Mai világunkban nap mint nap tapasztaljuk, hogy a politikai és gazdasági folyamatok egyre gyorsuló változáson mennek keresztül, és a szociális valamint környezeti kérdések is alig követhetõ átalakulást mutatnak. Ezen változások egy részét sokan a globalizációval, mint divatszóval foglalják össze.

A globalizáció kérdésköre mára valamennyi gazdasági, környezeti és politikai értékelés, vita kikerülhetetlen elemévé vált. Hívei hatását áldásosnak, abszolút pozitívnak gondolják, ellenzõi pedig csak negatív véleménnyel szólnak róla.

Az izmusok helyett elérkezett a "ciók" kora, a globalizáció, a lokalizáció, az információ és a kommunikáció az, ami már meghatároz és diktál.

Varga Csaba, Magyarország szociológiai kutatóintézet vezetője szerint: "A globalizáció a földi civilizáció fokozatos egyesülése, a legfejlettebb (első) világ az ezredvégen egységessé válik, és evvel megerősíti uralkodói státusát; az utolsó két évtizedben az egységesülés eléri a harmadik világot is; a földi civilizáció először válik egységes funkcionális rendszerré, amelyben a régiók és települések mint a lokalizáció hordozói önállósulnak... a globalizáció az egységesülő és funkcionálissá váló globális világ."

Pierre Bourdieu francia szociológus, aki a globalizálódás felé vezetõ út egyik állomásának tekinti az egységes Európa megteremtését.

A globalizáció komplex összekötöttség, sőt erősődő összekapcsolódás: a modern világ alapja a sűrűsödő kapcsolatháló. A divat, tudás, képek, bűnözés stb. határok nélkül léteznek, a gyakran alkalmazott „nemzetközi” jelző árulkodó.

Némelyek számára a “globalizáció” valami olyasmi, ami kötelező, ha boldogok szeretnénk lenni, mások számára viszont boldogtalanságunk okozója. A “globalizáció” ugyanakkor mindannyiunk számára a világ elkerülhetetlen sorsát jelenti, egy visszafordíthatatlan folyamatot; mégpedig egy olyan folyamatot, amely valamennyiünket ugyanolyan mértékben és ugyanolyan módon befolyásol.

A globalizáció révén az egész világon nagyban hasonló magatartásminták alakultak ki. Ezt tekintve szembeszökõ, hogy a világ különbözõ részein a társadalmak jellegzetes amerikanizálódása játszódik le. A piaci-, divat-, szórakozási-, sõt táplálkozási szokások az új technológiák révén terjednek (CNN-hírtelevízió, MacDonald's étteremlánc, hollywoodi filmipar, technoõrület, show-biznisz, stb.). A globalizáló média és a kommunikációs technológia kiemelt szerepet játszott a területnélküli kulturális élmény megteremtésében. Bár a növekvő fizikai mobilitás a globális modernitás fontos kulturális aspektusa, tényezője, a legtöbb ember számára a globalizáció nem utazásban, hanem az otthon maradásban realizálódik. Az utazás mint szó szerinti tevékenység távoli helyekre: az utazás átvitt értelemben a telefonálás, a komputer billentyűzetével való tevékenység vagy a tévézés. Giddens szerint a távolság befurakodása a helyi tevékenységbe, a közvetített tapasztalat központi fontosságával együtt, radikálisan megváltoztatta a világot, és habár mindenki lokális életet él, a fenomenális világok valóban globálisak

Az “idő/tér összezsugorodása” kifejezés magában foglalja az emberi környezet paramétereinek folyamatban lévő több szempontú átalalkulását. Ha ennek az összezsugorodásnak a társadalmi okaira és eredményeire tekintünk, egyértelművé válik, hogy a globalizációs folyamatok nélkülözik a rendszerint feltételezett egységes hatásokat. Az idő és tér használata élesen elkülönítő és megkülönböztető hatású. A globalizáció éppen annyira elválaszt, mint amennyire egyesít; elválaszt, mialatt egyesít – az elkülönülés okai ugyanis ugyanazok, mint amelyek elősegítik a világ egységesülését. Az üzleti élet, a pénzügyek, a kereskedelem és az információáramlás egész világra kiterjedő dimenziónak kialakulása mellett megindult egy “lokalizáló”, helyhez kötő folyamat is. Közben a két szorossan összekapcsolódó folyamat élesen különválasztja az egész emberi társadalom, illetve az emberi társadalom különböző szegmenseinek egzisztenciális feltételeit. Az, ami némelyek számára globalizációként jelenik meg, mások számára lokalizáció; némelyeknek új szabadságot jelez, míg sok más ember számára hívatlan és kegyetlen sorsot jelent. A mobilitás a vágyott értékek közül a legelőkelőbb helyre kapaszkodik fel – és a mozgás szabadsága, amely öröktől fogva ritka, egyenlőtlenül elosztott árucikk, lassan késő modern, posztmodern társadalmunk legjelentősebb rétegződést kiváltó tényezőjévé válik. Mindannyian állandóan mozgásban vagyunk; még akkor is, ha fizikailag a helyünkön maradunk: a mozdulatlanság nem reális alternatíva egy állandóan változó világban. És mégis ennek az új környezetnek a hatásai erősen egyenlőtlenek. Néhányan közülünk teljesen és ténylegesen “globalizálttá” válnak, mások a “lokalitásukban” rögzülnek – ami kellemetlen, nemkívánatos és elviselhetetlen helyzet egy olyan világban, ahol a “globalizáltak” adják meg a hangot.

Lokálisnak lenni egy globalizált világban a hátrányos társadalmi helyzet és a leépülés jele. A helyhez kötött lét kényelmetlenségeihez hozzáadódik az a tény, hogy mivel a közösségi tér a lokalizált élet általi elérhetőségen kívülre került, a helyi közösségek elveszítik értelemet adó és értelemet megvitató képességüket, és egyre inkább függővé válnak olyan értelmet adó és értelmező cselekményektől, amelyeket nem ők ellenőriznek.

Paul Virilio vetette fel a közelmúltban, hogy míg Francis Fukuyama megállapítása a “történelem végéről” erősen kidolgozatlannak tűnik, a “földrajz végéről” ma már növekvő meggyőződéssel beszélhetünk. A távolságok többé már nem számítanak, és a geofizikai határok eszméjét egyre nehezebb fenntartani a “való világban”. Azonnal nyilvánvalónak tűnik, hogy a kontinensek és a világ egészének felosztása a távolságok függvénye volt, amelyeket hatásosan valóságossá tettek egykor, a szállítás primitivségének és az utazás nehézségeinek köszönhetően.

Valójában a “távolság” egyáltalán nem objektív, személytelen, fizikai “adottság”, hanem társadalmi termék; nagysága attól függően változik, hogy milyen sebességgel lehet áthidalni. A modern történelmet a közlekedési eszközök folyamatos fejlődése jellemzi. A közlekedés és az utazás különösen radikális és gyors változáson ment keresztül. Elsősorban a gyors utazás eszközeinek hozzáférhetősége váltotta ki a lokálisan beágyazott társadalmi és kulturális “totalitások” pusztulásának és aláásásának tipikusan modern folyamatát; azt a folyamatot, amelyet először Tönnies híres modernitásformulája ragadott meg, mint az átmenetet a Gemeinschaftból (közösség) a Gesellschaftba (társadalom).

Néhány történész és más szakírók szerint a tömegmédia növekedése és terjedése nemcsak követte az iparosodás és a kereskedelem általános fejlődését, de a „modernizáció” mindenre kiterjedő folyamatában is nélkülözhetetlen és tevékeny szerepet játszott. A médiának – főként a lapoknak, a filmeknek, a rádiónak és a televíziónak – kulcsfontosságú szerepet tulajdonítottak a lakosság változó és „modernizálodó” magatartásának és értékrendjének alakulásában. Szerintük a média segít abban, hogy a hátrányosabb helyzetű populációk megtalálják az ipari, technikai, gazdasági vagy társadalmi „fejlődés” „jobb” vagy működőképesebb (korszerűbb) lehetőségeit.

A mobilitás valamennyi technikai tényezője közül az információáramlásnak volt különösen kiemelt nagy szerepe – az olyan kommuniáció kialakulásának, amely nem igényli fizikai testek mozgását, vagy azt csak másodlagosan, illetve kismértékben teszi szükségessé. Folyamatosan és következetesen fejlesztettek ki olyan technikai eszközöket, amelyek azt is lehetővé tették, hogy az információ az őt fizikailag hordozóktól függetlenűl áramoljon – és függetlenül azoktól a tárgyaktól is, amelyekről információt hordoz: ez azt jelenti, hogy a “jelzőket” elválasztotta a “jelzettektől”. Az információmozgásoknak a hordozóiktól és a tárgyaiktól való elválasztása pedig lehetővé tette a sebességben való eltérést; az információáramlás sokkal nagyobb ütemben növelte sebességét, mint amekkorát a fizikai testek mozgása, illetve azon helyzetek változása, amelyekről információt nyújtott, el tudott érni. Végül a számítógépes világháló megjelenése végzett – már ami az információt illeti – az “utazás” gondolatával (valamint az utazást igénylő “távolsággal”), és elméletben csakúgy, mint gyakorlatban, az információt az egész földön pillanatok alatt elérhetővé tette.

Michael Benedikt így foglalja össze az utazás sebessége valamint a szociális kohézió közötti belső kapcsolat új értelmezését: Az a fajta egység, amely a kisméretű közösségekben létrejöhetett a közel egyidejű és majdnem ingyenes természetes beszédbeli kommunikáció, plakátok, szórólapok segítségével, az nagyobb méretekben már összeomlik a szociális kohézió minden fokon konszenzus, megosztott tudás eredményeként funkcionál, és állandó megújulás, valamint interakcó nélkül ez a kohézió döntően a korai és szigorú kulturális neveléstől és emlékezettől függ. A társadalmi flexibilitás ezzel szemben a felejtésen és az olcsó kommunikáción alapul.

Túl a területi (urbanizált) építészeti, konstruált téren, az emberi világ az úgynevezett kibertérrel bővült a globális információs hálózat megjelenésével. Ennek a térnek az elemei Paul Virilio szerint “mentesek a térbeli dimenzióktól, és az azonnali szétterjedés egyedülálló ideiglenessége jellemzi őket. Innentől kezdve az embereket nem választhatják el fizikai akadályok vagy időleges távolságok.

Régebb fórumok léteztek, ahol a “helyi véleménybefolyásolók”a helyi lakosság többi tagja számára megszűrték, kiértékelték és kezelték azokat a híreket, amelyek “kívülről” érkeztek a médián keresztül – ezzel foglalkozott Paul Lazarsfeld kutatása.Pusztán fél évszázaddal később a körülmények megváltoztak, és az a terület, amelyet megfosztottak a közösségi fórumtól, kevés lehetőséget bíztosít arra, hogy a normákat megvitassák, hogy értékek kerüljenek szembe egymással, ezek ütközzenek, és megvitassák őket. A jó és a rossz, a szép és a csúnya, a helyes és a helytelen, a hasznos és a haszontalan megítélése csak felülről származhat, olyan régiókból, ahová nem hatolhat be senki, csak a legélesebb szem. Nem maradt tér a “helyi szószólók” számára; s nem maradt a “helyi vélemény” mint olyan számára sem.

Az új média széles körben dicsőített “interaktivitása” erőteljes túlzás: inkább “egy interaktív egyirányú médiumról” kellene beszélnünk. Ellentétben azzal amit a tudósok, akik maguk is tagjai az új globális elitnek, hajlamosak gondolni, az internet és a világháló nem mindenki számára létezik, és valószínűtlen, hogy valaha is univerzális használatra nyitottá válik. Még azok is, akik hozzáférési lehetőséggel rendelkeznek, csak abban a keretben kapnak választási lehetőséget, amelyet a szolgáltatók állítanak fel.

A többség nézi a kisebbséget. A kisebbség, amelyet figyelnek a híres emberek. Származhatnak a politika, a sport, a tudomány vagy a show business világából, vagy lehetnek pusztán ismert információs szakemberek. Bárhonnan jönnek is viszont, valamennyi kiállított híresség a kirakatba helyezi a híres emberek világát, egy olyan világot, amelynek legfőbb megkülönböztető jegye pontosan az a tulajdonsága, hogy figyelik, lévén globális abban a képességben, hogy figyelik. Bármit mondanak is, amikor szerepelnek, a teljes élet üzenetét közvetítik. Az ő életüket, az ő életmódjukat. (Ahogyan a Panoptikonba néhány kiválasztott helybéli figyelt más helyieket, és a Szinoptikonban a helyiek figyelik a globálisokat, ugyanígy történik ez a mi világunkban – ez Jeremy Bentham kezdetleges terve; a társadalmi tudatban egy olyan allegórikus kép él, amely hasonlít erre) .

