DEMOGRÁFIAI ALAPISMERETEK

A DEMOGRÁFIA TÁRGYA

A demográfia ( demosz = népesség , grafia = leírás) az emberi népességek (valamely adott területen egy időben élő emberek összessége) számát, szerkezeti sajátosságait, ezek változásait és e változásokat meghatározó tényezőket vizsgáló tudomány. A kifejezést körülbelül másfél évszázaddal ezelőtt kezdték használni, amikor az országok hivatalos statisztikákat kezdtek vezetni népességük számáról, természetéről és megoszlásáról.

A népesség, illetve népesedés tanulmányozása igen jelentős múltra tekint vissza. Az első ilyen törekvés – amelyről tudunk – a mintegy 4000 évvel ezelőtti kínai népesség-összeírás volt. De hasonló összeírásokról tudunk időszámításunk kezdete előtt Egyiptomban, Indiában, Izraelben és a görögöknél is. Rómában rendszeresen ötévente tartottak cenzusokat (a mai népszámlálás elődjét). A demográfia tehát ókori gyökerekre tekinthet vissza. A mai értelemben vett demográfiáról a 17. század óta beszélhetünk.

A demográfiában már a kezdetekben is több, mindinkább elhatárolódó tudományág különíthető el: a népességstatisztika, a népesedéselmélet és a népesedéspolitika. A népességstatisztika két fő ágazata a népesség állapotát vizsgáló (“álló”) és a népmozgalmat vizsgáló (“mozgó”) statisztika. A népesedéselmélet értelmezi a népesség változásának okait, következményeit, kutatja a népességfejlődés tendenciáit és törvényszerűségeit. A népesedési politika a demográfiai folyamatok megváltoztatását vagy a nem kívánt változások megakadályozását célzó gyakorlati, gazdasági, adminisztratív állami intézkedéseket, ezek elveit és eszközeit vizsgálja.

A demográfiai vizsgálatok gyakran érintkeznek más tudományokkal is. A módszertan területén a matematikai statisztikával, az informatikával és a szociológia módszereivel tapasztalhatunk kapcsolatot, interdiszciplinaritást, míg tárgyköreiben a közgazdaság-tudománnyal, a szociológiával, a földrajzzal, az orvostudománnyal, a biológiával, a történelemtudománnyal, a jogtudománnyal.

A szakirodalomban használt leggyakoribb definíció szerint a népesség egy adott kritérium alapján meghatározott személyek összességét jelöli. Az, hogy kik tartoznak egy adott népességhez, attól függ, hogy a kutató milyen szempontot választott a népesség meghatározásának alapjául. Így például "Erdély népessége" felöleli azoknak a lakosoknak az összességét, akik az erdélyi régióban élnek. Az "erdélyi magyar népesség " meghatározásánál viszont a területi hovatartozás mellett a magyar nemzethez való tartozás is alapfeltétel.

A demográfus a népességeket olyan sokaságoknak tekinti, amelyekhez folytonosan változó számú személyek tartoznak. E változásokat egy alapvető - biológiai ás társadalmi tényezők által egyaránt determinált - mechanizmus befolyásolja, amely szerint:

- az emberek születnek vagy beköltöznek az adott településre és ezzel belépnek a népességébe

- az emberek meghalnak vagy elköltöznek az adott településről és ezzel kilépnek annak népességéből

Ezekhez a változásokhoz kapcsolódnak a fő demográfiai jelenségek: a születés, elhalálozás, valamint a kivándorlás és a bevándorlás. A népesség alakulásában fontos szerepe van ugyanakkor más olyan jelenségeknek is, amelyek szorosan kapcsolódnak az előbbiekhez, így szintén a demográfus érdeklődésének homlokterében állnak. Ilyenek a házasodás, a termékenység és a válás.

Napjaink társadalmának népességeit általában nagyfokú differenciáltság jellemzi. Az emberek különböznek életkor, nem, lakókörülmények, családi állapot, iskolázottsági szint, gazdasági aktivitás, jövedelem, háztartástípus stb. szerint. Ezért a demográfia nem elégedhet meg a népesség számbeli dinamikájának vizsgálatával, hanem a népesség összetételét, demográfiai struktúráját is tanulmányoznia kell.

A népesség szerkezetét különböző ismérvek szerint vizsgálhatjuk: nem, kor, családi állapot, a született gyermekek száma, a vándorlások száma, iskolai végzettség, társadalmi hovatartozás, foglalkozás, nemzetiség, állampolgárság, anyanyelv, vallási hovatartozás, lakóhely, településtípus stb. (ún. strukturális demográfia).

A vizsgált népesség valamely időpontban megfigyelhető számának, összetételének és ezek időbeli változásainak, területi különbségeinek okai is a demográfiai kutatás tárgyát képezik. Ezek lehetnek közvetlen, belső okok, azaz maguk a népmozgalmi jelenségek: a termékenység, a halandóság, a házasodás és a migráció, amelyek a megfelelő népmozgalmi eseményekben nyilvánulnak meg: a születésekben, a halálozásokban, a házasságkötésekben, illetve válásokban, a belső és külső vándorlásokban.

Ezeknek a területeknek (népességszám, strukturális jellemzők, népmozgalmi jelenségek) a változásait, illetve kölcsönhatásait elemzi a matematikai statisztika eszköztárával a demográfiai kutatások egyik ága, az ún. tiszta vagy matematikai demográfia.

