A civil szféra, és társadalomban betöltött szerepe

 

 

„Civil társadalmon a nem kötelező emberi társulást értem és azon kapcsolatok

hálózatát, amelyek a család, hit, érdek és ideológia szolgálatára jöttek létre.”

 

            Michael Walzer

 

A civil társadalom közkeletű felfogása szerint e fogalom körébe tartoznak a polgári kezdeményezések mindazon formái, amelyekben a polgárok önkéntesen vesznek részt érdekeik és értékeik megjelenítése, védelme érdekében, és amely kezdeményezések az államtól függetlenül, autonóm módon működnek. A civil szervezetben a kollektív döntéshozatal során az emberek mindazon kézségeiket gyakorolják, amelyek szükségesek ahhoz, hogy létrehozzák azt a civil politikai akaratot, amely híven fejezi ki érdekeiket. Itt többek között olyan kézségek gyakorlására nyílik lehetőség, mint a kompromisszumkötés, fontos és kevésbé fontos dolgok közötti különbségtétel képessége, a tennivalók fontossági sorrendjének megállapítása.

A civil szervezet a közös latolgatáson, mérlegelésen keresztül megszűri az egyéni véleményeket. Azonban itt egy ennél sokkal fontosabb dologról is szó van: a közös mérlegelés során a közjó modellálása is történik. Ugyanis elképzelhető, hogy olyan döntésre jut a csoport, amely senkinek sem egyezik meg teljesen az egyéni elképzeléseivel, de a csoport számára optimálisnak bizonyul.

A civil társadalomnak a nyugati világ fejlődésében betöltött szerepének változásai alapján Gordon White angol politológus négy pontban foglalta össze a civil társadalomnak a demokratizálás folyamatában betöltött szerepét.

1. A civil társadalom megváltoztatja a hatalom egyensúlyát az állam és a társadalom között, az utóbbi javára. A civil társadalom e funkciójára számos példát találhatunk, amikor a polgárok szervezetei illetve mozgalmai gyakran a szó szoros értelmében szabadították fel a társadalmi élet egyes területeit az állami ellenőrzés alól, vagy a polgári mozgalmak maguk teremtették meg a központi ellenőrzéstől mentes társadalmi teret.

2. A civil társadalom ellenőrzi és felügyeli az államot a közélet erkölcsének, a politikai döntések indokoltságának nyilvános megítélése révén. Itt a politikusok és köztisztséget viselők elszámoltathatósága a legfontosabb célja a civil társadalomnak.

3. A civil társadalom fontos közvetítő szerepet játszhat az állam és a társadalom között. E közvetítő szerep megtestesülhet azokban a folyamatokban, amelyek révén a kormányzati intézmények egyezkedhetnek a társadalom egyes csoportjaival. Ezen egyeztetés fontos folyamat, ugyanis mindkét fél megtanulhatja, hogyan képes a másik számára meggyőzően megjeleníteni megfontolásait.

4. A civil társadalom önmagában is gyarapíthatja azon folyamatok, ill. intézmények számát, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a demokratikus intézmények és folyamatok legitim módon és kiszámíthatóan válaszoljanak az új kihívásokra.

 

 

A non-profit szektor eredete gazdasági szempontból

 

 

            A non-profit szektor gazdaságilag a piacgazdaságok tökéletesítésének eszköze, amely a korai piacgazdaságokban bizonyos hiányzó szolgáltatások pótlása érdekében született. A non-profit szervezetek eredetileg olyan szükségletek kielégítésére jöttek létre, amelyeket a piaci szolgáltatók azért nem elégítettek ki, mert rövidtávon az nem hozott számukra üzleti hasznot (nyereséget), az állam pedig azért nem látott el, mert hosszabb távon az nem növelte a kincstár bevételeit (adóbevételeket). A kapitalizmus korai szakaszában ezek a szolgáltatások döntően a társadalom kiszolgáltatott és nélkülöző rétegeinek létfenntartását biztosították (például szegény- és árvaházak, önképző és önsegélyező szervezetek).