A média elősegíti a fogyasztói piac növekedését. Gyakran mondják, hogy a fogyasztói piac csábítja a fogyasztókat. De ahhoz, hogy így tehessen, olyan fogyasztókra van szüksége, akik akarják, hogy elcsábítsák őket. Egy helyesen működő fogyasztói társadalomban a fogyasztók aktívan keresik az alkalmat arra, hogy csábítsák őket. A felnőtt, érett fogyasztók számára az, hogy így cselekedjenek, kényszer, kötelező; ugyanakkor ez a “kötelező”, belülről jövő nyomás számukra a szabad akarat gyakorlásának álruhájaként mutatkozik meg. Lehet, hogy a piac már kiválasztotta őket, mint fogyasztókat, megfosztva ezzel szabadságuktól, hogy figyelmen kívűl hagyják vonzerejét.

Emlékezetes, hogy mát Tarde ráeszmélt arra, hogy valamely sokaság akkor is egységes tömegként viselkedhet, vagyis azonos módon, egyöntetű cselekvéssel reagálhat, ha tagjai térben szétszórtan élnek. Rámutatott, hogy ez a virtuális tömeg a modern társadalmakban a média és általában a nyílvánosság működésének eredményeként jöhet létre. A tömegalakulás korábban megmaradt a nemzeti társadalmak keretei között, az azokat foglalkoztató események körül szerveződött. Korunkban az információs társadalom eljövetele, a hírközlés globalizálódása vadonatúj helyzetet teremtett. A fejlemények beláthatatlanok, inkább csak sejthetőek. Bizonyosnak látszik azonban, hogy a XXI. század a globális vagy a – Moscovici kifejezésével élve – planetáris tömeg korszaka lesz.

A világ és a világtörténelem látványa bevonult az otthonokba, az egyén a világtörténelem szemtanújává és bizalmasává vált. Például a karosszékben ülve szemlélhették az első tévé közvetítette fegyveres konfliktust, az Öbölháborút. De láthatott már a képernyőn forradalmakat és ellenforradalmakat, Holdra szállást és százmilliókat foglalkoztató egyéb eseményeket. Az egyén fogyelme kilép a likális kötelékekből és globális terjedelművé válik. A szűken nemzeti mintaadó modellszemélyiségek mellett megjelennek a globális idóolumok, sztárok és közszereplők, akiket már az egyetemes tömegkommunikáció épít fel.

Valamennyien, akik nyugati típusú fejlett ipari társadalomban élünk, olyan kultúrának és társadalomnak vagyunk a tagjai, amelyet teljesen áthat a média, a tömegkommunikációs rendszerek sokasága, amelyet tehát a médiával való átitatottság jellemez. A médiával kapcsolatos tevékenységek teszik ki ébren töltött szabadidőnk jelentős részét. A kor, a nem és a társadalmi osztály olyan tényezők, amelyek jelentősen befolyásolják a médiumokkal töltött idő mennyiségét. Nem mindenki választja ugyanazokat a műsorokat.

Azok a helyzetek, amelyek életvitelünket jellemzik, nem csupán földrajzi értelemben ragadhatóak meg, hanem a kulturális szokások mintáiban is, hiszen „dialektusok” és társadalmi kapcsolatok is megkülönböztetik őket. Azonosságtudatunk alapvetően ehhez a személyes terünkről, kultúránkról és életrajzunkról kialakított képhez kötődik. Az identitás és a hovatartozás nagy része a közvetlen, ismerős térben gyökerezik, az interperszonális kommunikációból származik. A személyek közötti közvetlen kommunikáció e hálóin keresztül egyszerre résztvevői és részesei vagyunk valamely helyhez kötődő kultúrának. Környezetünkben hallhatunk és továbbíthatunk friss híreket csakúgy, mint híreszteléseket, pletykákat, történeteket vagy vicceket. Helyi rendezvényeket látogathatunk, részt vehetünk családi ünnepségeken vagy egyéb ceremóniákon. Ezek a helyhez kötődő kulturális szokások elsősorban szóbeliek, a közvetlen, személyes környezetből, annak napi tapasztalataiból, ritusaiból származnak.

Ezek a kultúrák különböznek egymástól, és számos tényező korlátozza őket, amelyek közül talán a fizikai tér a legnyilvánvalóbb. Nincs tudomásunk azokról az eseményekről és ügyekről, amelyek az ismert tér közvetlen horizontján kívül történnek, azaz nem tudunk róluk első kézből, a közvetlen tapasztalat útján. A XIX. század közepe óta azonban egyre inkább megtanultuk, hogy ne csak a helyi kultúránkban éljünk, hanem egy olyan közvetített kultúrában is, ahol speciális társadalmi közvetítők jelentek meg: a sajtó, a film, a mozi, a rádiós és televíziós műsorszórás. Ezek a médiumok egy nagyobb hatósugarú, nyilvános kommunikációs rendszer feltöltését és elterjedését szolgálják úgy, hogy az adott helyekre közvetítik a híreket és a kultúra egyébb formáit. Az 1990-es évek végére a televízió lett az elsődleges hírforrás, a helyi híreké azonban a helyi sajtó, majd a televízió és ezt követi a rádió. Ezeknek a médiumoknak az elterjedése nemcsak a szélesedő társadalmi hálózatok és közösségek kialakulásának termékei voltak, hanem választ is jelentettek erre a folyamatra. Ugyanakkor a kommunikáció új formáinak megjelenése a fejlődő technológia új és újabb alkalmazását is jelentette és azt is megmutatta, hogy a kereskedelmi piacok szerepe miképpen nőtt a társadalmi és nyilvános kommunikáció folyamatos terjedésével. A modern média „összezsugorította” a világot azzal, hogy rendszeresen körbeutaztat a glóbuszon, összekötve bennünket föld minden pontjával. Mindezt teszi játszi könnyedséggel, hiszen még csak a szobából sem kell kimozdulnunk. Az új médiumok és technológiák rendszerének szerepe abban rejlik, hogy általuk jött létre az úgynevezett „globális falu”, amely helyi kultúrák sokaságát köti össze, hogy aztán egyetlen, ideális, közvetlen totalitássá szervezze őket, amely az egész földgolyót átfogja (Marshall McLuhan).

Felmerült három olyan téma ahol újra és újra megjelenik a médiának a társadalomra gyakorolt „hatása”. Az első állítás szerint a médiának meggyőző politikai ereje van, a sajtó, a film, a rádió vagy a televízió egész népeket képes manipulálni. A másik visszatérő gondolat már a XIX. század közepétől ismert; a probléma lényege bizonyos hagyományok, különösen az esztétikai és kulturális értékek megőrzése és szembenállása az „új” tömegkultúrával. Az „új” kultúra, amit a modern kor médiumai terjesztenek, tönkreteszi, lerombolja a hagyományos kulturális értékeket és gyakorlatot. A harmadik téma tett szert az idők során talán a legnagyobb jelentőségre, amelynek tárgya a média társadalmi viselkedésre gyakorolt befolyása, a média „hatása” – gyakran az antiszociális viselkedés – , összefüggésben a társadalom morális állapotával.

A média fejlődésében egyre fontosabb szerepet tölt be az internet. A komputerhez kapcsolódó kommunikációs csatornák sokasága teszi lehetővé, hogy a világ különböző pontjain az emberek bekapcsolódjanak az eszme- és információcsere nyilvános formáiba. Az internet lehetőséget teremt az úgynevezett virtuális közösségek kialakulására, arra, hogy különböző egymást nem ismerő és fizikai értelemben sosem találkozó személyek, közösségek és szétszort felhasználói csoportok rendszeresen érintkezzenek egymással a komputerek összekapcsolódásával létrejövő kommunikáció eredményeként. Ezek az új típusú közösségek egyaránt különböznek a korábbi „szemtől-szemben” érintkező közösségektől és azoktól, melyek a „tömegkommunikáció” ma már tradicionálisnak tűnő rendszerében működnek. Az újabb és újabb elektrónikus hálózatok a kortárs közösségeket és hálózatokat átalakítják, elsorvasztják.

A XXI. századba lépő különböző országok kulturális gazdasága korábban sosem tapasztalt mértékben válik a globális kulturális kapcsolatrendszer részévé, amely kiterjed a nemzetközi gazdasági és kulturális importra és exportra – a kulturális árucikkekre – , illetve a média-hardverekre és szoftverekre egyaránt. A földi súgárzású televíziós csatornák rendszeresen olyan filmeket és műsorokat adnak, amelyeket eredetileg egészen más nézőközönség számára készítettek. Az Amerikából, Indiából, Franciaországból és Kanadából származó filmeket együtt vetítik az Ausztráliából importált tévésorozatokkal, illetve koprodukciókkal és a Japánból, Új-Zélandból és Németországból érkező, élő vagy felvételről bejátszott sportközvetítésekkel. A mozivásznakon megjelenő filmek gyártását jellemzi az amerikai dominancia. Ami a zenét illeti, az MTV csatorna a filmsztárokat, televíziós személyiségeket, a zene és a sport csillagait közvetíti és adja el a nagyvilág közönségének. Említésre méltó fejlődési tendenciát képvisel a „világzene” (world music) néven ismertté vált műfaj létrejötte a ’80-as években. Ez a forma azzal a „küldetéssel” született, hogy a nyugati fül számára megkedveltesse a nem nyugati stílusú zenét.

A reklámkampányok és az egyes termékeket országhatárokon túl is elkísérő képanyag azt eredményezte, hogy a Coca-Cola, a Benetton, a Del Monte, a Marlboro és sok más cég ikonjai valódi világméretű jelképekké váltak. Ezek a vizuális ikonok fontos alkotóelemei az új „globális nyelvnek”.

A média számára régóta természetes feladat a „külvilágról” szóló beszámolók közvetítése a köz- és magánélet számára. A rádiós és televíziós hírblokkok, az üdülési magazinok vagy az utazási dokumentumműsorok révén erőfeszítés nélkül utazhatunk a „virtuális” térben, olykor valóságos, máskor nem a tényleges időben.

Sok mai elemző szerint a modern kultúrának ezeket az aspektusait a posztmodern változások szerves részeként foghatjuk fel. Ebben a folyamatban a nemzeti identitás régebbi megnyilvánulási formáit, valamint azok történelmi „szilárdságát” új, többszörös, egymást keresztező elkötelezettségek teszik próbára, mozdítják el vagy váltják fel. Ezek az új kötődések a helyi, illetve a világméretű folyamatok és jelképrendszerek sokféleségéből táplálkoznak. Ez a felfogás Marshall McLuhan ’60-as években elterjedt gondolatainak aktualizálása. Az új kommunikációs rendszerről feltételezik, hogy képes „globális falut” teremteni. A „globális falu”-ban az idő és a tér, illetve a földrajzi és nemzeti adottságok közötti különbségek elmosódnak a modern média és világot átjáró tömegkommunikáció mindent egymásba oldó természetének köszönhetően. Ahogyan a kommunikációs rendszerek sebessége, kiterjedése és komplexitása nő, a világ „összezsugorodik” és a média egyidejüleg behelyez bennünket valamiféle véletlenűl elrendezett virtuális „világidőbe”. A média által arra is képessé válunk, hogy bekapcsolódjunk a globálisan létrehozott hely-, esemény-, személyiség és helyszínkeverékbe, azaz „virtuális médiakoktélba”.

A közvetítéssel elérhető idő és hely döntő fontosságú a társadalmi identitás megteremtésében – akár a köz-, akár a magánszférára gondolunk. A posztmodernre alapozó elemzés sokszor utal McLuhan érvelésére, amely szerint a médiafogyasztót már kimozdították helyhezkötöttségéből, és valamiféle új, szimulált és decentalizált világban helyezték el. Ebben az új, felbecsülhetetlen mennyiségű információ elérését bíztosító és szórakozási lehetőségekkel rendelkező „hiper”-világban meglehetősen kevés határ vagy korlátozás létezik.

