Szilágyi Györgyi - Flóra Gábor

ETNICITÁS ÉS VALLÁSOSSÁG

MINT RÉGIÓALAKÍTÓ TÉNYEZŐK A PARTIUMBAN

A kutatás társadalmi háttere. Előzmények

A közösségek létének és fejlődésének elősegítéséhez szükséges társadalmi keretnek biztosítania kell mindazokat a feltételeket, amelyek a közösség tagjait a társadalom és a politikai élet teljes értékű részvevőjévé teszik. E folyamat szükségszerű kiindulópontja, alapköve a nemzeti, vallási, kulturális önazonosság érvényesítéséhez való jog és tényleges lehetőség megteremtése. Létfontosságú tehát, hogy a közösségek önmegtartásának, gazdasági megerősödésének, méltányos politikai részvételének keretei kialakuljanak, mind törvényes-jogi értelemben, mind pedig a közösségi tudatban, a hatékony önszerveződés, önmegvalósítás szintjén.

Mindehhez nem elegendő azonban az intézmények és jogi szabályok terén bekövetkező változás. Bármilyen hatékonyan és alkotó módon is lenne megszervezve a nemzeti és vallási közösségek viszonyait szabályozó alkotmányos keret, bármennyire kedvezőek lennének is a törvények, tényleges érvényesülésük, működésük a köztudatban meglévő mentalitásoktól, a közfelfogástól függ. Korántsem lehet közömbös számunkra, hogy a munkahelyen, a családi környezetben, a lakóközösségben, a falvakban és városokban milyen kollektív képzetek, értékek, jövőképek motiválják az emberek cselekedeteit, viszonyulásmódjukat, hiszen éppen ez a társadalmi életnek az a szintje, ahol azonosíthatjuk a felszínen megnyilvánuló gazdasági és politikai jelenségek gyökereit. Ebből ered a helyi közösségek gazdasági, társadalmi, kulturális jellemzői feltárásának fontossága a sajátos értékekre, törekvésekre épülő életminőség-fejlesztési stratégiák kidolgozásában.

A hagyományos helyi közösségek a térbeli- lakóhelyi közelségen, együttélésen túlmenően, a közösségi értékek, attitűdök sajátos rendszerét is kitermelik. A nemzeti és vallási hovatartozás értékei oly módon strukturálódhatnak, hogy egyaránt fejezik ki a hithez és a nemzethez való ragaszkodást, mint a világhoz és az élethez való viszonyulás alapvető makroszociális értékeit, valamint azt a sajátos közösségi és családi értékrendszert, amely végeredményben az értékek mikroszociális formájaként is jelentkezhet. Ez pedig konkrét tartalmat, cselekvési értelmet és irányt adhat a hit és a nemzeti hovatartozás megélésének.

E helyi és regionális sajátosságok megismerése létfontosságú annak érdekében, hogy a fejlesztési utak, programok ne külső, kívülről rákényszerített idegen elképzelésekként jelenjenek meg a helyi köztudatban, hanem a saját hagyományokra épülő, azokhoz szervesen kapcsolódó és ennek megfelelően sajátjuknak elfogadott jövőképként. A településekre jellemző életminőségbeli sajátosságok, értékstruktúrák feltárása ugyanakkor kiindulópontot jelent azoknak a kapcsolatrendszereknek a mélyebb megértéséhez amelyek régióvá fogják össze a helyi közösségek egy csoportját.

A változó körülmények hatására átalakuló értékrendek sajátos viszonyulásmódokban történő kifejeződését azért is fontos a maga sokrétűségében közelebbről megvizsgálni, mert ez által képet alkothatunk azokról a tudati-mentalitásbeli erőforrásokról, melyekre épülve alakulnak-alakithatók az egyéni és közösségi jövőképek.

Igen érdekes megvizsgálni e vonatkozásban, hogy miként termelődnek újra a helyi és regionális hovatartozás elemei, milyen szerepet tölt be a lakóhelyi közösséghez, valamint a régióhoz való kötődés az önazonosság különböző szintjeinek strukturálódásában. Különösképpen annak tisztázása a fontos, hogy milyen mértékben és milyen módon válhatnak a helyi és regionális identitás elemei a közösséget összefogó, jövőorientált, önmegtartó, cselekvésre késztető erővé.

E folyamatban 1989 után kulcsszerepet töltöttek be a magyar történelmi egyházak, valamint az önszerveződést megalapozó más közösségi intézmények. Kutatási eredményeink alátámasztják, hogy a vallásosság és az etnicitás- szimbolikus és gyakorlati-társadalmi segítő funkciói révén egyaránt - jelentős mértékben hozzájárul a legitim közösségi-politikai keretek kialakításához és működéséhez.

Az új gazdasági és politikai helyzetben az egyházaknak szükségszerûen újra kell értékelniük: miként tölthetik be leginkább keresztényi hivatásukat, a társadalmi összetartás és felelõsségtudat erõsítését szolgáló szerepüket. Erre az önismeretet építõ erõfeszítésre az egyházakat hagyományos tekintélyük, társadalmi megbecsültségük is predesztinálja. A kommunizmus összeomlása után az egyház és a vallásos értékek maradtak azok az alapvetõ civil társadalmi elemek, amelyek mindvégig megõrizték hiteles közösségformáló erejüket, így pótolhatatlan szerepet tölthetnek be a történelmi hagyományok folytonosságára építõ, de ugyankkor az újat is természetes módon befogadó demokratikus intézmény- és értékrendszer kialakításában.

Különösen érvényes ez olyan hagyományosan multikulturális környezetben, mint a Partium, ahol az etnikai és vallási együttélésnek több évszázados múltja van, és megnyilvánulási formái nemcsak a makroszociális szférában, hanem a kisközösségek, családok, sőt az egyének szintjén is kifejeződnek.

Célkitűzések

Kutatásunk alaphipotézise, hogy a partiumi régió önszerveződésének fontos tényezője a nemzeti és felekezeti hovatartozás, ami a közösséghez való kötődés sajátos módját is meghatározhatja. E hipotézisünkből, módszerünk összehasonlító jellegéből adódóan a következő kutatási célkitűzéseket fogalmaztuk meg.

1.Milyen módon közvetít a nemzeti és vallási identitás makrotársadalmi értékeket, cselekvési modelleket a helyi közösség tagjai felé? A változó körülmények hatására átalakuló értékrendek sajátos viszonyulásmódokban történő kifejeződését azért is fontos a maga sokrétűségében közelebbről megvizsgálni, mert ez által képet alkothatunk azokról a tudati-mentalitásbeli erőforrásokról, melyekre épülve alakulnak-alakíthatók az egyéni és közösségi jövőképek.

2.. Milyen sajátos szerepet játszik a nemzeti-etnikai hovatartozás, valamint a vallási közösséghez való kötődés megélése és kifejezése az egyéni és közösségi identitásformák alakításában? Igen fontos tekintettel lennünk arra, hogy a helyi közösségek közötti kapcsolatok hagyományos strukturálódási módja fontos értékbeli, mentalitásbeli elemeket tartalmaz, sőt, mondhatni, bizonyos értelemben azokra épül. Ilyen közösségépítő dimenziók a vallási és etnikai hovatartozás, a helyi közösséggel és a szűkebb lakóhelyi környezettel való azonosulás hagyományos formái.

3. A régió települései, közösségei hogyan, milyen eszközökkel próbálnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, hogyan reagálnak az új feltételekre egyéni és közösségi szinten, milyen anyagi és tudati erőforrásokra támaszkodnak-támaszkodhatnak életstratégiájuk kialakításában? Ennek érdekében arra törekedtünk, hogy átfogó képet nyerjünk a partiumi régió szerveződését és a regionális identitást megalapozó etnikai, nemzeti és vallási tényezők jellegéről, sajátosságairól, valamint kölcsönhatásáról. Ugyanakkor igyekeztünk feltárni e sajátos kulturális adottságokban rejlő gazdasági és humán erőforrásokat, amelyek felhasználhatók a régió társadalmi-gazdasági felzárkózása, a regionális identitás erősítése érdekében. Az önazonosságtudat különböző szintjeinek, összetevőinek, valamint kölcsönhatásuk kutatása sor’n nemcsak az identitás önmagában vett minőségét tartottuk szem előtt, hanem mindenekelőtt arra törekedtünk, hogy a rendszerváltás és modernizáció sajátos összefüggés -rendszerében értelmezzük az 1989 után lezajlott folyamatokat.

4. Kutatásunk azt is célozta, hogy a lehetõ legátfogóbb képet nyerjük a partiumi magyar lakosság életmódjáról, demográfiai és társadalmi jellemzõirõl, valamint felekezeti hovatartozásáról. A felmérés ugyanakkor lehetõséget nyújtott arra, hogy árnyaltabb ismereteket szerezzünk a partiumi magyar népesség vallásos magatartásáról, a vallásosság egyéni és közösségi megélésének minõségérõl.

A kutatás fő dimenziói

Alkalmazott módszereink kiválasztásának alapjául a differencált elemzés igénye állt. Ezért tartottuk alapvető fontosságúnak, hogy körvonalazzuk azokat a fő tényezőket, amelyekre vizsgálatunk során tekintettel kell lennünk vizsgálatunkban:

1.régióalkotó tényezők

A modernizálódó társadalomra a hagyományos közösségtől eltérően már nem a települések elszigetelt élete, sajátos belső struktúrája és dinamikája jellemző, hanem ellenkezőleg, sokrétű kölcsönhatáson alapuló kapcsolatrendszer a település és környezete között. E kölcsönhatások egyrészt meghatározzák a lakóhely saját életkeretének fejlődését, másrészt pedig közvetlenül vagy közvetve befolyásolják a környező települések lehetőségeit és perspektiváit is.

Feltételezésünk szerint a hagyományos és modern összetevőket egyaránt magába foglaló, egymásba ötvöző területi-közösségi struktúrálódási módozatok főként a következő társadalmi tényezőkre épülnek:

a. földrajzi és természeti sajátosságok

b. a mezőgazdálkodás hagyományai és feltételei

c. a hagyományos háziipari tevékenységek profilja és hatóköre

d. a modern gazdasági tevékenységek ( ipar, turisztika stb.) elterjedettségi foka és területi megoszlása

e. a munkaerő dinamikája (szociodemográfiai jellemzői, szakmai felkészültsége és szakmai orientációja, migrációs hajlama, a családi gazdaságok jövedelemforrások szerinti struktúrálódása stb.)

f. közösségi struktúrák (vallás, etnikum, helyi és szubregionális szabályozó rendszerek)

g. a nagy hagyománnyal rendelkező vonzásközpontok tradicionális tekintélyének továbbélése

2. demográfiai helyzet

A népesedési tényezők közösségi életkereteket befolyásoló szerepe főként a modern ipari fejlődés és területi mobilitás eredménye. Mig a hagyományos közösségek demográfiai egyensúlya többé-kevésbbé spontánul alakult ki és maradt fenn, az iparosodásban való egyenlőtlen részvétel kedvezőtlen hatást gyakorolt e folyamatból kimaradt helyi közösségek népesedési helyzetére. Ezen belül is igen széles skálán elhelyezkedő differenciálódással kell számolnunk. Bizonyos fokig előnyt élveztek azok a települések, amelyek, ha kis mértékben részesültek is az ipartelepités erőforrásaiból, földrajzilag viszont a fejlődő iparközpontok közelében helyezkedtek el. Ezzel szemben az ilyen központoktól távol eső települések elszigeteltsége általában fokozódott.

Különösen igy történt ez olyan aprófalvas vidékeken, amelyek alig vagy egyáltalán nem rendelkeztek alternativ tevékenységekkel. Főként itt jelentkezett az elvándorlás és elöregedés olyan mértékben, mely nemcsak gazdasági életképességüket, hanem lakosságuk demográfiai újratermelődését, fennmaradását is mindinkább veszélyeztette .

E meggondolások alapján a demográfiai helyzetet adott feltételek között olyan régió-alkotó kritériumnak tekinthetjük, amelyhatással lehet az életminőséget meghatározó megélhetési keretek és értékrendek alakulására is.

A fentiekből egyértelműen kitűnik a gazdasági és demográfiai tényezők közötti szoros kapcsolat fontossága az életminőség kritériumrendszerét megalapozó regionális tipológiák kidolgozásában. Ezért is tartjuk hasznosnak az emlitett kölcsönviszonyra utaló – a szociológiai szakirodalomban meghonosodott- abszolút és relativ túlnépesedés fogalmainak használatát e tipológiák körvonalazásában.

3. közösségi értékrendszerek

Fontos tekintettel lennünk arra is, hogy a helyi közösségek közötti kapcsolatok hagyományos strukturálódási módja fontos értékbeli, mentalitásbeli elemeket tartalmaz, sőt, mondhatni, bizonyos értelemben azokra épül. Ilyen tradicionális közösségépitő dimenziók a vallási és etnikai hovatartozás, a helyi közösséggel és szűkebb lakóhelyi környezettel való azonosulás hagyományos formái.

Bár a gazdasági és társadalmi modernizáció, valamint az ezekkel összefüggő mobilitási folyamatok nyilvánvalóan befolyást gyakorolnak az emlitett közösségi tudati struktúrákra, ezek bizonyos mértékig saját belső öntörvényeik szerint alakulnak, megőrizve közösségfenntartó szerepüket. Jelenlegi dinamikájuk, a társadalmi átalakulásokkal való kölcsönhatásuk az életminőség regionális megalapozottságú tanulmányozásának el nem hanyagolandó szempontját képezi.

Ugyanakkor azonban figyelembe kell vennünk az értékrendszerek jelenlegi dinamikáját befolyásoló hatásokat is, amelyek –feltételezésünk szerint- leginkább a modernizáció és a rendszerváltás által kiváltott folyamatok sajátos összefüggésrenszerében értelmezhetők.

Válaszra váró kérdés, hogy a jelenlegi társadalmi keretben hogyan viszonyul egymáshoz az individualista cselekvési elv és a közösségi szolidaritás elve. Milyen súlyuk és szerepük van a múltra, a jelenre és a jövőre vonatkozó képzeteknek az egyéni életutak, a családok és közösségek életének megtervezésében és a mindennapokban? Milyen mértékben segíti elő a hagyományokhoz való ragaszkodás pozitív alkalmazkodási stratégiák érvényesitését, vagy jelent, ellenkezőleg, hátráltató, visszahúzó tényezőt e stratégiák megvalósitásában? Mennyire mutatkoznak fogékonynak az egyének, családok, közösségek az alkalmazkodás modern formái iránt? Milyen módon és eszközök révén hatolnak be e formák az egyéni és közösségi tudatba?

Mindez a települések és régiók életének olyan tudati-értékbeli dimenzióit érinti, amelyek alapvető hatással lehetnek az életminőség kritériumrendszerének alakulására. Kutatásunkban a közösségi hovatartozás és értékek érvényesülésének következő fő dimenzióira figyeltünk leginkább:

a. az önazonosság és közösségi hovatartozás megélésének módja; vallási és etnikai értékek strukturálódása egyéni, családi és közösségi szinten

b. a lakóhelyi identifikáció és helyi kötődés formái

c. egyéni, családi és közösségi jövőképek, tervek, életstratégiák

d. a tradicionális és modernizációs orientáltság jelenléte és súlya az egyéni és közösségi értékrendszerekben.

Kutatási módszerek

Kutatásunk a vizsgált problémakör összetett jellegéből és a kérdésfelvetés bonyolultságából fakadóan többszintű elemzés és többféle kutatási technika, illetve kutatási módszer alkalmazását teszi szükségessé:

- Értékstruktúra-vizsgálat, az etnikai és vallási identitás különféle dimenzióinak feltárása kérdőíves felmérés, interjúk valamint a megfigyeléses technikák alkalmazásával

A kutatás során alkalmazott kérdőíves felmérés. 2796 családra terjedt ki. Ezekben a családokban 5014 felnőtt személyt és 1779 gyermeket találtunk. A megkérdezettek felekezeti megoszlása a következő: 21,8,% református, 65,3% római katolikus, 2,25% evangélikus és unitárius, 11,8% baptista, 0,6% ortodox és 0,6% más felekezetekhez tartozó személy..A megkérdezettek 44.61 %-a férfi, 55,38 %-a nő. A felmért személyek korösszetétele a következő: 26,18% gyermek, 8,22% 18 és 30 év közötti fiatal, 32,57 % középkorú, és 32,41% 50 éven felüli.