A magánjótékonyság (caritas) azonban nem bizonyult megfelelő anyagi és szervezeti alapnak az alapvető szociális ellátások biztosítására. A XIX. század rohamos iparosodása a század második felére Európában a szociális közállapotok korlátjaiba ütközött: a magas munkanélküliség, a nagyfokú szegénység, a széleskörű írástudatlanság és a fertőző betegségek nem segítették elő a szakképzett munkaerő és a fizetőképes kereslet jelentős növekedését.

            A polgárság megszervezése nemcsak a szociális helyzet javítására, hanem a háborús mozgósításra is alkalmasnak bizonyult. A második világháborút követően a nyugat-európai kormányok egyik jelentős felismerése volt, hogy a non-profit szervezetek állami irányítás alá kerülése komoly veszélyeket rejt a demokráciára nézve. Ezt a felismerést a fejlett nyugati országokban a non-profit szervezetek egységes jogi kereteinek kialakítása követte, aminek eredményeként az állami beavatkozás korlátozottá, a költségvetési támogatás nyilvánossá, a szervezetek tevékenysége pedig átláthatóvá és elszámoltathatóvá vált.

 

 

A non-profit szervezetek fő jellemzői

 

Mint ismeretes, a non-profit szektor közkeletű definíciója alapvetően negatív meghatározás. Azokat a jellegzetességeket próbálja megragadni, amelyek a non-profit szervezeteket más szektorok intézményeitől megkülönböztetik. A szektorhatárok kijelöléséhez felhasznált három kulcsfontosságú kritérium a következő:

1.      A profitszétosztás tilalma

A szervezeteket nem profitcélok vezérlik, ezért nem tartoznak a piaci szektorhoz, működésük nem annak logikáját követi. Nem kizárt ugyan, hogy akár vállalkozásai, akár alaptevékenységükkel nyereségre tesznek szert, de azt semmiképpen nem osztják szét a tagok, alapítók, vetetők és támogatók között, hanem eredeti céljaik elérése érdekében használják fel.

2.      Működési autonómia és szervezeti elkülönülés a kormányzati szektortó.

A non-profit szervezetek közvetlenül nem függenek kormányzattól, nem tagolódnak be az állami szektorba. Ez nem zárja ki, hogy közfeladatokat vállaljanak, kormányzati megrendeléseket kapjanak, és állami támogatásban részesüljenek, de sem jogilag, sem intézményesen nem tartoznak az állami szférába. Saját irányító és döntéshozó testületük van, tevékenységük fölött a kormányzati szervek csupán törvényességi ellenőrzést gyakorolhatnak.

3.      Intézményesültség, önálló jogi személyiség

 Non-profit szervezetnek csak a hivatalosan bejegyzett, bizonyos mértékben intézményesült szerveződések minősülnek, amelyek tudatosan kialakított, dokumentumokban rögzített belső szerkezetnek és működési szabályzatnak megfelelően tevékenykednek. A teljesen informális, rövid élettartamú, laza belső szerkezetű szervezetek nem tekinthetők a non-profit szektor részének

 

Vannak még a non-profit szervezetek meghatározásának további, talán nem kevésbé fontos, de még vitatott elemei is, nevezetesen:

·        Önkéntesség, öntevékenység, jótékonyság, civil kezdeményezések. A szervezetnek van olyan eleme (pl. önkéntes munka, magánadományok igénybevétele, választott vezetőség), amely civil támogatottságot jelez.

·        Közhasznúság, a közjó szolgálata. A szervezetek tevékenysége –közvetlenül vagy áttételesen- a tágabb közösség érdekeit szolgálja, hozzájárul a társadalom egészséges működéséhez.

·        A pártpolitikai tevékenység kizárása. A szervezetek nem pártpolitikai célokat követnek, nem vesznek részt a választási kampányokban, nem épülnek be a hatalmi struktúrába.

