• az Európai Regionális Fejlesztési Alap (European Regional Development Fund - ERDF), melyet 1975-ben hoztak létre;
• az 1958-ban megteremtett  Európai Szociális Alap (European Social Fund - ESF);
• az 1964-ben felállított Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap (European Agriculture Guidance and Guarantee Fund - EAGGF), Orientációs Szekciója.

A Maastrichti Szerződés valamint az Európai Tanács 1992-es edinburgh-i ülése megreformálta ezeket, illetve további pénzügyi forrásokat szabadított fel az egységes piac és a gazdasági és monetáris unió (EMU) maradéktalan megvalósulása érdekében.

Ezen túlmenően az edinburgh-i csúcson döntés született a Kohéziós Alap létrehozásáról is azon tagállamok számára, amelyek nem érik el az Unió átlagos bruttó hazai termékének (GDP) 90 %-át. Ezek az országok: Spanyolország, Görögország, Írország és Portugália. A Kohéziós Alap 1994-ben jött létre. Célja, hogy segítse a kevésbé kedvező helyzetben lévő tagállamokat az EMU-ra történő átmenet nehézségeinek leküzdésében, és  lehetővé tegye számukra közlekedési és környezetvédelmi infrastruktúrájuk fejlesztését.  A Kohéziós Alap (és annak tényleges beindulásáig a kohéziós pénzügyi eszköz) fokozatosan emelkedő összegeket kapott - az 1993. évi 1,5 milliárd ECU-től az 1999-es 2,6 milliárd euróig.

Ugyancsak a Strukturális Alapokkal összefüggésben 1993-ban létrehozták a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközt ( Financial Instrument for Fisheries Guidance - FIFG) azzal a céllal, hogy minden pénzügyi forrást egyesítsenek a halászat és vízkultúra területén megvalósítandó strukturális intézkedések céljaira.
 

A Strukturális Alapok

A Strukturális Alapok szerinti tevékenységek négy egymást kiegészítő és elválaszthatatlan elven alapulnak:

1. A tevékenységek összpontosítása (concentration) hat elsőbbséget élvező célkitűzés megvalósítására:
 

E hat elsőrendű célkitűzés elérése érdekében koordinált cselekvésre van szükség az ERDF, az ESF, az EAGGF Orientációs Szekciója, valamint az új Halászati Tanácsadó Pénzügyi Eszköz (Financial Instrument for Fisheries Guidance - FIFG) között.

Az ERDF az 1., 2., 5b. és 6. célkitűzés elérésének fő eszköze. Az ESF elsősorban a 3. célkitűzés megvalósítása során jut szerephez, de hozzájárul a regionális programokhoz is. Az új Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz (Financial Instrument for Fisheries Guidance - FIFG) alapvetően a mezőgazdasági és halászati struktúrák fejlesztését, orientálását és megerősítését (5a. célkitűzés), valamint az 1. és 5b.  célkitűzés alapján a vidéki területek fejlesztését finanszírozza. Az Európai Befektetési Bank az Alapok kiegészítéseképpen főként kölcsönöket folyósít és kölcsöngaranciákat nyújt.

2. Partnerség (partnership)

A partnerség azt jelenti, hogy a Bizottságnak, az érintett tagállamnak és a tagállam által országos, regionális vagy helyi szinten kijelölt illetékes hatóságnak a lehető legszorosabban kell együttműködnie. Minden felet úgy kell tekinteni, mint közös cél irányában munkálkodó partnereket. A partnerség kiterjed a műveletek előkészítésére, finanszírozására, figyelemmel kísérésére és kiértékelésére. A Bizottságnak itt az a szerepe, hogy biztosítsa, a közösségi forrásokat az EU által megállapított prioritásoknak megfelelően költik el. A tulajdon fejlődésükért vállalandó felelősség azonban elsősorban a tagállamok és maguk a régiók vállán nyugszik. A szubszidiaritás elvének értelmében az EU csak a nemzeti és regionális programok kiegészítésébe avatkozik be. Az 1993-as reformok megerősítették a Bizottság és a tagállamok által kijelölt minden illetékes országos, regionális vagy helyi hatóság közötti koordinációt.

3. Kiegészítő jelleg (additionality)

A Strukturális Alapok által juttatott erőforrások csupán kiegészítik a tagállamoknak az adott célkitűzés elérésére fordított pénzeszközeit. A tagországoknak meghatározott nagyságú önrésszel kell rendelkezniük az adott projektekben.

4. Programszerű tervezés (programming)

Nem egyes esetek kezelésével foglalkoznak, hanem a fennálló nehézségek globális áttekintése, általános stratégia készítése és annak kellőképpen hosszú ideig tartó, a megfelelő eredmények elérése érdekében történő alkalmazása által igyekeznek csökkenteni a regionális és szociális problémákat.
 