Kutatásunk egyik különálló, de a téma egészéhez szervesen kapcsolódó részét képezte a nagyváradi magyar lakosság vallási, viszonyulásmódjainak, az egyházhoz való kötődési formáinak vizsgálata. Nagyváradi mintánkba 1870, kölönböző felekezetekhez tartozó, személy került be.

A vallási és etnikai-nemzeti identitás családon belüli megélési módozatait kutatásunk során a vegyes házasságokban élő személyek viszonyulásmódjainak, értékrendszereinek vizsgálata által követtük nyomon.

- Mélyinterjúk különböző felekezethez tartozó lelkészekkel, nemzeti közösségek képviselőivel. Ennek során minőségi információt igyekeztünk szerezni a közösségek önszerveződéséről, belső életének ily módon megközelíthető dimenzióiról.

- Statisztikai adatok elemzése A régió gazdasági potenciáljára, humán erőforrásaira vonatkozó elemzésünk, főként a legfrisebb Bihar megyei statisztikai adatokra támaszkodik, mivel a 2002-es népszámlálás előzetes adatai megyei felbontásban voltak elérhetők számunkra.

- Másodlagos adatelemzés A kutatásunk témájához fűződő, a régióban megvalósított más kutatások rendelkezésre álló eredményeinek bemutatása, elemzése.

Az adatok feldolgozására matematikai-statisztikai módszerek igénybevételével, az SPSS program alkalmazásával, illetve az interjú alkalmazása során nyert információk minőségi elemzése révén került sor.

Történelmi előzmények, földrajzi, demográfiai és gazdasági jellemzők

A partiumi régió Románia észak-nyugati sarkában terül el, a román-magyar, és a román-ukrán határ mentén. A Partium, vagyis a „Részek”, az Erdélyi Fejedelemséghez csatolt tiszántúli területeknek a XVI. századtól használt elnevezése. Ennek a történelem folyamán gyakran változó kiterjedésű területnek egyes részei a mai Magyarországon, Szlovákiában, illetve Ukrajnában találhatók.

A Partium gazdaságilag az 1900-as évek elején, az Osztrák-Magyar Monarchia idején kimagasló színvonalon működött, Európa egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasági övezete volt. Az itt termelt mezőgazdasági áruk, élelmiszeripari cikkek (burgonya, dohány, paprika, szalámi, stb) és ipari termékek, technikai berendezések világszínvonalúak voltak (jó példa erre Arad, ahol világhírű volt az autó- és repülőgépgyártás, itt építették ki az első villamosított helyi érdekeltségű vasútvonalat, stb.). Az itt lévő városok hihetetlenül megerősödtek, lakosságuk száma megugrott, kulturális életük virágzott (például: Nagyvárad). Ennek, az élet minden területre kiterjedő fellendülésnek még ma is láthatjuk a nyomait, hiszen a legelmaradottabb, legromosabb falvakban is óriási lakó- és gazdasági épületekre lelünk akár Kárpátalján, akár a Partium romániai részén vagy a Bánátban járunk.

A néprajzi, történelmi, politikai és gazdasági kutatások magyarázatot adnak arra a kérdésre, hogy miként válhatott a Partium a Monarchia alatt több szempontból is jelentős területté, mennyire volt káros hatású a határok erőszakos kijelölése az I. világháború után, és mi áll a jelenlegi helyzet hátterében.

A Partium a hegyvidékek és az alföld találkozásánál húzódik, ami a javak cseréje kapcsán már önmagában rejti a pezsgő gazdasági élet lehetőségét. Viszont a történelem nem kedvezett ennek a területnek, a Magyarország és Erdély határán lévő Részek jogi helyzete nagyon gyakran változott, a nagypolitika állandó játéka volt. A török kiűzése után, Mária Terézia alatt kezdődött el az ország gazdasági megerősödése, társadalmi stabilizációja, és a magyar történelemben a XVIII. lett az erőgyűjtés évszázada. Ekkor erősödtek fel olyan folyamatok, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchia alatt végül a Partium közigazgatási felszámolását eredményezték. Sajátos módon ez a megszünés éppen akkor következett be, amikor gazdaságilag a fénykorát érte el. Az 1876. évi XXXIII. törvénycikk közigazgatásilag felszámolta a korábbi széttagoltságot okozó székek, vidékek, kerületek különállását, és a megyékbe olvasztotta ezeket. Ugyanígy megszüntette a vármegyéktől távol eső szórtságokat, beékelődéseket, egységes területté téve ezzel a megyéket. Ez az átszervezés a Partiumban azt jelentette, hogy maga a megnevezés is értelmetlenné vált, hiszen megszünt a köztes terület Erdély és Magyarország között. A rendezés felszámolta Zaránd megyét és Kővár vidékét is. A XX. törvénycikk a törvényhatósági jógú városok számát a felére csökkentette, a megyék alá rendelték azokat, amelyektől elvették jogaikat. Ezek a lépések természetesen növelték a megyék szerepét.

A vizsgált területen a török kiűzését követően az itt lakóknak sokáig a túlélésért kellett küzdeniük, vagyis a különböző gazdasági tevékenységek folytatása (elsősorban a mezőgazdaságban) a mindennapi megélhetés biztosítását jelentette, a tönkremenés elleni küzdelmet. A viszonylagos stabil társadalmi helyzetben ez a gazdasági élet lassan erőre kapott, és fejlődésnek indult. Az 1848-49-es szabadságharcot követő megtorlások, majd ezután a konszolidációs időszak és a kiegyezés lökést adott a termelésnek, ami gyors fejlődének indult.

A gazdasági élet kedvező alakulásának volt egy társadalmi jellegű háttere is, amin az 1876-os átszervezés sokat lendített. A magyar közigazgatási rendszer alapja ezek után egyértelműen a vármegye, a megyegyűlés lett, ami valójában úgy kezdett működni, mint egy mai értelemben vett régió. A vármegye a központ jogilag, politikailag, közigazgatásilag, gazdaságilag, kulturálisan, vagyis az élet minden területén. A partiumi vármegyék az átszervezéstől kezdve rendkívül jól működtek. A régiók igazi irányító szervei a megyegyűlések lettek, amelyek a végrahajtói hatalomat is gyakorolták. A szerencsés helyzetbe azzal kerültek az itt lakók, hogy a vármegyék érdeke összetalákozott a gazdasági élet szervezőinek szándékával, azzal, hogy a megyegyűlés felismerte a piacok fontosságát.

A lakosság anyagi erősödése a vármegye, a régió biztonságát, adóbevételeit is növelte, ezért mindenkinek érdekében állt a régi piacok megtartása, újábbak felkutatása. A dualizmus korában ez egyet jelentett a világpiacra kerüléssel. A természetes gazdasági folyosók megnyitásával, kiépítésével olyan öngerjesztő folyamatok indultak el, amelyek felpezsdítették a gazdasági életet. Ezzel együtt a megyegyűlések határozatai a régiók erősödését segítették a piac működésének biztosításával. Az így megerősödő gazdasági vállalkozások - a piacok birtokában - felvirágoztatták a feldolgozóipart. Felismerték, hogy nem az alapanygokkal kell megjelenni a világpiacon, hanem késztermékek előállítására kezdték fektetni a hangsúlyt. Ennek a felismerése lendületes gazdaságot eredményezett, amelyek a megyék működését is biztosította, és egy széles területet összefogó régió alakult ki.

A Partium másik fontos történlmi adottsága az etnikai sokféleség (magyar, román, német, szlovák, ruszin, szerb lakosság). Az 1880-as évek felvirágzása többek között annak köszönhető, hogy a gazdasági alapokra biztonsággal épülő régiók felismerték a világpiac fontosságát. Helyi szinten megmaradhattak a sajátságok, biztosítva volt mindenkinek saját gazdasági érvényesülése, regionális szinten viszont lehetőség volt a világ vérkeringésébe bekerülni. A gazdasági, a regionális és a politikai érdekek egymásra épülve alakultak ki, nem akadályozták, hanem segítették egymást.

Ennek az egymásra épülő rendnek a felborulását eredményezte Trianon, amikor a nagypolitika beleszólt a régiók életébe. Erőszakosan rajzolta át az országhatárokat, a megyehatásokat, ami felborította a gazdasági életet. Kijátszotta egymás ellen a nemzetiségeket, és lehetlenné tette a piacok természetes működését, beleszólt a helyi életbe. A köztes terület, a Partium lüktető gazdasági, szellemi életét megosztoták a határok. Ebben a helyzetben más, országos méretű központok elszívó hatása indult el. Magyar oldalon Budapesté, erdélyi román oldalon Kolozsváré lett az a központi szerep, amelyet korábban a megyeközpontok (Nagyvárad, Szatmárnémeti, Arad, stb) láttak el. A két központ ezzel „vízfejjé” dagadt, a korábbi virágzó városok pedig jelentőségüket veszítettek jelentőségükből.

Románia területén a mai Partium alapvetően a következő négy megye területét foglalja magába: Bihar, Máramaros, Szatmár és Szilágy. Egyes szerzők szerint (Hajdú-Moharos, Vofkori)[i] Arad megye is, legalábbis a Marostól északra fekvő, és 1968 előtt a Kőrösvidéki tartományhoz tartozó, Zárándi területek, a mai Partiumhoz tartozik. A részben Bánsági, részben Kőrösvidéki területekből kialakított Arad megyéhez csatolásukkal, e területek gyakorlatilag a Bánsági régió közigazgatási szerkezetébe kerültek át, társadalmi, és gazdasági kapcsolataik egyre inkább a Bánság központja, Temesvár irányába erősödtek. Ezért, módszertani és gyakorlati megfontolásokból, kutatásunk csak a felsorolt négy megyére terjedt ki, értelmezésünk szerint ezek tartoznak a mai Partiumhoz.

A mai Partiumot határmenti térségnek tekinthetjük. A határmentiség a régió gazdasági, kulturális, és politikai életének egyik központi meghatározója, de az itt élő emberek identitásának fontos eleme is. Bár földrajzilag csak Bihar, Szatmár és Máramaros fekszik valamelyik határ mentén, de a határmentiség Szilágy megye társadalmi-gazdasági életére is rányomja bélyegét.

A régiót igen fontos kereskedelmi utak keresztezik. Az észak- dél tengelyen a Máramarost és Kárpátalját az Adriával összekötő országút és vasút szeli át, míg a kelet-nyugat tengelyen a Királyhágón áthaladó, Erdélyt Budapesttel és Béccsel összekötő út keresztezi. A régió területe 22.130 km², ami Románia területének 9,3 százalékát jelenti.Partium területének több mint a fele mezőgazdasági terület, egynegyedét pedig erdők borítják. A mezőgazdasági területeknek több mint a fele szántóföld, közel egy negyede pedig legelő.

1. tábla: Földrajzi és közigazgatási mutatók (2000. december 31.)[ii]

Régió	Terület (km²)	Települések száma	Városok	Megyei jogú városok
Románia	238.391	16.043	265	93
Partium	22.130	1.452	25	6
Bihar	7.544	530	9	1
Máramaros	6.304	296	8	2
Szatmár	4.418	286	4	2
Szilágy	3.864	340	4	1

Partium vízrajzát főként a Tisza, és ennek romániai mellékfolyói alkotják, melyek közül a legjelentősebbek a Szamos, a Berettyó, valamint a három Kőrös (Sebes, Fekete és Fehér).

A bőségesen fellelhető ásványi kincsek már évszázadokkal korábban is elősegítették a bányászat, és a bányaipar kialakulását. A régió északi részén található Románia egyik legjelentősebb színesfém lelőhelye, ami lehetővé tette az ország legnagyobb színesfémipari körzetének kiépítését. Délebbre, a Rézhegység vidékén, lignit-, olajpala- és kőolajbányászat, a Királyerdő vidékén pedig jelentős bauxitbányászat folyik. Bihar délkeleti részein jelentős uránium, molibdén, és arany készletek találhatók Mindezek nem csak a bányászat és a bányaipar, de az energetikai ipar, az építőanyag-ipar, a vegyipar és a gépipar korai kialakulását és fejlődését is serkentették. Ugyanakkor, a kiterjedt mezőgazdasági területek és erdők által nyújtott lehetőségekre épülve, a régió jelentős könnyűiparral, faiparral és élelmiszeriparral rendelkezik.

Partium lakossága 1.799.700 fő, ami Románia lakosságának 8,01 százalékát teszi ki. Az átlagos népsűrűség 80,7 fő/km², alacsonyabb, mint az országos átlag. A lakosság több mint fele él vidéken, a városi lakosság részaránya 47,9%. Az 1989-es rendszerváltás előtt a lakosság évi növekedése igen lassú volt, és Máramaros kivételével, az országos 0,7% átlagnövekedést sem érte el. A rendszerváltás utáni években a lakosság folyamatosan csökken, részben az egyre alacsonyabb termékenységi ráta, részben az egyre magasabb halálozási ráta (1999-ben 19,7%!), részben pedig a rendszerváltás után erőteljesen meg növekedett kivándorlás következtében. A 60 éven felüli lakosok aránya 16,9%. Az átlagos élettartam a régió minden megyéjében alacsonyabb, mint az országos átlag.

2. tábla: Demográfiai mutatók (2000. július 1).[iii]

Régió	Lakosság	Népsűrűség	Vidéki lakosság (%)	Átlagos élettartam (év)
Románia	22.458.000	94,3	45,2	70,5
Partium	1.799.700	80,7	52,1	68,6
Bihar	620.500	82,7	50,4	68,5
Máramaros	530.900	84,6	46,4	69,1
Szatmár	390.200	88,7	53,7	67,3
Szilágy	258.100	66,8	57,7	69,5

Forrás: Országos Statisztikai Bizottság

Partium lakosságának szerkezeti összetételére jellemző az etnikai sokféleség. A több mint félmillió kisebbségi lakos a régió népességének közel egy harmadát teszi ki. A kisebbségi lakosság 78,7 százaléka magyar, ezen kívül jelentős roma, és ruszin nemzetiségű közösségeket találunk, ez utóbbiakat főként Máramarosban. A magyarság részaránya Szatmár megyében a legmagasabb, de a legtöbb magyar Biharban él. E két megyében találjuk a Partiumi magyarság több mint kétharmadát (73%).

3.. tábla :A Partium nemzetiségi statisztikája, az 1992-es népszámlálási adatok alapján[iv]

Régió

Román

Magyar

Cigány

Német

Egyéb

Románia

20.352.980

89,4

1.620.199

7,1

409.723

1,8

119.436

0,5

258.111

1,1

Partium

1.281.000

69,6

439.000

23,9

50.000

2,7

19.000

1,1

50.000

2,7

Bihar

419.000

66,5

181.000

29,2

23.000

3,4

2.000

9.0001

Máramaros

436.000

81,1

55.000

10,4

7.000

3.000

38.0002

7,2

Szatmár

234.000

58,5

140.000

35,9

11.000

2,4

14.000

3,5

1.0003

Szilágy

192.000

72,2

63.000

24,3

9.000

3,4

2.0004

1) ebből 7.000 szlovák

2) ebből 37.000 ruszin

3) főként ruszinok

4) főként szlovákok

Partium magyarsága részben tömbben, részben pedig szórványban él. A magyar ajkú lakosság többséget képvisel a Szatmárnémeti-Nagyvárad sávban, ettől távolodva részaránya fokozatosan csökken. A legtöbb szórványban élő közösséget Máramarosban, valamint Szilágy és Bihar dél-keleti részein találjuk. A régió 25 városából mindössze négy magyar többségű (16%), további 7-ben (28%) a magyarság részaránya 20 és 50 százalék között van. A 257 község közül 40 magyar többségű, és további 44-ben a magyarok részaránya 20 és 50 százalék közötti. A Partiumi magyarság főként városokban (56,9%) él. A városon élők aránya, Szilágy megye kivételével, magasabb, mint 50%. Máramarosban a magyarok négy-ötöde él városokban. A falvakban élők részaránya Szilágy megyében a legnagyobb (60,1%).