·        Az egyházi hierarchiába, intézményrendszerbe való be nem tagolódás. A civil szervezetek nem részei az egyházi hierarchiának, tevékenységük nem korlátozódik a hitélet szervezésére.

 

          A civil társadalom nem azonos a nonprofit szektorral, mivel léteznek nem civil kezdeményezésű nonprofit szervezetek is, például kormányzati alapítású és/vagy kormányzati ellenőrzés alatt működő nonprofit szervezetek. A jogi szervezeti meghatározás szerint a nonprofit szektort bizonyos szervezetek köre pl. az alapítványok és egyesületek, illetve közhasznú társaságok, köztestületek és közalapítványok összessége alkotja.

 

 

A non-profit szervezetek, mint a civil társadalom intézményei

 

 

A non-profit szervezetek közvetítenek az állam és polgárai, valamint a gazdasági hatalom és állampolgárok között, s ez által igen fontos szerepet töltenek be a társadalom életében:

·        ”eszközül” szolgálnak a különféle komplex társadalmi szükségletek kifejezéséhez és aktív kezeléséhez

·        az embereket arra ösztönzik, hogy a társadalmi élet minden területén állampolgárokként viselkedjenek, ne hajoljanak meg az államhatalom előtt, ne hagyatkozzanak annak jóindulatára

·        védelmezik és erősítik a pluralizmust és a társadalmi sokszínűséget, így a kulturális, etnikai, vallási, nyelvi (és egyéb) identitástudatot is

·        függetlenebb és rugalmasabb szolgáltatásaik alternatívát kínálnak a központi állami ellátással szemben.

·        létrehozzák azokat a mechanizmusokat, amelyek segítségével a kormány, az államhatalom képviselői közösség által ellenőrizhetők és felelősségre vonhatók

 

 

A non-profit szervezetek szerepe a társadalompolitika megformálásában

 

 

A non-profit szervezeteket a történelmi tapasztalatok arra tanították, hogy a döntéshozók és a politika befolyásolásában nem szorítkozhatnak a nyílt lobbizásra, hanem az alternatív módszerek egész sorát kell bevetniük. A mai non-profit szervezetek által leggyakrabban alkalmazott befolyásolási technikák a következők:

 

·                    A kikényszerítés stratégiája

Azon a tapasztalaton alapul, hogy a már létezőnek megvan a maga tehetetlenségi ereje. Ha egy hiányzó szolgáltatás iránt nagy társadalmi szükséglet mutatkozik, akkor a kormányzatnak ahhoz kell energiát kifejtenie, hogy az adott ellátást megszervezze. Ha viszont az öntevékeny szervezetek már elindították (bár hosszabb távon fenntartani nem tudják) a szolgáltatást, s kellő drámaisággal képesek prezentálni az összeomlás veszélyét és az abból származó társadalmi károkat, akkor a kormányzat kényszerhelyzetben van, hiszen a tétlenség önmagában is negatív döntésnek, a támogatás megtagadásának számít. A gyakorlat azt mutatja, hogy a magánkezdeményezések nyomán létrejövő gyakorlati eredmények a hatalom számára meggyőzőbbek, mint az elméleti érvek, javaslatok, kérelmek, beadványok. Nem csoda tehát, hogy az állampolgárok és szervezeteik gyakran olyankor is belevágnak egy-egy tervük megvalósításába, ha tudván tudják, hogy magánforrásból az adott intézmény vagy szolgáltatás nem tartható fenn. Az egyik cél ilyenkor valóban az adott probléma - legalább részleges és időleges- megoldása, de ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy az új szolgáltatások beindulása explicitté teszi az iránta jelentkező igényeket, s egyúttal bizonyos értelemben kész helyzetet teremt a döntéshozók számára. Ez a fajta stratégia alkalmazása látszik a leghatásosabb módszernek napjainkban.

