Társadalomismeret. II. rész, 2. előadás

A modern társadalom feltételei és jellemzői

A mai alkalommal a modern társadalom jellemzőinek, alapproblémáinak bemutatását két nagy mintán elemezzük.

Az egyik a felvilágosodás történetfilozófiai felfogása, melyet itt Immanuel Kant rövid, ám annál fontosabb tanulmánya alapján tárgyalunk. Kant felveti azokat az elvi szempontokat, melyek alapján az emberi történelem, illetve társadalom működése egészében átgondolható, s állításait megpróbálja a tapasztalatokkal összevetve is igazolni.

A másik mintát a 19. és a 20. század fordulóján önállósuló szociológia klasszikus leírásai jelentik.

Közülük a következő alapvető leírásokat, illetve feltevéseket tárgyaljuk:

• a munkamegosztás jelentősége, a mechanikus szolidaritásról az organikus szolidaritásra való átmenet, az anómia problémája (Émile Durkheim);

• közösség és társadalom szembeállítása (Ferdinand Tönnies)

• a racionalitás, a racionalizáció mint a nyugati társadalomfejlődés alapvető jellegzetessége, a kapitalizmus és a protestáns etika összefüggése (Max Weber).

Immanuel Kant (1724-1804): Az emberiség egyetemes történetének eszméje világpolgári szemszögből

A komplikált cím fogalmak, problémák egész sorát tartalmazza. Érdemes röviden megvilágítani a következőket:

- emberiség, emberi nem

- egyetemes történet, egyetemes társadalom

- e történet eszméje

- világpolgári szemszög, a filozófus

• felvilágosodás, ész, racionalitás.

Kant válasza a Mi a felvilágosodás? kérdésre: “Az ember kilábalása a maga okozta kiskorúságból.”

A tanulmány a következő tételekre, ezek kifejtésére épül (a tanulmányt lásd külön):

• A teremtmények minden természeti adottságának az a rendeltetése, hogy egyszer tökéletesen és célszerűen kifejlődjék.
• Az emberben (mint az egyetlen értelmes földi teremtményben) az észhasználatot célzó természeti adottságok csupán a nemben fejlődhetnek ki teljesen, nem pedig az individuumban.
• A természet azt akarta, hogy az ember teljességgel önmagából hozza létre mindazt, ami túlmegy állati létének berendezkedésén, és semmilyen más boldogságban vagy tökéletességben ne részesedjék, mint amit önmaga, minden ösztöntől szabadon, saját eszével szerzett meg.
• Az adottságoknak a társadalomban való antagonizmusa az az eszköz, amellyel a termésezt kifejleszti ezeket, amennyiben végül ez az antagonizmus válik a társadalom törvényszerű rendjének okává.
• Az emberi nem számára a legnagyobb probléma, amelynek megoldására a természet rákényszeríti, egy általános jogszerű polgári társadalom elérése.
• Ez a probléma egyben a legnehezebb ěs, s az ember nem ezt oldja meg legutoljára.
• A tökéletes polgári alkotmány elérésének problémája nem független az államok külső viszonyainak törvényességétől, s ez utóbbi nélkül nem oldható meg.
• Az emberi nem történetét nagyrészt a természet arra irányuló rejtett tervének megvalósulásaként tekinthetjük, hogy létrehozzon egy belsőleg és — mint ami ehhez szükséges — külsőleg is tökéletes államformát, mint az egyetlen olyan állapotot, amelyben teljesen kifejlesztheti az emberiség összes természeti képességét.

• Az általános világtörténetnek az emberi nem tökéletes polgári egyesülését célzó természeti terv szerint való földolgozására irányuló filozófiai kísérletet lehetségesnek, sőt, e természeti cél vonatkozásában kívánatosnak kell tekinteni.

Rövid ismertetés és kommentár:

Van-e értelme, lehet-e vezérfonalat találni a történelem s vele az emberi társadalmak fejlődése számára?

A társadalom természettörténete: spontán alakulás, a tömeges jelenségekben, ismétlődő cselekvésekben megfigyelhető statisztikai jellegű szabályszerűségek. Példák: születések, házasságkötés, gyermekvállalás, halálozás stb.