A Strukturális Alapok felhasználásának menete

A tagállamok 3-5 éves fejlesztési terveket készítenek. A Bizottsággal történt egyeztetések után ezek eredményeképpen születnek meg a közösségi támogatási keretek (Community Support Frameworks -CSF), illetve az ún. egységes program-dokumentumok (Single Programming Documents - SPD), amelyek egy-egy tagországra vonatkozóan három-hat éves időszakra rögzítik a prioritásokat, a pénzügyi erőforrásokat és a közösségi beavatkozás formáit.

A közösségi támogatási kereteket műveleti programokká alakítják. A műveleti programok tartalmazzák a finanszírozott intézkedések részletes leírását. Ez lehetővé teszi annak ellenőrzését, hogy a pénzeszközöket a terveknek megfelelően használják-e fel. Az elért eredmények értékelése is ezáltal válik lehetővé. Az egységes program-dokumentumok az egyes tagországok prioritásait határozzák meg a megvalósításukhoz szükséges segéllyel együtt.

A programok végrehajtását a monitoring bizottságok (Monitoring Committees) kísérik figyelemmel. Ezeket regionális és nemzeti hatóságok megbízottai, valamint az Európai Bizottság és az EIB képviselői alkotják.

A tagállamokkal folytatott együttműködés mellett - amelyre a Strukturális Alapok eszközeinek
kb. 90 %-át használják fel - a Bizottság maga is kezdeményezhet programokat. A tagállamokkal közösen végrehajtott projektek kiegészítése érdekében ezeket az ún. közösségi kezdeményezéseket (Community initiatives) a kiemelt fontosságú szektorokban és  területeken indítják el.  A közösségi kezdeményezések célja más európai politikák támogatása, e politikák alkalmazásának előmozdítása a régiókban, vagy hozzájárulás több régió közös problémáinak megoldásához. Ide tartozik a határokon átlépő együttműködés (INTERREG), az ágazati válsággal sújtott régiók gazdasági és szociális felfejlesztése (Rechar, Resider, RETEX, Konver), a periférikus helyzetű régiók részére nyújtott segítség, a szakképzés és az állásteremtés, a munkaerőpiacról kiszoruló személyek reintegrálásra, a halászati ipar modernizálása a parti régiókban és így tovább. A közösségi kezdeményezésű programok megvalósítása a tagállamok és az érintett régiók feladata. A Strukturális Alapok juttatásainak mintegy 9 %-át e programokra szánták az 1994-99-es időszakban.

A Bizottság olyan pilot programokat is létrehoz, melyek célja új lehetőségek felkutatása az alábbi területeken: városok megújítása, régióközi együttműködés,  hálózatok megteremtésének vagy a helyi fejlesztések előmozdítása.

A három Strukturális Alapnak, valamint az FIFG-nek a pénzügyi forrásai számottevően megnövekedtek. Az 1987-es 7 milliárd ECU-ről (azaz a közösségi költségvetés mintegy 19 %-áról) az 1995-ös 23 milliárd ECU-re, vagyis az Európai Unió költségvetésének 30 %-ára. A Strukturális Alapokat 1999-re   32 956 millió euróra fejlesztették fel, ami az Európai Unió teljes költségvetésének 33 %-át teszi ki .
 

Regionális politika

Noha csak az 1, 2. és az 5b célkitűzés, valamint az új 6. célkitűzés az, amely kifejezetten regionális természetű, valójában a többi is a gazdasági és szociális nehézségekkel küzdő régiókkal foglalkozik.

Az 1. célkitűzés, mint azt föntebb már említettük, azokra a régiókra terjed ki, amelyek egy főre eső bruttó hazai összterméke (GDP) kevesebb a közösségi átlag 75 %-ánál. Ezek elsősorban periférikus régiók, melyekben viszonylag csekély az ipar, illetve ahol az ipar stagnál esetleg visszafejlődik. Ide tartozik Görögország, Írország és Portugália egész területee, Spanyolországnak mintegy 70 %-a (délen és nyugaton 11 régió), az olasz Mezzogiorno (Dél-Itália és Szicília), Korzika, számos körzet Nord-Pas-de-Calais-ban, a francia tengerentúli megyék (French overseas departments - FOD-ok), Észak-Írország, a skót Felföld és Merseyside az Egyesült Királyságban, Flevoland Hollandiában, Hainaut Belgiumban és az öt új tartomány, valamint Kelet-Berlin Németországban. Az EU lakosságának 26,6 %-a él ezekben a régiókban. 1995. január 1. óta az osztrák Burgenland is szerepel ezen a listán. E régiók fejlesztési prioritásai között találjuk az ipari szektor előmozdítását, a hírközlési, távközlési, energia- és vízellátási infrastruktúrák modernizálását, a kutatást és fejlesztést, a szakképzést, az üzleti szolgáltatásokat stb.