A médiabirodalmak és a telekommunikációs ipar összeolvadása a tömegkultúra olyan globális univerzumát teremti meg, amely a korábbiakhoz képest jóval hatékonyabb és jóval kevésbé kikerülhető. Annyiban túl is mutat a hagyományos tömegkultúrán, hogy a perszonalizált médiaszolgáltatások felé halad, amelyek lehetővé teszik az egyéni választást. A digitalizált televíziós csatornák, a széles sávú internet közvetítéssel párosulva, hamarosan lehetővé teszik, hogy a fogyasztó maga állítsa össze a nézni kívánt műsort a különböző kínálati elemekből. De azért nem szabad túlértékelni a választás szabadságát: ennek mértéke a kínált menütől is függ.

A transznacionális médiavállalatok által közvetített kultúripari termékekre az jellemző, hogy a helyi viszonyokhoz való minden alkalmazkodás mellett (amely főleg abban nyilvánul meg, hogy bevásárolják magukat a nemzeti kulturális vállalatokba) a közvetített kultúra a következő vonásokat viseli: erősen követi az amerikai tömegkultúra mintáit, az amerikai életstílust és eszményeket közvetíti; a lehető legszélesebb piaci terítés érdekében erősen standardizálja a tartalmakat. Ez végül nem kulturális konvergenciához, inkább egyetlen meghatározó kultúra dominanciájához vezet; a műsorszolgáltatók a piachoz alkalmazkodva a lakosság különböző szegmenseit veszik figyelembe, azaz gyakran célzott közönséghez szólnak, annak érdeklődése szerint tagolva a műsorokat akár csatornánként is. (Pl. a kizárólagos sport- és zenei műsorok, film- és zenei csatornák stb.) De az ezekben közvetített termékek is egy kaptafára készülnek, és így terítik őket a globális médiapiacon.

A globális média előretörése tehát e felfogásban világszerte a demokrácia kiteljesedését hozza. Steven Ross szerint a kelet-európai totalitárius diktatúráknak is a kommunikáció szabad áramlása vetett véget.

A globális kultúrán belül mély belső rétegződésekkel találkozunk. Ezek részben területi jellegűek, mivel a telekommunikációs infrastruktúra eloszlása igen egyenlőtlen. Emiatt sokhelyütt korlátozott a hozzáférés a globális médiapiachoz, a világ jelentős része pedig épp fejletlensége miatt ki is marad a globális kultúra áldásaiból. Mégis minden helyi kulturális tevékenység kontextusa megváltozott azáltal, hogy a világot elárasztják az egyetlen világ és az egységes emberiség szuggesztív képei.

A média globalizációjában új fejezetet nyitott a világháló kialakulása, amelyről sokan úgy vélik, hogy ellensúlyozhatja az egyoldalú tömegkommunikáció korábban rögzült rendszerét. A nagy informatikai hálózatok, az internet korában valóban megváltozhat a média és a politika viszonya, és idővel gyökeresen átalakulhat a nyilvánosság szerkezete. A számítógépes hálózatok, a távközlés és a multimédia összekapcsolása olyan információs csatornákat nyit meg, amelyek interaktív kommunikációra adnak lehetőséget, sokoldalúan összekapcsolhatók, és politikai ellenőrzésüket igen nehéz anélkül megoldani, hogy az ne veszélyeztetné a gazdasági és társadalmi fejlődést. A világhálónak e sajátossága lazítja a média diktatórikus ellenőrzését (lásd Kína gondjait az internettel), de a demokráciákban is egészen új helyzetet teremt.

Az új információs technikának kezdetben inkább a negatív oldalát hangsúlyozták. Félelmet keltő víziókat fogalmaztak meg az egyének feletti totális ellenőrzés rendszeréről, amelyben centralizált információs agyközpontok uralkodnak a polgárok spontán kommunikációja és minden életmegnyilvánulása felett. A személyi számítógépek viharos fejlődése hamar elhessegette e rémálmokat, bár az adatvédelem mára a személyi alapjogok egyik legkényesebb kérdése lett. Ma mégis inkább az informatikai forradalom pozitív lehetőségeit hangsúlyozzuk, nevezetesen azt, hogy elvileg korlátlan lehetőséget nyújt az információkhoz való hozzáférésre, és a horizontális kapcsolatfelvételre térben egymástól távol lévő partnerek között is. A centralizált, hierarchikus információs központok helyett megnőtt a decentralizált, szabadon hozzáférhető hálózatok jelentősége, amelyek szűkítik az információáramlás korlátozásának és ellenőrzésének korábbi lehetőségeit.

A hirtelen megnőtt információs szabadság azonban problémákat is felvet. A közölt információk tartalmát nem lehet megszabni, a lehetséges visszaélések sora a pornográfiától a szélsőjobboldali politikai információk terjesztéséig, sőt a terrorizmus technikai receptjeinek forgalmazásáig húzódik. Próbaperek folynak, amelyek kitapogatják az információs szabadság határait a hálózati társadalom világában. Az információdömping feldolgozása még gyerekcipőben jár: még egy közönséges napilap információanyaga is rendezettebb, mint bármelyik internetes portálé. Mégis nyilvánvaló, hogy az információs források decentralizálásával a hálózatok egészen új jelenségeket indítanak el. A háló nyilvánosságának szerkezete egészen más, mint a sajtóé. Legfontosabb problémáit a hitelesség, az új információközösségek kialakítása, a közösségi identitások exterritorializálódása képezi. Hogyan hat ez vissza a politikára? Az optimista válasz szerint nőnek a közvetlen demokrácia (a teledemokrácia) lehetőségei. Amint megoldódik a háztartások ellátása internetes végpontokkal, a polgárok jelzéseket küldhetnek a központokba, amelyekben kifejezik állásfoglalásukat. (Az USA-ban helyenként már a választási kampányok részei az olyan virtuális falugyűlések, ahol a nézők közvetlen kontaktusba léphetnek a politikusokkal, kérdéseket tehetnek fel, ellenvetésekkel élhetnek. A magyar internetes sajtó is ebbe az irányba fejlődik, bár az internethasználók szerény száma és lehetőségei egyelőre korlátozza az eszköz hatását.) A pesszimista változat szerint mindez legfeljebb virtuális demokráciát teremthet. Egyrészt nehezen ellenőrizhető az információk hitelessége, másrészt, a valódi döntések változatlanul centralizáltak, és rendszerint zárt ajtók mögött születnek. További veszélyforrás, hogy a "teledemokrácia" a politikai manipuláció soha nem látott mértékét eredményezheti. Fenyegeti a képviseleti demokrácia intézményeit, és demagóg politikusoknak kedvez. (Ld. a Ross Perot és Silvio Berlusconi jelenséget.) A fejletlenebb országokban, ahol még sokáig nincs esély arra, hogy minden háztartást bekapcsoljanak a hálózatba, nem remélhető az információs kirekesztettség gyors felszámolása sem, ott könnyen az elitek befolyásolási és manipulációs eszközévé válhat az internet. Az internet demokratikus felhasználásának támogatására világszerte mozgalom indult a közösségi teleházak rendszerének kialakítására. A centrum és a periféria közötti különbség felszámolását nagyban segítheti a helyi értelmiség, ha felkészült a legmodernebb eszközök használatára és elkötelezett a demokrácia iránt. Az ember ily módon a Föld bármely pontján bekapcsolódhat az információk világméretű körforgásába. Ez lehet a világpolgári állapot elérésének első szakasza, amely a nemzetállamok területileg korlátozott és monopolizált információgazdálkodásának felszámolása irányába mutat.

A digitális kommunikáció fejlődése mindinkább áttöri a határt a média-iparágak között, mint ahogy áttöri a média és a kommunikációs szektor közötti válaszfalat is. Ezt nevezik konvergenciának: a szemünk láttára bontakozik ki egy univerzális média- és kommunikációs világ képe, amelyben a média, a telekommunikáció és a számítógépipar egyetlen egységbe tömörül. Az információk - beleértve a kulturális információkat is - digitalizálása, rövidesen radikálisan átalakítja kultúránk egész szervezetét és szövetét. Az info-kommunikációs iparág már ma is a legerősebb gazdasági húzóágazat.

Az információs alrendszer sajátos helyet foglal el a globalizáció egészének és alrendszereinek egymáshoz fűződő viszonylatrendszerében. Amíg az egyes alrendszerek egymással is intenzív küzdelmet vívnak a globalizáció viszonyai között betöltendő pozíciókért s az egyes alrendszerek aktuális éllovasai semmiképpen sem támaszthatnak igényt arra, hogy kisajátítsák az adott alrendszer hegemón szerepét, az információs társadalom, mint sajátos alrendszer, különleges helyet foglal el az alrendszerek között. Mivel minden más alrendszerről hordoz és szállít információt, "önállóságát" éppen ebből a közvetítő szerepből nyeri.

A globalizációt és az egyetemes figyelem-összpontosulást elősegítik a kor nagy tematizációi: a demográfiai robbanás veszedelmei, a környezeti fenyegetések, nyersanyagforrások kimerülése, a nagyléptékű klímaváltozás az elöregedő társadalmak, a generációs szakadás és számos más közérdekű téma. Csupán rövid idő kérdése, hogy a világ elmaradott, periferikus térségei mikor zárkóznak fel, s az iskolázás kiterjedése és a mind hozzáférhetőbb verbális és képi hírszórás kiépülése nyomán mikor egyesül a világ egyetlen hatalmas kommunikációs rendszerré. Ez ma már egyes régiók viszonylagos társadalmi-gazdasági elmaradottsága mellett is elképzelhető.

A látókőr globalizációja, a globális közvélemény kialalkulása és a nemzeti határokon túllépő globális tömeg léte újszerű társadalmi mozgásokat és vándorlásokat gerjeszt. A tévé közvetítette képek és a kézen-közön kapott értesülések hatására az elmaradottabb régiókból tömegek áramlanak a fejlett régiók felé, hogy jobb sorsot talaláljanak maguknak.

A tévében bemutatott események sikerének hátterében egy ősi igény lappang, amely erősebb, mint olykor hinnénk: a meseszükséglet – a történetközlés és a történethallgatás késztetése. Az ember eredendő igénye, hogy „mesét” költsön és hallgasson. A tévé végül is nem egyéb, mint mesélőgép, sokkal inkább az, mint a rádió vagy sajtó. A vizuális élmény mindig valószerűbb, hitelesebb és konkrétabb, mint a jelrendszerbe (nyelvbe) kódolt hírközlés. A kutatások felfedték, hogy a külső világról szerzett információink túlnyomó részét vizuális úton szerezzük meg. A „másodlagos mesélés” átszövi mindennapi életünket. A látott vagy hallott történeteket az eredeti befogadás után újra és újra felidézzük, elmondjuk vagy meghallgatjuk, latolgatjuk és stilizáljuk. Ez igen fontos fenntartója és „olajozója” családi, baráti és egyéb kapcsolatainknak. Úgy látszik, a modern ember sem létezhet mitológiák nélkül, korunkm tömegkommunikáción felnött tömegembere még kevésbé. Napjaink nagy mitológikus témái az ufóktól a titokzatos jelenségeken át a közszemlére tett emberi sorsok látványáig a történetmesélés kimeríthetetlen forrásai.

A hajdani népmesék és a családi-baráti körben elhangzó anekdóták helyére a „modern népmesék” léptek: a Dallas-típusú vég nélküli szappanoperák, a sztáréletrajzok, pletykalapok, a híres célszemélyek történetei. A valóság és a fikció közötti határ bizonytalanná és kétségessé válik; a néző és az olvasó képzeteiben a fikció a valóság benyomását kelti, a valóság pedig a fiktív történetek narratív szerkezeteihez igazodik. Számos adat tanúskodik arról, hogy a nézők egy része valóságos személyeknek tekinti a szappanoperák hőseit és realitásnak a velük megesett kalandokat. Szabad és akadálytalan a közlekedés a valóságból a látvány világába és vissza.

A globális tömegek korszaka felé haladva a média a különböző csatornáin keresztűl nagyon megnövelte a manipulációs lehetőségeit.