Az ember más természeti lényekhez képest hiánylény: boldogság és tökéletesség csak abból fakad, amit “önmaga, minden ösztöntől szabadon, saját eszével szerzett meg”

Képességei a nemben bontakoznak ki: kultúra, történelem.

Az egymás közötti antagonizmus mint a társadalom törvényszerű rendjének oka: a társak, akiket nem tud elviselni, de elhagyni sem. Társiatlan társiasság.

Ebből fakad a tökéletesedésre törekvés: “Hála hát a természetnek az összeférhetetlenségért, a rosszakarón versengő hiúságért, a ki nem elégülő uralom- és bírvágyért. Viszály, az erők megfeszítése, eszközök feltalálása, képességek kifejlesztése.” és

“Az emberiséget ékesítő minden kultúra és művészet s a legszebb társadalmi rend egyaránt a társiatlanság gyümölcsei, amely maga kényszerül rá önmaga fegyelmezésre, s a természeti csírák tökéletes kifejlesztésének művészetére.”

A legnagyobb probléma (végső fejlődési fok) egy általánosan jogszerű polgári társadalom elérése, mely egyben a legbonyolultabb is. Nézzük meg Kant leírását:

“a természet legfőbb szándékának megvalósulása, azaz az emberiség összes képességének kifejlődése csak társadalomban, mégpedig csakis olyan társadalomban lehetséges, amelyben jelen van a legnagyobb szabadság s ezzel tagjainak általános antagonizmusa, de egyben e szabadság legpontosabb meghatározása s határainak biztosítása is, hogy összeférhessen mások szabadságával …egy olyan társadalom, amelyben a külső törvények alatti törvényes szabadság a lehető legnagyobb mértékben együtt jár az ellenállhatatlan hatalommal, tehát a tökéletesen igazságos polgári alkotmány… A kötetlen szabadságot különben olyannyira kedvelő embert a szükség szorítja arra, hogy a kényszer emez állapotába lépjen, mégpedig a legnagyobb szükség, amelyet az emberek maguk okoznak maguknak, mivel hajlamaik teszik, hogy vad szabadságban nem sokáig tudnak egymás mellett meglenni. Ezek a hajlamok éppen egy olyan karámban fejtik ki a legjobb hatást, mint a polgári egyesülés: mint ahogy az erdőben a fák éppen azáltal, hogy mindegyikük el akarja szívni a másiktól a levegőt és napot, arra kényszerítik egymást, hogy maguk fölött keressék ezt, s így szép sudár növésre tegyenek szert, ezzel szemben a szabadon, egymástól elkülönülve élő fák ágaikat tetszés szerint növesztik, s görbén, ferdén, csenevészen nőnek.”

 A fejlődés e feltételezett elveit és folyamatát Kant megpróbálja tapasztalatokkal “ellenőrizni”. Szerinte a következő, megfigyelhető folyamatok alátámasztják gondolatmenetét:

• Az államok jelenleg olyan bonyolult viszonyban vannak egymással, hogy egyik sem hanyagolhatja el belső kultúráját anélkül, hogy ezzel ne veszítene hatalmából és befolyásából a többiekkel szemben;

• A polgári szabadságot ma nem lehet komolyan megsérteni anélkül, hogy az ebből származó kár meg ne érződnék minden területen, kiváltképpen a kereskedelemben s ezáltal az állam külső viszonylatokban történő gyengülésében. Ha a polgárt gátolják abban, hogy jólétét a neki tetsző módon keresse, amennyiben az összefér mások szabadságával, akkor ezzel akadályozzák az általános szorgalom elevenségét, s így megint csak gyengítik az egész erejét. Ezért tehát a viselkedés személyes korlátozásait egyre inkább feloldják, elismerik az általános vallásszabadságot; s így folyamatosan létrejön — bár gyermekkel és szeszéllyel keveredve — a felvilágosodás, mint ama nagy jó, amelyet az emberiségnek úgyszólván az uralkodók önző hatalmi törekvéseitől kell nyernie, föltéve, hogy azok felismerik azt, ami előnyös számukra. Ez a felvilágosodás azonban, s vele együtt a teljesen megértett jónak szívügyként való felfogása, amire a felvilágosodott ember elkerülhetetlenül szert tesz, fokozatosan a trónokig kell hatoljon, s befolyásolnia kell a kormányzás alapelveit is. Így például noha uralkodóinknak jelenleg nincs felesleges pénzük nyilvános tanintézetekre és egyáltalán semmi olyasmire, ami a világ javára szolgál, mert mindent előre a következő háborúra számolnak el, mégis abban fogják hasznukat lelni, ha népük ezirányú — bár gyenge és vontatott — fáradozásait legalább nem gátolják.