4. tábla: Magyarok részaránya Partiumi településeken (1992).[v]

Régió	Magyar lakosság részaránya (%)	Város	Község
Bihar	50 fölött	2	15
Bihar	20 – 50	3	10
Máramaros	50 fölött	-	1
Máramaros	20 - 50	1	3
Szatmár	50 fölött	1	12
Szatmár	20 - 50	2	23
Szilágy	50 fölött	1	12
Szilágy	20 - 50	1	8
Partium	50 fölött	4	40
Partium	20 - 50	7	44

A Partium, mint a nyugati határ közelében lévő régió, az ország kedvezőbb helyzetű térségei közé tartozik. A határmentiségből fakadó előnyök mellett a romániai viszonylatban fejlett infrastruktúra és a képzett munkaerő jelentős vonzóerőt jelentett és jelent a hazai valamint a külföldi befektetők számára. Nem elhanyagolható tény, hogy a térségben a privatizációs folyamat gyakorlatilag befejeződött, hiszen például az ipari termelés 86 százalékát, a mezőgazdasági termelés 99 százalékát valamint a kereskedelem és a szolgáltatások áruforgalmának 97 százalékát a magánszektor biztosítja. A megyében nincsenek eladósodott állami „mamut-vállalatok” amelyek gazdaság-visszahúzó szerepük mellett sok esetben szociális gondokat is okoznak.

Bár az említett tényezők és folyamatok kétségtelenül pozitív hatással vannak a régió jelenlegi gazdasági-társadalmi helyzetére és perspektíváira, a bennük rejlő lehetőségek optimális hasznosításának feltételei még csak részben vannak jelen. Az egyik legfontosabb ilyen feltétele a dinamikus gazdasági fejlődésnek a működő tőke, amelynek hatékony érvénysülését még nagymértékben akadályozzák az örökölt gazdasági és társadalmi viszonyok. A termelőeszközök elavultsága, a termelés központi irányítása és a magánkezdeményezés elfojtása többek között alacsony versenyképességet és termelékenységet eredményezett, a gazdaságtalan termelés pedig lehetetlenné tette a belföldi tőke nagyobb mértékű felhalmozásának és fejlődésének lehetőségét. Tudvalevő, hogy számos termelő kapacitás infrastrukturális ipari és mezőgazdasági létesítmény nem termel, vagy jelentéktelen a kihasználtsága.

A lakosság gazdasági orientációjára vonatkozóan megállapítható, hogy a partiumi foglalkoztatttak aránya lassú csökkenést mutat az ezredfordulón. A foglalkoztatottak száma mintegy 11000 személlyel csökkent 2000-ben, 1998-hoz viszonyítva. Ma, a foglalkoztatás regionális aránya mintegy 42%.

A foglalkoztatás ágazati szerkezetében minimális változások mutatkoznak, melyek a régió „re-agrarizációja”, illetve az ipar visszaszorítása irányába mutatnak. Ugyanakkor kitűnik, hogy a szolgáltatási szféra szerény munkahelyteremtő képessége nem tudja felszívni a leépülő iparból felszabaduló munkaerőt, mely így többnyire visszavándorol az alacsony termelékenységet és jövedelmet biztosító mezőgazdaságba.

5.. tábla:A foglalkoztatottság ágazati szerkezete, országos és Európai kontextusban (1999)[vi]

	Partium %	Románia %	EU %	Románia / EU (EU=1,000)
Foglalkoztatottak összesen	100,0	100,0	100,0	0,060
Mezőgazdaság	42,12	40,8	5,0	0,446
Ipar	29,09	27,3	30,3	0,064
Szolgáltatások	28,89	31,9	64,7	0,029

A Partium munkanélküliségi rátája (7,1) magasan az országos átlag (10,5) alatt van, csak a fővárosban találunk ennél alacsonyabb arányt. Szatmárban és Biharban, országos viszonylatban is a legalacsonyabb a munkanélküliség aránya: 4,5, illetve 4,6, a nők esetében pedig ennél is alacsonyabb, 3,4, illetve 3,6. A munkanélküliek száma Máramarosban a legmagasabb, lakossági részarányuk pedig Szilágy megyében, de még itt is kevéssel az országos átlag alatt van. A munkanélküli lakosság szerkezetét tekintve viszonylag kevés információ állt rendelkezésünkre. Máramaros kivételével, a munkanélküliek több mint 60%-át a munkások alkotják, a legmagasabb arányban Szilágy megyében. A középiskolai végzettséggel rendelkezők aránya 31 és 38 százalék közötti, legmagasabb Máramarosban, legalacsonyabb Szilágyban. A felsőfokú végzettséggel rendelkező munkanélküliek legalacsonyabb arányát Szilágyban (2,2%), a legmagasabbat pedig Biharban (4,8%) találtuk.

Bihar megye példájánál maradva, a fontosabb tevékenységi területeken az elmúlt 12 év változásai a következők: A munkaerő-gazdálkodás terén a tevékenységi arány, valamint az aktív keresői arány csökkent. Az 1990-es évhez viszonyítva az aktív keresők száma 44 ezerrel lett kevesebb, ami elsősorban a mezőgazdaságból élők, valamint az ipari alkalmazottak számának csökkenésével magyarázható. A munkaerőforrások is csökkenő tendenciát mutatnak: csökkent a munkakorúak létszáma, a munkakorhatár alatti és feletti alkalmazottak száma, ugyanakkor megduplázódott a munkakorban lévő, ám munkaképtelen személyek száma. Érdekes a foglalkoztatottság nemekre lebontott alakulása.

A férfi munkaerő foglalkoztatási aránya nagymértékben csökkent, mert folyamatosan leépültek azok a vállalatok és ágazatok, amelyek általában férfi munkaerőt alkalmaznak, mint amilyenek a gépgyártás, kohászat, vegyipar vagy az építőipar. A nők esetében fordított a helyzet. Elsősorban a könnyűiparban tapasztalt növekedés évről évre növelte a munkaerőigényt, ezek az ágazatok viszont szinte kizárólag női munkaerőt foglalkoztatnak. A könnyűiparban – textil, ruházat és lábbeli – felkerült bérmunka (LOHN rendszerű termelés) óriásit fejlődött az elmúlt 12 évben.

Az alkalmazásban lévők száma 68 ezerrel csökkent, főleg az iparban, mezőgazdaságban, építőiparban és a szállításban, ugyanakkor nőtt a kereskedelemben és a szolgáltatásban dolgozók száma. Az elmúlt években a munkaerőpiac igyekezett alkalmazkodni a piac igényeihez. Ennek alapján változott meg az ipari alkalmazottak ágazati struktúrája: nagymértékben csökkent ezek száma a bányászatban, kohászatban, gépiparban, vegyiparban és az élelmiszeripar egyes ágazataiban (hús és tejfeldolgozás) és nőtt a könnyűiparban. A munkaerőpiac változásainak egyik fokmérője a munkanélküliségi arány alakulása az elmúlt években, ami ingadozott 2,2% és a 7,6% között, és ami a férfi munkanélküliség fokozatos növekedését tükrözte. A munkanélküliség elsősorban a 25 év alatti fiatalokat valamint az 50 év fölötti férfiakat érinti. Ez utóbbiak esetében az átképzés, új szakmák elsajátítása nehéz feladat.

Az elmúlt évek talán legnagyobb munkaerő-gazdálkodási és egyben társadalmi gondja a leépült, volt bányászati vagy monoindusztriális jellegű helységek lakossága számára munkahelyet biztosítani, főleg a Stei – Nucet –Braila, Pappfalva – Derna valamint a Sonkolyos - Dobresti és Élesdi zónákban. Ezeknek hátrányos zónákká nyilvánítása – amely számos kedvezménnyel járt az ide beruházók számára – a várt eredményeket csak az Élesdi részen hozta meg, hiszen Élesden halad át az európai E60-as főút.

A munkaerőforrások csökkenésében nagy szerepet játszott a migrációs folyamat. Az 1990 és 2001 közötti legális kivándorlók száma több mint 14 ezer, ezek java része munkaképes, képzett munkaerő. A munkaerő megyén belüli vándorlása ugyanolyan képet mutat, mint a lakossági vándorlás. A Nagyváradon vagy más ipari központokban lévő munkahelyek megszűnése sok esetben orientálta a munkaerőt a falu irányába, főleg – a népességnél már említett – Nagyvárad vonzásköréhez tartozó községekbe.

A mezőgazdaságban, a földtörvény alkalmazása, a parasztság tulajdonjogának visszaszerzése a gazdálkodás felaprózódását is jelentette. A növénytermesztés terén általában nőtt a gabonafélék, napraforgó és burgonya össztermelése, főleg a termőterületek növelésével (a hozamok csökkentek) és csökkent a cukorrépa valamint gyümölcstermelés; egyes ipari növények, mint a len és a kender termesztése megszűnt. A szőlővel beültetett területek valamint a gyümölcsösök java része kipusztult.

Az állatállomány drasztikusan csökkent.: a szarvasmarha állomány 87 ezerrel, a sertés állomány 167 ezerrel, a juhok és kecskék száma majd 300 ezerrel. Ezzel párhuzamosan javultak a takarmányozási feltételek és az egészségügy mutatói.

Az átmeneti korszak legnagyobb és legsúlyosabb gondjai a mezőgazdaságban jelentkeztek: a parasztság és a gazdálkodók szegénysége és pénztelensége, a növénytermelés alacsony hozama, a termelők támogatásának a hiánya vagy a támogatások alacsony szintje, értékesítési gondok, önköltség alatti felvásárlási árak.

A parasztság és a mezőgazdaságból élők elszegényedési folyamata elmélyült, a még meglévő állami vállalatok nem termelnek, a mezőgazdasági társulások sorra szűnnek meg vagy a csőd szélén állnak. A mezőgazdaság gondjait még tetézi az import, a behozott olcsó áruk, amely az élelmiszeripart is sújtja.

Elemzésünkben külön figyelmet fordítottunk azokra az életminőségre vonatkozó főbb dimenzióka, amelyek a lakosság lakásviszonyaira, jövedelmére, fogyasztási mutatóira egészségügyi ellátására, oktatási és művelődési lehetőségeire vonatkoznak.

A 2002-es lakás- és népszámlálás adatai szerint Bihar megyében a lakásállomány 231 791, amelyből 126,4 ezer lakás rendelkezik folyóvízzel, valamint 119,1 ezer fürdőszobával. 2001 végén kommunális ellátottság szempontjából 143 helység rendelkezett folyóvízhálózattal, 25 csatornahálózattal, valamint 10 helység vezetékes gáz ellátással.

A nettó havi átlagfizetés 2001-ben alig haladta meg a 2,5 millió lejt (kb. 100 euró), elsősorban a megye gazdasági struktúrájának következtében, hiszen azok az ágazatok vannak túlsúlyban, amelyeknél az alapbér jóval kisebb, mint például a könnyűipar és az élelmiszeripar. Megyei szinten a legnagyobb átlagbért a következő ágazatokban folyósították: pénzügy és banki szolgáltatás, távközlés, kőolaj- és földgázkitermelés, villamos- és hőenergia-termelés, illetve ellátás. Alacsonyak a fizetések a kereskedelemben, a vendéglátásban, könnyűiparban, élelmiszeriparban, valamint az egyéb, főként személyes szolgáltatást nyújtó ágazatokban.

Az infláció jóval gyorsabb növekedése a lakossági jövedelmekhez képest a reáljövedelem csökkenését eredményezte. A 2001-es év reálbére az 1989-es szintnek, csak 52,4%-a. A háztartások éves átlagos kiadásaiban, az utóbbi években nőtt az élelmiszerre és italokra költött összegek részaránya, valamint a lakásfenntartásra, háztartás és lakásfelszerelésre, közlekedésre és hírközlésre, valamint gyógyszervásárlásra és egészségügyi szolgáltatásra szánt összegek is.

A lakosság élelmiszerfogyasztásában jelentősen csökkent az egy lakos által elfogyasztott hús és hentesáru, tej és tejtermékek, cukor, édesipari termékek, valamint gyümölcs mennyisége, ugyanakkor nőtt a kenyér és sütőipari termékek, valamint a burgonya átlagfogyasztása.

Az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt a családok tartós fogyasztási cikkekkel való felszereltsége. Jelenleg például 1000 lakosra 131 személygépkocsi jut.

A nyugdíjasok száma nagy iramban nőtt és elérte a 203,7 ezer főt, amelyből 148,5 ezer társadalombiztosítási és 54,3 ezer mezőgazdasági nyugdíjas. A 2001-es év végén 100 alkalmazottra már 95 társadalombiztosítási nyugdíjas jutott, a nyugdíjak összege pedig az átlagfizetés 49 százalékát tette ki.

Az egészségügyi ellátást biztosító hálózat a következő: 17 kórház 5609 ággyal, 569 rendelő (beleértve a családi orvosokat is), 13 szakrendelő intézet és 199 gyógyszertár. Az egészségügyben dolgozó szakszemélyzet: 1621 orvos, 304 fogorvos, valamint 3523 egészségügyi középkáder.

A 2001 – 2002-es tanévben az oktatást 1005 egység biztosította, amelyből 455 óvoda, 497 elemi iskola és gimnázium, 45 középiskola, 4 szakiskola valamint 4 felsőfokú tanintézet 28 fakultással.

A beiskolázottak száma 129,9 ezer, amelyből 18,3 ezer óvodás, 88,5 ezer diák és 19,1 ezer egyetemi hallgató.

A megye kulturális életéhez szervesen kötődik a színház, (két tagozattal), az ugyancsak kéttagozatos bábszínház, a filharmónia és a népi zenekar, 16 múzeum, 425 könyvtár ( 4,2 millió kötettel).

Foglalkozási struktúrák, gazdasági orientáció

Kutatásunk adatai alátámasztják a szocializmus évtizedei alatt kialakult vonzásközpontok szerepének és a vonzáskörzetek hatókörének mind mennyiségi, mind pedig minőségi dimenziókat érintő átalakulását. A változások fő iránya a regionális, illetve szubregionális iparközpontokból a helyi település saját életkeretébe való visszavonulás mondhatni tömegméretekben jelentkező tendenciája. Ezzel párhuzamosan jelentkeztek a megélhetési források helyi keretek között való kiépítését célzó törekvések. Felmérésünk eredményei azonban arra utalnak, hogy ez utóbbi orientáció korántsem jutott még el – sem számbelileg sem egyéb vonatkozásban- a konkrét opciók kikristályosodásának és vállalásának arra a szintjére, amely pótolni lenne képes a városi - ipari munkahelyek mind nagyobb részének kiesése és az ebből származó jövedelemcsökkenés nyomán keletkező űrt a családi gazdaságok életkeretének megtervezésében.

6. . tábla Milyennek tartja családja anyagi helyzetét 1989-hez viszonyítva?

sokkal rosszabb 0,6

rosszabb 8,3

hasonló 30,0

jobb 39,4

sokkal jobb 17,6

nem tudja 33,5

nem válaszol 0,6

Összesen 100,0

N=5014

Bár az első lépéseket a kreativ-kezdeményező alkalmazkodás irányában sokan megtették, az esetek többségében ez leginkább a szándékok szintjén, illetve az ezek által kiváltott értéváltás irányában figyelhető meg. A konkrét cselekvésmódokban való hatékony tervmegvalósitás szintjéig aránylag kevesen jutottak el.

7.. tábla Anyagi helyzetének javítása érdekében milyen elképzelései vannak ?

nincs 33,0

mezõgazdasági gép 5,9

állatvásárlás 1,8

mûhelynyitás 4,7

munka 18,2

vállalkozás 8,2

lakás vásárlás 0,6

más 18,8

nem tudja 8,8

Összesen 100,0

N=5014

Ebben a vonatkozásban jelentős vidékenkénti és településtípusonkénti különbségek észlelhetők. Az egyik differenciálódási kritérium a helyi hagyományos tevékenységi profil megléte, illetve hiánya. Azon települések esetében, ahol a tradicionális foglalkozási struktúrák mindig is jelentős szerepet játszottak a közösségek gazdasági orientációjának kialakitásában, az egyéni törekvések és elképzelések konkrétabbak, a kivitelezhetőség szempontjából megalapozottabbak. Ezzel egyidejűleg olyan tendenciák is mutatkoznak e típushoz tartozó településeknél, amelyek a hagyományos foglalkozások művelését valamiképpen a modern piacgazdaság rendszerébe próbálják integrálni, azzal összeegyeztetni.

Mindamellett, hogy a hagyományos tevékenységi profillal rendelkező lakóhelyi közösségek népessége körében az átlagosnál magasabb elégedettségi szinteket mértünk, szükséges megjegyezni, hogy a jelzett alkalmazkodási folyamat esetükben sem tekinthető ellentmondásmentesnek. A tradicionális módon fenntartott és továbbadott, főként családi keretben realizálódó mesterségekre alapuló vállalkozások, bár sokszor reményen felül is megoldják a pillanatnyi jövedelem és megélhetés problémáját, hosszú távon az önellátó családi gazdaságok premodern fejlődési stádiumában való megrekedésének veszélyét rejtik magukban.