Az ismeretek egyik csoportjába a közösség által a szocializációs folyamatban elsajátított ismeretek tartoznak, tudáskészletünk egy másik részét pedig olyan ismeretek alkotják, amelyek a világban való eligazodáshoz lehetnek szükségesek; irányítják, orientálják tevékenységünket, de nem szocializálhatók, mert „éppen most történt eseményekre” vonatkoznak. Az elsődleges szocializáció fontos kiindulópontot, alaptudást nyújthat az újdonságok befogadására, nevelhet a világ eseményei iránti nyitottságra, adhat olyan szemléletet, amely elősegíti az ismeretek elsajátításást, de nem adhat át olyan ismereteket, amelyek a közösség számára is újak.

A szocializálható és az újdonságokra vonatkozó ismeretek különválása történelmileg viszonylagos, mindenekelőtt a embercsoportok dinamikusságának és integrációs szintjének függvénye. A viszonylag zárt, izolált közösségek belső történéseit a megszokottság, a szabályozottság, a viszonylagos változatlanság jellemzi. Ha a tevékenységek rendszerét az állandóság, a mozdulatlanság uralja, vagy a változások ritmusa rendkívül lassú, túlnyomórészt időtlenné válik a közösség tagjai számára szükséges tudás is, az újdonságismeretek köre úgyszólván elhanygolható jelentőségű. A zárt, statikus közösségek érték- és normarendszerét az egységesség és viszonylagos változatlanság jellemzi. Természetesen az ilyen zárt társadalmakba is eljuthat az újdonságok, külső történések híre, de azok inkább rendkívülinek számítanak, nem lesznek a közösség mindennapos, megszokott élményévé.

Minél dinamikusabb egy társadalom fejlődése, minél bonyolultabbak és szerteágazóbbak a környező világgal való kapcsolatai, annál inkább megnő az új ismeretek jelentősége, annál fontosabbá válik az újdonságok befogadására való készség, nyitottság kialakítása a társadalom tagjaiban. A rendszeres hírközlés kialalkulásával az újdonságok az élet magától értetődő, mindennapos tartozékaivá válnak, amik a tömegsajtó és az elektronikus tömegkommunikáció útján jutnak el az emberekhez.

Korunk egyik hiánybetegsége az azonosulási és odatartozási szűkösség: az identitáshiány. Mint Erikson rámutat, ez jellegzetesen fiatalkori tünet, jóllehet napjainkban egyre kevésbé korlátozódik az ifjúkorra. Az identitás új és új átszerkesztése, fenntartása s az éppen adott helyzethez igazítása élethossziglani feladat lesz. Már most a tömegszórakoztatás, média és világszerte elismert személyiségei kettős rendeltetést is teljesítenek. Egyfelől azonosulási tárgyakat, követhető mintákat mutatnak fel: film- és popsztárokat, kiemelkedő sportolókat, a tömegkultúra nagyjait. Másfelől részleges identitáskategóriákat teremtenek, amelyekhez tartozni lehet, amelyeket be lehet építeni az egyén azonosságtudatának szerkezetébe. Így létrehozzák és felerősítik a valahová tartozás és az elfogadottság tudatát, a szolidaritás és a másokkal való egyenrangúság élményét. A tömegkommunikáció a társadalom kommunikációs folyamatainak azon formája, melynek során az információ a forrástól szakemberek által feldolgozva, technikai közvetítők révén jut el az emberek kisebb-nagyobb csoportjaihoz, a nagyközönséghez. McQuail (1994) két tömegkommunikációs modellt különböztet meg; a tömegkommunikáció úgy is felfogható, mint a bemutatás és az odafigyelés folyamata, s ebben áll az úgynevezett publicitás modell lényege. Az üzenet kibocsátója el szeretné érni, hogy a megcélzott befogadó közönség odafigyeljen arra, amit mond, ábrázol, leír, megjelenít. A befogadási modell viszont azt hangsúlyozza, hogy a tömegkommunikációs üzenetek nyitottak, több féle jelentéssel is bírnak, s a cimzettek ugyanazt az üzenetet különbözőképpen értelmezhetik egyrészt attól függően, hogy az milyen kontextusban van, másrészt aszerint, hogy milyen a saját maguk kulturális háttere.

A média a tömegkommunikációs eszközök és intézmények összessége.

A tömegkommunikáció funkciói MacBride szerint a következők: tájékoztatás-tájékozódás (hírek, adatok, képek, tények összegyűjtése, tárolása, feldolgozása és terjesztése), vita-eszmecsere (a közérdekű kérdésekben a megegyezéshez szükséges vélemlnyek összegyűjtése, nyilvánosságra hozatala, cseréje), szocializáció (az emberek társadalmi beilleszkedéséhez szükséges normák, magatartásminták, értékek, ismeretek létrejöttében, az egyén világképének alakításában való részvétel), kultúra-oktatás (a kulturális és művészeti ismeretek terjesztése, a kulturális örökség ápolása, az egyén ízlésének, ismereteinek fejlesztése, alakítása), szórakoztatás (művészeti alkotások, zene, sport, játékok és egyéb események, jelek, szimbólumok, hang és kép útján történő közvetítése egyéni és közös kikapcsolódás és szórakozás céljából).

A modern ember számára a tényleges, megtapasztalt eseményeken alapuló világkép már csak egy csekély tartománya annak az összetett, tág világképnek, amelynek formálódásában döntő szerep jut a tömegkommunikációs eszközöknek és intézményeknek (=média). A mediatizált valóság mint közhasználatú metafora éppen azt fejezi ki, hogy a média közvetít közöttünk és a való világ között.

Azáltal, hogy a való világ történéseinek zömét a média közvetíti az emberek számára, formálja – ha nem is kizárólagosan – az emberek valóságról alkotott elképzeléseit. A média nemcsak tükrözője, hanem alakítója is a dolgoknak, a tömegkommunikáció folyamatában megjelenő mediatizált valóság és kultúra normákat teremt, amelyek viszonytási alapul szolgálnak az emberek számára a társadalmi cselekvések és jelenségek megítélésében, a jó és a rossz, az elfogadott és a deviáns, a szép és a csúnya, az értékes és az értéktelen megítélésében.

A hagyományos megközelítés szerint a média magába foglalja a lapkiadást (újság, magazin, folyóirat), a rádiózást, a televíziózást és az új elektronikus médiát (multimédia, digitális rádió műsorszórás, digitális televizió műsorszórás, digitális kábeltelevíziózás, konvergencia ( összeolvadást jelent különböző hálózati platformok szolgáltatásaira, elektrónikai készülékekre, szolgáltatásokra nézve ), hálózati média (internet) ).

A médiatermékekkel szemben nemcsak a nagyközönség támaszt szükségletet, hanem a hírdetők is keresik. A hirdetőt természetesen nem az érdekli, hogy milyen élményt vagy információt nyújt számára a médiatermékbe foglalt szellemi tartalom, hanem arra kíváncsi, mekkora és milyen összetételű az egyes médiatermékek közönsége. Mindennapjainkba a tévén, rádión, sajtón keresztűl benyomakodik a reklám. A hirdetés a közösségi kommunikáció kikerülhetetlen eleme, amely a modern társadalmakban óriási mennyiségben árasztja el az embereket. A hirdetési bevételek komoly szerepet játszanak a médiaágazat működésének finanszírozásában, ezek nélkül a mai gazdag kínálat, a lapok, rádió- és televíziócsatornák sokasága egyszerűen nem létezhetne a piacon. Mindez már önmagában is magyarázza, hogy a hírdetések hatnak az egyes médiumok által kínált, azok lényegét képező tartalmakra is, jóllehet az ideális társadalmi kommunikáció szempontjából nagyon is kívánatos lenne ennek elkerülése.

A fogyasztást a szükségletek motiválják, az egyén saját pereferenciarendszerét követve költségvetési korlátján belül az árinformáció alapján hozza meg vételi döntését. A fogyasztói magatartást befolyásolják az egyén kulturális (kultúra, szubkultúra, társadalmi osztályok), társadalmi (referenciacsoportok, család, társadalmi szerepek és státusok), személyes (kor és családi élet ciklus, foglalkozás, gazdasági körülmények, életmód, személyiség és az énkép), pszichológiai (motiváció, észlelés, tanulás, gondolkodásmód és attitűdök) jellemzői (Kotler, 1991).

A reklámozás: egyik 1932-ben jutalmazott meghatározását Soeterboek (1980) idézi. „A reklámozás elképzelésekre, szolgáltatásokra vagy termékekre vonatkozó információk terjesztése a reklámozó szándékának megfelelő cselekvés kikényszerítésésre.” Ennek egy kibővitett és pontosabb változata Varga (1960) definíciószerű leírása: „reklám alatt azokat a tevékenységeket és megnyílvánulásokat szokás érteni, amelyek szóbeli, látható vagy más érzékelhető módon, tömeghatás kiváltására alkalmas eszközökkel fordulnak a tényleges és potenciális vásárlókhoz vagy azok egy-egy rétegéhez, hogy ezek figyelmét valamely árura, szolgáltatásra, illetőleg az ilyeneket előállító, forgalomba hozó, teljesítő személyre vagy vállalatra felhívják, vagy néha csak azért, hogy őket e tekintetben tájékoztassák abból a célból, hogy a reklám által befolyásolt rétegek a reklámozott árukat vagy szolgáltatásokat megvásásrolják s ezáltal a reklámozó személy vagy vállalat üzleti forgalma kielégítő színvonalon maradjon vagy növekedjék, vagy néha csupán azért, hogy a reklám által befolyásolt rétegek a reklámozó irányában kedvezően hangolódjanak és ennek eredményeképpen lehetőleg ezek érdekében cselekedjnek. ”

A piacrészesedésért folytatott harc logikája egyszerű. Azok az emberek vásárolnak meg legvalószínűbben egy terméket, akik már korábban is használták. Értelmesnek látszik egy fogyasztót megpróbálni átirányítani egyik márkáról a másikra,ez sokkal szerényebb célkitűzés, minthogy egészében próbálnánk megváltoztatni a fogyasztóihasználati mintákat.

Időnként az új termékek bevezetését csak alig vagy egyáltalán nem kíséri reklám. Így vagy úgy, de magukat reklámozzák, és a szóbeli személyes híradások elegendőek elterjedésükhöz.

A különféle tömegkommunikációs eszközök a bizalomnak különféle mértékét váltják ki a fogyasztókból. A reklámozók megfigyelték, hogy a hirdetés hihetősége változik aszerint, hogy milyen kontextusban jelenik meg. A hirdető fogyelembe kell vegye, hogy a televízióban látható reklámról hamarabb gondolnak rosszat a nézők, mint más eszközről, például a nyomtatott sajtóról.

Az információs környezetet nemcsak az ebben a térben mozgó információk sokfélesége alkotja, hanem az egyes információs források súlya, fontossága is. Úgy tűnik, hogy az egyes termékekről szerzett személyes tapasztalatoknak és a megbízható barátoktól, ismerősöktől hallott véleményeknek nagy súlya van.

III. Bihar megye rövid bemutatása

Bihar megye a ország északnyugati részén terül el. Észak, észak-keleten határos Szatmár és Szilágy megyével, keleti irányban Kolozs megyével, dél, délkeleten Arad és Fehér megyével valamint nyugaton Magyarországgal. Területe 7544 km^2,ebből 4993 km²mezőgazdasági terület, 1995 km²erdő és 556 km²egyéb területek.

Bihar egyike az ország jelentősebb kiterjedésű megyéjének, a 42 megye közül a hatodik helyet foglalja el. Lakónépessége az ország lakosságának 2,8 százaléka és a 12 –ik helyet jelenti.

A lakosság elöregedését bizonyítják a demográfiai mutatószámok is; míg élve születési ráta tekintetében a megye a 20-ik helyet foglalja el, addig a halálozási ráta tekintetében az előkelő hatodik.

Foglalkoztatás szempontjából a megye helyzete jó, hiszen a munkanélküliségi ráta a legkisebb az országban.

Az aktív vállalkozások tekintetében Bihar megye a 11-ik. A megye ipara az országos ipari áruforgalom 4,4 százalékát valósítja meg. Jelentős a megye hozzájárulása egyes ipari termékek előállításában, mint a hűsítő italok, harisnyanadrág, lábbeli, ásványvíz, finomított alkohol, készruha, bútor, cement és cukor.

Mezőgazdasági össztermék esetében a megye a maga 3,7 százalékos részesedésével negyedik a megyék rangsorában, elsősorban a jelentős kukoricatermelésen valamint állattenyésztési ágazatnak köszönhetően, hiszen a sertésállomány tekintetében a második és a szarvasmarha állomány az ötödik az ország megyéi között.