• Végül: maga a háború lassanként nemcsak egyre bonyolultabb, kimenetelét tekintve mindkét fél számára egyre bizonytalanabb lesz, hanem az utólagos fáradalmak is, amelyeket az állam az egyre növekedő — s ki tudja mikor megszűnő — adósságteher (ez új találmány) formájában érez, nagyon is meggondolandó vállalkozássá fogják tenni.

Emellett minden állami megrázkódtatás olyan erős hatással van a mesterségek által mintegy összeláncolt földrészünk minden államára, hogy az államokat saját veszélyeztetettségük arra fogja kényszeríteni, hogy — ha törvényes tekintély nélkül is — döntőbíróul kínálkozzanak, s így minden előkészületet megtegyenek egy leendő nagy állam létrehozására, amire az eddigi történelemben még nem volt példa.

Ezek az érvek a mai vitákban is visszatérnek, megszívlelendő tehát Kant gondolatmenetét alaposan átgondolni.

“Polgári társadalom” és szociológia

A modern társadalom kialakulása és a szociológia mint e folyamatok tudománya között belső összefüggés áll fenn.

Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy a kiváltságon alapuló rendet egy új, a szabadság, egyenlőség és polgári szolidaritás értékein alapuló rend váltotta fel. Ennek megismerését is új szempontok vezették. A kérdések a munkamegosztás és a gazdaság, a birtokosok és a birtoktalanok, városi és falusi rétegek helyzete stb. A társadalom kutatói meg akarták érteni a polgári társadalom szerveződésének alapelveit és változásának mozgástörvényeit.

A szociológia tárgya tehát az új, polgári társadalom volt. Feladatát egyrészt fel lehet fogni egyfajta ’társadalomtechnológiának’, amennyiben a tömegtársadalom igazgatásához, illetve tagjainak, csoportjainak orientálódásához, identitásához szükség volt felhasználható ismeretekre. Másrészt e megismerést kritikai-javító szándékok is vezérelték: “a társadalom nem olyan lett, mint amilyennek a felvilágosodás idején megfogalmazott elvek alapján lennie kellett volna”. A törvényesség, jog és a társadalom valósága között ellentét feszült, a társadalmat gazdasági egyenlőtlenségek osztották meg. “A legjelentősebb szociológusok a felvilágosodás programját folytatták, hogy a tudományok révén váljon nagykorúvá az emberi nem. A szociológiai megismerés kezdettől fogva egy jövő állapotra irányult, melyben az emberiség képes lesz a természethez hasonlóan a társadalmat is ellenőrizni és szabályozni. S miután a szabályozandó tárgy a társadalom esetében egybeesik a szabályozandó alannyal, ezért a tudományokra az a szerep vár, hogy a jövő társadalmának folytonos önszabályozását segítsék elő.”

A társadalom szabályszerűségeit a természettudományok által felfedezett törvényekhez hasonlónak gondolták. A társadalmak történeti útját ettől kezdve nem a tökéletesedés, hanem a természettörvények jelölik ki, Comte szándékosan váltja fel a tökéletesedés fogalmát a “fejlődés” és “haladás” fogalmaival, melyek pozitív-tudományos fogalmakként arra hivatották, hogy a morális értékelést kizárják. (vö. Somlai Péter: A szociológia születése a 19. században, ld. javasolt olvasmányok között).

Az ipari társadalom fogalmát a francia Saint-Simon használta elsőnek a modern társadalom újjászervezésének gyűjtőfogalmaként. A katonai társadalomról az iparira való átmenetként írta le.

August Comte (1798-1857) a fejlődést három, egymást követő stádiumként jellemezte:

vallásos: az istenek és a hagyományok tiszteletén alapult; királyok világi és papok szellemi uralma;

metafizikai: átmeneti, amikor támadás éri mindkét fajta tekintélyt;

pozitív, melyben a tudósok új és tartós lelki-szellemi hatalmat alakítanak ki. Rendezett társadalom a társadalmi tények pozitív ismerete alapján.