A népmozgalmi jelenségek együttes elemzése tárja fel a népességreprodukció kérdését, azaz hogy egy adott generáció milyen mértékben helyettesíti a megelőzőt. A demográfiai jelenségek trendjei pedig a népesség, illetve annak különböző alcsoportjai előreszámítását teszik lehetővé. A népességszám és a szerkezeti jellemzők alakulását áttételesen, a népmozgalmi jelenségeken keresztül befolyásolják különféle külső, gazdasági, társadalmi, kulturális, mentális jelenségek, változások. A tágabban vett demográfiai kutatás foglalkozik ezek hatásával is, mindazokkal a kapcsolatokkal, hatásokkal és kölcsönhatásokkal, amelyek a demográfiai és demográfián kívüli jelenségek között fennállnak. Más szóval a demográfiai jelenségek alakulása mellett ennek okait és következményeit is feltárni igyekszik.

Egy adott népességre jellemző demográfiai jelenségek és az illető népesség demográfiai állapota között kölcsönös kapcsolat áll fenn. Így például a születés és az elhalálozás aránya nyilvánvalóan hatással van egy település lakosságának korösszetételére. Ha a születési arányszám alacsony (kevés gyermek születik), de az elhalálozási arányszám magas, mindez a település lakosságának elöregedése irányában hat. Ugyanez az oksági összefüggés viszont fordított irányban is érvényesülhet. Ha egy falu lakosságában az elöregedés és vagy elvándorlás következtében az időskorúak demográfiai részaránya nagymértékben megnövekszik, következésképpen csökken a szülőképes korban levő személyek aránya, ez minden bizonnyal a születési arányszám visszaesését eredményezi. A demográfia feladata az is, hogy az ilyen jellegű ok-okozati kapcsolatok lényegét, működési módját feltárja.

.

Röviden összefoglalva, a demográfiai kutatás tárgyául az emberi népességeket választja, azok méretét, szerkezeti jellemzőit, általános jellemvonásait, valamint ezek változásait vizsgálja. Mindezt alapvetően kvantitatív módszerekkel elemzi, a mennyiségekre összpontosít.

Tekintve, hogy a demográfia kutatási területe számszerűsíthető, a demográfiai kutatás eredményessége szempontjából igen nagy jelentőségük van a népesség számára, dinamikájára, összetételére vonatkozó statisztikai adatoknak. Legfőbb forrásai ennek megfelelően a nagy statisztikai adatbázisok: a népszámlálási adatok, népmozgalmi statisztikák, speciális statisztikai adatfelvételek. Ez utóbbiakra példaként szolgálhatnak a panelvizsgálatok, amelyek a demográfiai alapadatok ugyanazon személyektől történő ismételt lekérdezését és elemzését végzik. Az utóbbi évtizedek demográfiai kutatásaiban növekvő szerepet kaptak az efféle survey-típusú kutatások és a kvalitatív elemzési technikák, amelyek elsősorban a demográfiai folyamatok okainak és következményeinek (pl. a gyermekvállalás, házasodás, válás, vándorlás motívumainak, az erre vonatkozó jövőbeli terveknek és ezek megvalósulásának) a feltárására irányulnak.

Ma a világ országainak többségében népszámlálásokkal gyűjtik össze a népességgel kapcsolatos statisztikai adatokat. Ezzel kapcsolatban leginkább kéttípusú nehézség merül fel:

-az akadályok egyik csoportja a demográfiai eseményekkel kapcsolatos statisztikai adatok meglétére, illetve megfelelő formában való hozzáférhetőségére vonatkozik. A demográfus számára fontos statisztikai adatok többségét nem csak vagy nem főként demográfiai elemzés céljából gyűjtötték össze, ezért azok elemzése bizonyos nehézségekbe ütközik. Igen nagy méreteket ölt a demográfiai statisztikák hiánya a Harmadik Világ tradicionális közösségeiben, ahol például sok ember nem tudja, hány éves.

- a felmerülő gondok másik csoportja a statisztikák megbízhatóságával kapcsolatos. Még a fejlett országokban is fennáll az, hogy bizonyos népességkategóriákat nem megfelelően tartanak nyilván. Ilyenek pl. az illegális bevándorlók, csavargók és mások, akik különféle okokból kimaradnak a nyilvántartásokból. Ennél sokkal súlyosabb a helyzet a fejlődő országokban, ahol a demográfiai statisztikák a fejlett országokéhoz képest jóval megbízhatatlanabbak és részlegesebbek. Így például egyes demográfusok becslése szerint Indiában a tényleges születéseknek és elhalálozásoknak csak háromnegyedét regisztrálják.

A kelet-európai kommunista diktatúrák némelyikében ideológiai és politikai okokból került sor a hivatalos statisztikák manipulálására. Így például Romániában - szakavatott demográfusok tanúságtétele szerint - a rendszerről alkotott kép javítása érdekében a ténylegesnél kisebb csecsemőhalandósági adatokat jelentettek. Ugyanakkor - szintén politikai megfontolásokból-bizonyos információk (pl. az illegális abortusz, vagy a terhesség-megszakítás nem engedélyezése következtében életüket vesztett anyák száma) államtitoknak minősültek.

A demográfiai elemzések, kutatások forrásai lehetnek elsődlegesek, azaz demográfiai – illetve népesedés-statisztikai – célból gyűjtött adatok, és lehetnek közvetett, másodlagos, azaz nem demográfiai célból gyűjtött, de erre a célra felhasználható, más statisztikák, illetve statisztikai adatgyűjtésen kívül eső, egyéb adatok, információk.