Alapvetően eltérő helyzetben vannak azok a helységek, amelyek életében az ingázás, a városi, ipari munkahelyek jelentős kiegyensúlyozó, a túlnépesedést enyhítő hatást gyakoroltak. Annál inkább gondot okoz az itt élőknek az alternatív gazdasági stratégiák megtalálása, ha tekintetbe vesszük, hogy a földbirtokok igen nagy mértékű felaprózottsága és a kedvezőtlen természeti-éghajlati körülmények, a termőföld alacsony termékenysége miatt a mezőgazdaság a gazdálkodási feltételek optimizálása estén is csak korlátozott számú család részére tud majd a modernitás követelményeinek megfelelő megélhetési formákat biztosítani. Különösen figyelemreméltó e vonatkozásban, hogy az általunk megkérdezett személyek viszonylag alacsony arányban jelölték a mezőgazdálkodást számukra, illetve gyermekeik számára jövőt biztosító tevékenységnek. Az ilyen településeken indított vállalkozások főként a helyi fogyasztásra épülnek, éppen ezért lehetőségeiket már eleve behatárolja a lakosság korlátozott vásárlóereje.

8. tábla Hogyan jellemzi családja anyagi helyzetét ? %

nagyon jó 1,2

jó 11,2

átlagos 58,2

rossz 23,5

nagyon rossz 3,5

nincs válasz 2,4

Összesen 100,0

N=5014

Vizsgálatunk adatai azt tükrözik, hogy az említett kategóriába tartozó helyi közösségek népessége kevésbbé a termelő irányultságú befektetésekre helyezi a hangsúlyt, hanem inkább közvetlenül a fogyasztási javak megszerzésére és az életkörülmények javitására törekszik.

9. tábla Mit szeretnének vásárolni ?

nincs válasz 37,0

háztartási cikkek 20,5

gépkocsi 16,5

tv 2,4

bútor 0,6

tehén 0,6

disznó 0,6

ház 7,0

blokklakás 1,2

más 8,2

élelem 5,3

Összesen 100

N=5014

A jövőorientáltság szempontjából leginkább aktív társadalmi réteg a városi, magas iskolai végzettségű és szakképzettségű egyének sorában mutatkozik, ami e kategóriákhoz tartozó megkérdezett személyek esetében a felmért megyei átlagnál jóval magasabb igényszint -értékben is kifejezésre jut.

Egy másik sajátos helyzetben levő településkategóriát a viszonylag elszigetelt helyi közösségek és vidékek alkotják. Paradoxálisnak tűnhet, hogy éppen a földrajzi helyzetükből fakadó – általában hátrányosnak itélt – körülményeik, a rendszerváltás által kiváltott hatásmechanizmusok specifikus alakulása következtében, bizonyos szempontból megkönnyitették, zökkenőmentesebbé tették e közösségek új helyzethez való alkalmazkodási folyamatát. Végeredményben azt mondhatjuk, hogy az itt élők a “népfelesleg” levezetésének tradicionális-archaikus formáit ( külföldi munkavállalás, belföldi távolabbi vidékeken való ideiglenes munkalehetőségek felkutatása, a szomszédos régiókkal lebonyolitott hagyományos termékcsere) veszik túlnyomórészt igénybe.

A hátrányos helyzet halmozódásának sajátos estét jelentik az aprófalvas vidékek, amelyeket egyaránt jellemez az elöregedés és a településszerkezet szétszórtsága A csírájukban jelentkező modern alkalmazkodási törekvések – amelyek főként e vidékek természeti adottságaiban rejlő turisztikai lehetőségek jobb kihasználását szeretnék elérni- igen nagy akadályokba ütköznek, talán nem is annyira az infrastruktúra és az anyagi alapok hiánya miatt (bár kétségtelenül ezek is igen komoly hátráltató tényezők), hanem leginkább az egyéni és közösségi tudatban benne élő individualista, fogyasztáscentrikus, a családi kereteken túlmutató kezdeményezések iránt bizalmatlanságot kifejező magatartásmódok következményeként.

10. tábla Családi tervei megvalósításában kiknek van szerepe ?

nincs válasz 26,5

gyerekek 5,9

szülõk 8,2

családtagok 17,1

rokonok 1,2

ismerõsök 1,2

gazdálkodás 1,7

alapítványok 1,2

iskola 4,1

hatóságok 9,4

nem tudja 5,3

egyéb 14,6

nem válaszol 3,6

Összesen 100,0

N=5014

A kibontakozást sokszor nehezíti – a már említett gondok mellett,- hogy a települések adminisztratív határai nem mindig esnek egybe a közösségek hagyományos strukturálódási módjának erővonalaival, és-vagy a vidékek természetes gazdasági érdekközössége által megkívánt határvonalakkal.

Feltétlenül fel kell figyelnünk arra, hogy a gazdasági, illetve szociális érdekek esetenként másfajta összefogást tennének szükségessé mint az adminisztrativ, vagy éppen az “organikus” közösségi kötődések által meghatározott kapcsolatrendszerek.

E kapcsolódások természetéről a kutatás során alkotott helyzetképünk azt tükrözi, hogy a régió településein jelentős mértékben továbbélnek egy hagyományos fogantatású munkaetika elemei, ami főként a munka mint életforma, mint az egyéni és családi boldogulás nélkülözhetetlen eszköze igen magas értékrendi pozíciójában jelenkezik a falusi és városi népesség körében egyaránt.

11. tábla A munka fontosságának értékelése lakóhelytípus szerint

Település-típus	Nem válaszol	Nagyon fontos	Elég fontos	Nem túl fontos	Egyáltalán nem fontos	Összesen
város	1,2	23,5	7,6	1,2	0,6	34,1
falu	2,9	47,6	12,9	2,4	-	65,9
Összesen	4,1	71,2	20,6	3,5	0,6	100

N=5014

Cramer's V ,11457

12. tábla Mennyire fontos életében a család?

nem válaszol 2,9

nagyon fontos 87,1

elég fontos 7,6

nem túl fontos 1,2

egyáltalán nem fontos 1,2

Összesen 100,0

N=5014

Megfigyelhető azonban, hogy e mély közösségi-történelmi gyökerekkel rendelkező erkölcsi hozzáállást, életeszményt kifejező viszonyulás ma már jóval kevésbbé viseli magán a hagyományos településekre egyébként oly jellemző közösségközpontúság jegyeit. Ehelyett az egyéni-családi boldogulást, az érvényesülés „különbejáratú” útjait kereső attitűdök nyertek és nyernek mindinkább teret. A kommunizmus évtizedei alatt bekövetkezett erőltetett modernizáció, szekularizáció és egyneműsités, a társadalom „államosításának” együttes következményeként a megvizsgált települések közösségi élete és közösségi tudata, csak kis mértékben rendelkezik konkrét gazdasági tartalommal. Az életstratégiák , a jövőre vonatkozó elképzelések főként a magánszférában , a családi, rokoni kapcsolatok szintjén formálódnak.

Minden jel arra utal tehát, hogy a közösségi szerveződés különböző szintjei között inkább egy sajátos párhuzamosság, mintsem egymást átfedés mutatkozik. Az életutak megtervezése és az identitással összefüggő értékbeli opciók két külön szálon futnak, alig keresztezik egymást. A “nagy” – helyi, vallási, etnikai, nemzeti - közösségeknek főként szimbolikus, önazonosságot kifejező jelentőségük van. Elsősorban a hovatartozás keretei és csak azt követően életkeretek.

Vallási és nemzeti identitás a helyi közösségek életében

Kutatásunk kiinduló hipotézse szerint a közösségfejlesztési stratégiák kialakításában abból kell kiindulnunk, hogy a közösségek vallási és etnikai sajátosságai differenciált, a közösségek helyzetéhez és szükségleteihez alkalmazkodó módszerek, cselekvési utak kidolgozását teszik szükségessé. Bár a gazdasági és társadalmi modernizáció, valamint az ezekkel összefüggő mobilitási folyamatok nyilvánvalóan befolyást gyakorolnak az említett közösségi tudati struktúrákra, ezek bizonyos mértékig saját belső öntörvényeik szerint alakulnak, megőrizve közösségfenntartó szerepüket. Jelenlegi dinamikájuk, a társadalmi átalakulásokkal való kölcsönhatásuk az életminőség regionális megalapozottságú tanulmányozásának el nem hanyagolandó szempontját képezi. Ugyanakkor azonban figyelembe kell vennünk az értékrendszerek jelenlegi dinamikáját befolyásoló hatásokat is, amelyek –feltételezésünk szerint- leginkább a modernizáció és a rendszerváltás által kiváltott folyamatok sajátos összefüggésrendszerében értelmezhetők.

“Szociológiai szempontból félreértés a vallást a lélek belső megnyilvánulásai között, az egyéni lelki békében, a tudati értelemadásban vagy - általánosabban - a magánéletben keresni. Persze, a vallás mindezeken a helyeken jelen lehet és hathat, de emellett igenis jelen van a társadalmi kapcsolatokban, a struktúrák létrehozásában, társadalmi különbségek és hasonlóságok megfogalmazásában, konfliktusokban és konfliktusmegoldásokban - azaz a nyilvános, a gazdasági, a politikai szférában.”[vii]

Az idézett szöveg további értelmezéséből fakad az 1989-90-es évek után a vallásszociológiában felvetődött problémák újszerű megközelítésének szükségessége, ami a Közép-Kelet Európában bekövetkezett radikális és mélyreható változások előrehaladtával vált nyilvánvalóvá. A bekövetkezett átalakulás a vallási viszonyulásmódok területén mindenekelőtt a „vallásosság-robbanásban” mutatkozott meg, pontosabban abban a tényben, hogy a népesség nagy része hirtelen fokozott érdeklődéssel fordult a vallás és az egyházak felé.

A társadalmunkban megjelenő új problémák, amelyek napjainkban uralják a médiát, olyan kérdésekre irányítják a figyelmet, mint a vallási jogok, vallási pluralizmus, vallási tolerancia, egyházi tulajdon, ökumenizmus, vallásoktatás, karitatív tevékenységek, egyháziasság, melyek egyre inkább vitatémaként jelennek meg nemcsak az egyházak belső életében, hanem a társadalmi nyilvánosság fórumain is. Az egyházi intézmények jelenlegi társadalmi státusa és mozgásterei lehetővé teszik számukra, hogy mind szélesebb körben képviseljék és érvényesíthessék a vallásról és a vallásosságról alkotott saját felfogásaikat, értékeiket.

Azt is mondhatnánk tehát, hogy jelen társadalmunkban a vallás „reaktiválódott”. A közéletből való 40 éves kimaradás után az egyházak folytatni kívánják hagyományos tevékenységeiket, szerepvállalásukat. Ezek sikerességét azonban nagymértékben befolyásolja, hogy a konkrét programok, cselekvési tervek megalapozásánál milyen mértékben vannak tekintettel az időközben lezajlott visszafordíhatatlan társadalmi változáskra.

Az utóbbi években végzett szociológiai kutatások szerint a lakosságban erõteljesen pozitiv kép él az egyházról, mint társadalmi intézményrõl. E kedvezõ képhez általában igen nagy mértékû társadalmi elvárás, várakozás társul, amely - figyelemre méltó módon - nemcsak az aktívan hívõ lakosságra jellemzõ, hanem a túlnyomórészt világi orientáltságú népességre is.

E magas szintű bizalom és kredibilitás, ami az egyház, mint legitim társadalmi intézmény iránti viszonyulást meghatározza, nem eredményez azonban hasonlóan egyöntetű álláspontot az egyházak társadalmi szerepének gyakorlati érvényesülési módját illetõen. Az egyik nézõpont szerint az egyházak leginkább közvetett módon, az általuk képviselt vallási értékek révén hathatnak az emberi kapcsolatok minõségére. Ezzel szemben a másik - sokak által osztott- vélemény szerint, az egyház, mint hagyományos tekintéllyel rendelkezõ intézmény arra hivatott, hogy minden rendelkezésére álló szervezeti erejével és lehetõségével közvetlenül részt vállaljon a társadalmi-politikai folyamatok alakításában.

Az egyházak társadalmi szerepének értelmezésében abból az Etzioni álta kidolgozott elméleti modellból indultunk ki, amely a vallási szervezeteket normatív szervezetekként határozza meg.[viii] E meghatározás, bár az egyház szociológiai nézőpontból tekintve legalapvetőbb szerepét hangsúlyozza, mégsem alkalmazható maradéktalanul a modern vallási intézményekre, amelyek a korszak kihívásaival szembesülve funkcióik sokrétűvé válásával igyekeznek társadalmi küldetésüket minél hatékonyabban betölteni. Ezt felismerve, Stephen Sharolt[ix] az egyházi intézményeket az általuk betöltött funkciók szimbolikus, illetve instrumentális jellege szerint osztályozta. E dichotomikus felosztást figyelembe véve jelen kutatásunkban mi egy árnyaltabb tipológia alapján próbáltuk csoportosítni az egyházi funkciókat, a következőképpen:

1. Szimbolikus funkciók: azt a bizonyos sajátosan egyházi feladatkört alkotják, amely az egyház specifikus és minden korszakra jellemző intézményi legitimációját megalapozza: ide tartoznak a hitbeli és rituális dimenziók, az egyházi tanítások és azok közvetítési módja, a vallásosság egyéni és közösségi megélési módozatai.

2.Instrumentális funkciók: a sajátosan egyházi feladatkörhöz kapcsolódó, de az egyház intézményi legitimációja szempontjából mindenkor periférikusnak tekintett feladatkörök, amelyek viszont lényeges közvetítő, érdek és-értékérvényesítő szerepet töltenek-tölthetnek be hitélet, egyház és társadalmi csoportok között. Ide sorolhatók többek között az egyházak diakóniai, oktatási, közösségszervező tevékenységei.

3.Identitásőrző funkciók: a vallási, etnikai, nemzeti önazonosság védelmével, megőrzésével, fejlesztésével kapcsolatos érdekvédelmi, képviseleti, közösségépítő és értékközvetítő egyházi feladatok és tevékenység.

4. Közéleti funkciók: azok a tevékenyégi rendszerek, amelyek révén az egyházak képviselik, érvényesíteni próbálják állásfoglalásaikat a közélet különböző szféráiban.

A szocializmus alatt megvalósult erőltetett modernizáció együttjárt a hagyományos közösségek fellazítására irányuló pártállami törekvésekkel. Ehhez kapcsolódott a szekularizáció politikai eszközökkel is gyorsított folyamata, amely szintén a hagyományos közösségek felbomlása irányában hatott. Az ebben az időszakban lezajlott migrácios folyamatok igen nagy mértékben a kisebbségek hátrányára változtatták meg Partium hagyományos nemzetiségi és vallási megoszlásának térképét. Mindezt a kommunista hatalom erőteljesen ösztönözte, a homogén nemzetállam megteremtésére irányuló politikájának szolgálatába állította.

Ilyen körülmények között az egyházhoz való tartozás és a vallási értékek maradtak azok az alapvető civil társadalmi elemek, amelyek mindvégig megőrizték autentikus közösségformáló szerepüket. Annál is inkább jelentős volt és maradt a vallás és az egyház szerepe, mivel esetünkben olyan vallási közösségekről van szó amelyek önazonosságtudatukat a kisebbségi helyzet szorító körülményei között kellett megvédelmezniük és újratermelniük.

Feltevésünk szerint, 1989 - a kommunista diktatúra összeomlása - után az újjászerveződő egyházak elsősorban instrumentális feladatvállalásuk révén kerültek a nyilvánosság előterébe, igyekezvén megfelelni az irányukban megfogalmazott, mindinkább kibontakozó társadalmi elvárásoknak. E funkció betöltésének legfontosabb területei a szociális és oktatási intézményépítés. Ugyanakkor a partiumi magyar történelmi egyházak életében nagy jelentőséget kapott a közéleti tevékenység, és különösképpen a nemzeti kisebbségi jogvédelem, érdekképviselet. Az egyházak újjászülető külkapcsolatai elsősorban e funkciók érvényesüléséhez járulnak hozzá, némileg háttérbe szorítva a szimbolikus egyházi szerepek nyilvános megjelenítésének fontosságát, értékelését a köztudatban.