Karl Marx német filozófiából, angol politikai gazdaságtanból és a francia utopista szocializmus eszméiből táplálkozó elmélete az anyagi-gazdasági tényezők meghatározó jelentőségét hangsúlyozta, és a történelmet osztályharcok soraként írta le, melynek utolsó, legkifejlettebb stádiuma a tőkés osztály és a proletariátus szembenállása. A proletariátus osztályharca Marx szerint nemcsak ezt az osztályt szabadítja fel az elnyomás alól, hanem megteremti az osztályharc megszüntetésének feltételeit, a termelőerők és az emberi önmegvalósítás korlátlan kibontakozását. Ez a nagyszabású, sok tekintetben ma is tanulságos elmélet, ismeretes módon, végzetes hatást gyakorolt, a 20. század ideológiatörténetében.

 A 19. és 20. század fordulóján egymással párhuzamosan, illetve egymást ösztönözve születtek meg a szociológia klasszikus elméletei, a modern társadalom átfogó leírásai. Ezek alapján a következő problémákat érintjük:

• mechanikus és organikus munkamegosztás, az anómia problémája: Émile Durkheim

• a hagyományoktól való elszakadás, az egyének, csoportok közötti viszonyok formalizálódás, intézményesülése; a közösség és társadalom problémája: Ferdinand Tönnies

• a racionalitás, racionalizálás mint a nyugati típusú fejlődés fő sajátossága, a kapitalizmus feltételei: Max Weber

Émile Durkheim: a társadalmi kötelékek, munkamegosztás, mechanikus, illetve organikus szolidaritás

Émile Durkheim [1858-1917] francia szociológus, a szociológia tudományának egyik megalapítója.

Mi fűzi össze a társadalmat, milyen kötelékek vannak a társadalom tagjai között?

Az erkölcs, erkölcsi cselekedetek fontossága: az egyén felett álló szabályok, kollektív tudat. A nyelv mint példa

Kollektív tudat és társadalmi tény: a vallásos meggyőződések és érzések összességének önálló élete: közös vagy kollektív tudat, amely generációk során fennmarad.

A társadalmi munkamegosztásról c. munkájában (1893) Durkheim a társadalmi kapcsolatok és a belőlük kialakuló társadalmi rend természetét vizsgálta.

objektív vizsgálat: - milyen funkciót tölt be

• hogyan jött létre

• abnormális vagy patologikus formái.

A társadalmi kötelékek természete, mintázata: “E munka kezdetén az a kérdés állt, hogy milyen kapcsolatok állnak fenn az egyes (individuális) személyeket és a szociális szolidaritás között. Hogyan alakul ki az, hogy miközben az egyén egyre autonómabbá válik, mindinkább függ a társadalomtól… Úgy tűnik, az antinómia feloldása a társadalmi szolidaritás változása következtében válik lehetővé, mely a munkamegosztás növekedésének köszönhető.”

Durkheim azt állította, hogy a társadalom szerkezete a munkamegosztás szintjétől, más szavakkal a feladatok elvégzésének módjától függ.

A mechanikus szolidaritás jellemzői:

a munkamegosztás alacsony szintű,

a kollektív tudat a csoportszolidaritás hangsúlyozásával fejlődik,

a tevékenységi körök nem válnak el egymástól (mindenki élelmet termel, vadászik, ruhát készít, házat épít és így tovább)

az egyének kevéssé határozhatják meg, hogy mit kezdenek az életükkel, így aztán kevéssé törődnek az individuális szükségletekkel. Ehelyett a csoportakarat jelenti a társadalom meghatározó erejét.

Mind a társadalmi érintkezés, mind pedig az egyezkedések a szoros, intim, közvetlen szociális kapcsolatokon alapszanak.

Mivel alacsony szintű a specializáció, a társadalmi szerepkészlet is csak néhány szerepből áll.

Kollektív normák fegyelmező ereje, büntetik a normától való eltérést.

Az organikus szolidaritásra való átmenet

A fejlettebb technikával a munkamegosztás is tagoltabbá válik. A növekvő specializáció során az eltérő feladatokat különböző személyeknek kell végezniük, még ha például egy dolog előállításáról van is szó.