A népesedés-statisztika elsődleges forrásai közé a népszámlálást, a népesedésnek statisztikai célú egyéb, mintavételes felvételeit, a népmozgalmi adatfelvételeket és a rendszeres vándormozgalmi adatgyűjtéseket sorolhatjuk. A másodlagos forrás igen sokféle lehet: esettanulmányok, monográfiák, nem közvetlenül népesedés-statisztikai vagy demográfiai célból végzett adatgyűjtések eredményei, valamint a határtudományok területéről származó vizsgálatok, publikációk adatai, megállapításai.

A népesedés-statisztikai felvételek lehetnek állapotfelvételek vagy folyamatos felvételek. Az előbbiek egy időpontra vonatkozó állapotot rögzítenek, míg az utóbbiak a népesség mozgását kísérik rendszeresen figyelemmel.

A legfontosabb állapotfelvétel a népszámlálás, amely egy adott időpontban a népesség számát, állapotát, struktúráját rögzíti. Ugyancsak a népesség állapotát rögzítik egy adott időpontban a mikrocenzusok, amelyek azonban nem teljes körűek, hanem a népességnek egy meghatározott részére terjednek ki. Az állapotfelvételek azonban nem alkalmasak egyes népmozgalmi jelenségek folyamatos figyelemmel kísérésére, ezért a statisztikai hivatalok (s néha más szervek is) rendszeres népmozgalmi adatgyűjtést végeznek, amelynek keretében egyes népmozgalmi eseményeket (házasságkötések, születések, halálozások) és a vándormozgalmat figyelik meg.

Fontos forrásai a kutatásoknak a népességi regiszterek (törzskönyvek), azaz a hatóságok (esetenként egyházi hatóság) által vezetett lajstromok, amelyekből egy község, település, terület vagy ország létszáma folyamatosan megállapítható.

A hivatalos népesedés-statisztikai adatokat a legtöbb országban a statisztikai hivatalok gyűjtik. Az egyes országokban közzétett hivatalos népesedés-statisztikákat az ENSZ Statisztikai Főosztálya fogja egybe, s az egyes nemzeti statisztikai hivatalok adatszolgáltatásaiból és hivatalos kiadványaiból állítja össze az ENSZ legfontosabb statisztikai publikációját, amely népességi adatokat is tartalmaz: Statistical Yearbook, valamint a Demographic Yearbook

A népszámlálás olyan – rendszeresen sorra kerülő – statisztikai megfigyelés, amelynek során egy ország területén élő népesség minden egyedére kiterjedő, egyidejű demográfiai, gazdasági, szociális adatokat gyűjtenek és értékelnek A népszámlálás legfontosabb jellemzői tehát: a teljes körűség, egyidejűség, rendszeresség, egyéni jelleg, területi meghatározás.

A népesség számbavételének másik eszköze a népmozgalmi statisztika, ami a népesedési folyamatokra vonatkozó alapadatokat szolgáltatja. A népmozgalmi események regisztrálása szintén hosszú múltra tekint vissza, általánossá viszont a 16–17. századtól kezd válni. A születések és keresztelések, a házasságkötések, a temetések, valamint a halálozások nyilvántartását kezdetben az egyházi hatóságok végezték. 1563-ban a tridenti zsinat általánosan kötelezővé tette a katolikus egyházkerületek részére a születések és házasságok nyilvántartásának vezetését, az 1600-as években pedig a halálozásokét is. Később, a polgári állam kialakulásával az anyakönyvek vezetését az állami hatóságok vették át, bár ez korántsem egy időben történt, s több országban kettős, polgári és egyházi anyakönyvi rendszer alakult ki. Az állam anyakönyvvezetéssel kapcsolatos érdekeltsége részben jogi (örökösödési), részben kormányzati, közigazgatási indíttatású.

A népmozgalmi adatgyűjtés a fejlett országokban kiterjed az egész népességre. Az anyakönyvezést nálunk a községi, városi, illetve kerületi önkormányzatoknál (anyakönyvi kerületeknél) működő anyakönyvvezetők végzik, és az eseményekről kitöltött statisztikai lapot a KSH megfelelő szerveihez juttatják el. Érdemes megemlíteni, hogy a válások regisztrálása az ítéletet hozó bíró adatszolgáltatása alapján történik.

DEMOGRÁFIAI STRUKTÚRÁK

1. A népesség életkor szerinti szerkezete

Az életkor több szempontból is fontos demográfiai változó. Az alapvető demográfiai jelenségek - natalitás, mortalitás, termékenység- mind életkor-függőek. A gazdasági aktivitás szintén szoros kapcsolatban áll az életkorral. A lakosság életkor szerinti összetételében bekövetkező változásoknak ezért fontos következményei lehetnek az adott népesség demográfiai és gazdasági életképességére egyaránt.

Az életkorok kiegyensúlyozott, "normálisnak" tekinthető megoszlása grafikusan ábrázolva egy tökéletes piramis formájához közelít, amely fokozatosan keskenyedik el az életkor növekedésének mértékében. Az ilyen "piramis" napjainkban főként olyan fejlődőben levő országok népességére jellemző, ahol a születések száma tartósan magas maradt és nem befolyásolták háborúk vagy más rendkívüli események. A normálisnak tekintett megoszlástól való eltérések okai főként a születések számának a modern társadalmi fejlődés során bekövetkezett visszaesésében és a népesség vándorlásának felerősödésében keresendők. A mortalitás viszont - a tömeges elhalálozást okozó járványos betegségek visszaszorításának nyomán - ma már elég stabil, állandó értéket mutat ahhoz, hogy ne befolyásolja jelentősen a korösszetétel alakulását.