A 2. célkitűzés által megcélzott hanyatló ipari régiók azok a területek, amelyek az alábbi kritériumok közül valamennyinek eleget tesznek:

• a közösségi átlag fölötti munkanélküliségi arány;
• az iparban foglalkoztatottaknak az összes foglalkoztatotthoz képest a közösségi átlaggal megegyező vagy annál nagyobb aránya;
• az ipari foglalkoztatás számottevő visszaesése.

A 2. célkitűzés alapján finanszírozott programok kiterjedhetnek a hanyatló ipari régiókkal szomszédos területekre is. Ezek

• olyan városi közösségek, amelyekben a munkanélküliségi arány legalább 50 %-kal magasabb a közösségi átlagnál;
• olyan körzetek, ahol az iparban foglalkoztatottak száma erőteljesen visszaesett;
• azok a vidékek, amelyekben  az ipar átalakulása miatt a munkanélküliség jelentősen emelkedett;
• olyan (főként városi) területek, ahol a leromlott ipari térségek újrafejlesztése komoly nehézségekbe ütközik;
• és azok a körzetek, amelyeket a halászati ágazat szerkezetátalakulásával kapcsolatos problémák  érintenek.

Körülbelül 58 millió ember, az EU összlakosságának 16,8 %-a él ilyen a területeken.

A régiók jogosultsági listáját minden harmadik évben felülvizsgálják. Az elérendő célok közül a foglalkoztatás növelése valamint a gazdasági környezet minőségének javítása bír kiemelt jelentőséggel. Ez konkrétan a következőket jelenti: új gazdasági tevékenységek elindítása; tájak, a termőföld és épületek rehabilitációja; gazdasági szerkezetátalakítás; az adott régióról kialakult kép javítása; szakképzés; kutatás és fejlesztés; szorosabb kapcsolatok kiépítése az egyetemek és a gazdasági szereplők között és így tovább.

Az 5b. célkitűzés alá tartozó területeket az egy főre jutó GDP-ben mért szocio-ökonómiai fejlettségük szintje alapján választották ki. Jellemzőjük, hogy különösen nagy a mezőgazdasági munkahelyek aránya az összfoglalkoztatáshoz képest, alacsonyak a mezőgazdasági jövedelmek, kicsi a népsűrűség és beindult egy folyamat, ami jelentős elnéptelenedéshez vezethet. Az 5b. célkitűzés által finanszírozott tevékenységek kiterjedhetnek periférikus helyzetű területekre és szigetekre, hegyvidékekre és olyan régiókra, amelyek nagyon megszenvedték a CAP reformját vagy a halászati szektor szerkezetátalakítását. Ezeken a területeken, melyeknek lakossága több mint 28,5 millió fő (az EU lakosságának 8,2 %-a), cél a gazdasági tevékenységek változatosabbá tétele, továbbá az állásteremtés a nem-mezőgazdasági ágazatokban - különösen az idegenforgalomban.
 

A Kohéziós Alap

A Kohéziós Alap létrehozásáról az Európai Unióról szóló Szerződés rendelkezik. Célja a tagállamok közötti gazdasági és szociális kohézió és szolidarítás előmozdítása. Az alap a környezetvédelem és a transz-európai közlekedési és szállítási infrastruktúrák fejlesztéséhez nyújt pénzügyi támogatást a projektekhez azon tagállamokban, ahol az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson mért GNP kevesebb, mint a közösségi átlag 90 %-a, feltéve, hogy programot hoznak létre a maastrichti konvergenciakritériumok teljesítésére. A Kohéziós Alap ennélfogva a gazdasági és monetáris unió (EMU) elérésének egyik eszköze. 1999 végéig csak négy tagállam - Görögország, Spanyolország, Írország és Portugália - kap támogatást az alaptól.

A Kohéziós Alap támogatásai az 1993-1999 közötti időszakra 1992-es árakon számítva összesen 15-15 milliárd ECU-t tesznek ki:

Év

milliárd ECU 

1993

1,5

1994

1,75

1995

2

1996

2,25

1997

2,5

1998

2,55

1999

2,6*

* milliárd euró

Az összegek hozzávetőleg az alábbiak szerint oszlanak meg a tagállamok között:
 
 

Spanyolország

52-58 %

Görögország

16-20 %

Portugália

16-20 %

Írország

7-10 %