 

·        Kezdeményező jellegű nyílt érdekérvényesítés

Ez sokkal ritkább és ritkábban sikeres, aminek valószínűleg több oka is van: az egyik, hogy a szóban forgó országok gazdasági helyzete nem rózsás, a költségvetésnek a már meglévő, állami keretek között nyújtott szolgáltatások finanszírozása is komoly gondot okoz, az új kezdeményezések ilyen körülmények között nemigen találnak kedvező fogadtatásra. A másik ok, hogy a non-profit szektorban gyakran nemcsak a hagyománya és a gyakorlata hiányzik a dinamikus, kreatív, kezdeményező jellegű érdekérvényesítésnek, hanem többnyire az infrastruktúrája is.

 

·        Védekező jellegű nyílt érdekérvényesítés

 Olyan érdekérvényesítési forma, amikor a civil szervezetek békés felvonulásokkal, demonstrációk, aláírások gyűjtésével az érintett hatóságokhoz intézett nyílt levelek formájában tiltakoznak valamilyen tervezett vagy megvalósulóban levő kormányzati, önkormányzati intézkedések ellen. Ez lényegesen gyakoribb érdekérvényesítési forma, mint az előbbiekben említett.

 

·        A beépülés stratégiája

Egy eléggé veszélyes módszer. A beépülési stratégia biztosítja ugyan a civil szervezetek számára a teljes informáltságot és a helyi ügyekbe való beleszólás jogát, ugyanakkor némileg megkérdőjelezi civil jellegüket, s konfliktushelyzetekben valószínűleg legitimációjukat is.

 

A kormányzati politika befolyásolásának fentiekben ismertetett négy módszere nem zárja ki egymást. Nem ritka, hogy ugyanaz a szervezet a különböző esetekben vagy fejlődésének különböző fázisaiban más és más stratégiát követ, illetve kombinálja egymással a különböző lobbizási eljárásokat.

 

A nonprofit szervezetek önfinanszírozási alternatívái

 

 

          A fenntarthatóság a nonprofit szektorban a leggyakrabban arra vonatkozik, hogy egy nonprofit szervezethez érkező forrásokat hogyan lehet biztosítani azután, ha megszűntek a támogató adományai. A fenntarthatóság tehát a nonprofit szervezeten belül az önellátás bizonyos fokát jelenti, illetve a szélesebb értelemben vett társadalom szociális és politikai elkötelezettségét, melyben a szervezetek folytatni tudják elkezdett tevékenységüket.

          A kihívás, hogy valóban fenntartható nonprofit szervezeteket hozzunk létre, alapvetően többdimenziós feladat: egyrészről a szervezeti erőforrások fejlesztésére és megerősítésére kell koncentrálnunk annak érdekében, hogy ki tudjuk használni a szervezet életében jelentkező lehetőségeket, illetve szembe tudjunk nézni a folyamatosan jelentkező kihívásokkal. Mindezen tevékenységek komoly ismereteket kívánnak tőlünk, elsősorban a szervezeti és emberi erőforrás menedzsment területén.

A nonprofit szervezet fenntarthatósága sokféle elemből tevődik össze, melyek a következők:

·        világos szervezeti jövőkép és küldetés valósághű stratégiai tervvel alátámasztva (ez tartalmazza, miként érjük el a kitűzött célokat);

·        erős elkötelezettség a szervezet kliensei, tagjai, az önkéntesek és a munkatársak részéről;

·        alkalmazkodó készség és rugalmasság a környezet változásaival szemben;

·        hozzáértő munkatársak, akik rendelkeznek a szükséges tudással, tapasztalatokkal;

·        erős vezetés;

·        hatékony, színvonalas programok;

·        hatással és valós haszonnal járó tevékenységek;

·        nyitott, etikus, átlátható és számonkérhető szervezeti felépítés és ennek nyilvános elismertsége;

·        támogató törvényalkotó, szabályozó és politikai környezet, mely elősegíti az akadálymentes munkát;

·        elegendő anyagi forrás a munkához; az állami és üzleti szektorokkal fenntartott hatékony kapcsolatok; stb.