A demográfiai egyensúly fogalma a különböző korcsoportok népességen belüli részarányára utal. A demográfia konvencionálisan 3 nagy életkori csoportra osztja a népességet. Ezek a következők:

- fiatal népesség ( 0 - 14 évig)

- "felnőtt" népesség ( 15 - 59 év között)

- időskorú népesség ( 60 év felett)

A tudományos elemzés által felvetett igények szerint más csoportosítások is elképzelhetők.

Az életkori csoportok közötti arányok mindig változóban vannak. Az európai fejlett országok viszonylatában már több évtizede megfigyelhető tendencia, hogy a fiatal népesség részaránya folytonosan csökken, míg az idős népesség aránya állandóan növekszik. Ezt a folyamatot demográfiai elöregedésnek nevezzük. Az érintett országokban végzett kutatások azt mutatják, hogy a demográfiai elöregedés fő oka a születési arányszám csökkenésében, valamint -kisebb mértékben- az átlagos élettartam növekedésében keresendő.

A születések számának visszaesése először Nyugat Európára volt jellemző, később viszont - az iparosodás és urbanizáció nyomán - a közép és kelet európai országokban is terjedni kezdett. Régiónkban főként a városi (elsőként a nagyvárosi) lakosságot, de sajátos kulturális modellek (az egyke jelenség) térhódítása révén falusi települések népességét is érintette. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az 1989-ig kommunista politikai rendszerek által utalt kelet-európai országokban, bár a születési arányszám főként városokon csökkent, az elöregedési folyamat mégis falvakban jelentkezett erőteljesebben. Ennek oka nyilvánvalóan a főként fiatalokat érintő, faluról városra irányuló nagy méretű elvándorlás, ami a "szocialista" iparosítás és kollektivizálás eredménye.

A demográfiai elöregedés mértékét a fiatal (0 -14 éves) és idős (60 éven felüli) lakosság számának a felnőtt (15-59 év közötti) népesség számához való viszonyítása révén állapíthatjuk meg.

2.A nemek szerinti lakossági megoszlás

Akárcsak az életkor szerinti összetétel vonatkozásában, a demográfia a népesség nemek szerinti tagozódásának tekintetében is használja a normális megoszlás fogalmát. Ez azt fejezi ki, hogy milyen kellene legyen a nemek szerinti megoszlás abban az esetben ha legalább száz évig nem befolyásolták volna háborúk, járványok vagy erőteljes vándorlási folyamatok. Ez estben a népesség összetétele a következő lenne: férfiak - 49,5%, nők - 50,5%. Bár átlagban több fiúgyerek jön világra, mint leánygyermek (minden 100 leány születésére átlagosan 105 fiúszületés jut), a magasabb férfi mortalitás miatt a nemek közötti arány az 50 éves életkor táján kiegyenlítődik, a későbbi korosztályoknál pedig, mindinkább a nők számbeli túlsúlya felé tolódik el. A nagyon idős népesség körében már 100 női lakosra csak kb. 55 férfi lakos jut. Ez az aránytalanság komoly pszichológiai és szociális kérdésként veti fel az egyedül maradt idős nők problémáját.

A nemek közötti "természetes" részarányt jelentős mértékben módosíthatja a népességvándorlása. Ez főként olyan településeken fordul elő, ahol a munkalehetőségek túlnyomórészt férfi vagy női munkaerőt igényelnek. A legnagyobb ilyen vonatkozású arányeltolódások azoknál a korcsoportoknál jelentkezhetnek, amelyek a legintenzívebben bekapcsolódnak a vándorlási folyamatokba. Így alakulhatnak ki a jellegzetes "vőlegényvárosok", illetve "menyasszonyvárosok", igaz, többnyire ideiglenes jelleggel, minthogy a fiatal korcsoportoknál a nemek közötti számbeli egyensúly - az erős családalapítási hajlandóság által meghatározott területi-lakóhelyi mozgások következtében - a kiegyenlítődés irányában hat.

3. A népesség megoszlása családi állapot szerint

Bár nem bír olyan nagy jelentőséggel, mint az életkorok és nemek szerinti lakossági összetétel, a népesség családi állapot szerinti megoszlása kapcsolatban áll a házasodással és családalapítással, s ezeken keresztül a termékenységgel is. Ezekről a kérdésekről a házasodás és a válás, mint demográfiai jelenségek bemutatásánál szólunk majd részletesebben.

DEMOGRÁFIAI JELENSÉGEK

1. A natalitás

A születés - a legfontosabb demográfiai jelenség - biológiai és társadalmi meghatározottságú is egyben. A társadalmi meghatározottság akkor nyilvánul meg a legerőteljesebben, amikor egy adott népességen belüli születések számát - mint statisztikai jelenséget - a népesség számához viszonyítjuk. Erre utalunk például, amikor azt mondjuk, hogy a születési arányszám magasabb falun mint városon, vagy hogy a születések száma a szülők iskolai végzettsége növekedésének függvényében csökken.

A natalitás fogalma a születések népességen belüli előfordulását fejezi ki. Alapvető statisztikai mutatója a nyers születési arányszám, amelyet úgy kapunk meg, hogy az adott időszakban (általában egy év folyamán) a népességen belül élveszületettek számát az időszak közepén (az adott év július elsején) meglévő népesség számához viszonyítjuk. A nyers születési arányszám az 1000 főre eső élveszületések számát fejezi ki.