Az utóbbi években a közép-kelet európai térségben végzett vallásszociológiai kutatások szerint[x] a kommunista korszak bukása nyomán kialakult viszonyrendszerben a vallás szerepének és szociális feladatainak megerősödése főként négy tényező hatására következett be:

1.A vallásosság fontosságának növekedése, mint szocio-kulturális változás

2.Az egyház szerepének újraértelmezése a szociálpolitikai rendszerben

3.A vallás szerepének újrafelfedezése a kollektív identitás építésében

4.A vallás és vallásosság instrumentális funkcióinak erősödése a politikai legitimitás megszilárdítása érdekében egy olyan társadalomban, amelyet nagyfokú instabilitás, értékválság és bizalomhiány jellemez.

Az egyházi küldetés szakrális illetve világi oldalainak egymáshoz viszonyított fontosságára vonatkozó lakossági elvárásokat - egy erdélyi reprezentatív minta megkérdezésével végzett kutatás alapján[xi]- a következő táblázat összegzi:

13. tábla.Az egyházi funkciók elsődlegességére vonatkozó lakossági vélemények megoszlása

Felekezeti hovatartozás

Elsődlegesen szakrális

funkció

Mindkettő

Elsődlegesen társadalmi

funkció

Összesen

Nem nyilatkozik felekezeti hovatartozásáról

50, 0%

36, 7%

13, 3%

3, 2%

Római és görög katolikus

37, 5%

25, 0%

9, 3%

Ortodox

300

43, 8%

317

46, 3%

9, 9%

685

72, 2%

Protestáns

38, 2%

39, 8%

22, 0%

123

13, 0%

Neoprotestáns

43, 5%

13, 0%

2, 4%

Összesen

405

42, 7%

420

44, 3%

124

13, 1%

949

100, 0%

N= 949 Coef. Pearson: 0, 00091

Kutatásunkban mi is arra kerestük a választ, hogy régiónkban a megváltozott körülmények között milyen elvárások és viszonyulási módok mutatkoznak az egyházi intézmények társadalmi szerepvállalása irányában. Kutatási eredményeink rámutatnak, hogy a legtöbbek által megfogalmazott elvárás az egyház erkölcsi értékek fenntartásában, érvényesítésében betöltött szerepére vonatkozik. Ezt követi a szociális feladatok felvállalása, amit a lakosság nagy többsége szintén fontosnak tart. Ezzel szemben az egyházak politikai szerepvállalását már jóval kevesebben tartják kívánatosnak.

14.tábla. Az egyház társadalmi szerepvállalásával kapcsolatos lakossági viszonyulásmódok

Társadalmi élet területei	Az egyházak szerepvállalása kívánatos	Az egyházak szerepvállalása nem kívánatos
Politikum	41, 6	58, 4
Erkölcs	97, 3	3, 7
Szociális problémák	86, 4	13, 6

N= 5014

15..tábla. A politika fontosságának értékelése a megkérdezettek lakóhelye szerint

Település-típus	Nem válaszol	Nagyon fontos	Elég fontos	Nem túl fontos	Egyáltalán nem fontos	Összesen
város	1,8	2,9	6,5	12,9	10,0	34,1
falu	2,4	2,4	13,5	28,8	18,8	65,9
Összesen	4,2	5,3	20,0	41,7	28, 8	100

N= 5014

Phi ,11986 ,65502 *1

Cramer's V ,11986 ,65502 *1

16..tábla. A vallás fontosságának értékelése a megkérdezettek lakóhelye szerint

Település-típus	Nem válaszol	Nagyon fontos	Elég fontos	Nem túl fontos	Egyáltalán nem fontos	Összesen
város	1,2	12,9	11,2	7,1	1,8	34,1
falu	2,4	38,2	18,8	5,9	0,6	65,9
Összesen	3,6	51,1	30,0	13,0	2,4	100

N= 5014

Phi ,24617 ,03564 *1

Cramer's V ,24617 ,03564 *1

A fenti válaszokból körvonalazódó megítélésbeli kontraszthoz, a politika valláshoz viszonyított negatív értékeléséhez feltételezésünk szerint több tényező is hozzájárulhat. Először is, a két szféra kommunizmusbeli eltérő, sokszor homlokegyenest ellenkező szerepére kell itt utalnunk A vallással szemben, amely a hitélet gyakorlásának viszontagságos sorsa, a ránehezedő állandó nyomás ellenére - vagy talán paradoxális módon éppen ennek köszönhetően is - mindvégig megőrizte közösségépítő és identitásmegőrző funkciónak kontinuitását- a politika a diktatúra éveiben ránehezedő tehertétel folytán - még attól részben szabadulva, az 1989 utáni átalakulások után is a konkrét egyének és közösségek gondjaitól elidegenedett érdekek és cselekvések szférájaként él sok ember tudatában.

További értelmezési lehetőséget kinál, ha a politika makro- és mikroközösségi érdek és értékközvetítő szerepére, annak elégtelen, hiányos voltára vagyunk tekintettel. Minden jel arra utal, hogy a közösségi szerveződés különböző szintjei között inkább egy sajátos párhuzamosság, mintsem egymást átfedés mutatkozik. Az életutak megtervezése és az identitással összefüggő értékbeli opciók két külön szálon futnak, alig keresztezik egymást. A “nagy” – helyi, vallási, etnikai, nemzeti - közösségeknek főként szimbolikus, önazonosságot kifejező jelentőségük van. Elsősorban a hovatartozás keretei és csak azt követően életkeretek.

17. tábla A parlament iránti bizalom

nincs válasz 2,9

nagy mértékben bízik 4,1

eléggé bízik 20,0

nem nagyon bízik 49,5

egyáltalán nem bízik 22,9

nem tudja 0,6

Összesen 100,0

N= 5014

18. tábla A kormány iránti bizalom

nem válaszol 2,9

nagy mértékben bízik 6,5

eléggé bízik 31,8

nem nagyon bízik 38,2

egyáltalán nem bízik 20,6

Összesen 100,0

N= 5014

19.tábla Az egyház iránti bizalom

nem válaszol 2,4

nagy mértékben 28,2

eléggé 44,6

nem nagyon 20,0

egyáltalán nem 4,8

Összesen 100,0

N= 5014

A térség vallásosabb rétegének értékvilágában jelentős mértékben tovább él a szülőhely iránti tradicionális kötődés. E kötődés az egyház, mint tradicionális intézmény iránti ragaszkodásban is kifejeződik. E dimenzió felméréséhez véleményünk szerint igen alkalmas az egyházadót fizetők arányszámának nyomon követése. E mutató az egyháznak, mint a vallásos kötődés legitim intézményes keretének elfogadására utal:

12.tábla Egyházadót fizetők lakossági aránya

Fizet-e egyházadót	Református	R.katolikus
Igen	81,8	87,4
Nem	18,2	11,3

N= 5014

Érdekes következtetésre ad lehetőséget, ha az egyházadót fizetők arányszámát összehasonlítjuk a templombajárók adataival. Mindenekelőtt arra figyelhetünk fel, hogy jóval kevesebben járnak rendszeresen templomba, mint ahányan az egyházadót fizetik. Ez a megoszlás alátámasztja azt a feltevésünket, hogy a valláshoz és egyházhoz való kapcsolódás hagyományos, formális kinyilvánítása a szekularizáció folyamatában állandóbbnak bizonyult mint a vallásosság aktív, tudatos megélése, kifejezése.

Egy másik továbbgondolásra érdemes kutatási eredmény arra mutat, hogy a református hívők templombajárási aránya a római katolikus felekezet tagjaihoz viszonyítva jóval kisebb.

13. tábla. Templomba járók lakossági aránya

Jár-e templomba	Református		R.katolikus
Igen	36,3%	58,2 %
Nem	63,7%	41,8%

N= 5014

A fenti adatok értelmezésekor figyelembe kell vennünk, hogy a templombajárás kritériuma önmagában nem feltétlenül utal a hitbeli közösség aktív megélésére. Ezért tanulmányunk magyarázó értékének növelése érdekében szükségesnek láttuk olyan kérdések beiktatását is amelyek a vallási és egyházi kötődés kifejezésének, vállalásának egyéni és közösségi tudatos összetevőit, annak minőségi szintjeit próbálják árnyaltabban megérteni.

14. tábla Milyen szerepe van a vallásnak: - az egyén életében

- a település életében

- a nemzet életében

Felekezet

református

A vallás elsősorban önmagában fontos

A vallás főként az egyén számára fontos

A vallás leginkább a közösség számára fontos

római katolikus

N= 5014

A bemutatott megoszlásnak a templombajárásra vonatkozó adatokkal összevetve végzett értelmezése nyomán körvonalazódott az a feltevés, hogy a római katolikus felekezethez tartozók jóval magasabb templomlátogatási aránya az egyház mint tradicionális intézmény elfogadására utal.

15. tábla. A vallás fontosságának értékelése a megkérdezettek vallásfelekezeti hovatartozása szerint

Felekezeti hovatartozás	Nem válaszol	Nagyon fontos	Elég fontos	Nem túl fontos	Egyáltalán nem fontos	Összesen
Római kat.	2,4	34,7	20,0	7,1	1,5	65,3
Református	1,2	9,4	7,1	2,9	1,2	21,8
Unitárius és evangélikus	-	5,9	2,9	2,9	-	11,8
Ortodox	-	0,6	-	-	-	Ö,6
Más	-	0,6	-	-	-	-
Összesen	3,6	51, 2	30,0	12,9	2,7	100

N= 5014

Phi ,22373 ,93224 *1

Cramer's V ,11186 ,93224 *

A vallásosság megélésével összefonódó értéktudati dimenziók közül kiemelendő a helyi közösséghez való kötődés, valamint az etnikai-nemzeti hovatartozás tudata. Mindezek együttesen alkotják, alakítják ki az otthonosságnak, a szülőföldhöz való kötődésnek azt a hagyományos formáját, amely felmérésünk adatai szerint továbbra is erőteljesen hat a tanulmányozott partiumi régióban.

16. tábla. Ön szerint gyermekei hol találnák meg a boldog élet lehetőségét ?

% Város Falu

nincs válasz 9,0 5,2 7,5

a jelenlegi lakóhelyen 51,7 63,4 49,6

a megyeszékhelyen 8,3 3,1 12,8

a megye más városában 5,1 2,8 9,5

a megye más falvában 2,9 0,3 1,2

Partium más városában 0,6 0,5

Partium más falvában 7,6 0,3 0,7

Erdélyben 4,7 0,7 1,3

Románia más részein 2,5 1,2 0,8

Magyarországon 3,5 12,3 22,8

más országban 4,1 18,4 16,4

Összesen 100,0 100,0 100,0

N= 5014

Hogy a fentiekben jelzett opcióknak fontos értékbeli, mély történelmi gyökerekkel rendelkezõ alapjai vannak, abból is látható, ha megvizsgáljuk, hogyan “rétegzõdnek”, milyen fontossági sorrendet foglalnak el a hovatartozást kifejezõ fõ identitásformák a tanulmányozott régió lakosainak tudatában:

17.tábla Hovatartozás rangsorolása: Minek tartja magát?

Hányadik helyre Helybeli Tájegység Magyar Erdély Románia

rangsorolja lakója lakója lakója

első 35,7 15,6 30,1 15,1 9,8

második 11,7 6,1 - - -

harmadik 6,7 7,3 12,3 6,1 5,0

negyedik 6,1 6,7 3,4 9,5 3,4

ötödik 5,6 6,7 6,1 11,2 2,8

N= 5014

Felmérési adataink a helyi területi kötõdés erõs identitásalkotó szerepét tükrözik. Arra is érdemes ugyanakkor felfigyelnünk, hogy az önazonosság területi dimenziója megélésének középpontjában a közvetlen lakóközösséggel, a településsel való azonosulás áll. Ezzel szemben a tágabb értelemben vett területi közösséghez, a vidékhez való kapcsolódás csak a megkérdezettek alacsony hányadánál jelenik meg elsõdleges hovatartozási keretként. A megkérdezettek többsége két fõ azonosságformát tartott fontosnak kiemelni: a helyi (települési) kötõdést, valamint a nemzettel (a magyarsággal) való azonosulást. Lényeges megjegyezni, hogy - kialakulásuk e régióra jellemzõ sajátos körülményei folytán - az említett formák sok vonatkozásban áthatják, kiegészitik, tartalmazzák egymást. Bár a modernizáció folyamatában itt is jól kimutatható bizonyos sûlyponteltolódás a szélesebb hovatartozási keretek, fõként a nemzeti identitás elsõdlegesen fontossá válása irányába, a magyarságtudat megélése sok embernél ma sem választható el az õket történelmi-kulturális régiójukhoz, lakóhelyükhöz fûzõ, organikusnak érzékelt, sõt bizonyos fokig sorsszerű adottságként felfogott kötelékektõl.

Az a megállapitás, hogy a kisebb lakóhelyi vidékek, az egymással szomszédos, földrajzi, természeti és sok vonatkozásban gazdasági életközösségben éló településeket összefogó alrégiók csak kis mértékben jelenkeznek közvetlenül közösségi identitást építõ tényezõként, semmiképpen sem jelentheti e települések együttmûködésében rejlõ lehetõségek leértékelését. Hiszen éppen az önazonosság elõbbiekben érintett fontos elemei, dimenziói -mindenekelõtt az etnoregionális tudat és a nemzeti közösséghez való tartozás tudata - hathatnak erõsitõleg, ösztönzõleg ez irányban.

Mint már az elõbbiekben is utaltunk rá, e lehetõségek egzizstenciateremtést elõsegítõ kiaknázása azonban még korántsem mondható kielégitõnek. És itt egy újabb-bizonyos fokig látszólagos- paradoxonnal kell szembenéznünk Senki nem vonhatja kétségbe az etnikai-nemzeti identitás és etnoregionális hagyomány összefogó, közösségmegtartó szerepét. E vidék lakosságának a történelem folyamán sokszor, s immár hosszú ideje kisebbségi helyzetben, “ostromlott várként” kellett helytállni a területi és etnikai egységének, nemzeti jellegének megtörését célzó államhatalmi törekvésekkel szemben. Talán ezért is tapasztalhatjuk, hogy az aktív közösségi szolidaritás fõként olyan kritikus helyzetekben nyilvánul meg, amikor az etnodemográfiai egyensúlyt, a közösségek nemzeti életét külsõ beavatkozás folytán veszély fenyegeti.

Vallási attitűdök, viszonyulás az egyházhoz

Nagyváradi kutatásunk során arra törekedtünk, hogy feltárjuk, milyen szerepe van a különböző szociodemográfiai tényezőknek a vallásosság alakulására és kifejezési módozatairea, az egyházhoz valóü kötődés megélésére. E tényezők sorában figyelmet fordítottunk a származási hely (településtípus) szerepére. A megkérdezettek születési hely szerinti megoszlását azért is tekintettük fontos mutatónak, mivel rávilágít a településformák közösségszervezõ, identitásépitõ funkciójára. Feltételeztük a nemrég betelepült lakosság értékvilágában jelentõs mértékben tovább él a szülõhely iránti tradicionális kötõdés, amely a közösségi élet személyes, emocionálisan telítõdött szférájában nyilvánul meg a legerõteljesebben. Bár városi lakosokká váltak, végeredményben megkettõzik közösségi életüket, ami kifejezõdhet eredeti szülõhelyi közösségük egyházához való kötõdésük fenmaradásában.is.

Feltevésünk nagyon termékeny munkahipotézisnek bizonyult azáltal, hogy vizsgálódásainkat a lakótelepi társadalom közösségi strukturálódásának lényeges dimenziói felé irányitotta. A felmérés során viszont világossá vált, hogy eredeti kiindulópontunk, bár az integráció lényeges vetületére utal, mégsem alkalmas arra, hogy teljes mértékben magyarázza azt..Adataink ugyanis arra utalnak, hogy a templomot nem látogató, falusi származású személyeknek csak kis hányada fejezi ki az egyházadó fizetése által eredeti egyházközösségéhez való kötõdését. A reformátusok esetében ez az arányszám 5,99%, míg a római katolikusok körében 6,72%-ot tesz ki. Az evangélikus, unitárius , valamint a baptista felekezetek tagjai közt nem találtunk olyan személyt, aki ily módon nyilvánítaná ki szülõhelyi egyházközösségével fenntartott kapcsolatát. Minden jel arra mutat tehát , hogy a betelepülés tömegméretekben termelt ki egyfajta átmeneti helyzetet, a se ide, se oda nem tartozás identitásválságot elõidézõ állapotát.