Az idegenforgalomban, a kereskedelmi szálláshelyek számának tekintetében országosan a második a megyék rangsorában, Konstanca után.

Az Északnyugati régió magába foglalja a következő megyéket: Bihar, Kolozs, Beszterce, Szilágy, Máramaros és Szatmár. Tulajdonképpen ez a régió nem egy adminisztratív egység hanem egy fejlesztési felosztás eredménye.

Bihar megye – mint a régió legnagyobb kiterjedésű megyéje, természeti adottságai révén és főként a régió mezőgazdaságában játszik vezető szerepet, mint a növénytermesztés, mind az állattenyésztés tekintetében. Ugyanez a vezető szerep vonatkozik az üzleti áruforgalomra, a kereskedelmi tevékenységre valamint az idegenforgalmi eredményekre, kereskedelmi szálláshelyekre és a turisták számára is.

Népesség, aktív lakosság, alkalmazottak létszáma, ipari össztermelés, egészségügyben dolgozók, valamint beiskolázottság szempontjából Bihar megye a második az Északnyugati régióban. Voltaképpen a régió, két demográfiailag és gazdaságilag is legnagyobb, legfejlettebb megyéje Kolozs és Bihar, a többi megye területi, népesség és gazdasági potenciál szempontjából jóval kisebb.

A megye lakónépessége a 2002 márciusi népszámlálás adatai alapján 620246, ebből 49,7% városi 50,3% falusi lakos. A népszámlálás a lakosság elöregedését regisztrálja. Míg a 0-14 éves korcsoportú lakosság részaránya az összlakosságban csak 17,9%, addig a 60 év fölöttiek korosztálya 19,3%-ot képvisel. Így az öregedési index – amely a 60 év fölöttiek és a 14 éven aluliak arányát jelenti 1,077 , tehát 100 fiatalkorú lakosra 108 idős jut. Így nincsen biztosítva a lakosság létszámának legalább a szinten tartása, így további csökkenés várható.

A 2003-as év népmozgalmi adatai szerint az 1000 lakosra jutó főbb mutatók a következők: 10,3 az élve születetések, 13,6 a halálozás, 5,9 a házasságkötések és 1,2 a válások száma. A halálozások nagyobb aránya a lakosság csökkenését eredményezte, a nopcialitás átlaga csökkenő tendenciát mutat.

A megyeközi migráció folyamata jelentéktelen volt a 2003-as év folyamán. A megyén belüli vándorlás legfontosabb jelensége a városi lakosság vándorlása a községek felé. Számottevő például a megyeszékhely népességének a kitelepedése a Várad környéki községekbe: Szentandrás, Bors, Bihar, Nagyürögd, Körörsgyéres, Szentmárton és Fugyivásárhely felé.

A megye településhálózata jelentősen módosult 2003-ban. Belényes és Margitta municipiumok lettek, valamint az év elején Székelyhíd község is városi rangot kapott. Bihar adminisztratív térképén megjelent 5 új község: Paptamási, Biharfélegyháza, Hegyközpályi, Románszentmikulás és Gyapjú; Bihar, Bihardiószeg, Hegyközcsatár és Cséfa községekböl való kiválással.

Így 2003 elején a megye 100 településsel rendelkezett, amelyből 4 municipium,: Nagyvárad, Nagyszalonta, Belényes és Margitta, 6 város: Élesd, Érmihályfalva, Székelyhíd, Vaskohsziklás, Diófás és Vaskóh, valamint 90 község. A községek közül nagyobb jelentöséggel bírnak mind lakónépesség- mind gazdasági szempontból: Bihardiószeg, Barátka, Cséfa, Berettyószéplak, Fugyivásárhely, Mezőtelegd és Tenke.

Ugyanakkor van a megyében legalább 9 olyan 200 lélekszám alatti kisközség, amelyek a teljes elnéptelenedés felé haladnak, fiatal lakosság és gazdasági potenciál nélkül. Ezek: Tasnádbajom, Érbogyoszló, Belényesirtás, Biharpoklos, Mezőszakadát, Szombatság, Hagymádfalva, Sólyomkő és Érszőllős.

Nemzetiségi szempontból, a megye lakosságából 404468 fő román, (67,4%), 155829 magyar (26,0%), 30089 roma(5,0%), 7370 szlovák (1,2%), 1163 német (0,2%) és 1327 más nemzetiségű.

Felekezeti elosztásban az összlakosságból 358352 (18,1%) református, 55500 (9,2%)római katolikus, 34314 (5,7%) pünkösdista, 22294 (3,7%) baptista, 13600 (2,3%) görög –katolikus, a többi más felekezethez tartozónak vallotta magát.

A 2001-es népszámlálás adatai szerint a Bihar megyében a 10 éven felüli lakosok száma 530352, ebből az egyetemet vagy főiskolát végzettek száma 35103, a posztliceális és mesterképzőt végzetteké 17571, középiskolai végzettséggel 118765 lakos rendelkezik szak és inasiskolával 86324, gimnáziumot 141158 lakos végzett még elemi iskolát 105606 lakos. Az írástudatlan (analfabéta) lakosok száma 15528, tehát a 10 éven felüli lakosság majd 3 százaléka.

Bihar megye aktív népessége 2002 március 18-án 232616 fő, amely az összlakosság 38,8 százalékát jelenti. Az aktív keresőkből 215554 fő a foglalkoztatottak és 17062 a munkanélküliek száma.

Az inaktív lakosság 367630-ra még amelyből 103024 valamilyen fokozatú tanulmányt folytat (óvodás, iskolás, egyetemista), 160722 nyugdíjas, 35540 háztartásbeli és 68344 eltartott és más gazdasági helyzetben lévő személy.

Egy-egy kistérség olyan földrajzilag is összefüggő települések együttese, amely a települések közötti reális munka-, lakóhely, közlekedési, ellátási (kereskedelem, oktatás, egészségügy) kapcsolatokon alapul. A kistérségi rendszerben a települések kapcsolataik révén egy nagy központi településhez vonzódnak. A rendszerben létezik egy nagyobb helység - város vagy község – amely a térség vonzáskörzetét képviseli, mind gazdasági, mind társadalmi síkon.

A megye mikrorégiói a következők – megnevezve a hozzá tartozó városokat és községeket:

- Nagyvárad megyei jogú város, megyeszékhely

- Nagyvárad vonzáskörzete az alábbi községekkel: Bihar, Bors, Hegyközcsatár, Körösgyéres, Nagyürögd, Fugyivásárhely, Szentmárton és Szentandrás.

- Székelyhíd – Bihardiószeg kistérség: Székelyhíd, Bihardiószeg, Kiskereki, Biharcsokaly, Szalárd és Alsótótfalu.

- Margitta kistérsége: Margitta, Érábrány, Vedresábrány, Vámosház, Érbogyoszló, Tasnádbajom és Érszőllős.

- Berettyószéplak térsége: Berettyószéplak, Bályok, Derna, Papfalva és Tóti.

- Érmihályfalva kistérsége: Érmihályfalva, Érkörtvélyes, Érsemlyén, Érszalacs és Értarcsa.

- Mezőtelegd térsége: Mezőtelegd, Köröskisjenő, Mezőszakadát, Tataros, Kiskopács, Hagymádfalva és Vércsorog.

- Élesdi kistérség: Élesd, Esküllő, Kisősi, Alsólugas, Szászfalva, Sólyomkő és Cécke.

- Körösrév vidéke: Körösrév, Nagybárád, Barátka, Csarnóháza, Vársonkolyos.

- Magyarcséke térsége: Magyarcséke, Drágcséke, Bihardobrosd, Harangmező, Pusztahollód, Papmező és Szombatság.

- Belényes térsége: Belényes, Biharkaba, Tisztásfalva, Dragánfalva, Várasfenes, Biharpoklos, Robogány és Belényesújlak.

- Vaskóhsziklás térsége: Vaskóhsziklás, Vaskóh, Diófás, Bontesd, Kerpenyád, Fonókismező, Alsókrisztyár, Belényesírtás, Vasaskőfalu, Remény és Biharlonka.

- Nagyszalonta térsége: Nagyszalonta, Cséffa, Illyefalva, Keménylak, Feketebátor, Madarász és Tulka.

- Tenke kistérsége: Tenke, Feketekápolna, Alsókocsoba, Biharhosszúasszó, Miklóírtás és Olcsa.

IV. A nagyváradi vonzáskörzet kistérségének rövid bemutatása

Ez egy közepesen fejlett, különleges státuszú mikrorégió, amelynek gazdasági és társadalmi életére mélyen rányomja bélyegét a megyeszékhely közelsége. Az ebből fakadó előnyök folytán azt is lehet mondani, hogy ez a térség általában a rendszerváltás, az átmeneti periódus nyertese volt és az lesz az elkövetkező években is. A vonzáskörzet domborzatilag heterogén: nagyrészt síkvidéken terül el, de az ide tartozó települések között van dombvidéki is (Szentmárton, Hegyközcsatár). A vonzáskörzet területe 634 km² lakónépessége 40812 fő. Az aktív lakosságból kb. 6-6,5 ezerre tehető a Nagyváradra ingázók száma, ugyanakkor 2 ezren felül van a Váradról a községek felé ingázók száma. Az utóbbi években fiatal családok százai telepedtek le a vonzáskörzet községeiben, falvaiban. A munkanélküliek száma viszonylag alacsony.

A vonzáskörzeti kistérség gazdasági élete jelentősen függ az adott kistérség földrajzi helyzetétől és adottságaitól. Szentmárton elsősorban a Félixi és Püspökfürdői idegenforgalom és gyógy-üdültetés megyei és egyik legnagyobb országos központja. A határ-menti Bors községben elsősorban bel- és külföldi szállítmányozási vállalatok és vámkezelési ügynökségek telepedtek meg. Nagyürögdre kitelepedtek egyes cipőipari vállalatok, Szentandrás pedig jelentős konyhakerti növényekkel látja el a megyeszékhely lakosságát. Talán csak Csatár község az, amely kimaradt a fejlesztésekből, hisz kiesik a fő közlekedési útvonalak irányából.

A jelentős gazdasági tevékenység és bevételek komoly infrastrukturális beruházásokat is jelentettek a térség egyes községei számára: víz és csatornahálózat vagy vezetékes háztartási gáz bevezetését.

A közepesen fejlett kistérségekre talán az a legjellemzőbb, hogy adott egy város, a térség központja, amely elég jelentős ipari, kereskedelmi és szolgáltatási háttérrel rendelkezik, amelyek mellett háttérbe szorulnak a hozzájuk tartozó települések, elöregedett lakossággal és kevés munkalehetőséggel. E jelenség tulajdonképpen örökölt, a tőke mozgása ritkán jelent meg ezekben a térségekben.

E kistérségből kutatásunk két falura terjedt ki: Bihar és Hegyközcsatár, amelyek közül az első a kistérség fejlettségi tendenciájának megfelelően egy fejlődő falu, a második pedig lemaradt a fejlődéstől a kistérség többi falvaihoz képest.

Bihar területe 6337 ha. Összlakossága a 2002-es adatok szerint 3184 amiből 1555 férfi és 1629 nő. Nemzetiségi megoszlás szempontjából: 367 román, 2754 magyar, 53 roma, 5 német, 5 egyéb. Vallási megoszlás szempontjából 322 ortodox, 549 katolikus, 2096 református, 8 unitárius, 209 egyéb.

Korcsoport szerinti megoszlás: gyerekkorú (0-14 évig) 557 személy (17%), fiatalkorú (15-29 évig) 673 személy (21%), középkorú (30-59) 1320 személy (42%), időskorú (60 felett) 634 személy (20%); az öregedési ráta 1,14.

Iskolai végzettség (a 10 éven felüli lakosságot figyelembevéve): egyetem 51 személy, főiskola 8 személy, posztliceális 39 személy, középiskola 358 személy, szakiskola 633 személy, gimnázium 1078 személy, elemi 610 személy, egyéb 60 személy.

Gazdasági tevékenység szerint: aktív 1138 személy, amiböl: 1043 foglalkoztatott, 95 munkanélküli; 2046 inaktív személy, amiből: 436 iskolás, 990 nyugdíjas, 299 háztartásbeli, 302 eltartott, 19 szabadúszó.

2003-ban a településre 199 személy költözött be és 69 személy vándorolt el.