Sz

SZa = ------ .1000

Ön

Ennek a mutatónak azonban vannak bizonyos gyengéi, amelyektől nem tekinthetünk el. Amikor a születések számát az össznépességhez viszonyítjuk, akkor a teljes népességet - így a gyerekeket és az időskorúakat is - figyelembe vesszük, vagyis a népesség olyan kategóriáit, amelyek nem állnak kapcsolatban a születéssel. Minden népességnek megvan a maga sajátos - másokétól eltérő - korok és nemek szerinti összetétele. Ezért, ha két népességen belül a születési arányszámok hasonló értéket mutat is, értelmezhetőségük egész más lehet aszerint, hogy az adott népességben milyen a fiatal és idős lakosság, illetve a férfiak és a nők aránya.

A nyers születési arányszám viszont hasznos mutatónak bizonyul akkor, amikor országok vagy régiók egészét hasonlítjuk össze egymással. Ilyen estekben ugyanis, az illető népességek számbeli nagysága, komplexitása és "teljes társadalom"-jellege következtében kevésbé érvényesül a korösszetétel torzító hatása.

2. A fertilitás

A születési arányszám a nők fertilitásának kifejezője. A fertilitás mutatói a születési arányszám értelmezési buktatóinak elkerülése érdekében a születések számát a népesség egy sajátos alcsoportjához viszonyítják, a lakosságnak ahhoz a részéhez, amelynek közvetlen köze van a születésekhez. A fertilitás legáltalánosabb statisztikai kifejeződése a nyers fertilitási arányszám, amelyet a születések számának a termékeny korú (15 -49 éves) női népesség számához való viszonyítása révén állapíthatunk meg. A "termékeny korú női népesség" konvencionálisan 35 női generációt tartalmaz.

Sz

Fa = ------ . 1000

Nt

ahol:

Fa = fertilitási arányszám

Sz= születések száma

Nt= termékeny korú női népesség

A nyers fertilitási arányszám esetében is felvetődik azonban bizonyos fokig a korösszetétel problémája. A termékeny korú női népességek is eltérhetnek ugyanis egymástól aszerint, hogy alacsonyabb vagy magasabb bennük a születések számára legkedvezőbb 15-24 éves korcsoportba tartozó nők aránya. Minthogy a termékenység nagymértékben függ az életkortól, szükség van specifikus életkorcsoportok (15-19 év, 20-24 év stb.) szerinti termékenységi arányszámokra is. Mindezek alapján számítható ki két további összefoglaló jellegű mutató: az anyák átlagéletkora gyermekeik születésekor, valamint a specifikus termékenységi arányszámok összevonásából eredő termékenységi összarányszám, a következő képletek alapján:

a. az anyák átlagéletkora gyermekeik születésekor

b. a termékenységi összarányszám

Az említett mutatók egyaránt kiszámíthatók szinkronikus és diakronikus perspektívában. A szinkronikus elemzési módszer egy adott időszakban élő összes termékeny korban levő női nemzedék termékenységét vizsgálja, míg a diakronikus megközelítésmód egy adott női nemzedék termékeny korszakának életútját követi, különböző életkorukban megnyilvánuló termékenységét méri.

A fertilitás megkülönböztetendő a termékenységtől (angolul - fecundity) ami azt fejezi ki, hogy egy nő biológiailag hány gyerek megszülésére képes. A fertilitási arányszám megközelíti a termékenységi arányt azokban a tradicionális demográfiai viselkedésmódokkal jellemezhető társadalmakban, ahol egyáltalán nem, vagy alig alkalmaznak születésszabályozást. Napjaink társadalmainak nagy többségében viszont valamilyen formában kisebb vagy nagyobb mértékben a társadalmi és kulturális tényezők korlátozzák a gyermekszülést.

3. A mortalitás

Az elhalálozás jelenti - a születés mellett - a két alapvető esemény egyikét, amelyekkel kezdődik, illetve befejeződik az egyén élete. A halálozások - akárcsak a születések- népességen belüli arányának ismerete lehetővé teszi, hogy nyomon kövessük a népesség természetes mozgásának - növekedésének, illetve csökkenésének - hullámait. A mortalitás legáltalánosabb mutatója a nyers halálozási arányszám, amely - a születési arányszámhoz hasonlóan- az adott időszakban (általában egy év leforgása alatt) bekövetkezett elhalálozások számát az év közepén meglévő népesség számához viszonyítja. A születési arányszámhoz hasonlóan számítják ki - az egy év során 1000 lakosra jutó halálesetek számát adja meg.

H

Ha = ------ . 1000

Ön

A nyers halálozási arányszám értéke azonban - a nyers születési arányszámhoz hasonlóan - igen nagy mértékben függ az adott népesség korösszetételétől, így kevésbé alkalmas egymástól eltérő életkor-struktúrájú népességek összehasonlítására. Az életkorcsoportok szerinti specifikus halálozási arányszámok kiszámítása megszünteti a korösszetételből fakadó torzító hatásokat és népességek közötti összehasonlítást is lehetővé tevő szignifikáns mortalitási mutatókat eredményez.