A társadalmi érintkezés általában kevéssé személyessé válik, elszemélytelenedik.

Társadalmi pozíciójuk alapján kezdünk viszonyulni a többiekhez, s nem annyira személyes sajátosságaik szerint.

A státuszok és szerepek állandó alakulásban vannak, mivel a társadalom egész szociális struktúrája változik.

ha a társadalom bonyolultabbá válik és magasabb szintű munkamegosztás alakul ki, az egyének nem állhatnak meg teljesen a maguk lábán. A többiektől való függés döntő jelentőségűvé válik a csoport túlélése szempontjáből.

Ez a kapcsolatrendszer nagy mértékben formális, személytelen, közvetett, ekképp a közösségi normák érvényüket vesztik, értékzavar, az értékek elbizonytalanodása következik be.

Funkcionális differenciálódás; a kapcsolatok fokozódó sűrűsége és nagysága (térfogat) – intenzív-dinamikus sűrűség.

Életküzdelem enyhített formában, specializáció, a foglalkozások tagolódása, kölcsönössége, cseréje.

A kollektív jelenségek, illetve az értékzavar példájaként elemzi Durkheim az öngyilkosság jelenségét.

Az öngyilkossági ráta a protestáns területeken egyértelműen nagyobb. Nem a valláshoz tartozás a döntő, hanem a vallási tradicionalizmus minősége, az egyén integráltságának foka a vallási közösségbe. A kollektív jelenségek – tekintély, dogmák – védelmi szerepe.

A protestánsoknál a hagyományos tekintélyektől való felszabadulás, önálló viszony, értelmezés, a képzettség iránti magasabb igény. Ez az önállóság ugyanakkor nagy lelki terhet ró az egyénre, aki a konflikusokat nem tudja feloldani.

Általánosítva: a kérdés az egyén társadalomtól való függőségének a foka.

Az öngyilkosság fajtái: - egoista

Szociológiai szempontból az utóbbi az érdekes típus, mert az egyéni motívumok helyett a csoport, a csoportos jelenségek jelentőségére helyeződik a hangsúy. A gazdasági válságok, illetve a rendkívüli prosperitás időszakaiban az öngyilkosságok száma nagyobb, nagy politikai események és háborúk idején kisebb.

Anómia: a megzavart rend, értékzavar, értékhiány. Ha nincs meg a szokások, bevett normák szabályozó szerepe, aránytalanság, kiegyensúlyozatlanság az egyéni élettervek és szükségletek, valamint a társadalom által nyújtott lehetőségek között.

A KÖZÖSSÉG és a TÁRSADALOM felfogása Ferdinand Tönniesnél

F. Tönnies német szociológus (1855-1936) híres munkájában (Közösség és társadalom, 1887) a nőtt vagy spontán, a hagyományon, szokásokon alapuló közösséget szembeállítja a konvención, szerződésen és jogon alapuló, “önkényes” és túlnyomórészt célracionális társadalommal.

A közösség, illetve a társadalom jellemzői:

közösség társadalom

vidéki élet városi élet

A benne élő emberek osztják a Kevés érzék a közös vonások iránt.

közösség azonos háttérből és Hátterük eltérő vonásai fontosabbnak

tapasztalatokból származó tűnnek, mint a hasonlóságok.

érzéseit, érzelmeit.

A társadalmi interakciók, így A társadalmi interakciók inkább

az egyezkedések is, intim és feladat által meghatározottak.

közvetlen jellegűek.

Az együttműködés szelleme és a Az önérdek jellemzi

közös akarat határozza meg

A tárgyi és a személyes viszonyok A feladatmegoldás mindennél előbbre

A magánszféra kis illetve nagy jelentősége.

Az informális társadalmi ellenőrzés A formális társadalmi kontroll a

a jellemző. természetes.

A normáktól való eltérést kevéssé illetve nagyobb mértékben tolerálják.

A készen kapott státusz az elért státusz a meghatározó.

A közösségről a társadalomra való átmenet problémáját, némileg kibővítve, a következőkben fogalmazhatjuk újra:

• a lakás és munkahely, nevelés és oktatás stb. szétválása, intézményesülése, ezáltal közvetetté válása;

• a munkakapcsolatok elszemélytelenedése, az egyének szabaddá tétele a maguk által választott tevékenységre; a munkakapcsolatok maguk is áru- és csereviszonyok részévé válnak.