Biharon 2003-ban a rádióelőfizetések száma 1134, a televízió előfizetések száma 1105 (a faluban 1375 magánlakás van).

Hegyközcsatár területe 6534 ha. Összlakossága a 2002-es adatok szerint 1072 amiből 536 férfi és 536 nő. Nemzetiségi megoszlás szempontjából: 40 román, 1023 magyar, 9 roma. Vallási megoszlás szempontjából 40 ortodox, 255 katolikus, 730 református, 47 egyéb.

Korcsoport szerinti megoszlás: gyerekkorú (0-14 évig) 170 személy (16%), fiatalkorú (15-29 évig) 205 személy (19%), középkorú (30-59) 445 személy (41%), időskorú (60 felett) 252 személy (24%); az öregedési ráta 1,48.

Iskolai végzettség (a 10 éven felüli lakosságot figyelembevéve): egyetem 8 személy, főiskola 2 személy, posztliceális 3 személy, középiskola 79 személy, szakiskola 166 személy, gimnázium 504 személy, elemi 177 személy, egyéb 33 személy.

Gazdasági tevékenység szerint: aktív 448 személy, amiböl: 413 foglalkoztatott, 935 munkanélküli; 624 inaktív személy, amiből: 140 iskolás, 313 nyugdíjas, 80 háztartásbeli, 89 eltartott, 2 szabadúszó.

2003-ban a településre 117 személy költözött be és 38 személy vándorolt el.

Biharon 2003-ban a rádióelőfizetések száma 673, a televízió előfizetések száma 657 (a faluban 1130 magánlakás van).

V. A kutatás bemutatása és eredményei

A kutatásunkhoz a következő mintát használtuk fel, Bihar esetében 85 személyt kérdeztünk meg, amiből 43 nő, 42 férfi; amiből 22 fiatalkorú személy, 43 középkorú személy, 20 idős személy; amelyből aktív 30 személy, inaktív 55 személy; Hegyközcsatár esetében 76 személyt kérdeztünk meg, amelyből 38 nő, 38 férfi; amelyből 17 fiatal személy, 38 középkorú személy, 21 időskorú személy; amelyből aktív 32 személy, inaktív 44 személy.

Kutatásunk során kiderült, hogy Biharon, az életkor szerinti felbontás alapján: a fiatalkorúak csupán 36,4%-a elégedett a helyi szolgáltatásokkal, 63,6%-uk elégedetlen: közülük a legtöbben (42,9%) a szolgáltatások lassúságára panaszkodnak, ezt kovetik egyforma arányban (28,6%) a szolgáltatások és árucikkek hiányosságának problémája, az, hogy tömegközlekedés nem megfelelő, valamint a kábeltévés súgárzás rossz minősége (14,3%). A középkorúak közül 39,5 % elégedett a helyi szolgáltatásokkal, 60,5% elégedetlen. Az elégedetlenség oka: 57,7%-uk a szolgáltatások lassúságára panaszkodnak, 15,4%-uk a szolgáltatások és árucikkek hiányára, 11,5%-uk a világításra. Az idősek közül 90%-uk elégedett a helyi szolgáltatásokkal, 10%-uk pedig nem, ők mind a rossz közlekedési lehetőségekre panaszkodtak.

A településre bevándoroltak közül legtöbben (35,6%) házasság céljából költöztek be a faluba, ezt követi 29,3%-al a munkavállalás miatti beköltözés.

A megkérdezettek 77,1%-nak nincs szándékukban elvándorolni, ennek a legfőbb oka a településhez való kötődés és félelem az újtól. Az idősek képviselik a „nem elvándorlási szándék” 28,1%-át; azért nem akarnak elvándorolni, mert arra hivatkoznak, hogy nekik „ túl késő már ”. Azon személyek közül, akik el szeretnének vándorolni 68,4%-uk a munkavállalás miatt tenné.

A „család havi nettó összjövedelme” és az „elvándorlási szándék” változók kölcsönhatásának vizsgálatakor megállapítottuk, hogy nincs összefüggés, mivel a százalékok nem térnek el jelentős mértékben egymástól. Az iskolai végzettség befolyásolja az elvándorlási szándékot, mivel kiderült, hogy azok akiknek nincs elvándorlási szándékuk, ezeknek 51,6%-át a szakmunkásképzőt és elemi iskolát végzők teszik ki. Azok közül akik el szeretnének vándorolni 52,6% végzett szakközépiskolát. Azok közül akik el szeretnének vándorolni, azoknak általában vannak elvándorolt családtagjaik (84,2%-uknak).

Nem találtunk összefüggést a között, hogy valaki beköltözött vagy helybeli, és a környezetével való viszonya között.

52,9% a megkérdezettek közül televízió nézéssel naponta átlagosan 1-2 órát tölt. A mintánkban a maximum tévénézéssel töltött idő 8 óra volt, ami 1,2%-ot képvisel a megkérdezettek közül. A fiatalok átlagosan kb. napi 4 órát néznek tévét, a középkorúak 3 órát, az ifősek 2-t. Nemek szerint: a férfiak átlagosan napi 3,3 órát töltenek tévé nézéssel, a nők pedig 2,6-t. Megfigyeltük azt, hogy az iskolai végzettség növekedésével csökken a tévénézéssel eltöltött idő. Azok, akik a legtöbbet (8 órát) néznek tévét mind elemi iskolát végzettek.

A kérdőív egy másik kérdése az volt , hogy nevezzék meg a médián belüli 4 kedvenc témájukat. A megkérdezett közül a férfiak 72,7%-át érdeklik a hírek, 68,3%-át a sport, 39,0%-át a humor/komédia és 26,8%-át sorozatok. A nők 76,9%-át érdeklik a hírek, 54,5%-uk kedveli a sorozatokat, 36,4%-át a vallási műsorok, 29,5%-át a talkshowk. A fiatalok 54,5%-át érdekli a sport, 45,5%-át a hírek, 45,5%-át a valóságshowk, 36,4%-át a rajzfilmek. A középkorúak 76,7%-át érdeklik a hírek, 53,5%-át a sorozatok, 37,2%-át a riportok, 27,9%-át a tudományos műsorok. Az időskorúak 90%-át érdeklik a hírek, 50%-át a vallási műsorok, 30%-át a talkshowk, 20%-át a gazdasági műsorok.

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül (egyetem, főiskola, posztliceum) 88,9%-ukat érdeklik a riportok, 55,6%-ukat a hírek, 44,6%-ukat a tudományos műsorok, 44,4%-ukat a humor/komédia.

A elméleti liceumot és szakközépiskolát végzetteket összesítve azt kaptuk, hogy 80,7%-ukat érdeklik a hírek, 52,6%-ukat a humor/komédia, 36,8%-ukat a sorozatok, 35,1%-ukat az ismeretterjesztő műsorok.

A szakmunkásképzőt és elemi iskolát végzettek közül 76,4%-ukat érdeklik a hírek, 60,0%-ukat a sorozatok, 27,3%-ukat a talkshowk, 25,5%-ukat a sport.

Azok közül, akiket érdekel vallási téma, azok 55%-a katolikus, 35%-a református, 5%-a baptista, 5%-egyéb.

Arra a kérdésünkre, hogy milyen tévécsatornákat néz a leggyakrabban hármat felsorolva fontossági sorrendben, legtöbben első helyre tették az RTL Klubot (27,1%), ezt követi szorosan a TV2 (21,2%), harmadik helyen pedig a DUNA TV (11,8%).A román nyelvű adók közül, legnagyobb részben a PRO TV-t választották(8,2%-ban).

A megkérdezettek 65,9%-a olvas újságot (közülük 89,28% a Bihari Naplót, 21,42% a helyi újságot, 7,1% egyéb újságot ), csupán 17,6%-a folyóíratot (közülük 57,1% sport folyóíratokat, 14,3% a Nők Lapját, 7,1% az Erdélyi Hírmondót), búlvárlapokat 3,5% olvas (ők a Story-t és Best-et jelölték meg). Újságot legtöbben a középkorúak olvasnak (53,6%), ezt követik a fiatalkorúak (25%-al), végül az idősek 21,4%-al. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők 77,8%-a olvas újságot, az elméleti liceum és szakközépiskolát végzettek közül 77,2% olvas újságot, az elemi iskolát és szakmunkásképzőt végzettek közül 66,7% olvas újságot. A nemekre való felbontás esetén nem találtunk összefüggést, hiszen a férfiak és nők majdnem ugyanolyan arányban olvasnak újságot. A folyóírat olvasást vizsgálva kiderült, hogy a fiatalok 27,3%-a olvassa, a középkorúak 20,9%-a, az idősek pedig egyáltalán nem olvassák. A nem szerinti megoszlást figyelembevéve elmondhatjuk, hogy majdnem egyforma arányban olvasnak folyóíratot. Ez annak tulajdonítható, hogy a férfiak általában a sport folyóíratokat, a nők pedig a Nők Lapját olvassák. Az iskolai végzettséget tekintve, a felsőfokú végzettségűek 66,7%-a olvas folyóíratot, a elméleti liceumot és szakközépiskolát végzettek 20,4%-a, a elemi iskolát és szakmunkásképzőt végzettek 2%-a. Azok közül akik nem olvasnak folyóíratot 64,2% azt jelöli meg, hogy rossz vagy nagyon rossz a jövedelme.

A búlvárlapokat mind középkorú szakközépiskolát és szakmunkásképzőt végzett nők olvassák

A megkérdezettek 36,5%-a nem hallgat rádiót, 64,5%-a hallgat, közülük 34,3% napi 1-3 óra között rádiózik. A legtöbbet napi 18 órát hallgatnak rádiót (a megkérdezettek 2,4%). A fiatalok 27,3%-a egyáltalán nem hallgat rádiót, a legtöbben (54,6 %) napi 1-3 órát hallgat rádiót. A középkorúak 34,9%-a nem hallgat rádiót, a többi százalék napi 1 és 13 óra között oszlik meg. Az idősek közül 50% nem hallgat rádiót, 40% pedig napi 1-3 között hallgat rádiót. Itt található a maximum napi 18 órás rádióhallgatás, ami 10%-ot képvisel.

A megkérdezettek csak 14,1%-a használja az internetet. Közülük a fiatalok 45,5%-a használja az internetet, 4,7% a középkorúaknak, az időseknek nem használják az internetet. A férfiak 19,5%-a használja az internetet, a nők 9,1%-a. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők 44,4%-a használja az internetet, az elméleti liceumot és szakközépiskolát végzettek közül 26,5% használ internetet, a szakmunkásképzőt és elemi iskolát végzettek 3,9% használ internetet. Az internethasználók közül 66,7% -nak 600 – 800RON, 25%-nak pedig 1000-1200RON, a fennmaradó 8,3%-nak 1200RON a család havi nettó összjövedelme.

Az információk hitelességét szempontjából a médiumok a következőképpen oszlanak meg:

A megkérdezettek 4,7%-a az internetet tartja a leghitelesebbnek, habár nem is használja azt. Ezek mind fiatalkorú, elemi és szakmunkásképzőt végzett nők.

A fiatalok 63,6%-a az internetet tartja a leghitelesebbnek, 27,3%-a tévét, a középkorúak 74,4%-a a tévét, 20,9%-a az írott sajtót, az időskorúak 50%-a a tévét, 40%-a a rádiót.

A férfiak 65,9%-a a tévét tartja a leghitelesebbnek, 19,5%-a az internetet, 14,6%-a rádiót; a nők 47,7%-a tévét, 25%-a az írott sajtót, 15,9%-a az internetet tartja a leghitelesebb médiumnak.

A megkérdezettek 71,8% meg szokta beszélni környezetével a különböző médiumokban megjelent információkat.

A reklámról alkotott vélemény a következőképpen alakult:

A reklámról alkotott vélemény vizsgálatakor megállapítottuk, hogy a férfiak 51,2%-át nem érdekli a reklám, a nők 50%-a nem kedveli a reklámokat.

A fiatalok 54,5%-a nem kedveli a reklámokat, 36,4%-át nem érdekli, a középkorúak 51,2%-át nem érdekli a reklám, 2,3%-a kedveli, az idősek 50%-a pedig nem kedveli a reklámot, 30%-a keveli.

Az iskolai végzettség növekedésével a reklám kedveltsége csökken: az elemi és szakmunkásképzőt végzettek 11,8%-a kedveli, az elméleti liceumot és szakközépiskolát végzettek 6,1%-a kedveli, a felsőfokú végzettségüek közül pedig senki sem kedveli a reklámot.