A leggyakrabban a következő életkorcsoportokra számítanak ki specifikushalálozási arányszámokat:

- az első életévüket még be nem töltött gyerekek halálozási arányszáma - a csecsemőhalandósági arányszám

- az 1-4 éves korcsoport halálozási arányszáma

- ötévenkénti korcsoportok (5-9 év, 10-14 év …) halálozási arányszámai

Különleges fontossággal bír a csecsemőhalandósági arányszám, amely egy ország vagy régió egészségügyi ellátottsági és ismeretszintjének, nevelési, társadalompszichológiai és kulturális sajátosságainak igen érzékeny tükörképe. A csecsemőhalandósági arányszám az 1000 élveszülésre jutó egy éves koruk betöltése előtt elhalálozott csecsemők számát adja meg.

Más demográfiai mutatóktól eltérően, amelyek főleg a gazdasági tényezővel állnak szoros összefüggésben, a csecsemőhalandóságot elsősorban a népesség kulturális-civilizációs szintje befolyásolja. Erre mutatott rá Alfred Sauvy francia demográfus, amikor a gyermekhalandóság mértékét meghatározó tényezők kapcsán kijelentette: " A tudatlanság nagyobb súllyal esik latba, mint a nyomor."

A mortalitás demográfiai leírásának legalkalmasabb módja az, ha egy nemzedék tagjait születésüktől a nemzedék teljes elhalásáig nyomon követjük. E módszer hátránya viszont, hogy csak a már kihalt nemzedékeket vizsgálhatjuk. A másik lehetőség, ha tranzverzális perspektívában egy adott év folyamán bekövetkező különböző életkorokra jellemző specifikus halálozási mutatókat számítjuk ki. Ezzel azonban kizárólag a jelen állapotról alkothatunk képet, semmit sem tudunk meg arról, hogy a jelenleg bizonyos életkorcsoportban levő személyek mortalitási arányszámai milyenek lesznek majd egy magasabb életkorcsoportban.

A továbbiakban egy adott nemzedék életútjának nyomon követésén alapuló longitudinális módszert ismertetjük. Tegyük fel, hogy lehetőség volt nyilvántartani a Romániában 1820-ban született 100.000 személyből álló nemzedék tagjainak elhalálozási éveit. Az összegyűjtött statisztikai információk a következő formát öltenék:

Az elhalálozás bekövetkeztének életkora Halálesetek száma

az első életév betöltése előtt 15. 270

az első és második életév között 5. 253

a második és harmadik életév között 2.941

……………………………………………………………………

a 99-ik és századik életév között 14

100 évesen és afelett 20

--------------------------------------------------------------------------------

Összesen 100.000

A halálozási táblákat a fenti adatok alapján készíthetjük el. Jelöljük x-el a különböző életkorokat . Az x az 1-es, 2-es, 3-as….. 100-as értékeket veszi fel (a leírást 100 éves életkorig visszük). A halálozások számát h (x, x+1)-el jelöljük., h - halálozások száma, x - egy bizonyos életkor betöltésének időpontja, x+1 a rákövetkező életkor betöltésének időpontja. Így tehát:

h ( 0,1) = 15 270

h (1,2) = 5253

h (2,3) = 2941

………………..

h (99, 100) = 14

Az eddigiek alapján a 100.000-es kezdeti létszámból az évenként bekövetkezett halálesetek számának kivonása révén kiszámíthatjuk azoknak a személyeknek a számát akik az első, második, harmadik…. századik életév betöltése után még életben voltak.

az első életév betöltésénél: 100.000 - 15270 = 84 730 túlélő

a második életév betöltésénél: 84.730 - 5253 = 79.477 túlélő

a harmadik életév betöltésénél: 79. 477 - 2941 = 76 536 túlélő

Ha a túlélők számát adott életkor betöltésekor Tx -el jelöljük, ahol x a betöltött életkort jelenti, akkor:

To = 100.000

T1 = 84.730

T2 = 79.477

T3 = 76 5

……………………….

Mindezek alapján jutunk el az adott életkorban fennálló elhalálozási valószínűség kiszámításához, a következő képlet alapján:

h (x,x+1)

vx = ---------------------

Tx

Vagyis:

h(0,1) 15270

Vo = ---------- = ------------- = 152,7 ezrelék

To 100. 000

h(1,2) 5223

V1= ------------------ = ---------------- = 62,0 ezrelék

T1 84730

h(2,3) 2941

V2 = ------------ = --------- = 37,0 ezrelék

T2 79 477

Mint láthatjuk, az elhalálozási valószínűség statisztikailag annak a múltbeli adatoknak a jövőre való extrapolálásával kiszámított kockázatát méri, hogy egy bizonyos életkort már betöltött személy ne érjen meg egy bizonyos jövőbeni életkort.

A halálozások életkoronkénti megoszlási adatainak alapján kiszámítható a születéskor várható élettartam, a következő képlet szerint:

T1 + T2 +T3+………..Tn

Eo = 0,5 + ---------------------------

To

Ugyanezt a módszert alkalmazva kiszámíthatjuk bizonyos (tetszőleges) életkort már elért személy várható élettartamát:

T(x+1) +T(x+2) + Tx…..

Ex = 0,5 + -------------------------------

Tx

Általában az első életév utáni néhány évben a várható élettartam nagyobb, mint a születéskor várható élettartam, minthogy a csecsemőhalandóság jóval magasabb, mint az egy éves életkor betöltése utáni néhány év halandósága. Később viszont a várható élettartam az életkor előrehaladásával fokozatosan csökken.

