kisebbség társadalombeli erőviszonyait és önkifejezési lehetőségeik körét.

II.3. Társadalmi és kulturális infrastruktúra

Az LMBT-emberek rendelkezésére álló társadalmi és kulturális infrastruktúra magában foglalja az érdekvédelemi szervezeteket, valamint azokat a virtuális és valós helyeket, ahol találkozhatnak, életüket szervezhetik és szórakozhatnak.

Az LMBT-emberek érdekeit több hivatalosan bejegyzett szervezet képviseli Magyarországon. Ezek a következők: a Háttér Társaság a Melegekért, a Labrisz leszbikus szervezet, a Lambda Budapest Baráti Társaság, a Habeas Corpus Munkacsoport, az Öt Kenyér Keresztény Közösség, a DAMKÖR (Dél-Alföldi Melegek Köre), az Együtt Egymásért Kelet Magyarországon, a Szimpozion, az Atlasz sportegyesület és a Szivárvány Misszió Alapítvány. Az első Magyarországon hivatalosan bejegyzett homoszexuális szervezetet 1988-ban alapították: a Homeros-Lambda egyesület azonban ma már nem működik.

A Háttér Társaság a Melegekért 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a magyarországi szexuális kisebbségek szerveződésének előmozdításához, a melegekről, leszbikusokról, biszexuálisokról és transzneműekről kialakult és széles körben elterjedt előítéletek és sztereotípiák eloszlatásához, a nyíltabb társadalmi párbeszéd kialakulásának elősegítéséhez, az LMBT-emberek elleni nyílt és rejtett megkülönböztetés megszüntetéséhez. 16 1996-tól működtetik információs és lelkisegély-szolgálatukat, melyhez az érdeklődők személyesen és telefonon egyaránt fordulhatnak. 2000-től megindították a Háttér Meleg Jogsegély Szolgálatot, ahol ügyvédek segítségével szaktanácsadást és jogi képviseletet nyújtanak. Tagjainak számát és tevékenységi körét tekintve ez a legnagyobb és legaktívabb magyar LMBT-szervezet.

A Labrisz Leszbikus Egyesület, mely informálisan már 1996 óta működött, hivatalosan 1999-ben alakult meg. A Labrisz tevékenységi körébe tartozik a közösségszervezés, a leszbikus és biszexuális nők láthatóságának növelése, valamint a szélesebb társadalommal való párbeszéd kialakítása publikációkon és ismeretterjesztésen keresztül. 17 2000-ben az Európai Unió PHARE Demokrácia mikroprojektje keretében az egyesület egy oktatási programot készített középiskolás diákok és tanárok számára, mely program fő célja segítséget nyújtani az emberek sokféleségét elfogadó iskolai környezet megteremtésében, ahol a meleg és leszbikus diákok is biztonságban érezhetik magukat.

A Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság a legrégebbi magyar melegszervezet, 1991-ben alakult. Fő tevékenységük a Mások című, havi rendszerességgel publikált meleg kulturális és érdekvédelmi lap kiadása, melynek első nem hivatalos példánya már 1989-ben megjelent. 18

A Habeas Corpus Munkacsoport nevű emberjogi civil szervezet 1996- ban alakult, és 1997 óta működtet jogsegélyszolgálatot. Tevékenységi körükbe tartozik a nők, a gyermekek és a szexuális kisebbségek jogvédelme, valamint az ismeretterjesztés a testtel, a szexualitással kapcsolatos önrendelkezési jogokról, és a nők, a bántalmazott gyerekek, a szexuális kisebbségiek jogairól. 19

Az Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért nevű szervezet, melyet katolikus hívők alapították 1996-ban, mára ökumenikus keresztény közösségé vált. Fő céljuk a keresztény melegek segítése, akik keresztény hitük és homoszexuális irányultságuk összeegyeztetésének problémáival küzdenek. 20

A Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör (DAMKÖR) a legrégebbi vidéki melegszervezet Magyarországon, melyet Szegeden alapítottak 1999-ben. Fő tevékenységi körükbe tartozik a Szegedi Egyetemi Meleg Kör, a DAMKÖR-klub és egy telefonszolgálat működtetése. 21