Szerintük a reklám:

A reklámokban hírdetett termékeket 69,4%-a nem szokta kipróbálni. A kérdezettek meg kellett nevezzenek 3 olyan terméket márkanévvel együtt, amit meg szoktak vásárolni, és ismerik a reklámját. Ennek eredményeképp az Ariel-t 22,5%-ban említették, a Pur-t 16,5%-ban, a Bonux-ot és Colgate-t 14,2%-ban, a Coca-Cola-t 9,4%-ban. Az esetek majdnem 80%-ban a kérdezettek alapvető háztartási cikkek márkáit nevezték meg. A luxus cikkek márkáik között szerepeltek Panasonic, Philips, Bosh, Coca Cola, Milka, Poiana, Kinder, Sprite.

A megkérdezettek 37,6% nem tud véleményt alkotni arról, hogy milyen hatással lesz a falura az EU-s csatlakozás, 32,9%-uk vallja, hogy jó hatással lesz, 29,4%-uk gondolja, hogy rossz hatása lesz. Azok akik azt jelölték be, az EU-s csatlakozás jó hatással lesz, a következő okokra hivatkoztak:38,5% szerint a szolgáltatások minőségének javulása, 30,7% szerint a felzárkózás és fejlődés, 15,4% nem tudja megítélni miért lesz jobb a helyzet.

Azok akik azt jelölték be, az EU-s csatlakozás rossz hatással lesz, a következő okokra hivatkoztak:40% szerint nagymértékű drágulás várható, 20% szerint sokkal több szabályt fognak bevezetni, 16% a várható gazdálkodási nehézségekre hivatkozik, 4% szerint eltörlődnek az eddig őrzött hagyományok, valamint 4% nem tudja megindokolni, hogy miért lesz rosszabb a helyzet.

A polgármester-asszonyal folytatott struktúrált interjúnk során mgtudtuk azt, hogy Biharon be van vezetve a gáz, telefon, jó a vízellátás, a kábeltelevízió vagy parabola a háztartások kb. 50%-ában megtalálható, az újságelőfizetők száma a lakosság kb. 30%, az internet a lakások kb.10%-ba van bevezetve, és működik egy internetklub is, ahova csak fiatalok járnak. Szerinte az tapasztalható, hogy a település elég vonzó ahhoz, hogy a helybéliek ne költözzenek el más településre, valamint emellett jellemző Nagyváradról való beköltözés – inkább fiatalabb korosztályra jellemző a bevándorlás. Véleménye szerint az EU-s csatlakozás a falura eleinte negatív hatássalm lesz, mivel bizonyos szabályokat a falu nem lesz képes betartani, valamint gazdálkodási téren az embereknek nagyon nehéz lesz a kvóta rendszer miatt.

Az iskolaigazgatónőjével folytatott beszélgetésből kiderült, hogy a fiatalokra nagyon rossz hatással van a média, a szüleikkel való viszonyuk meglazult, mivel a szülőknek nincs idejük törődni gyermekeikkel a hosszú munkaidő miatt. Ebből adódóan a gyermekek neveletlenek, nem igazán érdekli őket a tanulás, a médiából negtív példákat sajátítanak el (pl. nagyon sokan valóságshowhős, vagy Győzike akar lenni). Kimondottan nagy gondok vannak a román nyelv tudással, mely által hátrányos helyzetbe kerülnek a továbbtanulás terén. Nem érdekli őket a magyar irodalom, történelem, hagyományok (kultúra); példaként említvén egy diákot, aki a magyar Himnuszt Petőfi Sándor Nemzeti dal című versével keverte.

Kutatásunk során kiderült, hogy Hegyközcstáron, az életkor szerinti felbontás alapján: a fiatalkorúak 76,7%-a elégedett a helyi szolgáltatásokkal, 23,5%-uk elégedetlen: közülük 50-50%-ban a közlekedésre és a szolgálgtatások lassúságára panaszkodnak. A középkorúak közül 60,5 % elégedett a helyi szolgáltatásokkal, 39,5% elégedetlen. Az elégedetlenség oka: 33,3%-ban a szolgáltatások és árucikkek hiányára panaszkodnak, 26,7%-ban pedig a vízminőségre. Az idősek közül 61,9%-uk elégedett a helyi szolgáltatásokkal, 38,1%-uk pedig nem, ők mind a vízminsőségre panaszkodtak.

A településre bevándoroltak közül legtöbben (54,1%) házasság céljából költöztek be a faluba, ezt követi 35,1%-al a munkavállalás miatti beköltözés.

A megkérdezettek 75,3%-nak nincs szándékukban elvándorolni, ennek a legfőbb oka a településhez való kötődés és félelem az újtól. Az idősek képviselik a „nem elvándorlási szándék” 29,1%-át; azért nem akarnak elvándorolni, mert arra hivatkoznak, hogy nekik „ túl késő már ”. Azon személyek közül, akik el szeretnének vándorolni 50%-uk a munkavállalás miatt tenné.

A „család havi nettó összjövedelme” és az „elvándorlási szándék” változók kölcsönhatásának vizsgálatakor megállapítottuk, hogy nincs összefüggés, mivel a százalékok nem térnek el jelentős mértékben egymástól. Az iskolai végzettség befolyásolja az elvándorlási szándékot, mivel kiderült, hogy azok akiknek nincs elvándorlási szándékuk, ezeknek 54,6%-át a szakközépiskolát és elméleti líceumot végzettek teszik ki. Azok közül akik el szeretnének vándorolni, azoknak általában vannak elvándorolt családtagjaik (83,3%-uknak).

Nem találtunk összefüggést a között, hogy valaki beköltözött vagy helybeli, és a környezetével való viszonya között.

65,8% a megkérdezettek közül televízió nézéssel naponta átlagosan 1-2 órát tölt. A mintánkban a maximum tévénézéssel töltött idő 8 óra volt, ami 1,3%-ot képvisel a megkérdezettek közül. A fiatalok átlagosan kb. napi 3,29 órát néznek tévét, a középkorúak 2,16 órát, az ifősek 2,3-t. Nemek szerint: a férfiak átlagosan napi 2,45 órát töltenek tévé nézéssel, a nők pedig 2,5-t.

A kérdőív egy másik kérdése az volt , hogy nevezzék meg a médián belüli 4 kedvenc témájukat. A megkérdezett közül a férfiak 84,2%-át érdeklik a hírek, 50%-át a sport, 47,4%-át az ismeretterjesztő műsorok és 42,1%-át a humor/komédia. A nők 71,1%-át érdeklik a hírek, 57,9%-uk kedveli a sorozatokat, 28,9%-át a vallási műsorok, 28,9%-át a gazdasági műsorok. A fiatalok 52,9%-át érdeklik a hírek, 52,9%-át a sorozatok, 52,9%-át a valóságshowk, 41,2%-t a könnyűzene. A középkorúak 84,2%-át érdeklik a hírek, 55%-át az ismeretterjesztő műsorok, 50%-át a gazdasági műsorok, 42,1%-át a humor/komédia. Az időskorúak 85,7%-át érdeklik a hírek, 57,1%-át a sorozatok, 33,3%-át a politika, 28,6%-t a riportok.

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül (egyetem, főiskola, posztliceum) 72,7%-ukat érdeklik a tudományos témák, 59,1%-ukat az ismeretterjesztő műsorok, 54,5%-ukat a hírek, 36,4%-ukat a humor/komédia.

A elméleti liceumot és szakközépiskolát végzetteket összesítve azt kaptuk, hogy 91,7%-ukat érdeklik a hírek, 43,8%-ukat a humor/komédia valamint a sorozatok, 22,9%-ukat a vetélkedők.

A szakmunkásképzőt és elemi iskolát végzettek közül 82%-ukat érdeklik a hírek, 30,0%-ukat a riportok, 20%-ukat a sport, valóságshowk, vallási műsorok.

Azok közül, akiket érdekel vallási téma, azok 80%-a református, 20%-a református, 5%-a baptista, 5%-egyéb.

Arra a kérdésünkre, hogy milyen tévécsatornákat néz a leggyakrabban hármat felsorolva fontossági sorrendben, legtöbben első helyre tették az RTL Klubot (37,8%), ezt követi szorosan a M1 (17,6%), harmadik helyen pedig a TV2 (14,9%).A román nyelvű adók közül, legnagyobb részben a TVR1-t választották(5,4%-ban).

A megkérdezettek 82,9%-a olvas újságot (közülük 95,2% a Bihari Napló-t, 43,5% a helyi újságot,és a Jurnalul Bihorean-t 1,1% Magyar Szó-t ), csupán 17,1%-a folyóíratot (közülük 57,1% Nők Lapját, 42,9 Metro és Selgros bevásárlóközpontok ismertetői (ha ezeket folyóíratoknak nevezni)), búlvárlapokat 9,2% olvas (mindenki a Story-t jelölte meg). Újságot legtöbben a középkorúak olvasnak (50,8%), ezt követik a fiatalkorúak (25,4%-al), végül az idősek 23,8%-al. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők 86,4%-a olvas újságot, az elméleti liceum és szakközépiskolát végzettek közül 89,6% olvas újságot, az elemi iskolát és szakmunkásképzőt végzettek közül 66% olvas újságot. A nemekre való felbontás esetén nem találtunk összefüggést, hiszen a férfiak és nők majdnem ugyanolyan arányban olvasnak újságot. A folyóírat olvasást vizsgálva kiderült, hogy a fiatalok 17,6%-a olvassa, a középkorúak 23,7%-a, az idősek 4,8%-a. A nem szerinti megoszlást figyelembevéve elmondhatjuk, hogy a férfiak 7,9%-a, a nők 26,3%-a olvas folyóíratot. Az iskolai végzettséget tekintve, a felsőfokú végzettségűek 45,5%-a olvas folyóíratot, a elméleti liceumot és szakközépiskolát végzettek 18,8%-a, a elemi iskolát és szakmunkásképzőt végzettek 4%-a. Azok közül akik nem olvasnak folyóíratot 76,1% azt jelöli meg, hogy átlagos vagy rossz a jövedelme.

Azok akik olvassák a búlvárlapokat 42,9%-uk férfi, 57,1%-uk nő; 42,9%-uk egyetemet végzett, 28,6%-uk szakközépiskolát és elemi iskolát végzettek; 57,1%-uk fiatalkorú, 28,6% középkorú, 14,3% időskorú.

A megkérdezettek 28,9%-a nem hallgat rádiót, 71,1%-a hallgat, közülük 46% napi 1-3 óra között rádiózik. A legtöbbet napi 9 órát hallgatnak rádiót (a megkérdezettek 1,3%). A fiatalok 23,5%-a egyáltalán nem hallgat rádiót, a legtöbben (45,3 %) napi 1-2 órát hallgat rádiót. A középkorúak 26,3%-a nem hallgat rádiót, 42,1% azok közül akik hallgatnak rádiót napi 1-2 órát hallgatja. Itt található a maximum napi 9 órás rádióhallgatás, ami 2,6%-ot képvisel. Az idősek közül 38,1% nem hallgat rádiót, 42,9% pedig napi 1 hallgat rádiót.

A megkérdezettek csak 27,6%-a használja az internetet. Közülük a fiatalok 33,3%-a használja az internetet, 52,4% a középkorúaknak, az időseknek 14,3% az internetet. A férfiak 57,1%-a használja az internetet, a nők 42,9%-a. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők 68,2%-a használja az internetet, az elméleti liceumot és szakközépiskolát végzettek közül 10,4% használ internetet, a szakmunkásképzőt és elemi iskolát végzettek 4,0% használ internetet. Az internethasználók közül 4,8%-nak 200-400RON; 19,0% -nak 600 – 800RON, 9,0%-nak pedig 1000-1200RON, a fennmaradó 66,7%-nak 1200RON a család havi nettó összjövedelme.

Az információk hitelességét szempontjából a médiumok a következőképpen oszlanak meg:

A fiatalok 75%-a a televíziót tartja a leghitelesebbnek, 18,8%-a rádiót, a középkorúak 71,5%-a a tévét, 10,5%-a az írott sajtót és a rádiót,7,9%-uk egyik médiumot sem tartja hitelesnek, az időskorúak 42,9%-a a rádiót, 33,3%-a a tévét, 23,8%-a az írott sajtót.