 

A növekvő feszültség, melyet a jelenlegi finanszírozás és a nonprofit szervezetek azon igénye vált ki, hogy lényegesen függetlenebbek legyenek az adományozóktól, újabb, piaci alapú megoldásokra irányította a figyelmet, melyeken keresztül a nonprofit szervezetek fenn tudják tartani magukat. Ezek az önfinanszírozó megoldások tartalmaznak ún. direkt, profitra irányuló tevékenységeket.

Sok nonprofit szervezet ma már otthonosabban mozog a piacon, és olyan vállalkozói hozzáállást sajátított el, amely a profit-orientált üzleti életben megszokott. Egyre inkább a profitot hozó üzletek felé terelődik figyelmük, hogy bevételhez jussanak.

 

Önfinanszírozási eszközök

Az önfinanszírozás számos „vállalkozói” stratégiát jelöl a költségek fedezésére, kiegészítő bevételek előteremtésére, mint pl.:

·        tagsági díj: a nonprofit szervezet szedhet tagsági díjat a tagjaitól vagy a kliensektől valamely szolgáltatás vagy juttatás fejében (szerkeszthet például havi hírlevelet a tagjainak, vagy adhat kedvezményt szolgáltatásaiból, termékeiből);

·        szolgáltatási díjak: a nonprofit szervezetek valamely létező specifikus szaktudására támaszkodva fizető ügyfelekkel szerződhet az állami vagy a magánszektorban (pl.: üzletek vagy helyi önkormányzatok számára tanácsadás);

·        termékek eladása: az ingyenesség helyett a szervezet pénzért is eladhat projekt-termékeket (pl. kiadványokat); újra eladhat termékeket haszonnal, vagy új termékeket is árusíthat (pl. pólókat, játékokat, dísztárgyakat);

·        bérbeadás: a nonprofit szervezet bérbe adhatja ingatlanjait vagy technikai felszereléseit, amikor azokat közvetlenül valamely projekt keretén belül nem használja;

·        szellemi termékek felhasználása: a nonprofit szervezet által jegyzett szabadalma ún. „licensz”[1] szerződéseket lehet kötni, vagy a szervezet nevével lehet reklámozni különböző termékeket;

·        üzleti vállalkozások: bevételre lehet szert tenni kiegészítő vagy nem szorosan a nonprofit szervezet küldetéséhez tartozó tevékenységekből, vagy esetleg más nonprofit partnerekkel közösen létrehozott vállalkozási bevételekből;

·        befektetési osztalékok: bevételhez juthat a civil szervezet befektetéseinek kamataiból (pl.: tőzsde, alapok közötti kölcsönös befektetés) vagy más kifinomultabb pénzügyi műveletekkel (pl.: adósságcserék).

 

Az önfinanszírozás nem akarja „elüzletesíteni” a nonprofit szervezeteket, mindössze arról van szó, hogy alapvető hibákra kell rálátnunk a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, ahol a nonprofit szervezetek korlátozott források megszerzéséért versengenek, és ez gyakran bizonytalan forrásoktól való függéshez vezet.

Humán erőforrások menedzsmentje a civil szférában

 

 

A szociális nonprofit intézmények, eltérően a profitorientált szervezetektől, nem rendelkeznek túl nagy erőforrásokkal. A rendelkezésükre álló erőforrások közül a humán erőforrás a legértékesebb és egyben a leghatékonyabb is.

A “humán erőforrás”[2] azt jelenti, hogy minden egyes személy, amennyiben megteremtik számára a kedvező feltételeket, fejlődhet. Az alkalmazottak nem az álló- vagy mozgótőkéhez hasonlatos befektetést képeznek, hanem megfelelő környezetben nyereséget jelenthetnek az illető szervezet számára. Ez a felfogás képezi a humán erőforrások menedzsmentjének a lényegét a civil szférában is, és arra kívánja megtanítani a menedzsereket, hogyan teremtsenek olyan feltételeket, hogy azok lehetővé tegyék az alkalmazottak számára, hogy többet termeljenek. Mindez persze feltételezi az illető szakembert – a menedzsert- az adott szervezetekben.