Az „Együtt Egymásért Kelet-Magyarországon” volt a második hivatalosan bejegyzett meleg szervezet. Fő tevékenységük a meleg közösségépítés elősegítése és az AIDS prevencióban való részvétel. Együttműködnek a www.melegkelet.ini.hu (Meleg Kelet) internetes portállal. A Szimpozion Baráti Társaság (Meleg, Leszbikus, Biszexuális és Transznemű Fiatalok Kulturális, Oktatási és Szabadidős Egyesülete) 2002 márciusában alakult meleg és biszexuális fiatalok összefogásával. Fő céljuk az LMBT-fiatalok közösségszervezésének elősegítése. Ehhez hozzájárul Pocok-klub elnevezésű programjuk, melynek keretében rendszeresen kulturális klubesteket szerveznek. 22 A Szimpozion indította útjára 2006 őszén a „Bújj elő!” kampányt, melynek keretében elkészítették a www.melegvagyok.hu internetes portált. Az Atlasz Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Sportegyesület 2004-ben alakult meg hivatalosan, de egyes szakosztályai már korábban is működtek. A szervezetnek ma tíz szakosztálya van: futás, hegy- és sziklamászás, labdarúgás, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, tánc, tollaslabda, túra, úszás. 23

A Szivárvány Misszió Alapítványt a Háttér Társaság, a Labrisz egyesület és a Lambda Budapest Baráti Társaság hozta létre 2001-ben, elsősorban egy évenkénti – eleinte meleg és leszbikus, majd egyre inkább LMBT – kulturális fesztivál megszervezésére. 24 A meleg és leszbikus kulturális fesztivál általában az év legfontosabb LMBT kulturális eseménye. 2006-ban került sor a 11. fesztivál megrendezésére, melynek programjában a melegbüszkeség-napi felvonulás mellett szerepelt több műhelybeszélgetés, könyv- és filmbemutató.

Budapesten több bár, kávézó, klub, hotel, étterem, szauna és sétáló-ismerkedő hely áll elsősorban a meleg férfiak rendelkezésére, melyek esetenként az LMBT-közönség egyéb szegmenseinek igényeit is kiszolgálják. Kifejezetten leszbikus helyeket nehezebb találni, de rendszeresen szerveződnek kizárólag, illetve főként a nőknek szóló rendezvények. Az utóbbi években egyre több klub és összejövetel várja vidéken is az érdeklődőket – bár ezeken a helyeken is többnyire a meleg férfiak fordulnak meg.

II.3.1. Saját média: szimbolikus környezetteremtés

Magyarországon 1989 és 2006 között az LMBT-szervezetek belső használatra készülő hírlevelei mellett mindössze egy melegmagazin jelent meg folyamatos havi rendszerességgel: a Mások. (A lap 1989 óta jelenik meg, de hivatalosan 1991 óta működik. Ma az interneten is elérhető. 25) Bár a Mások elméletileg nyitott a leszbikusok felé is, gyakorlatilag szinte kizárólag meleg férfiak számára készülő és szinte kizárólag meleg férfiak által készített magazin. A Mások névválasztása üzenetértékű volt: az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején ez tűnt a legmegfelelőbb címnek. A szerkesztők beszámolója szerint ma már biztosan más névvel indítanának lapot: „Manapság egészen másként gondolkodnak az emberek mindenről. A mindennapok részévé vált, hogy melegek is vannak a világon. De amikor mi kezdtük, akkor még másfajta világ volt. Az elmúlt tíz év során annyira megváltozott a helyzet, hogy ma már nincs miért ilyen nevet választani. […] Akkoriban az identitásunk felvállalására utalt, ma viszont inkább elkülönülést sugall.” 26

A havonta kiadott, reklámfüzet jellegű Na végre! 100% GAY című ingyenes kiadvány 2001 óta jelenik meg. A Na végre! több éves sikeres működése a magyarországi „rózsaszín gazdaság” megerősödésére utalhat: kiadása ugyanis reklámbevételekre épülő üzleti vállalkozás. 2006 áprilisában jelent meg a Boxer „meleg életmódmagazin” első száma, amely elsősorban a megfelelő vásárlóerővel bíró középosztálybeli meleg férfiak olvasótáborát célozza meg. A Boxernek – bár eredetileg havi rendszerességgel megjelenő kiadványnak szánták – 2006 folyamán mindössze négy száma készült el.