A férfiak 65,8%-a a tévét tartja a leghitelesebbnek, 18,4%-a a rádiót, 7,9%-a az írott sajtót és az internetet; a nők 56,8%-a tévét, 16,2%-a az írott sajtót, 13,5%-a a rádiót, 5,4%-a az internetet tartja a leghitelesebb médiumnak, 8,1%-a egyik médiumot sem tartja hitelesnek.

A megkérdezettek 84,2% meg szokta beszélni környezetével a különböző médiumokban megjelent információkat.

A reklámról alkotott vélemény a következőképpen alakult:

A reklámról alkotott vélemény vizsgálatakor megállapítottuk, hogy a férfiak 52,6%-a nem kedveli a reklámot, a nők 47,4%-a nem kedveli a reklámokat.

A fiatalok 70,6%-a nem kedveli vagy nem érdeklik a reklámokat, 17,6%-a kedveli a reklámokat, a középkorúak 81,6%-át nem érdekli vagy nem kedveli a reklámokat, 13,2%-a kedveli, az idősek 52,4%-a pedig nem kedveli a reklámot, 28,6%-a kedveli.

Az iskolai végzettség növekedésével a reklám kedveltsége növekszik: az elemi és szakmunkásképzőt végzettek 6,0%-a kedveli, az elméleti liceumot és szakközépiskolát végzettek 14,6%-a kedveli, a felsőfokú végzettségüek közül pedig 18,2%-a kedveli a reklámot.

Szerintük a reklám:

A reklámokban hírdetett termékeket 53,9%-a nem szokta kipróbálni. A kérdezettek meg kellett nevezzenek 3 olyan terméket márkanévvel együtt, amit meg szoktak vásárolni, és ismerik a reklámját. Ennek eredményeképp a Colgate-et 38,9%-ban említették, az Ariel-t 28,9%-ban, a Coca Cola-t 18,4%-ban, a Bonux-ot 14,5% és a Pur-t 13,1%-ban. Az esetek majdnem 70%-ban a kérdezettek alapvető háztartási cikkek márkáit nevezték meg. A luxus cikkek márkáik között szerepeltek Panasonic, Whirlpool, Coca Cola, Zanussi, Camey, Snickers, Pall Mall, LM, Jacobs, Milka, Poiana, Kinder, Sprite, Calgon.

A megkérdezettek 27% nem tud véleményt alkotni arról, hogy milyen hatással lesz a falura az EU-s csatlakozás, 6,8%-uk vallja, hogy jó hatással lesz, 56,8%-uk gondolja, hogy rossz hatása lesz. Azok akik azt jelölték be, az EU-s csatlakozás jó hatással lesz, a következő okokra hivatkoztak:66,7% szerint a turizmus fellendülése, 33,3% szerint a felzárkózás és fejlődés miatt lesz jobb a helyzet.

Azok akik azt jelölték be, az EU-s csatlakozás rossz hatással lesz, a következő okokra hivatkoztak: 67,9% szerint a várható gazdálkodási nehézségek, 21,4% szerint sokkal több szabályt fognak bevezetni, 10,7% a drágulásra hivatkozik.

A csatári polgármesterrel folytatott struktúrált interjúnk során megtudtuk, hogy a faluban van kábeltévé, internetklub, jellemző a falura a bevándorlás. Mondhatni, hogy a falu modernizálódik, mivel a háztartások kb. 70%-ba már be van vezetve a telefon, kábeltelevízió majdnem 40%-ban található. Mikor az EU-s csatlakozásról kérdeztük, elmondta, hogy szerinte részben pozitív, részben negatív hatással lesz a falura, mivel munkahelyet jelent a fiatalság számára, de a mezőgazdaságban dolgozóknak sokkal nehezebb lesz.

A két tanítóval folytatott interjúnk során ismét azt hallottuk, hogy „ a munkahelyek miatt sajnos a szülők keveset tudnak foglakozni a gyerekekkel, a gyerekek fegyelmezetlenebbek és kezelhetetlenebbek lettek. Ezt a problémat megjobban elmelyíti az, hogy a média túl sok negatív hatást gyakorol azáltal, hogy rossz példát nyújt a gyerekek számára. Árad a televízióból a brutalitás, agresszívitás és a gyerek sajnos sokat átvesz a rossz példából is. Főleg azokkal a gyerekekkel van gond, akik hétszámra a tévét vagy brutális vidójátékokat néznek és nem beszélik meg a szülőkkel, hogy ezek NEM követendő példák. A szülők az anyagiakért való hajsza miatt egyre jobban elhanyagolják a gyerekek nevelését, ami a gyerekek viselkedésén nagyon meglátszik. Ingerlékenyek, agresszívek, rosszindulatúak, tiszteletlenek a felnőtekkel és szüleikkel szemben is. Hála Istennek, azért falun még bnem olyan rossz a helyzet, de állítom, hogy a 10-15 évvel ezelőtti iskolások és a mai iskolások között itt is óriási különbség tapasztalható. A pedagógusoknak nagy felelősség jut nem csak a gyermekek, hanem a szülők nevelésében is. Igyekszünk felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a gyermek helyes nevelése, a vele való felelősségteljes foglalkozás. Az iskolában pedig egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni az oktatás mellet a nevelői munkára.” E mellett elmondták, hogy a néphagyományokat ünnepségek keretén belül próbálják ápolgatni, és a faluban szüreti mulatságokat rendeznek meg évről-évre.

VI. Következtetések

A szolgáltatásokkal való elégedettséget tekintve elmondható, hogy Biharon a fiatal és középkorúak sokkal elégedetlenebbek mint Csatáron, az idősek szempontjából mindkét faluban kicsi az elégedetlenség, pár százalékkal azonban nagyobb az elégedetlenség Csatáron. Véleményünk szerint ez amiatt van, hogy Csatár mivel távolabb van a nagyvárostól, a fejlesztések is kevésbé érték el a falut és mivel az információk mennyisége is kevesebb mint Biharon, a média is hatása is kissebb Csatáron mivel a médi nemtudja elérni az embereket, ennek következtében az emberek nem annyira elégedetlenek a helyzetükkel. Mindkét faluban a szolgáltatások minőségével és lassúságával elégedetlenek,és a közlekedéssel, Csatáron kimondottan nagy a gondd a víz minőségével és a gázhálózat sincs kiépítve.

Bihar vonzóbb falunak bizonyúl mint Csatár több szempontból is, egyrészt Nagyváradhoz való közelsége miatt, másrészt a szolgáltatások mennyisége és minősége is jobb, (a média hatása is nagyobb mivel inkább hozzáférhető mint Csatáron). Mindkét településen kis százaléknak van szándékában elvándorolni, ennek oka legnagyaobb arányban a településhez való kötődés a fiatalok és a középkorúak esetében, az idősek pedig, mint várható volt azt mondták, hogy „ nekik már túl késő”. Felsőfokú végzettséggel rendelkezők nem szereretnének elvándorolni, ez inkább jellemző a középfokú végzettségüekre, mivel ők más településen vagy más országokban nagyobb lehetőséget látnak a boldogulásra. Mindkét falu esetében megállapítottuk, hogy nagy hatással van az elvándorlási szándékra az, hogy van-e az illetőnek elvándorolt családtagja, hiszen ebben az esetben a az elvándorolt családtagok befolyásolják életvitelükkel, ezáltal vonzóvá válik a külföldi munkavállalás és letelepedés. Ilyen esteben a média által nyújtott információ tömeg erősíti az elvándorlási szándékot kialakítja a vágyat a jobb életminőségre.

Média hitelesség szempontjából a rádió hallgatás Csatáron megelőzi az írott sajtót, Biharon egyforma arányban hisznek a rádiónak és az írott sajtónak. A rádióban inkább híreket hallgatnak, ugyanakkor jellemző a háttér-rádiózás is aminek következménye ezen médium gyenge befolyásoló hatása.

Az internet hozzáférhetőség és használat Biharon nagyobb, ennek következménye az, hogy az emberek ebben a faluban a leghitelesebb médiumnak a televízió után az internetet jelölték meg. Csatáron az internet használata nem annyira elterjedt, hiteles médiumként is csupán a megkérdezettek 6, 7%-a nevezte meg. Mindkét faluba az internetet nem információ szerzésre használják leginkább, hanem, játékra és letöltésekre. Az idősek egyáltalán nem nyitottak az internet iránt, sőt negatívan dolognak látják.

Mindkét faluban leginkább a magyar nyelvű kereskedelmi csatornákat részesítik előnyben, ezeken belül kimondottan érdekli őket a hírek, valóságshowk, talkshowk, sorozatok, sport, humor-komédia. Ebből is látszik, hogy a globalizáció folyamata elkezdődött, habár egyelőre tapasztalatunk szerint nem olyan nagy a hatása mint egy nagyvárosban. A falvakban legfontosabb eszköze a kereskedelmi csatornák hiszen folyóíratot és bulvársajtót nem igazán olvasnak, mivel nem jutnak hozzá, de nincs is rá igényük. A kereskedelmi csatárornák által sugárzott tömérdek reklám nagy hatásal van a tömegízlés kialakítására és befolyásolja a fogyasztást. Habár a reklámokban szereplő kipróbált termékek nagyrésze mindennapi használati cikk, a fogyasztáson mégiscsak megmutatkozik a reklámok hatása, hiszen ezek a használati cikkek nagyrészben olyan márkák, amelyeknek gyártó cégei nagy hangsúlyt fektetnek a médiában szereplő reklámozásra. Kissebb arányaban, de említettek olyan luxus cikkeket is, amelyeknek reklámja azt sugallja, hogy az illető termék megvásárlása együtt jár a presztizs emelkedésével. Az ilyenfajta reklámok bejárják az egész világot, minden országban ismertek ezek a márkák, és már Románia egy kis falujában is eléri a fogyasztókat.

A megkérdezettek többége azt állította, hogy a rendszerváltás után a média által nyújtott információ mennyiség növekedésével, kis mértékben vagy egyáltalán nem vátozotak a lehetőségeik.

Az EU-s csatlakozás kérdésében a megkérdezettek nagy része hasonló módon tart a csatlakozástól, habár nem rendelkeznek kellő mennyiségű információval erről a témáról, sokan nem tudják megindokolni válaszukat. Azok, akik megindokolták válaszukat, többnyire a drágulásra és gazdálkodási nehézségekre hivatkoztak, de ennnél pontosabban nem tudták kifejteni véleményüket.

Hipotézisünk részben igazolódott be, mivel a média még nem tudta annyira elérni a falvakat, tehát a globalizáló hatás sem akkora mint egy nagyvárosban. A folyamat viszont elkezdődött, és ennek legfontosabb eszköze a kereskedelmi csatorna, valamint a közeljövőben internet széleskörűbb elterjettsége is hozzájárul a globalizáció visszafordíthatatlan folyamatához.

VII. Bibliográfia

1. A Bihar megyei Statisztikai Hivatal adatai;

2. Pataki Ferenc: A tömegek évszázada – Bevezetés a tömeglélektanba; Osiris kiadó, Budapest 1998.

3. Angelusz Róbert: Kommunikáló társadalom. Ferenczi kiadó, Budapest 1995

4. Dr.Hoffmann Istvánné: Reklámmérték – az első magyar közvéleménykutatás a hazai reklámokról, rekláméletről. Gondolat kiadó, Budapest 1988

5. Gálik Mihály: Médiagazdaságtan, Aula kiadó, Budapest 2001

6. Tim O’Sullivan, Brian Dutton, Philip Rayner: Médiaismeret, Korona kiadó, Budapest, 2002

7. Zygmunt Bauman :Globalizáció, Szukits könyvkiadó, 1998, Kaposvár.

8. Globalizáció.Új horizont (XXX. évfolyam, 2002., 3. szám)

9. Eörsi István : Globál

10. László József: A globalitas forradalma avagy a ˝ciók˝ kora (2000-01-04)

11. Bayer József: Globális média, globális kultúra I. [Magyar Tudomány, 2002./6.]

12. John Tomlinson: Globalization and Culture, Chicago: University of Chicago Press, 1999.

13. Dr. Szilágyi Györgyi, Dr. Kovács Béla, Szűcs István, Dr.Flóra Gábor, Ary Gyula: A Bihar megyei, gazdaságilag elmaradott kistérségek fejlesztésének lehetőségei, módozatai és hatásai. Sapientia-KPI Belső Kutatási Program 2003 – 2004

back