A csecsemőhalandóság nagy méretű visszaesése miatt a várható élettartam századunkban ugrásszerűen megnőtt. Míg a századfordulón negyven év körül mozgott, napjainkban a fejlett országokban már jóval meghaladja a hetven évet. A várható élettartam alakulásának egyik fő tényezője -mint már említettük a csecsemőhalandóság szintje. A tényezők másik csoportját a betegségek, a táplálkozás é a természeti csapások hatásai alkotják.

4. A házasodás

A házasság a demográfiai jelenségekhez szorosan kapcsolódó társadalmi intézmény. A házasság megkötése a családi élet ciklusának kezdeti mozzanatát jelenti: a további mozzanatok a gyerekek születései, a legutolsó gyerek megházasodása ( az "üres fészek" jelenség), végül pedig a házasság megszűnése elhalálozás, vagy esetenként a válás nyomán.

A házasság megkötésének ideje és a születendő gyermekek száma között nyilvánvalóan létezik kapcsolat, de nem állapítható meg szoros oksági összefüggés. Elvileg a kora házasságkötés -minthogy meghosszabbítja a családi életciklus időtartamát - kedvező feltételeket alakít ki a magas termékenységhez, míg a késői házasságok a családi életciklus lerövidítésén keresztül a termékenység csökkenésének irányában hat. A gyakorlatban azonban ezek az összefüggések inkább csak a családtervezés módszerei által nem korlátozott demográfiai viselkedésmódok esetében érvényesülnek. A társadalmi és családi élet modernizálódásának következményeként a termékenység és a házasodások ideje, illetve gyakorisága általában egymástól függetlenül alakulnak.

A házasság intézményének viszonylatában meghatározott családi állapot a romániai Polgári Törvénykönyv szerint négyféle lehet: 1. nőtlen, hajadon 2. házas 3. özvegy 4. elvált. a házasodás nőknek16 éves kortól (különleges esetekben 15-éves kortól), férfiaknak pedig 18 éves kortól lehetséges. A házasodás demográfiai jelenségének vizsgálatakor - az összehasonlítási lehetőség biztosításának követelményét is szem előtt tartva - a 15 éves életkort fogadják el alsó határnak mindkét nem esetében.

A legfontosabb, a házassággal kapcsolatos demográfiai mutatók a házasulók átlagéletkora, a házasságok előfordulása a népességen belül, valamint a véglegesen meg nem házasodott népesség aránya az össznépességben.

A házasodások demográfiai leírására leginkább a házasodási táblák alkalmasak, amelyek egy adott nemzedék házasodási adatait tartalmazzák. Egy nemzedék demográfiai viselkedésmódjának leírása csak visszamenőleg lehetséges, miután a nemzedék tagjai betöltöttek egy olyan életkort, ami után házasságkötésük valószínűsége a minimálisra csökken (konvencionálisan az 50.ik életévet tekintik ilyennek).

Vegyünk példának egy 10.000 női lakosból álló nemzedéket, akik a tavaly töltötték be 50-ik életévüket. 1012 nő még soha nem kötött házasságot addig az életkorig, 8988 -an kötöttek legalább egyszer házasságot. Életkorokra lebontva, a házasságkötések száma a következőképpen alakult:

Életkor Házasságkötések száma

15-16-ik életév közott 57 házasság

16-17-ik életév között 176 házasság

17-18 -ik életév között 396 házasság

………………………………………………………….

49-50-ik életév között 9 házasság

Ha x-el jelöljük a különböző életkorokat, a házasságok számát m (x, x+1) -el jelölve, a fenti adatokat a következő formában írhatjuk:

m(15,16) = 57

m(16,17) =176

m(17,18) =396

……………………………………..

m(49,50) = 9

Ennek megfelelően megkaphatjuk azoknak a személyeknek a számát, akik az adott életkor betöltésekor még nem voltak házasok (Cx). Példánkban:

C15 = 10.000

C16 = 9943

C17 = 9767

C18 = 9371

……………………………….

C50 = 1012

A házasodási valószínűség kiszámításának módját a következő képlet adja meg:

m (x, x+1)

Nx = ------------------

Cx

Tehát a mi példánk esetében:

m(15,16) 57

N15 = ------------ = --------- = 5,7 ezrelék.

C15 10.000

Ez azt jelenti, hogy a 15-ik életévüket betöltött személyek, amennyiben az időközbeni elhalálozás lehetőségét elhanyagoljuk, 5,7 ezrelék valószínűséggel házasságot kötnek a 16-ik életévük betöltéséig.

A végleges cölibátus mértékét (a házasságra soha nem lépük arányát) a következő képlet alapján kapjuk meg:

C50

----- , vagyis a mi példánk esetében 10,12 %

C15

A kiegészítő arányszám (89,88%) azoknak a személyeknek a népességen belüli arányát fejezi ki, akik életük folyamán legalább egy házasságot megkötöttek.

A nők átlagos életkora első házasságkötésük idején, ha a házasságkötés alsó határának a15 éves életkort vesszük, a következő képlet alapján számítható ki:

C16 + C17+….. C49 - 34C50

m = --------------------------------------

C15 - C50

A házasságkötések száma két tényezőtől függ: egyrészt attól, hogy milyen részarányt képviselnek a házasulandó korban levő személyek a népesség egészében, másrészt pedig, az adott népesség házasulási hajlandóságának mértékétől. Ez utóbbiról képet alkothatunk, ha megvizsgáljuk az első házasság megkötésének átlagéletkorát, a házasságok megkötésének ütemét, valamint azon személyek népességen belüli részarányát, akik véglegesen házasulatlanok maradnak. A házasodás jelenségének tanulmányozása tehát első lépésként kiterjed a népesség családi állapot- kor és nem szerinti összetételének vizsgálatára, amit az évi rendszerességgel nyilvántartott házasodási statisztikák elemzése követ.