Felmérésünk tükrében negyedében a faluról vagy kisvárosról beköltözött reformátusok 62,63 %-a, a katolikusok 48,63%-a az evangélikusok 39,02%-a nem jár templomba. Figyelemre méltó kivételt képeznek a baptista egyház faluról vagy kisvárosról származó hívei:körükben a templombajárás aránya igen magas : 87,17% . '

Felvetõdik a kérdés, hogy a hagyományos egyházak autentikus közösségformáló szerepe érvényesülhetett volna-e hatékonyabb módon, nyújthatott volna-e, és ha igen, miként, nagyobb sikerrel reális alternatívát azoknak, akik talán épp ennek hiányában szakadtak ki õseiktõl örökölt egyházi közösségükbõl, hagyományaikból.

A baptista hivõk rendkívül nagy templombajárási aránya arra enged következtetni, hogy ez az egyház a gyökereit vesztett, jelentõs hányadban falusi származású, alacsony iskolai végzettségû, nagyvárosba áramló, túlnyomórészt fizikai munkát végzõ személyek egy részének valamiféle támpontot, identitás- élményt nyújt.

A templombajárásra vonatkozó adataink nagyobb magyarázó erõvel bírnak, ha összevetjük ezeket az elõzõ években hagyományos közösségekben végzett vallásszociológiai felmérések következtetéseivel. Példaként az 1993-94 -ben felmért baróti református egyházközösséget említhetjük, amelynek lakói a közösséghez való tartozást sok vonatkozásban természetes állapotként, születéstõl fogva meglévõ adottságként élik meg. A hagyományos közösségszervezõdési formákra mindenekelõtt az jellemzõ, hogy a hovatartozás elsõsorban egy rituális szimbólumrendszer, nemzedékrõl nemzedékre örökölt , a közösség íratlan törvényei által érvényesített viselkedésmódok gyakorlása révén valósul meg. A templomba járás ily módon egyik legfontosabb eszköze a közösségi élmény folytonos újraélésének; kifejezi önfenntartó erejét,vitalitását .

Eddig feldolgozott nagyváradi adataink épp ennek az alapvetõ önmegõrzõ funkciónak a hanyatlását, a tradicionális kötelékek felbomlását látszanak alátámasztani. Az átfogóbb elemzés viszont arra enged következtetni , hogy az egyházhoz való kötõdés formális, rituális cselekvésekben való kifejezése (templomba járás) nem értelmezhetõ kizárólag az elgyökértelenedés folyamatával, hanem az elmúlt 4o év társadalmi, politikai körülményeinek szélesebb összefüggésrendszerében kell értékelnünk. Nyilvánvalóvá válik ez, ha az egyházhoz való kötõdés minõségének, formáinak tanulmányozását kiterjesztjük a Nagyváradon született régi városi lakosságra is. Felmérésünkbõl világosan kitûnik, hogy a rogériuszi népességnek ez a része még alacsonyabb arányban látogatja a templomot..

Templomba nem járók százaléka felekezet és születési hely szerint

	*Falu*	*Város*
református	62,o3	73,63
r.katolikus	48,63	63,74
evangélikus- unitárius	39,o2	68,18
baptista	12,81	0

N=1870

A lakóközösségi integrációs típusok szerepének elemzése után nézzük meg közelebbrõl a szekularizációs folyamatban szerepet játszó, vallásszociológusok által kiemelt tényezõt: az iskolai végzettséget.

A nagyváradi felmérés általános eredményei világosan jelzik a fõ tendenciát:az iskolázottsági szint növekedésének mértékében fokozatosan csökken a rendszeres templombajárás A rendelkezésünkre álló adatok nem teszik azonban lehetõvé, hogy árnyaltabb képet nyerjünk a nem hagyományos értelemben vett vallásosság helyérõl, elterjedettségérõl és formájáról, sem pedig azt, hogy a vallási attitûdök e dimenzióit az iskolai végzettség függvényében elemezzük. Ezért következtetéseinket egyetlen hagyományos ismérvre, a templombajárás tényére, illetve gyakoriságára alapozzuk.

Igen érdekes következetésekre ad alkalmat, ha összehasonlítjuk a különbözõ felekezetekhez tartozó személyek templombajárási adatait aszerint, hogy rendelkeznek-e vagy sem felsõfokú iskolai végzettséggel.

Templomlátogatási arány százalékban az össznépesség és felsõfokú végzettség függvényében

Felekezet
	össznépesség felsõfokú végzettek
református	32,95 22,79
r.katolikus	43,03 42,89
evangélikus,unitárius	36,5 18,10
baptista	90,00 100 ,00
ortodox	21,85 11,10

N=1870

Igen figyelemre méltó, hogy a baptista egyházhoz tartozó személyek esetében a magas iskolázottság nemhogy csökkentené, hanem még emeli az amúgy is csaknem száz százalékos templomlátogatási arányt. Míg ebben az esetben egy tdatos vállalásról és elkötelezettségrõl van szó, az ellenkezõ oldalon (az etnikailag vegyes házasságban élõ ortodoxok esetében) a magasabb fokú iskolázottság a népesség átlagánál is inkább gyengíti a szülõktõl örökölt valláshoz való kötõdést. A katolikus, illetve református és evangélikus felekezetek közötti eltérés viszont azt látszik igazolni, hogy a hagyományos történelmi egyházak esetében sem szükségszerû az összefüggés az iskolázottság növekedése és a vallásosság csökkenése között. Anélkül hogy adataink lehetõvé tennék a jelenséget befolyásoló összes fontos tényezõk azonosítását, a nagyváradi népesség lakóhelyi, származás szerinti valamint korösszetétele alapján feltételezhetjük, hogy a katolikus értelmiségi templombajárók magasabb arányszáma kapcsolatban van a Nagyváradon születettek, valamint az idõsebb korosztály nagyobb súlyával a katolikusok körében.

Ami a lakosság felekezet és tevékenység terület zerinti megoszlását illeti, a fõ különbség a gazdaságilag aktív és inaktív népesség között mutatkozik. A baptista felekezet kivételével mindenütt jóval magasabb templombajárási arányszám figyelhetõ meg a gazdaságilag nem aktív személyeknél.

A vallásosság aránya százalékban felekezet és tevékenységi terület szerint

Felekezet	Tevékenységi terület
	ipar	szolgáltatás	vállalkozó	inaktív
református	32,95	35,80	23,80	33,62
r.katolikus	34,31	35,80	27,02	52,31
evang.-unit.	14,28	6,66	nincs adat	57,14
baptista	87,80	100,00	100,00	84,61
ortodox	19,09	14,40	0	30,64

N=1870

Ha összehasonlítjuk a fenti adatokat a korösszetétel szerinti vallásossági mutatókkal, nagy valószinüséggel állíthatjuk, hogy az inaktív személyek intenzívebb templombajárása jórészt az idõs korcsoport fokozott vallásos aktivitásának köszönhetõ.

Templombajárás százaléka idõsek körében felekezetek szerint

Felekezet	össznépesség	50 éven felüliek
református	32,95	35,80
r.katolikus	43,03	51,06
evangélikus-unit.	36,50	45,09
baptista	90,00	92,90
Ortodox	21,50	21,54

N=1870

Az aktív lakosság vallásosságának megoszlása tevékenységi területek szerint egy továbbgondolásra feltétlenül érdemes tényre hívja fel a figyelmet: a vállalkozók különösen alacsony arányban vesznek részt az egyházi szertartásokban (a baptisták kivételével).

.A felmért népesség 36,59 százaléka vallja magát rendszeres templomlátogatónak. E számadat végeredményben egy kölcsönös, kétirányú kapcsolat két pólusát világítja meg. Egyrészt utal arra, hogy a népesség milyen mértékben tartja fontosnak vallásosságát azáltal is kinyilvánítani, hogy kapcsolódik az egyházhoz és a hitbeli közösséghez, másrészt pedig tükrözi azt is, hogy kikkel, milyen társadalmi csoportokkal van folyamatos kapcsolatban az egyház.

Ahhoz, hogy e dimenzió magyarázó értékét pontosabban felmérhessük, a kutatás a vallásos magatartás két másik mutatóját is figyelembe vette: a konfirmálók-áldozók, valamint az egyházadót fizetõk arányszámát. Feltételezésünk szerint az elõbbi a vallás mint kultúrforma elfogadását, továbbadását jelenti ( a felmért közösségen belül 80,90 % vállalja a vallási hovatartozás ilyen módon való kifejezését), míg egyházadót 52,05%uk

fizet. Ez utóbbi arányszám véleményünk szerint leginkább az egyháznak mint a vallásos kötõdés legitim intézményes keretének elfogadására utal.

Az a tény, hogy mindkét mutató, de különösen az áldozók-konfirmáltak aránya jóval magasabb értéket mutat, mint a templombajárás esetében, nagy valószínûséggel alátámasztja azt a kutatásunk más adatai által is igazolt következtetést, hogy a valláshoz és egyházhoz való kapcsolódás hagyományos, formális kinyilvánításának módozatai állandóbbnak bizonyultak mint az aktív, tudatos részvétel és kötõdés megélését, a minõségileg magasabb szintû azonosulást feltételezõ cselekvésmódok.

Mindez igen élesen veti fel a vallásos nevelés, a vallási értékek továbbadásának, a nemzedékek közötti folytonosság fenntartásának, megõrzésének gondjait. Az a tény, hogy a kutatásunk során felmért családok gyermekeinek 64 %-a nem részesül semmiféle vallásos oktatásban, világosan tárja fel az alapvetõ vallási értékek iránti közömbös magatartást, a családon belüli közvetítésükrõl való lemondást. Nyilvánvaló, hogy e folyamat megértéséhez nem elégséges, ha pusztán a vallásos öntudat erõszakos politikai eszközökkel való rombolása következményeként fogjuk fel. Sokkal szélesebb körû és mélyrehatóbb társadalmi átalakulás, életmódváltozás vezetett ide. A lakótelepi társadalom talán minden más települési formánál koncentráltabb módon foglalja magába az urbanizációval, iparosítással, az ezeket kisérõ nagyméretû mobilitási folyamatokkal bekövetkezett értékbeli átalakulásokat.

Vallási és etnikai identitás, átöröklés, szocializáció

A család, mint mikroközösség sűrítetten tükrözi, és ugyanakkor szelektíven átszűri azoknak a fő közösségi létformáknak az értékstruktúráit, sajátos normarendszerét, amelyek jelentősek a társadalmi élet keretének meghatározásában. Ilyenek mindenekelőtt a helyi közösségek, a hitközösségek, valamint a különféle informális közösségek (baráti körök, szomszédság, munkahely).

Kutatásunkban a vallásilag és/vagy etnikailag vegyes családokat tekintettük olyan társadalmi egységeknek, amelyekben jól nyomon követhető koncentrált formában az identitás különböző formának és dimenzióinak kölcsönhatása és strukturálódása, az ezzel összefüggő makrotársadalmi folyamatok alakulása. Különösen érvényes ez olyan hagyományosan multikulturális környezetben mint a Partium, ahol az etnikai és vallási együttélésnek több évszázados múltja van.

Kutatásunk egyik fontos kérdése, hogy az önazonosság különböző dimenziói miként strukturálódnak és milyen mechanizmusok alapján öröklődnek át a vallásilag és/vagy etnikailag vegyes családokban. Az önazonosság átadásának módját vizsgálva feltételeztük, hogy az identitást alkotó főbb (etnikai, nemzeti, nyelvi) dimenziók viszonylagos önállósággal bírnak, ugyanakkor viszont kölcsönösen összefüggnek egymással. Éppen ezért kutatásunkban külön-külön vizsgáltuk meg e dimenziók alakulását, figyelve ugyanakkor a közöttük fennálló kölcsönhatásokra is.

A családon belüli vallási és etnikai átöröklődési folyamatok régiónkon belül mindeddig aránylag kevéssé képezték tudományos megközelítés tárgyát. A hozzáállások e problémához inkább politikai és ideológiai szempontokat követtek, anélkül, hogy reális esélyt adtak volna az etnikailag és vallásilag vegyes családok belső problémáinak megértésére, szakszerű felmérésére, kezelésére.

A tanulmányozott kérdéskör időszerűségét az 1989 után bekövetkezett társadalmi és politikai átalakulások is indokolják, amelyek jelentős mértékű strukturális átrendeződésekhez vezettek az értékrendszerben, egyéni és közösségi viszonyulásmódokban, a hagyományok át- és újraértékelésében. Az elmúlt 40 év erőltetett modernizációs törekvései, valamint a hozzájuk társuló, ezeket alátámasztó és megerősítő politikailag irányított elvallástalanítási folyamat következményei nem tűnhettek el nyomtalanul, mélyreható nyomot hagytak az egyének tudatában, a közösségek életében.

A diktatúra megdöntése után hirtelen szélesre nyíló társadalmi nyilvánosság olyan eddig elfojtott de most erőteljesen felszínre került értékekkel töltötte be a hirtelen létrejött legitimációs űrt, amelyeknek a maguk teljes értékűségében való megélésére, értékesítésére, a társadalom - éppen a több évtizedes elnyomás miatt - nem volt, nem lehetett felkészülve. Mindeddig latens állapotban levő, ki nem mondott, vagy csak félig kimondott ellentmondások, alig sejtett potenciális konfliktustényezők kerültek előtérbe, váltak fontossá.

A jelenlegi fő tendencia a túlnyomórészt passzív vallásos viszonyulásmódról a vallásosság aktívabb szintjeire való fokozatos áttérés, amelynek eredményeként a kommunizmus évtizedei alatt nagymértékben elhanyagolt és jelentéktelennek tekintett vallásfelekezeti különbségek fontossá válnak. Ez a jelenség magában hordozza viszont a konfliktushelyzetek erőteljesebb jelentkezésének, kiéleződésének veszélyét is.

A kommunista diktatúra bukása ugyanakkor lényeges változást hozott a közösségi hagyományok szerepének átértékelődése, megnövekedése terén is. Lényeges szerep jut e folyamatban a nagyszülők nemzedékének, hiszen túlnyomórészt éppen ők képviselik a hagyományok megőrzésének folytonosságát a modern városi élet körülményei között.

Az előbbiekben említett befolyásoló tényezők mellett fel szeretnénk ugyanakkor hívni a figyelmet az iskolai kötelező vallásoktatás hatására. A mai gyerekek ugyanis jóval erőteljesebb vallásos szocializációban részesülnek (a kötelező vallásoktatás révén), mint szüleik nemzedéke. Ez pedig az aktív vallásosság elemeit közvetítheti az egyébként felekezeti hovatartozás szempontjából többé-kevésbé passzív és semleges viszonyulású családhoz.

Célunk, hogy pontosabb képet nyerjünk az önazonosság megőrzésének mikéntjéről, átadásának módjáról, valamint e folyamatot befolyásoló társadalmi tényezőkről. A problémának viszont feltevéseink, eddigi tapasztalataink szerint olyan makrotársadalmi dimenziója is van, amely túlmutat az önazonosság szűk értelemben vett kérdéskörén és a társadalmi tolerancia, a sokféleség elfogadásának mértékét és mikéntjét érinti. Igen fontos feladat e tekintetben, a vegyes családokban élők lehető legjobb integrálása a társadalmi életbe, elismertségi, elfogadottssági szintjük növelése mind az intézményi mind pedig a közvetlen közösségi szférában. Mindezek figyelembevételével kutatásunk a következő fő kérdésekre keresi a választ:

1.Milyen kritériumok és érvek alapján döntenek az etnikailag vagy/és vallásilag vegyes házasságokban a gyermekek vallási és nemzeti hovatartozásáról?

2.A gyerekek hovatartozásáról hozott döntés miként befolyásolja a családon belül a házastársak viszonyát, milyen mértékben és milyen módon vezethet potenciális vagy valóságos konfliktushelyzethez, az egyik vagy másik házastárs marginalizáláshoz, hátrányos helyzetbe való kerüléséhez?

3 Milyen előfeltételekhez kötött az etnikai és vallási pluralitás családon belüli érvényesülése és milyen kulturális együttélési modellek valósulnak meg ?

A fentiekben vázolt célkitűzésekből kiindulva vizsgálatunkat a következő munkahipotézisekre alapoztuk:

1.A gyerekek vallási, illetve esetenként nemzeti hovatartozásának eldöntésében a szülők nem mindig töltenek be elsődleges szerepet, a döntés meghozatalában különféle környezeti, kulturális, hagyománybeli tényezők hatása is érvényesülhet (nagyszülők, nagycsaládi környezet, szomszédság, baráti közösség, munkatársak).