            A humán erőforrások menedzsmentje olyan szervezési tevékenység, mely lehetővé teszi az alkalmazottak hatékonyabb felhasználását annak érdekében, hogy megvalósítsák a szervezeti és személyes célokat

.

            A humán erőforrások menedzsmentje főbb tevékenységei:

·        Az alkalmazottak munkaköri leírásainak elemzése és megtervezése

·        Személyzet-tervezés

·        A személyzet toborzása, szelektálása és irányítása

·        Tanácsadás az alkalmazottak számára a személyes karrier céljából

·        A teljesítmények kiértékelése

·        Munkahely-specifikus javadalmazás és előny biztosítása az alkalmazottak számára

·        Egészség és biztonság

·        Munkahelyi kapcsolatok

·        Fegyelem, ellenőrzés és a személyzet funkcióinak értékelése

·        A munka beütemezése

 

A humán erőforrás-menedzsment fontos tulajdonságai:

·        A humán erőforrások menedzsmentje a tevékenységre összpontosít. Nem összpontosít a leírásra vagy a szabályokra. A humán erőforrások menedzsmentje az alkalmazottak problémáit hangsúlyozza, és ezekre keres megoldásokat annak érdekében, hogy elősegítse a szervezeti célok megvalósítását, illetve a személyes fejlődést és a megelégedettséget.

·        A humán erőforrások menedzsmentje az egyénre összpontosít. Ahányszor csak lehetséges, a humán erőforrások menedzsmentje minden egyes alkalmazottat önálló egyénként kezel és személyes szükségleteinek kielégítése végett szolgáltatásokat, és programokat nyújt.

·        A humán erőforrások menedzsmentje a jövőre összpontosít. A szervezet célkitűzéseivel foglalkozik és elősegíti azok jövőbeli megvalósítását a kompetens és jól motivált alkalmazottak „szolgáltatása” révén.

 

            Az emberi erőforrások menedzsmentje segít hatékonyabbá tenni egy szervezetet.

 A hatékonyság és eredményesség közötti különbségek között lényeges különbség van. A hatékonyságot, bizonyos értelemben a termelékenységgel lehet azonosítani, és a megvalósított profiton keresztül, pénzben lehet lemérni; az eredményesség azonban produktivitást és megelégedést jelent a munkahelyen, és nem minden esetben lehet pénzben mérni. A nonprofit szervezetek esetében eredményességről beszélünk. Ebből következik, hogy az egyik fontos tényezőt a munkahelyi megelégedettség megvalósításában, a humán erőforrások menedzsmentje képezi. A sikeres menedzserek felismerik ezt a tényt: az emberek valósítják meg egy szervezet céljait, és ugyancsak ők jöhetnek olyan ötletekkel, melyek lehetővé teszik egy szervezet fejlődését.

 

            A humán erőforrások menedzsmentje, azon törekvésében, hogy a szervezet tevékenységét minél eredményesebbé tegye, az alábbi célokat követi:

1.      Segíteni a szervezetet céljai elérésében;

2.      A munkaerő tehetségének és tudásának hatékony felhasználása;

3.      Jól felkészült és erősen motivált alkalmazottak szolgáltatása a szervezet számára;

4.      Az alkalmazottak munkahelyükkel szembeni elégedettségi fokának növelése;

5.      Olyan minőségi munkakörnyezet fejlesztése és megőrzése, amely egy szervezetben az alkalmazotti státust személyi és társadalmi szempontból kielégítő helyzetté alakítja;

6.      A személyzeti politika közlése minden alkalmazottal;

7.      A szakmai etika megőrzésének elősegítése;

8.      A személyek, csoportok, szervezetek és a közönség számára hasznos változások bevezetésének elősegítése;

 

Ezek a célok összevéve egy egészet alkotnak. Abban a pillanatban, amelyikben megvalósították őket, a humán erőforrás menedzsmentjének tevékenységet hatékonynak és az illető szervezet számára hasznosnak lehet minősíteni.