5. A válás

A válás, vagyis a házasság törvényes felbontása, hatást gyakorol a családi életciklus tartamára, és ez által következményekkel járhat a házasságon belüli termékenység szintjére. Akárcsak a házasodást, a válást is nagymértékben befolyásolják kulturális modellek, hagyományok, családi értékek, társadalmi normák stb.

A válásról szóló demográfiai tanulmányok kimutatják:

- hogy a megkötött házasságok hányad része végződik válással

- hogyan oszlik meg időben a válások bekövetkezése

A válás alapvető demográfiai mutatója a nyers válási arányszám, ami az ezer lakosra jutó válások számát fejezi ki, A tisztított válási arányszám kiszámításához az elvált férfiak illetve nők számát a 15 éves és idősebb házas családi állapotú férfi, illetve női évközépi népességhez viszonyítjuk – ezer főre számítva. A válások előfordulási gyakoriságáról pontosabb képet alkothatnánk, ha a válások számát nem az összlakossághoz, hanem a megkötött házasságok számához viszonyítanánk. A válásra vonatkozó statisztikai adatok azonban sajnos általában nem állnak rendelkezésünkre a házasságkötés éve szerinti felbontásban, ezért a házasságok "nemzedékeinek" válási adatait (az adott évben megházasodottak között bekövetkező válások időbeni megoszlását) csak ritka esetben tudjuk visszamenőlegesen, longitudinális perspektívában nyomon követni.

6. A népesség vándorlása

Az elvándorlás a népesség tartós térbeli-területi helyváltoztatását, lakóhelyének megváltoztatását jelenti. Migráns személynek (családnak) azt a személyt (családot) tekintjük, aki lakóhelyét felcserélte, más településre költözött. Tehát az elvándorlás (migráció) fogalma ebben az értelmezésben nem foglalja magában az ingázást, az időszakos (az eredeti lakóhely feladása nélküli) helyváltoztatást (például más településen való munkavállalás esetén) sem pedig a lakóhely felcserélését ugyanazon a településen belül.

Az elvándorlás lehet külső, ha az elvándorló más országba költözik, és belső, ha nem lépi túl az ország határait. Az adott országon belüli vándorlási folyamatok is különféle altípusokba sorolhatók, többek között aszerint, hogy egyik régióból a másikba vándorol-e az érintett személy (család) vagy azonos régión belül változtat lakóhelyet. Egy másik fontos kritérium, az eredeti lakóhely és a bevándorlás céljául kijelölt település falusi illetve városi jellegére vonatkozik. A modernizáció (iparosodás, városiasodás) során a leggyakoribb a faluról város felé irányuló vándorlás, amely Romániában is a népesség igen nagy részét érintette az elmúlt évtizedek során. Ami a nemzetközi vándorlást illeti, ennek jelentősége a modernizáció és globalizáció előrehaladásával, a migráció útjában álló politikai és adminisztratív akadályok csökkenésével folyamatosan növekszik.

Az elvándorlási döntés alapjául szolgáló motivációs tényezők különfélék és sokrétűek lehetnek, történelmileg azonban a legfontosabbnak a gazdasági tényezők bizonyultak. A letelepedésre kiválasztott lakóhelyek anyagi-gazdasági előnyöket kínáltak az eredeti lakóhelyhez viszonyítva. Az előnyök érzékelése, gondolati és emocionális feldolgozása viszont más -és másképpen történhet, eltérő döntésekhez vezethet a személyi és családi körülményektől, lelkialkattól, kulturális környezettől, nevelési hatásoktól függően. Ezeken az egyéni különbségeken alapul az elvándorlás okait magyarázni próbáló legelterjedtebb koncepció, a vonzás-taszítás (pull - push) elmélet, amely szerint a jelenkori feltételek között a vándorlási döntés az előnyök és hátrányok értékelésén alapul. A potenciálisan vándorló személyek rendelkezésére álló információ és annak feldolgozási módja, a társadalomban működő kommunikációs csatornák tehát jelentős szerepet játszanak a vándorlási döntés meghozatalában, a leküzdendő akadályok (a távolság, nemcsak fizikai, hanem kulturális értelemben, akkulturáció és asszimiláció, az integrálódás nehézségei) felmérésében és értékelésében.

A vándorlási folyamatok mértékének felbecsülését a népszámlálási adatok és a népességstatisztikai nyilvántartások segítségével lehet elvégezni. Amennyiben ismerjük a népesség számát a népszámlálások időpontjában, valamint a két népszámlálás közötti születések és halálozások számát, a vándorlási egyenleget (a bevándorlók és kivándorlók száma közötti különbséget) a következőképpen számíthatjuk ki:

Ve = (B-K) = (N2-N1) - (SZ - H)

ahol:

Ve = vándorlási egyenleg

B = bevándorlók száma

K = kivándorlók száma

N2 = a második népszámlálás időpontjában meglévő népesség

N1= az első népszámlálás időpontjában meglévő népesség

SZ = a két népszámlálás közötti időszakban születettek száma

H = a két népszámlálás között meghaltak száma

(Sz-H) = természetes szaporulat

(B-K) = vándorlási egyenleg

back