2.Az identitás átadásának módját és a gyerekek hovatartozásáról szóló döntést jelentősen befolyásolhatja a vallási közösségi tudat és hagyományok erőssége az adott közösségben. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk a különböző etnikumok és vallási felekezetek számbeli arányát is az településen illetve régióban.

3.A közösségi hagyományok és identitás átadásának folyamatában kompromisszumos megoldási lehetőségek is előfordulhatnak, amennyiben a saját kultúrához, illetve vallási hovatartozáshoz való ragaszkodás megközelítőleg egyformán erős mindkét fél részéről. Ezekben az esetekben a nemzeti és vallási hovatartozás átöröklésének sajátos módozatai érvényesülhetnek: például a fiúk az apa, a lányok az anya vallását öröklik.

4.A vegyes házasságokban kialakuló együttélési modellek magukban hordozhatják az identitásvesztés lehetőségét is, ami instabil értékstruktúrához, identitásbeli dilemmákhoz, az önazonosság válságához vezethet.

Felmérésünk körébe bekerültek Nagyvárad olyan vallásilag és/vagy etnikailag vegyes családjai, ahol az egyik házastárs magyar, amelyekben a gyerekek otthon a családban laknak, így lehetőség nyílott a gyermekek vallási hovatartozásának pontos számbavételére és családi interjúk elkészítésére. A kutatás fő módszere a megkérdezéses adatgyűjtési technikán alapul:

1.-felmérés standardizált kérdőív segítségével, ami szerves részét képezte a Nagyvárad magyar lakossága átfogó feltérképezését célzó kutatásnak. A felmérés során 345 olyan vegyes családot kerestünk meg, ahol mind a szülők, mind a gyerekek vallási hovatartozása azonosítható volt. E családok képezték a vegyes házasságokra vonatkozó kutatás alappopulációját.

2.-tematikus interjú az említett populációból kiválasztott kutatási mintába bekerülő családokkal (kb.70 család), valamint az összehasonlítási lehetőségek bővítése érdekében hasonló számú Erdély más helységében (Csíkszereda, Gyímesbükk, Temesvár, Arad, Orcfalva, Marosvásárhely) élő vegyes családokkal.

3.-mélyinterjú különböző felekezethez tartozó lelkészekkel, nemzeti közösségek képviselőivel

A kérdőíves felmérés által a következő a következő fő változókról nyertünk adatokat: a megkérdezettek nemzetisége, vallása, templomba járásuk gyakorisága. Az interjúk során a vallási és etnikai együttélés családon belüli alakulásának főbb minőségi dimenzióit igyekeztünk felmérni, melyek főként a családban beszélt nyelvre (nyelvekre), a gyerekek nemzeti és vallási hovatartozásának megélésére, meghatározásának módjára, a vegyes házasságban élők rokoni, baráti, munkatársi kapcsolataira, a gyerekek tanulási nyelvére, a vallási ünnepek eltöltésének módjára és helyére vonatkoznak. Ugyanakkor igyekeztünk megtudni, hogyan látják saját helyzetüket, gyerekeik jövőjét, esélyeit, hogyan vélekednek a potenciális konfliktusforrásokról illetve az esetleges konfliktushelyzetek megoldási stratégiáiról.

A különféle vallásfelekezetek és nemzeti közösségek képviselőivel készített mélyinterjúk során arra törekedtünk, hogy információkat nyerjünk az egyházak álláspontjáról, a vallásilag vegyes házasságok iránti viszonyulási módjaikról, a vegyes családban élők és egyházaik közötti kapcsolatban felmerülő problémákról és azok megoldási lehetőségeiről.

2. ábra. A kutatás alappopulációjába bekerült családok vallásfelekezeti hovatartozás szerinti összetétele:

N=345

A felmért népesség reprezentatívnak tekinthető az adott lakókörzetben élő magyar lakosságon belüli vallásilag vegyes házasságokra, valamint azokra az etnikailag és vallásilag vegyes családokra, ahol az egyik házasfél magyar. A fenti adatokból kitűnik, hogy a magyar házastársat is magába foglaló vegyes családokon belül a reformátusok és római katolikusok közötti házasságok vannak túlsúlyban.

Református és katolikus házasságot 248 családnál találtunk. 128 esetben az apa katolikus, az anya református; 120 esetben pedig az apa református, az anya katolikus. Tehát majdnem azonos létszámmal található meg a mintában mind a két féle házasság. Több szempontból vizsgáltuk meg ezeket a családokat annak érdekében, hogy megtaláljuk, mi a közös a vallások átörökítésénél.

Először azt igyekeztünk megtudni, hogy dominánsabb-e egyik vallás átörökítése, mint a másik vallásé:

3. ábra Milyen vallást kaptak a gyerekek?

N=345

Mint látható, vizsgálatunk eredményei e tekintetben egyensúlyi helyzetet tükröznek, egyik vagy másik vallás dominanciáját sem mutatják ki.Másodsorban azt vizsgáltuk, hogy az apa vagy az anya vallását kapták-e többen. Ezt tükrözi a következő ábra:

4. ábra. A vallás átörökítése a családban a szülők vallása szerint

N=345

Itt sem mutatható ki jelentős különbség. Azonban látható, hogy az anya irányába kezd elmozdulni a mérleg nyelve.

Harmadsorban azt vizsgáltuk, hogy a II. József Türelmi Rendelete nyomán kialakult hagyomány (a fiúk az apa, a alánygyerekek az anya vallását öröklik) mennyire él tovább, milyen mértékben befolyásolja a szülőket a gyerekek vallásának megválasztásánál.

5. ábra A vallás átörökítése a családban a Türelmi Rendelet nyomán kialakult hagyomány alapján

N=345

A fenti adatokból kitűnik, hogy az olyan családok száma, ahol kimutatható, hogy a Türelmi Rendeletnek megfelelő hagyomány alapján örökítik át a vallásosságot a szülők, jelentős mértékben csökkent az elmúlt évtizedek során. 132 család esetében azonban nem lehet tudni, mi alapján kapták a gyerekek a vallást. Ezekben a családokban vagy csak lányok (64 esetben), vagy csak fiuk (68 esetben) vannak. Ezekben az esetekben a saját nemének megfelelő szülő vallását örökölte a gyerek. Előfordulhat az is, hogy ezek a családok a Türelmi Rendelet által meghonosított szokásrend szerint adták tovább a vallási hovatartozást. Ez csak akkor lenne azonban kimutatható, ha lenne másik nemű testvér is. Ha feltételezzük, hogy ezek a családok a Türelmi Rendelet alapján választották ki gyerekeik vallását, akkor a mintában szereplő családok 43,8 %-ánál fordul elő ez a vallási átörökítési mód.

Ezzel kapcsolatosan figyeltünk fel arra, hogy érdekes módon megtalálható a Türelmi Rendelet fordítottjakénti vallási átörökítés is, vagyis olyan családok, ahol a fiú illetve fiúk az anya vallását kapták, a lány/lányok pedig az apa vallását. A következő ábra ezek előfordulását mutatja:

6. ábra A vallás átörökítése a családban a Türelmi Rendelet nyomán kialakult hagyomány fordítottja alapján

N=345

Igaz, kevés számban fordul elő a rendelet által megszabott öröklődési rend fordítottja, csupán 6 esetben, ám ha figyelembe vesszők itt is azokat a családokat, ahol vagy csak fiú, vagy csak lány gyerek született, akkor ez az alappopuláció 31%-át is jelentheti.

A szintén ebbe a csoportba tartozó másik 6 családnál, ahol a lányok az apa, a fiúk az anya vallását kapták, már problémát jelenthet az, hogy a gyerekek nem azonos vallásúak, tehát széthúzás is felléphet közöttük. Az alappopulációban egyébként 32 (kb.9,3%) családnál fordul elő az, hogy a gyerekek különböző vallást kaptak.

A mélyinterjúk alapján megállapíthattuk azt is, hogy bár „a házastársak rendszerint megegyeznek, melyik identitást választják a gyereknek”[xii] mégis a vallásos átörökítés sokszor egy komplex, soktényezős döntési folyamat eredménye. E folyamat során nem egyszer nagy szerepet játszik a nagyszülő befolyása. Erre példa többek kötött a mintában szereplő két katolikus család, ahol a házastársak azonos vallásúak (katolikusok), ám a gyereküket reformátusnak keresztelték. Mindkét esetben a református nagyszülő volt a vallás átörökítésének meghatározója.

Még négy esetben találtunk olyan családot, ahol a gyerekek teljesen más vallást kaptak, mint a szülők. Elmondásuk szerint ezt azért tették, mert nem tudtak megegyezni, hogy ki vallását örökölje a gyerek. Igy ezt a kompromisszumos megoldást választották. Szintén kompromisszum eredménye az is, hogy négy családban a gyerek/gyerekeket nem keresztelték meg. A szülők úgy határoztak, majd eldönti felnőttként, milyen vallást választ..

Nyelvi és nemzeti identitás vegyes családokban

A vegyes házasságban kialakuló kulturális együttélési modellek nyomon követhetők a családban elsődlegesen beszélt, használt nyelvek tanulmányozása révén is. E dimenzió vizsgálatánál nem csak az alappopulációra, hanem Erdély különböző városaiban és falvaiban végzett kutatásra is támaszkodtunk, amely etnikailag és vallásilag egyaránt vegyes családokra terjedt ki. A mintába bekerült családok esetében az elsődleges nyelvhasználat a következőképpen alakult:

7. ábra Nyelvhasználat a családon belül

N=345

A többséghez tartozó házastárs nyelvét tehát jóval nagyobb mértékben használják a családon belül, mint a kisebbséghez tartozó házastárs nyelvét. Viszont figyelembe kell venni azt is, hogy a nyelvhasználat, illetve egy bizonyos nyelv dominanciája a családon belül nem feltétlenül jelenti a kevésbé használt nyelvnek megfelelő kultúra és identitás alárendelt szerepét, háttérbe szorítását.

Esetenként a nyelvhasználat túlnyomórészt a kommunikáció megkönnyítését szolgáló meggondolásokra épülhet. Egy nyelv használata könnyebbé teszi a kommunikációt, mintha két nyelvet felváltva használnának. Viszont más esetekben mélyebb tartalmat is hordozhat. Ilyenkor az egyik házasfél kultúrájának alárendelését jelenti és ezáltal az asszimiláció eszközévé válik.

Ezzel szemben a családon belüli multikulturális együttélésre való törekvést tükrözik azok az esetek, amikor a családban mindkét nyelvet egyaránt használják. Sajátos módon erre utal az un. kevert nyelvek kialakulása és használata is. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy azoknak a családoknak a jelentős részében is, ahol az egyik nyelv dominál, a gyermekek többé-kevésbé megtanulják, és alkalmanként használják a másik nyelvet is.

A román nyelv elsődleges használatánál gyakorlati szempont is érvényesülhet, nem feltétlenül politikai-ideológiai álláspontok, meggondolások. Mivel a kisebbségben élők nagymértékben ismerik az állam nyelvét, ellenben fordítva (mármint, hogy a többség ismerje a kisebbség nyelvét) ez jóval kevesebb esetben igazolódik, a román nyelv használata gyakran, a gyakorlati kommunikáció lehetőségét biztosítja a családon belül.

8. ábra Milyen nyelvű iskolába járatják a gyerekeket:?

N=345

A gyerekek iskoláztatásával kapcsolatban látható, hogy nagymértékben (85%-ban) román nyelvű oktatásban részesülnek a gyerekek. Legtöbb esetben az indoklás: „a biztosabb jövő”, „a biztosabb boldogulás”, "az önérvényesítési lehetőség” Bár nem feltétlenül ideológiai okok miatt választják a román nyelv, családon belüli - kizárólagos vagy elsődleges - használatát, illetve a gyerekek román nyelven való továbbtanulását, a román-magyar vegyesházasságok esetében úgy tűnik, hogy az ún. „gyakorlatias” lehetőségek (már ami a kommunikációra és önérvényesítésre vonatkozik), hatásaik révén a román nemzeti identitás átörökítését szolgálják, kiváltva ez által a magyar nemzeti identitás háttérbe kerülését. Igy, mint kompenzációs forma, gyakorivá válik a kisebbségi fél vallási hovatartozásának átörökítése.

A nyelvhasználat olyan szorosan kötődik az önazonosság kifejezéséhez, érvényesítéséhez, hogy a kettőt sokszor igen nehéz különválasztani. A nyelv ugyanis nem csupán kommunikációs eszköz, hanem a kulturális hovatartozás jelképes kifejezésére is szolgál. Éppen ezért a nyelvhasználat családon belüli működési módjának, a gyermekek nyelvtanulásának és nyelv-használatának mértéke és minősége igen sokat mondhat a családon belüli kultúrák közötti „hatalmi erőviszonyokról" is.

E vonatkozásban a nyelvi identitás szoros kapcsolatban tárgyalható a nemzeti hovatartozással. Minthogy a nemzeti önazonosság egyik alapvető tulajdonsága az, hogy egy és csakis egy nemzet sajátos ideológiájához, értékrendszeréhez való feltétlen csatlakozást igényel, a nyelvhasználat szimbolikus szerepe éppen abban áll, hogy megerősíti ezt a bizonyos sajátos nemzeti tudattal való azonosulást. Egy bizonyos nyelv dominanciája a családon belül annak jelképes kifejezésére is szolgálhat, hogy a gyerekek a két szülő egymástól eltérő nemzeti identitása közül melyikhez csatlakoznak, melyikkel azonosulnak. Olyan területről van itt szó, ahol nagyon nehéz, ha nem lehetetlen, a többféle azonosulás. Éppen ebben rejlik a nyelvhasználat elhatároló, vízválasztó szerepe e tekintetben.

A nemzeti és nyelvi identitás közötti szoros kapcsolat mellett a nyelvhasználat bizonyos öntörvényűséggel, önállósággal is rendelkezhet, ami főként olyan esetekben nyilvánulhat meg erőteljesebben, amikor a vegyes házasságban élők kulturális hovatartozásának kinyilvánításában viszonylagos egyensúlyi helyzet áll fenn. Ilyen körülmények között a multikulturális környezet olyan hatásokat is eredményezhet, amelyeket a szülők illetve a gyerekek előnyökként is megélhetnek. Ilyenek például: mindkét házastárs nyelve anyanyelvként való elsajátításának lehetősége a családban, a kétféle etnikai-nyelvi közösséggel való közvetlen családi kapcsolattartás lehetősége, az ezekből fakadó nagyobb fokú rugalmasság, tolerancia, alkalmazkodóképesség. Mindezek ellenére az ilyen családokban felnövő gyerekekre gyakran nehezednek az identitásválasztás dilemmái, nem egyszer lelki konfliktusokat és önazonosságzavarokat eredményezve.

9.ábra. A vegyes családokban élő gyerekek nemzeti hovatartozásának szüleik általi besorolása

N=345

Figyelemre méltó, hogy sok vegyes családban a szülők nem tudták, vagy nem akarták egyértelműen meghatározni a gyermekek nemzeti identitását. E tény egyik magyarázata a vegyes családokban jelentkező identitásválságra, nehezen feloldható dilemmákra utalhat. Másrészt viszont a gyermekek nemzeti hovatartozásának egyértelmű el nem döntése jelezheti a vegyes házasságon belüli kompromisszumkeresési erőfeszítéseket, e házasságok folytonosságához, fennmaradásához szükséges kultúrák közötti egyensúly kialakítására irányuló törekvést is.

10. ábra Hogyan örökítik át vallási hovatartozásukat az etnikailag és vallásilag egyaránt vegyes házasságokban élő szülők?

N=345

Mint látható, dominál a magyar házastárs vallása, függetlenül attól, hogy az anya vallása-e magyar nyelvű, vagy az apáé. Érdekes kompromisszumos megoldási forma ez: a magyar házasfél vallását kapja, ám románul beszélnek otthon, román nyelvű iskolába íratják. Ez a családon belüli kompenzációs forma biztosítja a család stabilitását. Az etnikailag vegyes családoknál vallási pluralizmust lehet megfigyelni gyakran olyan estekben is amikor az egyik etnikum „hatalmi túlsúlyba” kerül a családon belül.

Igen sok vallásilag ás etnikailag egyaránt vegyes család, megpróbálja úgy élni életét, hogy ne kerüljön szóba a vallás és a nemzetiség. Ez ugyanis sok estben tabutéma, amiről nem beszélnek, vagy ha igen, csakis pozitívan nyilatkoznak. Ez főként a fiatalokra jellemző, akiknek értékrendszerében – egy általánosabb globalizálódási tendencia kifejeződéseként - mindinkább a modern életvitelt jellemző életstílusok, és modellek érvényesítése kerül előtérbe. [xiii]A partiumi és erdélyi településeken készített mélyinterjúk is ezt igazolják.