 

A munkaerő-fejlesztés célja és követelményei:

A munkaerővel és fejlesztésével kapcsolatos kérdések a nonprofit szervezetek központi kérdései. Minden szervezetnek fel kell vállalnia az emberi erőforrás fejlesztésével kapcsolatos feladatokat, hiszen csak azáltal tudja teljesíteni hosszútávú céljait. Tapasztalható, hogy a szervezetek életében, az oktatás, képzés, tágabb értelemben a személyzetfejlesztés nem minden esetben tölt be megfelelő fontosságú helyet, ezen tevékenység szervezeten belüli jelentőségét sok helyen alábecsülik. Vitathatatlan, hogy a kihívásoknak, a környezeti változásoknak történő megfelelésre, a szakmai, fejlődés követésére és irányítására hosszú távon kizárólag akkor lehet esélye egy bármilyen szervezetnek, ha kellő figyelmet fordít a vezetői és személyi állomány oktatására, képzésére, a munkavállalók tevékenységével összefüggő ismeretek, kézségek és jártasságon elsajátíttatására, jelentőségének megfelelően veszi az emberi erőforrás fejlesztésével kapcsolatos feladatokat.

 

A humán menedzsment alapvető területei

A személyzettervezés képezi a humán erőforrások legfontosabb kérdését. A személyzet-tervezés az a folyamat, mely hozzásegít a humán erőforrások megfelelő strukturálásához. Ez a folyamat feltételezi:

- a szervezet jövőbeli szükségleteinek azonosítását

- ezen szükségletek egybevetését a jelenlegi munkaerővel

- egy bizonyos időpontban alkalmazandó személyek számának meghatározását.

A személyzet - tervezés használata mellett a következő érvek szólnak:

- a humán erőforrások hatékonyabb és eredményesebb használata

- az alkalmazottak elégedettségi szintjének emelése.

A munkakör elemzése egy munkakör fontos tulajdonságai leírásának rendszeres folyamatára vonatkozik; az információk révén az elemzett munkakör megkülönböztethető más munkaköröktől.

A toborzás olyan tevékenység-sorozat, melyet a szervezet azért végez, hogy a meghirdetett állásokra odavonzza a jelölteket, azokat, akik a szervezeti célok megvalósításához kellőképpen talpraesettek és jó a hozzáállásuk. A toborzási folyamat célja elegendő jelentkezőt biztosítani ahhoz, hogy a szervezet által elvárt tulajdonságokkal rendelkező személyek meglelését biztosíthassuk.

            A szelektálás egy olyan folyamat, amely révén, a szervezet, figyelembe véve a környezetet, bizonyos kritériumok alapján kiválasztja a jelentkezők csoportjából azt a személyt vagy személyeket, akik a legalkalmasabbak az illető állás betöltésére.

A szervezetek által birtokolt erőforrások közül a humán erőforrások a legdinamikusabbak. Éppen ezért szükséges, hogy a vezetés különös figyelmet szenteljen a szakmai képzés és a szakmai fejlesztésnek, ha maximálisan szeretné kiaknázni a szakmai tevékenység keretében az alkalmazottak tudását..

A személyzet motivációjának kiemelt szerepet tulajdonítanak mind a civil, mind az állami szektorban. A menedzserek egyetértenek abban, hogy a szervezeti célok megvalósítása nagymértékben függ az alkalmazottak viselkedésétől, valamint a feladatokhoz való viszonyulásuktól. A motiváció egy igen fontos tényező a magatartás meghatározásában, ugyanakkor nem az egyedüli, amely kiváltja azt. A motiváció mellett azonban a biológiai, társadalom-lélektani, szervezeti és kulturális tényezők is éreztetik hatásukat.

 

 

back



[1] Dr. Héjja Botond - A romániai nonprofit szervezetek önfinanszírozási alternatívái -  22 oldal

[2] Marius Dodu, Ciprian Tripon – Humán erőforrások menedzsmentje – 5 oldal