• az eddigi közösségi ellátási és biztosítási rendszerek felbomlanak, absztrakttá, intézményessé válnak;

• a település és életmód városiasodása;

• egységes, a közösség valamennyi tagjának egyenlőségét feltételező és biztosító jog;

• a fontos társadalmi részterületek relatív autonómiájának kialakulása; ehhez kapcsolódóan az ezek működését biztosító szervek, közegek kialakulása (jog, pénz, bürokrácia, általános normák).

Max Weber és a nyugati fejlődés racionalizmusa

Karl Marx mellett Max Weber, német szociológus (1864-1920) dolgozta ki a modern társadalom keletkezésének legátfogóbb, a Marxéval lényegi pontokon vitatkozó elméletét. Weber Marxnak a gazdaság meghatározó jelentőségét egyoldalúan hangsúlyozó felfogásával szemben (alap-felépítmény) a társadalmak (nagy kultúrák) gazdasági és kulturális (főképp vallási) rendszereinek kölcsönös egymásra hatását vizsgálta, s összehasonlító módon próbálta a nyugati fejlődés egyediségét meghatározni. E fejlődés kulcsát a különböző életterületek racionalizálásában látta, s e területek – az állam, a jog, a technikával összekapcsolódó tudomány, a város, a polgár kialakulása és a racionális életvitel - összefüggő fedezte.fel. Gazdaság és társadalom című monumentális, már halála után összeszerkesztett és kiadott munkájában egyes területekre (gazdaság, politika, jog stb.) lebontva nyomon követte e racionalitás kibontakozását.

A kapitalizmus legáltalánosabb feltételének a racionális tőkeelszámolást nevezte, melyhez a szerinte a következőknek kell teljesülniek:

1. szabad rendelkezésű tulajdon

2. szabad piac, vagy hogy a piac szabaduljon meg irracionális (rendi természetű) korlátaitól.

3. racionális ¦ azaz a lehető legapróbb részletekig kalkulálható, és ennélfogva mechanikussá tehető ¦ technika

4. Az igazságszolgáltatás és a közigazgatás kiszámítható működését biztosító racionális jogrendszer.

5. Szabad munkaerő: akik nemcsak jogilag vannak abban a helyzetben, hogy szabadon eladhatják munkaerejüket, hanem gazdasági okoknál fogva rá is kényszerülnek erre.

6. a gazdasági élet kommercializálódása, az értékpapír szerepe.

E feltételek együttese olyan rendszert eredményez, melyben a szükségletek fedezése kizárólag a piaci lehetőségekhez és a rentabilitáshoz igazodik.

Weber a gazdaság alapvető jelentőségéből indult ki, de a fordított irányú kapcsolatot, az életvezetésből következő tényezők, értékek fontosságát is hangsúlyozza. Utóbbiak előfeltételét jelentik annak, hogy meghatározott típusú társadalmi rendszer jöjjön létre. A modern kapitalista szellemnek, az egész modern kultúrának egyik döntő eleme a hivatás gondolatán alapuló racionális életvezetés, mely a keresztény aszkézis szelleméből született, de aztán fokozatosan le is vált róla. A keresztény aszkézis az evilági hivatásban találta meg feladatát, s ily módon tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy “felépüljön a mechanikus-gépi termelés technikai és gazdasági előfeltételeihez kötött modern gazdasági rend hatalmas kozmosza.”

Kötelező olvasmányok

Immanuel Kant: Az emberiség egyetemes történetének eszméje világpolgári szemszögből (rövidítve)

Max Weber: Gazdaságtörténet (részlet)

A felkészüléshez és a további tájékozódáshoz javasolt irodalom

Somlai Péter: A szociológia születése a tizenkilencedik században. In: Felkai Gábor/Haskó Katalin… (szerk.): A szociológia kialakulása. Új Mandátum Kiadó1999

Felkai Gábor/Némedi Dénes/Somlai Péter (szerk.): Olvasókönyv a szociológia történetéhez I.: Szociológiai irányzatok a XX. század elejéig; II. Szociológiai irányzatok a XX. században. Új Mandátum Kiadó 2000