A vegyes család mint a társadalom alapsejtje nem elszigetelten, nem légüres térben létezik, hanem sajátos társadalmi erőtérben szerveződik. Közösségi környezet és család kapcsolatának igen különböző 8módozatai vannak. E kölcsönös viszonyrendszerben a két pólus koronként és konkrét körűlményektől függően más és másféleképpen hat egymásra.

Éppen ezekből a meggondolásokból kiindulva tartottuk fontosnak, hogy külön is megvizsgáljuk, hogyan látják a vegyes házasságban élők sajátos helyzetüket a szűkebb és tágabb társadalmi környezetben, miképpen értékelik az ebből származó esetleges előnyöket illetve hátrányokat, hogyan vélekednek a családon belüli potenciális konfliktusforrásokról, illetve milyen mértékben és miként jelentkezhetnek válságos helyzetek a családi együttélés során.

A kérdőívben szereplő kérdésre miszerint: „Hogyan látják a vegyes házasságból következő esetleges előnyöket, esetleges hátrányokat? ”, sokan adtak kitérő választ. Például: „vannak előnyei is, hátrányai is” illetve ennek ellentéteként „se előnye, se hátránya”. Voltak, akik védekezésképpen nem is válaszoltak erre a kérdésre. Talán félnek, hogy megbomlik ez a már kialakított együttélési mód attól, hogy nyíltan kimondják a hátrányokat.

Sokan panaszkodtak arra, hogy az ilyen családokban valláskeveredés van és „azt sem tudja az ember, hogy most hova is tartozik”. Volt aki azt emlitette hátrányként, hogy gyereke nem érzi igazán magáénak a nyelveket. Bár mindkét nyelvet tökéletesen beszéli, de mégsem tud azonosulni egyikkel sem, nincs vallási önazonossága, és a se ide, se oda tartozás állapotában van. Másvalaki azt panaszolta el, hogy férjével nem tud bizalmas baráti, családias légkört létrehozni, mert az egyik félnek mindig az idegen nyelvet kell használnia és sem ő, sem pedig a férje nem tudnak érzelmileg azonosulni azzal, amit nem saját anyanyelven mondanak. „Beszélni lehet számomra idegen nyelven, de beszélgetni nem” - mondta a fiatalasszony.

Jellegzetes válaszok, a „soha nem volt gond, fel sem merült, nincs” címszavak, melyek sok esetben érezhetően belső bizonytalanságot takarnak. A legyakrabban felsorolt előny, hogy a gyerekek mindkét nyelvet ismerik, és nagyobb eséllyel indulnak az életben. Egyik szülő szerint, ha gyereke hozzászokik, hogy két nyelvet tanul egyszerre, a későbbiekben könnyebben tud majd más idegen nyelvet is elsajátítani. Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy bár említették előnyeit is és hátrányait is a vegyes házasságoknak, mégsem nyilatkoztak róla szívesen, sokszor elzárkóztak a feleletadástól.

A vegyes családokban igen törékeny lehet a kulturális egyensúlyi állapot. Ennek megbomlása konfliktushelyzeteket válthat ki. Mivel azonban a társadalom normái, elvárásai gyakran megakadályozzák, hogy a meglévő gondokat és problémákat nyilvánossá tegyék a családok, ezért az erre vonatkozó kérdésekre gyakran nem válaszolnak nyíltan. Vannak, akik védekezésként kijelentik, hogy nem lehet konfliktus, mások kicsit nyitnak és bevallják, hogy vannak konfliktusok, de nem mondják el, hogy milyenek, miből erednek. A reálisan gondolkodók tudják, hogy mindenhol van kisebb-nagyobb konfliktus, ezért hajlamosak azt mondani, hogy onnan erednek a konfliktusok, ahonnan más családban. Ez persze lehet igaz is. A válaszadástól való teljes elzárkózás azonban itt is tapasztalható volt sok család esetében.

Megfigyelhettük azt is, hogy ott, ahol a szomszédok, esetleg a rokonság vagy más külső személyek negatívan viszonyulnak a házastársakhoz, a védekező válasz rendszerint ugyanaz, mégpedig: „nem foglalkozunk más véleményével”.

Bár a konfliktusokról nem beszélnek, de sok helyen a rokonsággal való kapcsolattartás nem megfelelő. E kapcsolatok gyakran romlottak meg annak következtében, hogy nem voltak hajlandóak elfogadni a házaspár vegyességét. Ez főleg olyankor fordul elő, ha két tradicionális vallásátörökítő család gyereke összeházasodik. Ilyenkor megindulnak a hatalmi pozícióért vívott harcok és az egyik fél, előbb-utóbb alulmarad. Ez csak fokozódik olyankor, amikor a nemzeti hovatartozás kérdése is felvetődik.

Ezek a konfliktusok sokszor kezelhetőek, enyhíthetőek, de ehhez nagyon fontos lépés az, hogy a családok beismerjék a konfliktust, megkeressék a konfliktus okát és megpróbálják valamivel kompenzálni a "sértett felet", valahogyan orvosolni a problémát.

A közösségi hagyományok sajátos módon és formákban való továbbélése a vegyes családokban azáltal is kifejezésre juthat, hogy az együttélés konkrét körülményei eltolódást idézhetnek elő a nemzeti hovatartozás és hit egyéni megélési módozatainak javára, ami a házastársak felekezeti illetve nemzeti elkötelezettségének gyengülésével járhat együtt. „Minél nagyobb a vegyes házasságok száma, annál gyengébb a csoportszolidaritás.”[xiv]Mindemellett azonban a nemzetileg és vallásilag vegyes családoknál adott az a lehetőség, hogy jelképes gesztusokat tegyenek mindkét fél sajátos identitása irányába. Igy például a házasságot a két felekezetnél egyaránt szentesítik, a gyerekek egy része az apa, a másik része pedig az anya vallási hovatartozását viszi tovább, sőt az is előfordulhat, hogy a gyereket mindkét egyházban megkeresztelik. E kiegyezésre való törekvés nem szükségszerűen korlátozódik a házastársak kapcsolatára, hanem egyszerre két nemzedéket (a szülők és nagyszülők nemzedékét) is érinthet

Feltételezhető, hogy ezekben az esetekben alapvetően egy sajátos védekezési mechanizmus érvényesül, amelynek (többé vagy kevésbé bevallott) célja a családi konfliktusok megelőzése illetve elkerülése. Ugyanakkor e kompromisszumra törekvő kölcsönös viszonyulásmódok, egyben bizonyos mértékig a hagyományok pluralitásának családon belüli tiszteletét is kifejezhetik. Mindezek által a család keretében létrejöhet egy specifikus szubkultúra, amely a nemzeti identitás és a hit személyes megélésének formáját jelenti, csak az adott családra jellemző vallási értékstruktúrát hordoz magában, amelynek egyik legfontosabb funkciója, hogy fenntartsa az egyensúlyi helyzetet.

A nemzeti és vallási hovatartozás értékei oly módon struktúrálódhatnak az ilyen családokban, hogy egyaránt fejezik ki az Istenhitet és a nemzethez való ragaszkodást, mint a világhoz és élethez való viszonyulás alapvető makroszociális értékeit, valamint azt a sajátos családi értékrendszert, amely végeredményben az előbb említett értékek mikroszociális formájaként is jelentkezhet. Ez pedig konkrét tartalmat, cselekvési értelmet és irányt adhat a hit és a nemzeti hovatartozás megélésnek.

Az egyensúlyi állapot, amelyekre az előbbiekben hivatkoztunk, koránt sem jelenti azonban azt, hogy mindkét nemzeti kultúra és vallásfelekezet szükségszerűen egyenlő alapon vesz részt a vegyes család értékstruktúrájának kialakításában. Ellenkezőleg, a vallásfelekezetek családon belüli „erőviszonya” általában igen pontosan tükrözi a sajátos hovatartozási és identitásformák közötti hatalmi harcot a családban, illetve ennek eredményét.

Jellemző megnyilvánulási formája e küzdelemnek az, amikor a társadalmi környezetben domináns identitásformák uralmi pozíciója nagyobb arányban biztosít domináns pozíciót az illető sajátos identitásának a családon belül, mint a környezetben kisebbségi helyzetű kultúráé. Szerepet játszhat viszont e mellett a családon belüli felekezetek közötti „hatalmi viszony” alakulásában a felekezetek és nemzeti közösségek vegyes házasságokhoz való viszonyulásának sajátos módja, az ilyen házasságokból származó gyerekek vallási hovatartozásával kapcsolatos álláspontja és gyakorlata is, ami szintén felbonthatja a családban kialakult egyensúlyt.

A vegyes házasság nem szükségszerűen vezet elnemzetlenítéshez, elvallástalanodáshoz, ha a felek igyekeznek megőrizni hovatartozásuk tudatát. Ehhez azonban szükséges, hogy a családon belül és azon kívül egyaránt meg legyen a másság elfogadásának készsége.

Következtetések

A tanulmányozott régió lakóinak értékvilágát- kutatásunk eredményei alapján-egy sajátos -mindinkább mélyülőnek látszó- kettősség jellemzi. Miközben a közösségi tudatban jelentős mértékben továbbélnek a hagyományos hovatartozási és identitásformák jelképes módon is kifejezett elemei, az egyéni viszonyulásmódok szintjén, főként a megélhetési lehetőségekkel közvetlenül összefonódó gazdasági szférában az individualista-fogyasztáscentrikus attitűdök térnyerésének lehetünk tanúi. Mindez - ha konkrét és megvalósítható cselekvési elképzelések is alátámasztják - pozitív alkalmazkodást elősegítő tendenciának is tekinthető. Nem feledkezhetünk meg azonban a másik pólusról, a közösség gazdasági aktivizálódásának fontosságáról sem. Ahhoz, hogy az egyén hosszú távon boldoguljon, feltétlenül szükséges, hogy a közösség is előrelépjen.

Minthogy az alternatív életlehetőségek kihasználásának útjában sokszor nem annyira gazdasági és infrastrukturális, mint inkább mentalitásbeli akadályok állnak, a legfontosabb tennivalók a közösségfejlesztés, közösségi tudatépités szükségességére vonatkoznak. Az átalakulás itt -valószínűleg- éppen a helyi politikai tényezők, a helyhatóságok, a polgármesteri hivatalok részéről kellene jóval erőteljesebb elindító impulzust, ösztönzést kapjon.

Az adatlapjainkon megjelenő falusi alapítványok jelentős része különféle felekezetekhez tartozó, egyházi fogantatású és egyházi kötődésű intézmény, ami sokatmondóan tükrözi a tanulmányozott közösségek értékstruktúrájának természetét is. Anélkül, hogy alábecsülnők a vallásfelekezeti választóvonalak mentén szerveződő közösségi formák kétségtelenül pozitív szerepét a (kisebbségi helyzetben még inkább jelentős) összefogás erősítésében, sok életképes és értékes terv felvállalásában, mégiscsak hiányként kell említenünk, hogy igen kevés a termelés hatékonyságát és a hosszútávú gazdasági építkezést célzó, valamint a szociális gondok megoldását, enyhítését elősegítő alapítvány.Feltehetően ez is hozzájárul ahhoz a kutatásunk által is érzékelt szakadékhoz, ami a politikai-közigazgatási intézkedések és a az alulról jövő spontán kezdeményezések között továbbra is fennáll.

Az egyéni és közösségi érdekfelismerés és tudatosítás folyamatában, a közösségi cselekvés iránt a múlt rendszer örökségeként is fennálló nagyfokú bizalmatlanság leküzdésében, a civil szervezetek, kezdeményezések a mostanival jóval jelentősebb szerepet tölthetnek be. A provinciális elszigeteltségből való kitörés elősegítésében kétségtelenül nagy szerepük lehet a testvértelepülési kapcsolatoknak, de ezen az úton is tovább kellene lépni. Ma már korántsem elegendőek a bizonyos egyházi vagy más jellegű preferenciális kötődésen alapuló kapcsolatok. Létfontosságú lenne a pályázatokkal elnyerhető nemzetközi és hazai programok és támogatás jóval fokozottabb jelenléte, főként a falusi közösségekben. Ezek elnyerése viszont feltételezi a megfelelő infrastrukturális és szervezeti feltételek (számitógépek, internet), valamint a szakmai háttér kialakítását is.

Igen lényeges minél konkrétabban feltárni e vonatkozásban azt, hogy léteznek-e a régió településein fejlesztési elképzelések, stratégiák, és, ha igen, milyen módon kapcsolódnak ezek az adott településen vagy vidéken működő értékstruktúrákhoz. Ehhez szorosan kapcsolódó kérdés továbbá, hogy milyen mértékben létezik megfelelés (illetve átfedés vagy ellentmondás) és együttműködés az önkormányzati, a civil és egyházi intézmények, szervezetek kezdeményezései, programjai között, hogyan működik az informális és formális kommunikáció a helyi közösségek vezetésében. Érdekes következtetésekre adhat lehetőséget a régiók, kistáji övezetek intézményesülési folyamatának nyomonkövetése, annak feltárása, hogy e folyamatok során a különféle közösségalkotó tényezők milyen hatást fejtenek ki, hogyan rajzolódnak újra, rajzolódnak át a közösségek térképei.

A vallási értékek megmaradása és szoros összefonódása a kisebbségi nemzeti identitással a Partiumi régió magyarságának tudatában hozzájárult egy olyan társadalmi-politikai feltételrendszer fennmaradásához, amely lehetővé tette a vallás társadalmi megjelenítésének különböző intézményes és köztudati formái iránti bizonyos fokú tolerancia és társadalmi elfogadottság konzerválását. Mindezt nyilván nagy mértékben elősegítette az erdélyi történelmi egyházak és népek több száz éves múltra visszatekintő önszerveződő ereje és kultúrája valamint az etnikai és vallási pluralizmus hagyománya. Mindebből adódóan is számolhatunk egy viszonylag nagyobb fokú kontinuitással, érték és hagyománymegőrzéssel, ami napjaink társadalmában is érezteti hatását.

A rendszerváltást követő iőszakban az egyházak, mint intézmények, újraértelmezték társadalmi szerepvállalásukat E folyamat során az egyházak és társadalom kapcsolatát a régióban, jelentõs mértékben befolyásolták-befolyásolják a különbözõ vallásfelekezetek hagyományai, a felekezeti együttélés évszázadai során kialakult legitimitási bázisuk, sajátos társadalmi feladataik. A szerepvállalás mikéntje és módja tekintetében igen fontos probléma, hogy a civil társadalom, etnicitás és egyház kapcsolatrendszerében hogyan alakítható ki a pluralista társadalmakra jellemzõ dinamikus egyensúly, amely bármely autentikusan demokratikus társadalmi berendezkedés alapfeltételének tekinthetõ.

A nemzeti és felekezeti identitás védelme, erősítése terén betöltött pótolhatatlan szerepük révén a partiumi történelmi magyar egyházaknak igen jó esélyük kínálkozik arra, hogy nemzeti és vallási hagyományaink folytonosságára építve, szilárd azonosságtudattal, önmagukat megőrizve-mgújítva tölthessék be küldetésüket társadalmunkban.

Bibliográfia

BECKFORD, James A. (ed.)

1986 New religious movements and rapid social change. Paris, UNESCO és London, Sage.

BOROWIK, Irena -TOMKA Miklós (eds.)

2002 Religion and Social Change in Central and Eastern Europe. Krakow, Nomos.

DAVIE, Grace

1994 Believing Without Belonging. Oxford, Blackwell.

MARTIN, David

1977 The General Theory of Secularization, Oxford, Blackwell.

SZÁNTÓ János

1998 Vallásosság egy szekularizált társadalomban, Budapest, Új Mandátum .

TOMKA Miklós

1998 Vallási változások Európában (és ezen belül Magyarországon) In:Vallás és multikulturalizmus KLTE Szociológiai Tanszék, Debrecen

A kutatás társadalmi háttere. Előzmények

Célkitűzések

Történelmi előzmények, földrajzi, demográfiai és gazdasági jellemzők

Város

Község

17. tábla A parlament iránti bizalom

18. tábla A kormány iránti bizalom

Templomba nem járók százaléka felekezet és születési hely szerint

A vallásosság aránya százalékban felekezet és tevékenységi terület szerint