1997–98-ban négy alkalommal jelent meg a Labrisz című leszbikus kiadvány. Rendszeresen megjelenő magyar leszbikus lap nincs ugyan jelenleg, a leszbikus aktivisták azonban igen aktívan publikálnak – ám elsősorban könyveket. A Labrisz egyesület egy nagyobb összegű pályázati pénz elnyerésekor úgy döntött ugyanis, hogy egy „rendes leszbikus lap” elindítása helyett anyagi forrásaikat inkább könyvkiadásra fordítják. Az egyesület belső használatra hírlevelet ad ki.

Jelenleg csak néhány kifejezetten LMBT-tematikájú rádióműsor létezik Magyarországon: az 1994 óta a közszolgálati rádión havonta jelentkező Önazonos; egy nonprofit, interneten is (illetve néha csak ott) elérhető rádióadó kétheti műsorai: az 1996-ban indult Szappanopera helyett és a 2000-ban indult Zártkörű lányok; valamint a 2005 óta egy kereskedelmi rádióadón hetente hallható Meleg helyzet. 2007. januártól működik az interneten a GayRadio.hu közösségi rádió. (1997-ben indult, de jelenleg szünetel a nonprofit internetes Pararádió adása, illetve egy nonprofit közösségi rádióadón szintén 1997-ben indult, de már megszűnt a Ki más?! című műsor.) Fontos megjegyezni, hogy a rádióprogram-készítés, összehasonlítva a nyomtatott sajtó és a televíziós műsorok előállítási költségeivel, igen költséghatékony megoldást jelent.

A három fő LMBT internetes portál közül a gay.hu 1996 óta, a pride.hu – az első magyar hivatalosan bejegyzett internetes melegportál – pedig 2001 óta működik. A 2001 óta működő TranSexual Online, a transzszexuális kisebbség támogatásának fő magyarországi fóruma információt szolgáltat és tanácsadással is foglalkozik. 27 Az internetes portálok a magyarországi internet- hozzáférés arányának növekedésével egyre nagyobb fontosságúak.

Az LMBT-médiát tipikusan a szexuális kisebbségek tagjai készítik: főként melegek és leszbikusok. A szexuális kisebbségek általában osztoznak a többi viszonylag korlátozott társadalmi erővel bíró – például az etnikai – kisebbség mainstream médiasorsában, ami a láthatóság alacsony fokával és a sztereotip ábrázolásmóddal jellemezhető. Ezért a szexuális kisebbségi média termékei értelmezhetők egy olyan szimbolikus környezet megteremtésének eszközeiként, ahol e csoportok tagjai otthon érezhetik magukat (vö.: Gross, 1991). A szexuális kisebbségek helyzete két fontos szempontból különbözik a „hagyományos” kisebbségekétől: nincsenek a testükkel – például bőrük színével – megjelölve, így első ránézésre felismerhetetlenek; létezésük – többek szerint – megkérdőjelezi a „dolgok természetes rendjét”, ezért médiabeli megjelenésük problémákat okozhat. Mindazonáltal médiatermékeik felfoghatók a korlátozott társadalmi erővel bíró társadalmi csoportok sikeres társadalmi beilleszkedését, illetve esetenként a társadalmi intolerancia elleni küzdelmet segítő eszközeiként, valamint az integráció és a küzdelem dokumentumaiként is.

Az LMBT-médiát általában a szexuális kisebbségek tagjai készítik a szexuális kisebbségek tagjai számára – ám akadnak kivételek. Egy meleg szervezet vezetője szerint „természetesen az segíthet, ha valaki meleg, de nem gondolom, hogy csak azért, mert meleg vagy, feltétlenül jó minőségű meleg műsort vagy cikket tudsz készíteni”. 28 Az LMBT-média alapértelmezett célközönsége mellett szükségszerűen eléri a nagytársadalom meghatározott részeit is például az LMBT-emberek családján, barátain és munkatársain keresztül – és némely LMBT-médiacsináló ezt a szempontot is figyelembe veszi.

A nagyobb múltú, kiterjedtebb LMBT-médiapiacokra egyfajta specializálódás jellemző: a vegyes – melegek és leszbikusok által együttesen készített, a melegeket és a leszbikusokat együttesen célcsoportjának tekintő – médiából homogenizáltabb, például kifejezetten meleg férfiakat vagy leszbikus nőket megcélzó média válik. A Mások magazin célközönségébe a kezdetekkor a nők is beleértődtek, mára azonban a szerkesztők szerint „98%-ban meleg” lap lett belőle. A specializáció a fejlődés meghatározott fokának elérését jelezheti, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a különböző LMBT-szegmensek közötti együttműködés teljesen véget érne. A közös rendezvények, fesztiválok, felvonulások „vegyes” szervezésére jó példa a magyar LMBT kulturális fesztiválok lebonyolítása, ami több szervezet összefogásával történik.

Az LMBT-médiában az erotikus anyagok szerepeltetése mellett szólhatnak kulturális indokok – különösen a meleg férfiakat megcélzó termékek esetében –, és természetesen kereskedelmi érvek is. Másrészt viszont kulturális indokok alapján el is utasítható az erotikus anyagok szerepeltetése: a szex túlhangsúlyozása, valamint a tökéletes testek bemutatása zavarba ejtheti és meg is szégyenítheti a közönséget. Emellett fontos utalni arra, hogy esetenként nehéz objektíven megkülönböztetni a kulturális célú erotikát a pornográfiától.

Az LMBT-média legalapvetőbb funkciója az információszolgáltatás, amely független a társadalmi-kulturális környezet változásaitól. A többi – például a közösségépítési, az előbújásban (a coming-outban, azaz önmaguk valamilyen szintű nyilvános felvállalásának folyamatában) támogató vagy a szórakoztató – funkció fontossága a társadalmi környezet jellemzőitől függően változhat. A nyilvános és a magánidentitások merev elkülönítésével jellemezhető antidemokratikus politikai rendszerekbe nehezen illeszthető identitáspolitikák természetes környezete a civil társadalom, a társadalmi önszerveződések terepe, amely a modern identitásszerveződések kereteként és egyben biztosítékaként szolgál (vö.: Erős, 1994). Magyarországon, ahol a civil tevékenység viszonylag új keletű és nem túl elterjedt társadalmi jellemző, az LMBT-identitások megerősítése még fontos médiafunkciónak számít. Azonban az 1990-es évek elejéhez képest, amikor az LMBT-aktivizmus és a szexuális kisebbségi média szoros kapcsolatban állt egymással, ez a funkció fokozatosan veszít jelentőségéből.

Ahol a mainstream média nem képes az LMBT-emberek speciális igényeit kielégíteni, az érintetteknek külön médiatermékek létrehozásával kell kísérletezniük, amelyek az identitásépítés folyamatában pozitív szerepmodelleket nyújthatnak számukra. Ha a tömegmédiában nem jelennek meg ezek a szempontok, az az LMBT-emberek társadalmi diszkriminációjára utal. Valószínűsíthető, hogy a magyar aktivisták többsége számára is az jelentené az ideális állapotot, ha a mainstream média részévé válhatnának a különböző LMBT-médiatermékek, és így hatékonyabban lehetne közvetíteni az LMBT-emberek igényeit mind az érintettek, mind a társadalom felé.

Amint az LMBT-médiakészítés túlhaladja az önfinanszírozó, önkéntességen alapuló kezdeti fázist, a továbblépést vagy az üzleti vállalkozássá alakulás, vagy adományok és különböző pályázati pénzek felhajtása jelentheti. Ez általában döntési kényszer elé állítja a médiacsinálókat: az üzleti alapú finanszírozás politikai kompromisszumokhoz vezethet, míg az adományokból való finanszírozás bizonytalanabb, hiszen nehéz ilyen típusú forrásokra lelni. A legideálisabb helyzet tehát a kötöttségek nélkül felhasználható nagy összegű adományok megszerzése lenne, de mivel ilyen lehetőség igen ritkán adódik, bizonyos esetekben az üzleti vállalkozássá alakulás jelenti az egyetlen járható utat.

Az LMBT-médiatermékek speciális jellege abból adódik, hogy politikai jelentőségük felszámolásán munkálkodva egyre nagyobb kulturális teret nyerhetnek. A saját médiának fontos kulturális hatása van: az LMBTmédia jelentős szerepet kaphat a társadalmi elnyomás kulturális ellensúlyozásában. Hosszabb távon pedig a kulturális térnyerés legalább annyira hatékony felszabadító tényező lehet, mint a törvényi szabályozás.